Szekszárdi Vasárnap, 2008 (18. évfolyam, 1-45. szám)
2008-09-07 / 30. szám
10 , SZEKSZÁRDI ¥AS4RN4P ANNO 2008. szeptember 7. EGY NEVEZETES SZEKSZÁRDI NAP 124. Babits első megjelent művei U tólag természetes, s mindenki azt hiszi, nem is lehetett másképp: a jogászcsaládba született Babits Mihályból kora meghatározó jelentőségű költője lett. Amíg az irodalomtörténet csak az 1902-ben megjelent Lenau-fordítást tartotta számon ennek első jeleként, arra sem lehetett válaszolni, vajon miért és hogyan vált költővé Babits? Mikor és hol jelentek meg - már öt évvel előbb! - első alkotásai? Mi késztette őt erre, s a család miért hagyta, hogy a nem túl sokra becsült irodalomban próbálkozzék? Minderre, bármily meglepő, bőven találunk utalást a Halálfiai című regényben, amely szinte pontosan elmeséli az eseményeket, s ezután már csak a korabeli helyi újságokat kell fellapoznunk. Amikor 1898 májusában Babits Mihály kúriai bíró meghalt, fia - a család legnagyobb megdöbbenésére - a ravatalnál elnevette magát. „Apám halála volt gyermekkorom legnagyobb eseménye” - vallja Szabó Lőrincnek, akinek azt is elmondja: „IV osztályba jártam, mikor először öntudatos nemi érzéseim voltak. Borzasztóan meg voltam rémülve. Szégyelltem magamat önmagam előtt, és nagy szellemi tragédia volt...” Ha mindezt Babits 37 évesen érzi, nem kételkedünk benne: valóban mély nyomot hagyott. A többszörösen magára maradt fiú számára kínálja ugyan a környezet a jogászi pályát, de ez nem jelent megoldást a nyiladozó szellem égető gondjaira. A kamaszodó Babits tudatában az intelligencia, a műveltségbe vetett bízatom egyaránt szerepet játszott abban, hogy' a kiút sajátosan babitsi lesz. A Halálfiaiban ennek indoklása világosan fogalmazódik meg: „ez időben már végképp eldöntötte, hogy író lesz: mert cselekvés lehetőségét nem ígérte e szürke századvég: csak a fantázia számára állt nyitva tér és hír.” Ennek első lépéseit 1898. augusztus 15. és 26. között tehette meg valahol a Keselyüsi út mellett. Az aggódó család a (regényben Döme bácsiként szereplő) zsörtölődő '48-as Ujfalusy Imrére bízza. Az öregnek nagy szerep jutott Babits életében, hiszen ő ragadta ki idegi feszültségéből, vele együtt ment el első műveivel a szerkesztőségbe. Mindez olvasható a Halálfiaiban. Az Élet és irodalom című fejezetben így jelenik meg a szántásban botladozó, Heinét „Hájné”-nak ejtő Döme bácsi mögött járó Sátordy Imrus, a regénybeli Babits. „Imrusnak már csak a játékpuska jutott, noha Döme bácsi komolyabb fegyvert ígért az első elejtett fogolyért; de fog-e foglyot ejteni valaha, aki még itt künn a mezőn is fogoly és nyúl helyett inkább rímre vadász, valami német verset fordítgatva magában, amit Heine írt? Bizonnyal nem magyar fiúnak való foglalkozás: de hát ki szólhat ellene, ha a kölyök művelődni akar? (...) Döme dühös volt a kedvtelen vadászatok miatt; de nem lehetett kifogása Heine ellen. Heine a népszabadság költője, akárJulius Sturm (1816 -1896) csak Petőfi, s német létére barátja a magyar függedenségnek...” így lépnek be a Szekszárd Vidéke szerkesztőségébe, ahol az éppen nyaraló Geiger Gyulát ifjabb Leopold Lajos - a jövendő világhírű szociológus - helyettesíti. A regényben érzékletesen bemutatott helyzet helyett olvassuk inkább a végeredményt, az 1898. szeptember 2-án megjelent műfordítást: Enyém vagy (Julius Sturm) Ha két szép rózsa az enyém, Két csillagot kívánok, Oly nyájas az a csillag fény. Nyájasak e világok. A rózsák bájos ajkaid, Róluk mi jó csók árad! S telkembe fényt két csillag hint, Hűséges szép szempárod. Robur A Robur álnév nem sokáig maradt az, mert az újság - némi túlzással és in- diszkrécióval - ezt írta hozzá jegyzetben: „E név alatt - bizalmasan megsúgjuk olvasóinknak - Babits Mihály volt Julius Mosen (1803 -1867) királyi táblabírónak 5-ik gimnazista fia rejtőzik a kinek már több sikeres költeménye és fordítása jelent meg” Az 1816 és 1896 között élt Julius Sturm jelentéktelen német későromantikus költő, akárcsak Julius Mosen, akitől a következő napon a Tolnamegyei Közlöny hozta Babits fordítását, amely alatt először szerepelt a saját neve. A fő- szerkesztő Boda