Szekszárdi Vasárnap, 2008 (18. évfolyam, 1-45. szám)

2008-10-19 / 36. szám

2008. október 19. KÖZLEMÉNYEK, HIRDETÉS . SZEKSZÁRDI MIAM1P KÖZLEMÉNYEK JOGSZABÁLYVÁLTOZÁS. A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszert szabályozó 51/2007. (III.26) Korm. rendelet módosulása alapján a Bursa Hungarica-ösztöndíjban részesíthe­tő hallgatók körét kiterjeszti - az ál­lamilag támogatott képzésben részt vevő hallgatókon túlmenően - a költ­ségtérítéses képzésben részt vevő hallgatókra, vagyis nem korlátozza az ösztöndíj hozzáférhetőségét csupán az államilag támogatott hallgatókra (17 § (3) bekezdés, 25. § (3) bekez­dés d) pontja). DIABÉTESZES ELŐADÁS. A Tolna Megyei Felnőtt Diabetesesek Egyesületének következő előadása október 28-án, kedden 14 órakor lesz a szekszárdi Kórház kultúrtermében, a „Lila épületben”. Bállá Ágnes elő­adásának címe: Gyógyászati segéd­eszközök a diabéteszben. HALOTTAK NAPJÁRA. A Mentálhigiénés Műhely Önkéntes Központ Nyugdíjas Tagozata októ­ber 27-én, hétfőn kedvezményes áron virág-, gyertya-, koszorúárusí­tást tart 8 órától az Arany János utca 12. szám alatti virágüzletben. Szere­tettel várjuk minden kedves nyugdí­jas és nagycsaládos vásárlónkat! FRISSEN VÁGOTT CSIRKE. A Szekszárdi Nyugdíjasok Területi Ér­dekszövetsége és a Tolna Megyei Vö­röskereszt Nyugdíjas Területi Alap­szervezete október 30-án, 7 és 8 óra között frissen vágott csirke árusítást tart a Hunyadi utca 4. szám alatt. Te­lefonos rendelést október 29-ig fo­gadnak (319-739). ŐSZKÖSZÖNTŐ. Október 18-án, szombaton, 14 és 18 óra között lufi, légvár, játszóház és arcfestés várja a gyerekeket az Ötös iskola melletti focipályán. A Nők Szekszárdért Egyesület ingyenes ru­haosztást tart. ELEKTRONIKAI HULLADÉK INGYENES átvétele „Védje környezetét, teremtsen munkahelyet!” SZÁLLÍTÁST VÁLLALUNK! ÁTVEVŐHELYEK: Szekszárd, Rákóczi u. 19. Bátaszék, Köves u. 8. KT-Dinamic Kft. Rehabilitációs Foglalkoztató Tel.: 74/315-103 SZEKSZÁRDI vasárnap POLGÁRMESTER, JEGYZŐ ÉS A KÉPVISELŐK OKTÓBERI FOGADÓÓRÁJA HORVÁTH ISTVÁN polgármester Október 22. (szerda) 16-18 óráig polgármesteri tárgyaló II. sz. választókerület Október 28. (kedd) 16-18 óráig Garay János Általános Iskola (volt 2. számú Általános Iskola) Szekszárd, Zrínyi u. 78 JEGYZŐ Minden szerdán 10-12 óráig polgármesteri hivatal I. em. 40. sz. iroda DR. HAAG ÉVA alpolgármester Október 29. (szerda) 16-18 óráig polgármesteri hivatal I. em. 36. sz. iroda, V. sz. választókerület Október 28. (kedd) 16-17 óráig PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar Gyakorló Is­kolája (Szekszárd, Rákóczi u. 1.) ÁCS REZSŐ alpolgármester A hónap harmadik hétfőjén 14-15 óráig polgármesteri hivatal I. em. 40. sz. iroda, III. sz. választókerület A hónap első csütörtöké 17-18 óráig I. Béla Gimnázium és Informatikai Szak- középiskola (Kadarka u. 25-27.) DR. HORVÁTH KÁLMÁN képviselő I. sz. választókerület A hónap második hétfőjén 17-18 óráig Kadarka utcai óvoda CSILLAGNÉ SZÁNTÓ POLIXÉNA képviselő, IV. sz. választókerület A hónap második keddjén 16-17 óráig Babits Mihály Általános Iskola DR. TÓTH GYULA képviselő VI. sz. választókerület A hónap harmadik hétfőjén 16-17 óráig Babits Mihály Általános Iskola DR. BALÁS ÁKOS képviselő VII. sz. választókerület A hónap első hétfőjén 17-18 óráig polgármesteri hivatal fsz. 4. KŐVÁRI LÁSZLÓ képviselő Vili. sz. választókerület A hónap első hétfőjén 18-19 óráig polgármesteri hivatal fsz. 4. KEREKES CSABA képviselő IX. sz. választókerület A hónap első szerdáján 17-18 óráig polgármesteri hivatal fsz. 4. MÁTÉ PÉTER képviselő X. sz. választókerület A hónap második hétfőjén 17-18 óráig