Szekszárdi Vasárnap, 2008 (18. évfolyam, 1-45. szám)

2008-11-09 / 39. szám

’008. november 9. HÉTRŐL HÉTRE v SZEKSZÁRDI I4MRN4P B A C H-tól Brahmsig Emlékkoncert Liszt Ferenc születésnapjára Liszt Ferenc újra Szekszárdra láto­gatott Ha most nem is ünnepel­ték fáklyás felvonulással születés­napját (1811. október 22.), mint 1870-ben, de művei újból megele­venedtek a Liszt Ferenc Társaság Szekszárd komolyzenei életének megalapozója, Husek Rezső által 1976-ban alapított Szekszárdi Csoportjának köszönhetően. Kovács Etelka Legrangosabb eseményüket, az évről évre, immár 32. alkatommal megren­dezett Liszt-emlékhangversenyt no­vember 4-én a Művészetek Házában tartották jeles előadóművészek közre- működéséveL A koncertet két nagysza­bású orgonamű keretezte. Elsőként a B A C H prelúdium és fúga, Liszt Ferenc legismertebb és leggyakrabban ját­szott orgonaműve csendült fel Lozsányi Soma, a Garay gimnázium ta­nulója nagyszerű előadásában. Zárás­ként pedig Brahms G-moll prelúdium és fúgáját tolmácsolta Deák László or­gonaművész, nemzetközi orgonaver­senyek díjazottja. A koncert közepén hangok áradata zengett az orgonából, egy nem romantikus zeneszerző mű­veként Dupré G-moll prelúdium és fú­gája igazán kihasználja a műfaj jellegze­tességét, a szólamok „kergetőzésé”". Virtuóz játékra adott ezzel lehetőséget Lozsányi Tamás orgonaművésznek. Liszt zongoraművei közül a Teli Vil­mos kápolnája, a Vierwaldstádti tó partján épült kápolna zenei ábrázolá­sa hangzott fel elsőként a koncerten. Ez az Egy utazó albuma első, Benyo­mások és költemények című soroza­tának egyik darabja. Az áhítat hangján megszólaló elmélyedésre ösztönző művet Barsi Balázs játéka keltette élet­re. A második sorozat két darabját pe­Október 31-én négy magyar ál­lampolgárral gazdagodott Szek­szárd városa, akik a polgármes­teri hivatalban tettek esküt dr. Haag Éva alpolgármester előtt. Négy fiatal, ünneplő ruhában, szerette­iktől körülvéve, izgatottan várta a vá­rosházán azt a pillanatot, amikor hiva­talosan is magyar állampolgárokká nyilvánítják őket. A bensőséges ünnepség köszöntők­kel kezdődött, Parrag Ferencné vezető­főtanácsos, az állampolgársági ügyek intézője már kedves ismerősként kö­szöntötte a leendő magyar állampolgá­rokat, hiszen a kérelem benyújtása óta vele volt kapcsolatban a négy fiatal, akik dig Grósz Zsuzsanna zongoraművész könnyed előadása varázsolta a közön­ség elé. Az olaszországi élményekből táplálkozó kompozíciókat, a komor hangulatú II Penserosót (A gondolko­dó) és a Sposaliziót (Eljegyzés) szép- művészeti alkotások ihlették. Az elsőt, amelyet később zenekari formában (Gyászóda) dolgozott fel saját halotti szertartása számára, a firenzei Medici- kápolnában látható Michelangeto-szo- bor, az utóbbit pedig Raffaello hason­ló című festménye ösztönözte. Liszt Ferenc szívesen időzött Szekszárdon, Augusz Antalnál „Ahogy én ezt már Augusznak is megmondtam, máshol mindenütt a közönséggel van dolgom, de Magyar- országon a nemzethez szótok.” - írta Liszt Ferenc Festetics Leóhoz. A mű­vész külhonban is elkötelezett volt szü­lőföldje iránt, számtalan magyar tárgyú zeneműve született Magyar rapszódiá­mindannyian Erdélyből jöttek, s válasz­tották otthonukká Szekszántot Dr. Haag Éva alpolgármester üdvö­zölte a leendő magyar állampolgáro­kat, majd arra kérte az ünnepeiteket és a vendégeket, hogy az eskü letétele előtt közösen hallgassák meg a Him­nuszt. A következő percek megható- ak és felemelőek voltak, ugyanis a Himnusz felcsendülésekor megkon- dult a belvárosi templpm harangja, s szólt az esküszöveg letétele alatt is. Pásztor Krisztina Katinka és párja, Jorga Zoltán, Ormándi Erzsébet Tün­de és Nagy Ágnes ezt követően átvet­te dr. Haag Évától a köztársasági elnök által aláírt Honosítási Okiratot, vala­mint a város ajándékait - a hölgyek it a cigányzenekarok hangulata ihlette. „Én vagyok a magyar királyság első szá­mú cigánya!” - vallotta magáról büsz­kén Liszt e művek kapcsán. A nem ke­vés virtuozitást igénylő élénk zongora­futamokban bővelkedő 11. magyar rapszódiát Husek Rezső, Cziffra-díjas zongoraművész varázslatos előadásá­ban hallhattuk. A lassú, cimbalomra emlékeztető motívummal kezdődő le­nyűgöző darabban a verbunkos dal­lamkincs ismerősen hangzó „nótái” mellett máig ismeretlen eredetű meló­diákat is felfedezhettünk. Liszt szívesen dolgozott fel irodalmi témákat. Az ő felfogásában maga a ze­ne is költészet. Liszt géniusza egy hoz­zá hasonló