Szekszárdi Vasárnap, 2008 (18. évfolyam, 1-45. szám)

2008-10-19 / 36. szám

y SZEKSZÁRDI _________________ HÉ TRŐL 2008. október' Mustármag néven napközi nyílott a katolikus oviban ■ Mustármag névvel ünnepélyes ke­retek között nyitotta meg ajtaját októ­ber 10-én a gyerekek és a szülők, vala­mint a meghívott vendégek jelenlé­tében a Családi Napközi vezetője, Csausity Éva. A helyet a Szt. Rita Katolikus Óvoda biztosította, aminek vezetője, Szilyné Simon Ágnes szeretettel fogadta a kezdeményezést. A megnyitón részt vett a Szt József Katolikus iskola igaz­gatója, Bertáné Hargitai Margaréta, helyettese, Fodor Mihályné, valamint Csillagné Szántó Polixéna, az önkor­mányzat művelődési bizottságának el­nöke és Bacsmai László plébános is. A vezető külön köszönetét mondott Decsi-Kiss Jánosnak, a Szálkán a Mű­vészetért Alapítvány elnökének, aki a családi napközi megalapításában és indításában nyűjtott segítséget, vala­mint alapítványán keresztül annak fenntartásában. A köszöntők után Bacsmai László plébános megáldotta a családi napkö­zit, szavai útmutatók voltak pedagó­gusnak és szülőnek egyaránt: „A gyer­mek Isten ajándéka. (...) Neveljék sze­retettel, türelemmel, s kellő követke­zetességgel” Ezek után átadta ajándé­kait, melyek között szerepelt a gyer­meknevelés 10 parancsolata is. Lámpacenter - hogy otthona ragyogjon! gondot, a Lámpacenter ezt is megöli ja! Szakemberek várják megrendeli sünk, legyen szó házhoz szállításról, v lanyszerelésről, lakberendezésről, vac akár egyedi kivitelezésű lámpák bi szerzéséről. Energiatakarékos izzói 1,2-2,5 wattos fogyasztással működ LED-es izzók nagy választéka vár mii két az üzletben. Érdemes időről időr figyelemmel kísérni az árukészlet me< újulását, hiszen folyamatosan változ akciós termékekkel várnak bennünke hogy lakásunk, házunk évszakról é szakra a legújabb trendeknek megteli lően újulhasson a világítás terén is. Egy kattintás (www.lampacenter.hu hogy otthonunk fényárban ragyogjo az ízléses, igényesen megszerkeszte internetes oldal kínálta számtalan te mék segítségével! Színesen, stílust san, játékosan. Aki azonban jobba szeret egy-egy terméket azonnal kiprc bálva „ízlelgetni" annak hangulaté megteheti Szekszárdon, Pakson, Dl naújvárosban, Békéscsabán és Kait csán a Lámpacenter üzleteiben! Ha lámpa, akkor Lámpacenter! Szekszárd, Széchenyi utca 41. Tel.: 74/ 416-622, 30/ 670-85-24 Paks, Dózsa György u. 4. Tel : 75/411-530 Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8:3C 17:00, szombaton 9:00-12:00. (x Színes választékot találunk függő-, fali és állólámpákból egyaránt Munkából hazatérve mi a legelső mozdulatunk átlépve a küszöböt? Az ismerős illatot beszippantva természetesen azonnal felkap­csoljuk a lámpát! Jólesik az egész napos hajtás után a nyugalmas, meleg fényár. Hazaértünk. Csillárok, asztali, mennyezeti, fali vagy fürdőszobai lámpák, vidám színeket, no meg mesehősöket felvonultató vilá­gítás kisgyermekeink szobájába, spot lámpák, exkluzív pult- és szekrényvilá­gítás. Bárhova keressük is a fentieket, a Lámpacenterben garantáltan találunk ízlésünknek, egyedi igényeinknek - akár bohém elképzeléseinknek - megfelelő megoldást! S ha netán nincs időnk a rohanó hétköznapi forgatag­ban a megújult külsővel és árukészlet­tel vásárlóit szeretettel váró szekszár­di Széchenyi utcai üzletbe ellátogat­ni, hát rendeljünk bátran és kényelme­sen a karosszékünkben ülve