Szekszárdi Vasárnap, 2008 (18. évfolyam, 1-45. szám)

2008-10-19 / 36. szám

2008. október 19. HÉTRŐL HETRE SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 3 Több pénz jut felújításra Sikeres pályázat esetén teljes lehet Szekszárd szennyvízhálózata Horváth István, Artim Andrásné és Ács Rezső a sajtótájékoztatón „A gazdálkodásból származó jö­vedelmet szeretnénk visszafor­gatni a város lakosságának a ja­vára, ezért vásároltuk vissza a szolgáltató cégek korábban érté­kesített üzletrészeit” - mondta Horváth István keddi sajtótájé­koztatóján. 1.1. - F. L. Szekszárd polgármestere hozzátette, a szolgáltatási terület bővítésével növel­ni kívánják a cégek eredményességét. A testvérvárosi kapcsolatokat is a gaz­daság területén szélesítették. Mint is­meretes, a vajdasági Óbecsén is szolgál­tat az Alisca Terra. Artim Andrásné, a vízmű és a hulla­dékgazdálkodási cég igazgatója el­mondta, hogy a nyereségből komo­lyabb összegeket tudnak fordítani fel­újításra. Erre az elöregedett rendszer miatt nagy szükség is van, hiszen Szekszárd bizonyos részein még a 1920-as, '30-as években lefektetett ve­zetékek „szolgálnak”. Az idén közel öt­venmillió forintot költenek ilyen cél­ra. Elkészült a Bartina utcai vízveze­tékcső cseréje, és a héten megkezd­ték a szennyvízvezeték felújítását. A vízmű szakemberei vezetéket helyez­tek át, szakaszoló tolózárakat építet­tek be a főnyomó csövekbe. Több ut­cában felújították az aknákat Ugyan­csak felújítják a szennyvízátemelő te­lepeket, új kutakat fúrtak. A napok­ban kezdik a törött szennyvízvezeték javítását a Hunyadi utcában. Jövőre kiemelt program a Beze- rédj utca teljes közműcseréje. A 70 éves szennyvízvezetéket 370 méte­res, míg az ivóvízvezetéket 400 méte­res szakaszon cserélik újra, mintegy 47 millió forint értékben. A felújítást a városrehabilitáció Bezerédj tömb­belsőt érintő munkálataival össz­hangban végzik. A felújítás idején vár­hatóan félpályás útlezárás mellett dol­goznak. A város 310 milliós pályáza­tot nyújtott be csatornázásra, amely­ből mintegy 600 ingatlant tudnának bekapcsolni a szennyvízhálózatba, s ezzel az ellátottság 100 százalékos le­hetne. Ács Rezső alpolgármester, a Vízmű Kft. felügyelő bizottságának elnöke hozzátette: a rendszer teljes felújítása legalább két évtizedes munka, ám an­nak előrehaladtával egyre kevesebbet kell majd költeni csőtörésekből eredő károk elhárítására, s így a munka fel­gyorsulhat. Az idén lezáruló beruházások:- Év végére elkészül a Bartina utcai szennyvízvezeték javítása.- Hunyadi utcában, a „Pártok Házánál” az úttest alatt átmenő törött szenny­vízvezeték kerül kijavításra. Ez a rehabilitáció sem jár forgalomkorlátozással.- A város több pontján elhelyezkedő szennyvízátemelő telepek műszaki álla­potának folyamatos karbantartása során idén elkészült a Fagyöngy utcai és az Alkony utcai átemelő korszerűsítése. Jelenleg folyamatban van az Epres­kert utcai szennyvízátemelő teljes felújítása. Lakossági vízdíjak a megyében IMiiilMM ai«1« Szekszárd 250 278 Tolna 264 252 Tamási 264 .• 245 ™ Bonyhád 225 270 < Paks 230 192 £ Dunafb Idvár 220 298 Dombóvár 325 317 FORRÁS: TN-GYÜJTÉS Folytatja a munkát a megyei roma szervezet Nem oszlatta fel önmagát a ki­lenctagú megyei területi cigány kisebbségi önkormányzat hétfői rendkívüli ülésén, noha ezt ezzel az indítvánnyal hívták össze. V. H. M. A megyei önkormányzat székházában megtartott ülést a Magyarországi Cigá­nyok Fórumának (MCF) feloszlatási kezdeményezése előzte meg, s az erről szóló dokumentumot öten írták alá. Ezt megelőzően hasonló javaslattal élt a Független Roma