Szekszárdi Vasárnap, 2008 (18. évfolyam, 1-45. szám)
2008-01-27 / 3. szám
2008. JANUAR 27. IRODALMI IDÉZŐ SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Emlékezés a zöld tintával rótt sorokra “ai rwdek pa,tosdk de Korunk emberének számtalanszor lehetőségében áll választani - véljük. Ezek a választások legtöbbször tudattal vezéreltek, ám ezerszer ennyire számottevőek ösztöneink jeladásai. Kiválasztjuk, milyen ruhát veszünk fel reggel, mit főzünk ebédre, melyik filmet nézzük meg a moziban, köznapi kis szabadságaink ezek, nem többek; társválasztásunk ugye mennyivel összetettebb döntéssorozatot kíván, elvégre ott elemi ügyről van szó... Valójában ebbéli választásaink a leginkább tiszavirág életűek. Mert ameddig el nem érünk egy tisztes kort, folyamatosan választunk, embereket választunk, csak éppen mindig másikat... Szerencsétlen esetben egy életen át. Talán kétféle kapcsolat létezik, ami - halálig - felhőtlen egy egészként élést szavatol. Ilyen a szülő és gyermek viszonya, még inkább a kölcsönös ismeretlenségből sarjadzó szellemi társi lét. Ez utóbbinak felejthetetlen példája Karinthy Frigyes .és Kosztolányi Dezső érintkezése. Karinthy barátja halála után írt megindító emlékezését A zöld tinta kiapadt... címen olvashatjuk a Szép- irodalmi Kiadó Esszépanoráma II. kötetében. Legelőször is némi magyarázat: köztudomású, hogy Kosztolányi zöld színű tintával írt. Ez önmagában szimpla tény, az már azonban meghökkentő, hogy e címet még akkor ötölte ki barátja mulattatásá- ra Karinthy, mikor az még élt. Mindössze egy nappal halála előtt, a János-kórházban. így emlékszik az író: „Tudtam, hogy vége van. És hazafelé menet beszélgettem vele a döcögő kocsi mélyén, ahogy lelkünk legmeghittebb testvéreivel szoktunk, nagy távolságokból is, izgalmas és szenvedélyes pillanatokban. (...) -Hát a nekrológommal mi lesz? írnod kell, szerencsétlen, és én kárörömmel figyellek majd a sír páholyából, ahogy erőlködsz... no híres, mi lesz a nekrológ címe? »Hát kérlek... valami nagyon megható kell... hm, várj csak... mit Kosztolányi és Karinthy, amint együtt gondolkodnak, együtt lélegeznek szólnál ehhez: A zöld tinta kiapadt... Tudod, pontokkal utána, hm?« Óriási, remek! Telitalálat!” Kosztolányi ádáz harcot vívott a giccsel, „a hazugságok elleni fáradhatatlan, mindig résen levő, pillanatra sem alkuvó ellenszenv” volt az, amivel könyörtelenül lépett fel ízléstelenség és modorosság, minden baj és nyomorúság forrásai ellen. Mint olvashatjuk, ebből fakadóan politikai és irodalompolitikai vérszerződésnél szorosabb cinkosság létezett a két író között, s magától értetődik, elhanyagolható tényezőnek számított az egymásétól eltérő hit, hajlam, természet. „A szellem ébersége és virrasztása nevében mindketten gyűlöltük a tunyán szundikáló szellem motyogását és félrebeszélését, és ahol lehetett, harsogó nevetéssel trombitáltunk a fülébe, csiklandoztuk meg mindent széttaposó lúdtalpait.” Az írás hosszú sorokon át szól Kosztolányi hitvallásáról. Minden korban akadnak, kik rekordot kívánnak döntögetni a művészet berkein belül, nem ismerve föl elmélyedés és a részletek jelentőségét. „Kosztolányi is ráeszmélt, hogy a felhők fölé ugráló »nagy akarás« sok van, s van olyan turista, aki megmássza a Gaurizankárt - de a szellemi világban nem a rekordok számítanak, s néha nemcsak nehezebb, de nagyobb feladat is a felkanyarodó lejtőn megállni, hogy egy hegyi kristály vagy akár sziklazuzmó szerkezetét pontosan megismerjük.” Ha belepillanthatnánk a ma élő írók billentyűzeten gépelt