a www.lampacenter.hu oldalról, ahol több ezer termék közül válogathatunk valamennyi árkategóriát, stílust érintve! Első osztályú, minőségi német, spanyol, valamint svéd termékek széles kínálata vár bennünket a weboldabn, ahol terve­zéssel, világítástechnikai szaktanács- adással szintén szolgálatunkban állnak! Negyvenezer forint feletti vásárlás ese­tén pedig ingyenes házhoz szállítással kedveskednek vásárlóiknak. Világítástechnika a garzonlakástól a lu­xusszállodáig - ez lehetne a mottója a Lámpacenter nevet viselő egykori Horányi-üzletnek, ahol az Európai Uni­ón belül jelenlévő összes gyártó és nagykereskedő cég termékkatalógusa rendelkezésünkre áll a könnyebb vá­lasztás érdekében. A kiválasztott ter­mékeket egy, de legkésőbb három hé­ten belül viszontláthatjuk otthonunk­ban, immár végleges helyükre kerülve. S hogy választásunk tökéletes, ha a Lámpacenterhez fordulunk segítsé­gért, szavatolja ezt a több mint évtize­des üzleti tapasztalat, a profizmus, a fi­gyelmes kiszolgálás, és nem utolsó­sorban a türelmes, professzionális ta­nácsadás. Irodai világítástól a gyermekek örömére forgalomba hozott színes, játékfigurás lámpákon át egészen a Swarovsky kristályokkal kirakott csillárokig választ­hatunk terméket, igazodva otthonunk berendezéséhez a világítótest anyagát, árnyalatát, stílusát illetően egyaránt. Hogy a villanyszerelés se jelentsen Párbeszéd a készülő szoborral Baka István portréján dolgozik Farkas Pál Farkas Pál szobrászművészt barátság fűzte Baka Istvánhoz Többeknek, de elsősorban önma­gának tett ígéretét valósítja meg Farkas Pál szobrászművész, ami­kor elkészíti Baka István költő portréját. V.H.M. A művész úgy fogalmazott: törleszti az adósságát. A munka jól halad, a költő nemes anyagból készülő, 55-60 centi magasságú mellszobra november 27- ére, a felújított Babits Emlékház avatá­sára elkészül. Farkas Pált és Baka Istvánt a hetve­nes évektől mély barátság fűzte egy­máshoz. Pontosan azóta, hogy várost „cseréltek”. Éppen akkor, amikor Ba­ka István Szekszárdról Szegedre költö­zött, elvállalva a Kincskereső szerkesz­tését, Farkas Pál Szegedről városunk­ba jött tanítani. A művész úgy fogal­maz, hogy „illedelmes” portrét készít a jórészt befelé forduló barátjáról, akit ő maga is alig látott mosolyogni. De egyszer...- Autóbusszal utaztunk Szegedről a fővárosba. Az utat végigbeszélget­tük, mire az elköszönéskor Déri után szabadon megjegyeztem, „ez volt egy nap hordaléka”. Az Élet és Irodalom sorozatára való utalásomra költőbará­tom elmosolyodott - emlékezett a művész, majd beavatva jelenlegi munkájának titkába, hozzátette: - Ezt is említettem neki a szobor formálása közben... Mert ez nem egyszerűen manuális munka, hanem emlékezés és diskurzus, ami számomra lelki örö­möt is jelent. Hiszem, hogy a forma és a tartalom e fajta ötvözése révén barátom személyisége, intellektuali- tása mindenki számára jól érzékelhe­tő lesz a róla készült portrén. A közös emlékek felidézésekor szobrász egy Délma-gyarország cin lapot vett elő. Baka István tollából 19S október 15-én „Szegedi szobrász Sze szárdon” címmel jelent meg riport Farkas Pálról Szívesen mesélt Tisza-p; ú látogatásáról is, ahol ifjúsági olvasót bort vezetett „igazán profi” módon B ka. A szobrászművész arról is szó hogy mennyire szerette barátja Babi Mihály „fotelos szobrát”, s miként k rült lelki közelségbe Babitshoz...

Next

/
Thumbnails
Contents