Szekszárdi Vasárnap, 2008 (18. évfolyam, 1-45. szám)

2008-10-26 / 37. szám

2008. október 26. 9 ÉRDEKLI? BEMUTATJUK SZEKSZÁRDI yasArnap Kemény, de következetes edző Harsányi Mária: „Sosem akartam NB l-es felnőtt csapatot irányítani”- Állítják, hogy a labdajátékok kö­Sorozatunk legutóbbi fejezeté­ben dr. Schöbel Tímea reuma- tológus szakorvos azt javasolta, hogy a még középiskolás Emmert Vanesszával beszélges­sek. Az ifjú hölgy pécsi iskolája delegáltjaként Németországba utazott, majd osztálykirándulás következett, így a beszélgetést el kellett halasztanunk. A vendé­gem ezúttal a diáklány válasz­tottja, Harsányi Mária, az ismert kosárlabdaedző. V. Horváth Mária- „Harsi" - a legtöbben így ismerik, így szurkoltak neki - sok tekintet­ben kétlaki.- Ez a pontos megfogalmazás. Nap­közben ugyanis egy ital-nagykereske- désben dolgozom - szerencsémre a Sport utcában -, ahonnan délután „át­lépek” a sportcsarnokba az edzések- o re. Este hét-nyolc körül végzek, majd a =. fiaimhoz megyek, rendbe teszem a la- á kásukat, dumálunk egy kicsit, utána pedig Sanyihoz, a páromhoz igyek­szem. No, ez viszont nem egészen stimmel, hiszen a legtöbb helyre nem „megyek", hanem Sanyi visz autóval. Neki rengeteget köszönhetek, hiszen teljes mértékben alkalmazkodott az életritmusomhoz, s bármit megtesz azért, hogy eleget tehessek elkötele­zettségeimnek.- Miért kell vinni?- Mert nincs jogosítványom. Min­dig is ódzkodtam a vezetéstől, úgy­hogy ez és a síelés teljesen kimaradt az életemből.- Kanyarodjunk vissza afiúkhoz, illetve Noémihez.- Három gyermekem van. A legidő­sebb, Noémi férjével, Viktorral és hat- esztendős Zétény unokámmal él hár­masban. Persze, amikor csak tehetjük, Zéténnyel töltjük a szabadidőnket. Nagyon vagány és okos kisfiú.- A nagyfiúk is tehetségesek...- Balázs 1976-ban született, s egy biztosító-társaságnál dolgozik. A há­rom gyerek közül csak ő nem került szorosabb barátságba a sporttal A 25 éves Gergő szakácsnak tanult, s egy fővárosi vendéglátóhelyen dolgozik. Egyébként főfoglalkozású NB I-es ko­sárlabda-játékvezető, s minden esélye megvan, hogy hamarosan nemzetkö­zi meccseket „vezényeljen”. Noémi az élvonalban kosarazott Baján, most Szekszárdon Újhelyi Gábor mellett az NB I-es csapat másodedzője.- Az anyuka is remek sportpálya- futással büszkélkedhet... Harsányi Mária- Jelenleg a serdülők edzője va­gyok. Soha nem akartam NB I-es felnőtt csapatot irányítani, hiszen az utánpótlásban mindig nagy sikereim voltak. Rengeteg gyerek került ki a ke­zem alól, sokan korosztályos, ketten pedig - Deák Éva és Császár Andrea - felnőtt válogatottak lettek.- Ön is számtalanszor ölthette ma­gára a címeres mezt.- Az mindig óriási érzés volt! A kor- osztályos és felnőtt nemzeti együttes tagja is voltam.- Pedig elég későn jegyezte el ma­gát a sporttal..- Mivel magas, de vékony lány voltam, édesanyám kapacitált a rendszeres sportra. Nyolcadikos­ként a Babits iskolából engem is de­legáltak a diákolimpiára. Úgy emlék­szem, ott látott meg Szabó Ödön, Dönci bácsi, s elhívott az edzésekre. Játékosként, de edzőként is nagyon sokat köszönhetek neki. Két-három hét edzés után, 15 évesen a legna­gyobb meglepetésemre és örömöm­re betett az akkori NB Il-es csapat­ba. Úgy dolgoztam, ahogyan csak tudtam. A heti négy-öt edzés ke­mény volt, de élveztem, s azt is, hogy a csajok befogadtak. Amit vé­kony lányként fizikálisán nem tud­tam, azt - ahogy mondják - a tech­nikámmal oldottam meg.