Szekszárdi Vasárnap, 2008 (18. évfolyam, 1-45. szám)
2008-10-26 / 37. szám
1 2008. október 26. KULTÚRA-OKTATÁS , SZEKSZÁRDI yisápiap y Elhallatszik-e az SOS a parlamentig? Sárszentlőrinc: országos összefogás a kisiskolákmegmentésére A rendezvényen bemutatkoztak a sárszentlőrinci gyerekek Sárszentlőrincen a hétvégén - megyei kezdeményezéssel - komoly lépés történt a falusi kisiskolák további megszűnésének megakadályozására. Bálint György Mintegy' 200 polgármester érkezett a Petőfi Sándor tartózkodása okán egy kicsit már országosan is ismert, iskolája jó részét a „modernizáció” megjelenésével elvesztő kistelepülésre. Ángyán, Lányi és Cserháti profesz- szorok a jelenlegi folyamattal szembehelyezkedő álláspont tudományos hátterének megvilágítása után, a fórumon elhangzott javaslatok beépítésével elkészült az a dokumentum, amit a jelenlévők is aláírtak. A lényeg: jussunk el odáig, hogy osztály- létszá-moktól függetlenül finanszírozza az állam az iskola fenntartását, ha az adott önkormányzat a - helyiek akaratát szolgálva - továbbra is iskolát akar működtetni egy adott településen. A tanácskozás után az ügyet fölkaroló politikussal a megyei közgyűlési elnök dr. Puskás Imrével beszélgettünk.- Nagy fába vágták a fejszéjüket, hiszen a költségvetési tömény változtatását kellene előidézni záros határidőn belül Lát rá esélyt?- Ez lenne a nemes végső céL Ehhez persze összefogás, elszántság kell azok részéről akik már a saját bőrükön érzik, mit is jelent a település jövője, prosperitása szempontjából a fokozatosan elsorvadó, vagy már is hiányzó iskola.- Ha már közelítenek az ezres nagyságrend felé, akkor kell hogy elgondolkozzon az oktatáspolitika- Ezen az úton első lépésként egyáltalán nem tartom rossznak azt, ami Sárszentlőrincen történt. Nem is az tesz elsősorban elégedetté, hogy gyűjtöttünk kétszáz aláírást. Sokkal inkább az, hogy az első hívó szóra az ország legtávolabbi vidékeiről is jöttek szép számmal polgármesterek. Azt szeretnénk, ha ez a meggyőződésünk alapján mozgatom elérné a hatását, vagyis a költség- vetési törvényben és a közoktatást szabályozó rendeletekben olyan változások mennének végbe, amelyek garantálnák a kisiskolák fennmaradását.- Mi lenne a társadalom magasabb rendű érdeke ebben a témában?- Itt nem feltétlenül, sőt egyáltalán nem nemzetközi áramlatokhoz kell kapcsolódnunk, vagy azoktól eltérnünk. Bár megjegyzem, Európa fejlettebb részén az a tendencia, hogy a parányi kistelepülések erősödnek, ahová a régiós központokból költöznek ki a családok. Nekünk mindenekelőtt azt kell megfogalmaznunk, hogy mit tartunk a magyar társadalom legfőbb értékének. Ha a kistelepülések fennmaradása, az ott létező valóságos közösségek továbbélésének, lehetőségeinek javítása a cél - mert a nemzeti identitás megőrzésében a mai Magyarországon a lehető legtöbbet ők tehetik -, akkor ennek megfelelően kell megfogalmazni a törvényeinket, így az iskola működésének garantálást is. Nem lehet kérdéses ezen a horizonton, hogy ezt megtesszük vagy nem.- Ha csak 8 elsőosztályos van arra az évre, akkor is?- Ez nem a számmisztika fogalomkörébe tartozik. Az állam saját magunkért van. Az állam a társadalom érdekét kell, hogy szolgálja. Annak pedig az az érdeke, hogy a magyar településeken - különösen az alsó tagozatos korban - működjenek iskolák! Ez pedig a feladathoz rendelt költségvetési forrás nélkül nem megy.- Mi lesz a sorsa a most aláírt dokumentumnak?- Először az önkormányzati szövetségek rágják át magukat rajta, aztán remélhetőleg még idén eljut az Országgyűlés illetékes bizottságaihoz. j 1 Angler Kinga Sikeres Agóra-pályázat Megújul a Művészetek Háza, bővül a Babits Partnerség Pécs városával Szekszárd is részt vesz az EKF-programban Tasnádi Péter és Horváth István polgármesterek az aláíráson Együttműködési megállapodást kötött szerdán Pécs a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programban való részvételről harmincegy hazai várossal. A megállapodás értelmében Pécs ezeket a településeket partnernek tekinti, és lehetőséget biztosít számukra EKF-rendezvények lebonyolítására, valamint segítséget nyújt kulturális pályázatokban való részvételhez. Tolna megyéből a szerződött városok között van Szekszárd is, amely részt vesz a megyei önkormányzattal a megyeháza korszerűsítését célzó pályázaton, és kulturális programokat is tervez - mondta el Horváth István polgármester. 1.1. Kilenc megyei jogú város, köztük Szekszárd összesen 14,6 milliárd forint támogatásban részesül többfunkciós kulturális központ kialakítására az Agóra program keretében - jelentette be az oktatási és kulturális miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. AZ Új Magyarország Fejlesztési Terv részeként kiírt, kétfordulós pályázat Szombathelyen és Egerben új kulturális központ építésére, Szek- szárdon, Békéscsabán, Szolnokon, Tatabányán, Kaposváron, Hódmezővásárhelyen és Nyíregyházán pedig a meglévő intézmények fejlesztésére ad lehetőséget. A támogatások a költségek 71-93 százalékát fedezik, a beruházások 2010. december 31-ig valósulnak meg. Tizenkét megyei jogú város adott be pályázatot, kilenc település nyert el 1 és 1,75 milliárd forint közötti ösz- szeget. A tolnai megyeszékhely a Babits művelődési ház és a Művészetek Háza korszerűsítésére és a köztük lévő térkapcsolat kialakítására pályázott. A művelődési ház új funkciókkal bővül, a mozi helyén mobil konferencia- és táncterem lesz. Korszerűsítik a színházi technikát és az épület világítását. A Művészetek Házát a kor színvonalának megfelelő kiállítóteremmé alakítják át. 1.1. A pályázati pénzből belül megújul a Művészetek Háza