Civil Egyesület (FÜROCE) is. Az önfebszlatási javaslatot előter­jesztők többek között arra hivatkoz­tak, hogy a megyei szervezet nem vé­gez eredményes munkát. Az elmúlt két évben például önmagukra nézve meghozott 98 határozatból mindösz- sze hármat hajtottak végre. Kalányos János, a megyei roma szervezet elnö­ke közölte: valóban adósak még né­hány határozat végrehajtásával, de nem 95-teL Egyébként számos olyan határozatot is figyelmen kívül hagy­tak a bírálók, amelyek olyan beiktatá­si jellegűek, amelyek nyomban végre- hajtottá válnak. Hozzátette azt is, hogy gyakorlatilag egyedül végzi a te­endőket. Volt, aki azon véleményét hangsúlyozta, hogy a szervezetre egy­általán nincs szükség. A szervezet amúgy évi 4,5 millió forintból gazdál­kodik, ezt pedig „elviszi” a működés. (Feladatkörük az egész megyére kiter­jed, s mint ismeretes, az utazási költ­ség sem csekély.) Az MCF-es Sárközi Károly azt is ne­hezményezte, hogy a Nemzeti és Etni­kai Közalapítvány pályázatai közül csu­pán egyre adták be pályamunkájukat, azaz nem használták ki a lehetősége­ket Ezért több roma fiatal nem jutha­tott tanulmányainak támogatásához. A szervezet nyolc jelenlevő tagja végül név szerint szavazott a feloszla­tásról. Ennek eredménye négy-négy lett, tehát a megyei roma szervezet to­vább működik. Sárköziék megígér­ték, hogy a továbbiakban is megteszik szakmai javaslataikat, s amennyiben ezeket megalapozottnak tartja a szer­vezet, és érdemben foglalkozik vele, hajlandóak az együttműködésre. HÍRSÁV Prevenciós nap a Dienes iskolában ■ Prevenciós nap keretében a meg­előzésről adtak ismereteket a Di­enes Valéria Általános Iskola és Grundschule kisdiákjainak és ok­tatóinak a szekszárdi polgári védel­mi kirendeltség munkatársai. Nem­csak technikai bemutató zajlott, de előadásokat is tartottak többek kö­zött a kimenekülés, a kitelepítés és az elzárkózás megkövetelte tenni­valókról. A nap során több mint négyszáz kisgyermeket és mintegy hatvan felnőttet készítettek fel, így' a megye egyik legnagyobb megelő­zéssel kapcsolatos eseménye volt. Fehér Liliomot kapott az ízlelő étterem ■ A Fehér Liliom nemzetközi étte­remhigiéniai kampányt indított 2005-ben, az idei évtől bármelyik magyar étterem is pályázhatott. Szekszárdon a Kék Madár Egyesület által működtetett ízlelő Étterem 2008 őszétől jogosult a „Fehér Lili­om zászló” használatára, miután az étterem megfelelt a higiéniai szak­értők nemzetközi csapata által ki­dolgozott szigorú követelmény­rendszernek. Az ízlelő Éttermet a „kiemelkedően higiénikusan mű­ködő étterem” kategóriába sorol­ták. Jelenleg mindössze 19 étterem rendelkezik Magyarországon ha­sonló minősítéssel Kovács Tibor kiállítása Dunaújvárosban ■ Rozsnyai Sándor festőművész nyi­totta meg október 11-én Kovács Ti­bor szekszárdi festőművész kiállítá­sát a dunaújvárosi Bartók Kamara­színház és Művészetek Háza kiállító- termében. A tárlattal a színházláto­gató közönség egyben vizuális él­ménnyel is gazdagodott. A szekszár­di művész első újvárosi kiállításán az utóbbi hónapokban készült alko­tásait mutatta be. A tárlat novem­ber elejéig tekinthető meg. Növendékkoncert a zeneiskolán ■ A Liszt Ferenc Zeneiskola idei tan­évének első növendékhangverse­nyére invitáljuk a zeneszerető kö­zönséget Az október 21-én, kedden, 1730 órakor kezdődő koncerten zongoristák, hegedűsök, gitárosok, fúvósok és magánénekesek mutat­koznak be. Műsoron Carulli, Per- golesi, Bach, Händel, Mozart, Farkas Ferenc és mások művei lesznek hall­hatóak. A belépés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Next

/
Thumbnails
Contents