- Azt is mondták, hogy „agyas”já­tékos volt. zül a kosárhoz kell a legtöbb ész, kom- binatív készség. Dönci bácsi arra a ké­pességemre is felfigyelt, hogy a ben­nem rejlő tudást képes vagyok átadni a fiatalabbaknak. Ezért ragaszkodott ahhoz, hogy már 17 esztendősen fog­lalkozzam a kicsikkel, noha akkor még semmilyen papírom nem volt. Aztán először Szekszárdon elvégez­tem a segédedzőit, majd Budapesten a Testnevelési Főiskola edző szakán diplomáztam.- Miként lett tagja a válogatottnak?- Dönci bácsit 1971-ben hívták a BSE edzőjének, ahova - mint legjobb játékosát - magával vitt. A BSE-ben kétszeres magt ar bajnok és egyszeres kupagyőztes lettem. Felejthetetlen él­ményeket köszönhetek a bajnokcsa­pat tagjaként annak az időszaknak, amikor kiléphettem nemzetközi szint­re. Öt évet töltöttem a Városmajorban, majd visszajöttem Szekszárdra, és 1983-ig játszottam az NB I-es csapat­ban. Később az edzősködés mellett le­vezetésképpen a bonyhádi és a paksi NB Il-es gárda játékosa voltam.- Együtt emlegették Németh Ágival- Számomra is alig volt hihető, hogy a teljes év bajnoki szereplése eredményeként a dobólistán Ági után a második lettem. Akkor hívtak be a válogatottba.- Milyen csapatok ellen játszott szí­vesen?- A hozzánk hasonlóan techniká­sok együttesek ellen. A túl kemény csapatokat nem szerettem. Persze, ve­lük szemben is megéltem, de nem a durváskodás viszonzásával- Fotók, emléktárgyak?- Rengeteg fényképet őrzök, az előszobánk tele van zászlókkal, a nagyszoba egyik vitrinjében csak a serlegeket tartjuk. Az érmeket és egyéb becses tárgyakat hely hiányá­ban sajnos nem tudom kirakni.- Beszélgessünk az utánpótlásról A szülők és a pedagógusok mennyi­re orientálják a sport felé a gyere­keket? Vagy fontosabbnak ítélik a tiyeh’- és a továbbtanulást?- Egyre nehezebb a gyerekek moti­válása, mert - hozzáteszem, hála Is­tennek - megvan mindenük. Jóma­gam szegény családban nőttem fel, a sportnak köszönhetem, hogy sok ma­gyar városba és szép tájra eljutottam, hogy megismerhettem szinte egész Európát.- Gondolom, ez a példa azért von­zó a mai diákok számára is. A cél és a sportszeretet érdekében eleget tesznek az eh’árásoknak?- Nagyrészt igen. Bár nem egyszer fordult eiő, hogy akinek a tanulmányi eredménye romlott, eltiltottam a csa­patjátéktól, de még az edzéstől is.- Kemény és következetes edző.- Az vagyok. S legyen bár a gyerek bármilyen nagy sztár, nem engedek más irányú elválásaimból sem, ám ve­lem bárki bármikor leülhet megbe­szélni a problémáit.- Most hány gyereket edz?- Két csapatra valót, pontosan hu­szonegyet. Serdülők, vagyis az 1995- ben születettek, illetve annál fiatalab­bak. Néhány idősebb pedig olykor visszajár.- Milyen korcsoportok vannak?- A gyerekcsoport 1012 évesekből áll, aztán a serdülők, majd a 15-16 éves korosztály, a kadett. A17-18 esztendő­sek az ifik, majd a junior csoport kö­vetkezik. Tamis Dorottya és Bálint Ré­ka személyében most két olyan 17 éves tehetséges játékosunk van, akik végigjártak minden korosztályos válo­gatottat. A nyáron is kint voltak az Eu- rópa-bajnokságon. Őket érdemes len­ne bemutatni. Legközelebb Emmert Vanesszával ismerkedhetnek meg, újabb két hét múlva pedig két fiatal válogatott ko­saras, Bálint Réka és Tamis Dorottya mutatkozik be.

Next

/
Thumbnails
Contents