zseniével Goethéével talál­kozott össze az Über alles Gipfeln ist Ruh (számtalan magyar fordítása léte­zik A vándor éji dala címmel) kezdetű dalban. A természetben megmutatko­zó fenség Müller Beáta szép mezzo­szoprán hangján kelt életre. A nyuga­tom éneke után egy romantikus dalt adott elő az énekesnő az örök szere­lemről Brahms Josef Wenzig költemé­nyére írt Von ewiger Liebe című dalát. A folytatásban egy öblös férfihang is zengett az egykori zsinagógában: Klézli János énekművész, a Zeneaka­démia oktatója két filozofikus dalt énekelt. Elsőként egy természeti ké­pet, amelyet Liszt Ferenc Ferdinand von Saar versére komponált, majd a Lillecron kőkeményére írt Auf dem Kirchhofe című Brahms-dalt. Az éne­keseket Lányi Péter kísérte zongorán. Csötönyi László, aki amellett, hogy a műsort ismertette, Goethe versé­nek egyik magyar fordítását is elsza­valta „A hegytetőkön csend honol...” kezdettel Az emlékestet a 125 éve szü­letett Babits Mihály tiszteletére a szek­szárdi születésű kökő egyik versével zárta: „Nem az énekes szüli a dák...” egy-egy csokor virágot, a fiatalember egy üveg szekszárdi bort. E rendkívüli perceket Orbán György előadóművész Babits Mihály gondolataival tette még meghittebbé: „Útjaidat akármerre bolygod, egy or­szágot hordozol magaddal, veled jön egy makacs íz, egy halk dal” Az ünnepség végén az újdonsük ma­gyar állampolgárok egybehangzóan ál­lították: „Régen várt pillanat ez a mai, s nagyon jó, szinte megfogalmazhatatla- nul jó érzés, hogy mától úgy élek eb­ben a városban, mint magyar, s mint szekszárdi.” Jorga Zoltán és Pásztor Krisztina Katinka még hozzátették: „Várjuk a következő nagy pillanatot, ami a házasságkötésünk lesz.” - sas ­PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szekszárd MJV Önkormányzata Egész­ségügyi Gondnoksága a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. Törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Ifjúsági orvos munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony határozatlan időtartamú, teljes munkaidős. Munkavégzés helye: ifjúsági orvosi rende­lő (Szent István tér 18.). Munkakörbe tartozó lényeges feladatok: 14 év feletti középfokú, nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók meg­előző jellegű iskola-egészségügyi orvosi el­látása, a tanulók egészségi állapotának szűrése, követése, pályaválasztással, sporttal összefüggő iskola-egészségügyi feladatok ellátása. Illetmények és juttatások: a közalkalmazot­tak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. Tör­vény, valamint a helyi költségvetési rendelet az irányadók. Pályázati feltételek: egyetemi végzettség, iskola-egészségtan és ifjúságvédelem, vagy belgyógyászat, vagy csecsemő és gyermekgyógyászat szakvizsga - hiteles másolatok, erkölcsi bizonyítvány és alkal­masságot igazoló okirat. A munkakör betöltésének időpontja: 2009. január 1. A pályázat benyújtási határideje: 2008. no­vember 24. A pályázat elbírálásának határideje: 2008. december 9. Szekszárd MJV Önkormányzata Egész­ségügyi Gondnoksága a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. Törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Ifjúsági védőnő munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony határozatlan időtartamú, teljes munkaidős. Munkavégzés helye: ifjúsági orvosi rende­lő (Szent István tér 18.). Munkakörbe tartozó lényeges feladatok: 14-18 év közötti korosztály részére alap­szűrések végzése, a tanulók személyes hi­giénéjének, valamint testi, szellemi fejlődé­sük ellenőrzése, orvosi vizsgálatok előké­szítése, védőoltások szervezése, előkészí­tése, elsősegélynyújtás, részvétel egész­ségtan-oktatásban, pályaválasztás segíté­se, az elvégzett feladatok dokumentációjá­nak vezetése, nyilvántartása. Illetmények és juttatások: a közalkalmazot­tak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. Tör­vény, valamint a helyi költségvetési rendelet az irányadók. Pályázati feltételek: védőnői főiskolai diplo­ma hiteles másolata, erkölcsi bizonyítvány. A munkakör betöltésének időpontja: 2009. január 1. A pályázat benyújtási határideje: 2008. no­vember 24. A pályázat elbírálásának határideje: 2008. december 9. A pályázatokat az Egészségügyi Gondnok­ság címére (7100 Szekszárd, Vörösmarty u. 5.) postai úton kell benyújtani. További információt Takács Béláné gondnokságve­zető nyújt a 74/511-477-es, illetve a 418- 080-as telefonszámon. Harangszó kísérte esküjüket

Next

/
Thumbnails
Contents