polgármesteri hivatal fsz. 4. DR. GAÁL ZSUZSANNA képviselő XI. sz. választókerület A hónap első és harmadik keddjén 16- 17 óráig. Szekszárd, Mikes u. 24. CSERNUS PÉTER képviselő XII. sz. választókerület Október 7 (kedd) 17-18 óráig 5. Sz. Általános Iskola TÓTHI JÁNOS képviselő XIII. sz. választókerület Szeptember 8. (hétfő) 17-18 óráig Szeptember 22.thétfő) 17-18 óráig 5. Számú Általános Iskola FAJSZI LAJOS képviselő XIV. sz. választókerület A hónap második hétfőjén 17-18 óráig Szőlőhegyi Óvoda, Könyvtárépület HALMAI GÁBORNÉ képviselő A hónap harmadik csütörtökén 16.30­18.00 óráig Bejelentkezés: 20/215-1023 telefonon (17-19 óráig). Szekszárd, Mikes u. 24. SCHOECK KÁROLY képviselő A hónap első keddjén 16.30-17.30 Szekszárd, Mikes u. 24. JOBBAN ZOLTÁN képviselő A hónap utolsó keddjén 17-18 óráig polgármesteri hivatal fsz. 4. HORVÁTH JÁNOSNÉ képviselő A hónap első és harmadik keddjén 16- 18 óráig Szent István Ház, Szekszárd, Rákóczi u. 69. DR. HADHÁZY ÁKOS képviselő A hónap utolsó péntekén 15-16 óráig 5. Számú Általános Iskola DR. TÓTH CSABA ATTILA képviselő A hónap harmadik hétfőjén 17-18 óráig polgármesteri hivatal fsz. 4. HORVÁTH LÁSZLÓ képviselő A hónap harmadik keddjén 17-18 óráig Bejelentkezés: 30/2470-750-es telefonon polgármesteri hivatal fsz. 4. ILOSFAI GÁBOR képviselő A hónap második szerdáján 17-18 óráig polgármesteri hivatal fsz. 4. Elment az osztályalapító, dr. Posta Bekény Életének 92. évében a közelmúltban elhunyt dr. Posta Bekény, a Tolna Megyei Kórház Urológiai Osztályának alapítója és nyugalmazott osztályveze­tő főorvosa, Érdemes Orvos, a Ma­gyar Urológusok Társaságának volt al- elnöke, örökös tiszteletbeli tagja, az lllyés-emlékplakett és a Pro Űrbe Szekszárd emlékérem tulajdonosa. Posta főorvos úr sokévi kemény harc árán a semmiből teremtett magas színvonalú gyógyító tevékenységet folytató, ötven ágyas, modern uroló­giai osztályt egy olyan korban, amikor pénzzel és ügyeskedéssel nem, csak szívós, önmagát is feláldozó munkával lehetett ezt elérni. Nagy vá­rosokat megelőzve a szekszárdi volt a harmadik vidéki urológiai osztály Magyarországon. Ez már önmagában is nagy érdem, mégsem pihent meg az osztályalapítás babérjain. A szakmai munka is folya­matosan fejlődött, számos vizsgáló el­járást és műtéti beavatkozást elsőként, vagy az elsők között alkalmazott Ma­gyarországon. Az osztály endosco- pos tevékenysége országszerte híres volt, sok kolléga járt továbbképzésen Szekszárdon. ILíSeVÁIRWIIÁ® jjüTszdtaiÁz A küzdőtéren: 1000 mzen számos légvár, ... . ... ,, ., csúszda, akadálypálya, trambulin, A játszéház 3 turnusban látogatható: kalandpark, játszósarok, IsSI&l 10.OA1 irXTtl bohóc, arcfestés, lufihajtogatás. <s. . KLÄF.VJ Gyerekjegy: 1500 Ft, kísérőjegy: 300 Ft Éri; 30'99-38-919 www.ltgvamlag.hu ■mm. ' mmmm KEDVES DIÁKOK! Jó állapotban megőrzött, használt tankönyveiteket SZEKSZÁRDON, a Mészáros Lázár u. 7. szám alatti KÖNYVKUCKÓ-ban átvesszük könyvutalványért minden péntek délután. Rendelhető bármilyen könyv, tankönyv, akár az interneten is. Telefon/fax: 74/510-797 Mobil: 30/93-79-204 E-mail: tankonyv@terrasoft.hu Honlap: www.tankonyvker.hu Kiadja Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala • Főszerkesztő: Fekete László • Szerkesztőség címe: Polgármesteri Hivatal aljegyzői titkárság, Szekszárd, Béla tér 8. • E-mail: vasnap@szekszard.hu • Hirdetésfelvétel: Szántó Ildikó 30/9726663 • HU1SSN12154679 • Nyomtatás: AS- NYOMDA Kft. Déli Üzem, 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/243-700. Telefax: 72/243-704. Felelős vezető: Futó Imre • Tördelés: Fazekas András

Next

/
Thumbnails
Contents