Vilmos több okból is szívesen tette ezt Babits atyja valaha beosztottja volt, Ujfalusy pedig az őt lelkesen megválasztó '48-asok vezetője... Távolba szálL.. (Julius Mosen) Távolba száll óhajtásomé) Felhők közé pillantásom, Könyek (!) folynak szempillámról, Regélnek a boldogságról Szellő, kinek gyors a röptéd, A fák ágát megrezzented, Tudod-e te azt a helyet A hol az én rózsám lehet? Sír a vándor bánatában, Sír a forrás a sziklában, Sírva regél regélve szól Csodálatos országokról Ki vigasztalja szívemet? Szellő(,) hullám tovament Gyorsan szállnak földön, égen. Még én lassú merengésben. Babits Mihály De mi van a regényben emlegetett Heine-fordítással? A Szekszárd Vidéke 1898. szeptember 10-i 4. oldalán találjuk Heinrich Heine (1797 -1856) Hol vannak ők (Heine) Tengerbe nyúl a sziklakő, Én rajt ülök merengve, Halálmadár sivítva jő. A hullámok kerengve. Pár szép leányt szerettem én S barátim is valának, Hol vannak ők?sivít a szél, Kerengnek a hullámok.. Persze az ifjú másért szereti a költőt, mint Döme bácsi: „Imrust valóban (valójában) nem a független politika szelleme vonzotta Heinéhoz, inkább a független élet szelleme, vagyis a rakoncátlan életé, mely előtt semmi se szent holott Imrus előtt annyi minden szent és unalmas volt. A költészet mindezek fölött állt..” Babits a Nyugatban 1917- ben még leírja: „Nincs-e meg Heinében is az ellentét az erős, lobogó és könnyen-gyulladó érzékiség s a gúnyos, fölényes értelem ellentéte, mely bizonyos nihilizmusba vezet?” „Imrus úgy érezte, mintha egy más világba csöppent Volna. S szinte megdobogott a gondolatra, mily büszke belépőjegye van ebbe a világba; mert nincs-e a zsebében a lefordított Heine-vers, melyet nemsokára nyilván a saját versei fognak követni? ...” Aztán rámosolyog a szerkesztő: Mindig szívesen látom a vonal alatt (a tárcarovatban). Kellene is már valamit csinálni Sóton, ifjú erőkért lihegünk, valami lüktetést szeretnék hozni ebbe a szellemi sivárságba. Madagaszkárban nem olyan idegen az irodalom, mint itt.” A Halálfiai arról tanúskodik, a Heine- fordítás olyan honoráriumot hozott Babits számára, amilyet a Szekszárd Vidéke akkor sem tudott volna nyújtani, ha fizetett volna... „A szépség babonáz,- mondják a költők, s szép arccal ábrázolták az antik Medúzát is, aki kővé meresztett tekintetével Imrus is kővé meredt e csitri Medúza előtt.. Még ideje sem volt magához térni, s már új csoda történt mert a jelenés megmozdult valami hirtelen és ösztönszerű mozdulattal s egyetlen szó nélkül Imrus nyaka köré vetette két karját Imrus egy meleg ajkat érzett ajakán, s váratlanul forróság öntötte el noha a Noémi puszija csak folytatta a rokoni viszontlátás csókjainak sorozatát... Imrus elvörösödött, s nem mert körülnézni a vasúti állomás oszladozó nyilvánosságában. (...)- Tudja, miért kapta? - Nem - felelte Imrus. - És nem találja ki? Imrus tanácstalanul hallgatott. - Azért a nagyszerű Heine versért, ami a Sótvidéki Közlönyben megjelent..” Lehet-e egy ifjú, induló költőnek bármily nagyobb elismerése ennél? Csak egyetlen személyes megjegyzés engedtessék meg: életem legnagyobb irodalmi eseményének érzem, hogy mindezt megtalálhattam - 1984- ben... Dr. Töttős Gábor Ódon időben SZEPTEMBER 8-ÁN 230 éve, 1778 ban először volt búcsú a Remete (Szent Anna-) kápolnában. 130 éve, 1878-ban halt meg Augusz Antal, volt alispán, majd helytartótanácsi elnökhelyettes. SZEPTEMBER 9-ÉN 95 éve, 1913- ban beiktatták az új főispánt, Kovács Sebestyén Endrét. 90 éve, 1918-ban elhunyt városunkban Sass Erzsiké, Petőfi múzsája. SZEPTEMBER 10-ÉN 110 éve, 1898-ban meggyilkolták Erzsébet királynét: tiszteletét emlékfáink is őrzik SZEPTEMBER 11-ÉN 945 éve, 1063-ban meghalt I. Béla király, a helyi apátság alapitója. SZEPTEMBER 12-ÉN 90 éve, 1918 ban főispánunk borkereskedőinket felszólította: ajánlják fel tüdőbeteg-szanatórium létesítésére minden századik liter borukat. SZEPTEMBER 13-ÁN 105 éve, *1903-ban városunk megnevezését a belügyminiszterként is ténykedő Tisza István a mai alakban rögzítette SZEPTEMBER 14-ÉN 70 éve, 1938 ban a gemenci erdőben lőtte százezredik vadját, egy 14-es szarvast József főherceg.