leveleibe, keresve sem igen találnánk oly őszinte és rajongó szavakat, amelyekkel Karinthy illette kortársát. Főt hajtott azelőtt, ahogyan Kosztolányinak sikerült áldás-átokként kapott tehetségét mesterséggé tisztítania, s ahogyan remekül használható formanyelvet készített önmaga számára. „Pompásan tudott karikírozni, mint rajzoló a jellegzetes profilt. Ez a stílus kemény és hajlékony, szavatolt toledói acél. milyen tömörek! A cicerói mondás: ■■■ nem értem rá röviden írni - ő úgy látszik, ráért. (...) S emellett korántsem expresszionista, mint az egyszavas mondatok hipermodern nyegléi.”1 Az íróról már szóltunk, szóljunk hát az emberről is. Mélységesen fölháborította Karinthyt, hogy néhány műveletlen, mi több, faragatlan egyén az antiliberálisok közé sorolta barátját. Mindennek oka lehetett részint fennhangon kifejtett nézete: udvariasnak lenni több, mint jónak lenni. „Mert az udvariasságban mindig benne van a jóság, ami viszont civilizáció nélkül ártalmasabb és rombolóbb lehet a leggonoszabb szándéknál. (»Szívekkel verjetek agyon.«) (...) Benne van az igazi demokrácia, és benne van az igazi humanizmus.” Karinthy leszögezi: Kosztolányi a sima és kompromisszumos modora ellenére ugyanolyan szabadsághős lehetett volna, mint Petőfi. Csak az ostobák tartották megalkuvónak, félreértelmezve az udvarias habozást, hallgatást. „Ő ne tudta volna, hogy illúzió nélkül nincs élet, hogy az illúzió kenyérnél és levegőnél fontosabb életfenntartó erő, s hogy másrészt legerősebb, legfőbb illúziónk a szabadság? S hogy a hülye, népboldogító törvénykovácsok, alkotmánycsizmadiák, jobbról és balról, éppen ezt az illúziót akarják tönkretenni, konok, szamár fejüknek abban a rögeszméjében, hogy az emberek szívesebben mennek majd egy tiszta és higiénikus börtönbe, mint a rendetlen és veszélyes, de szabad nagyvilágba. Mily tévedés! ” Panyi Zita ELEKTRONIKAI HULLADÉK INGYENES átvétele - már Bátaszéken is! SZÁLLÍTÁST VÁLLALUNK! ÁTVEVŐHELYEK: Szekszárd, Rákóczi u. 19. Bátaszék, Köves u. 8. KT-Dinamic Kft. Rehabilitációs Foglalkoztató Tel.: 74/315-103 KEDVES DIAKOK! Jó állapotban megőrzött, használt tankönyveiteket SZEKSZÁRDON, a Mészáros Lázár u. 7. szám alatti KÖNYVKUCKÓ-ban átvesszük könyvutalványért minden péntek délután. Rendelhető bármilyen könyv, tankönyv, akár az interneten is. Telefon/fax: 74/510-797 Mobil: 30/93-79-204 E-mail: tankonyv@terrasoft.hu Honlap: www.tankonyvker.hu Literátori bölcsesség KÖNYVAJÁNLÓ: hét évvel ezelőtt jelent meg a Magyar Könyvklub kiadásában Kosztolányi Dezső Gyémántgöröngyök címen egy kötet, amely eleddig napvilágot nem látott műfordításokat, publicisztikai írásokat, nyilatkozatokat, verseket és riportokat tartalmaz. Ebben olvashatunk írói vallomásairól, visszaemlékezéseiről. Mosolyogva idézi fel kezdő írói korszakának szarvashibáját: túlságosan is naiv hitét az emberekben; szélsőségesen bízott abban, hogy kifejezőerejével és szuggesztivi- tásával sokakra fog majd hatni. Mint írja: „Egyre szerényebb leszek. Amikor kezdtem, azt képzeltem, hogy olvasóim mindjárt szőröstől-bőröstől megértenek engem, oly tökéletesen, mint ahogy én érzem azt, ami vagyok, mint ahogy állandóan és egyetemesen érzem egyedülvaló mivoltomat, sorsomat, egyéniségemet, a fejem búbjától a lábam ujjáig. (...) Ma már beérem azzal, ha észreveszik egy-egy újdonságomat, egy-egy sokszor mellékes, esetleges képességemet, mely szellemi és lelki életemben csak annyi és oly fontos, mint körmömön egy fehér vonalka, mint fejemen egy hajszál.” PZ Fiatalon, kezdő íróként reményekkel telve
