Szekszárdi Vasárnap, 2008 (18. évfolyam, 1-45. szám)
2008-06-15 / 23. szám
2008. JÚNIUS 15. RÉTRŐL HÉTRE . SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Szombaton indul a strandszezon kedvezményesen Megszépült környezet várja a fürdőzőket Szekszárdon Folytatás az 1. oldalról. A legfiatalabbak is találnak újdonságot: a csúszdával felszerelt ..csigamedence” eddig is üzemelt, a mellette lévő bébipancsolót azonban az idei szezonra helyezik működésbe, a legkisebbek örömére. Hosszabbított nyitva tartás Lesz tehát miért eljönni a szekszárdi strandra. Az ember akár egész nap jól érezheti magát. A lezárt nagymedence melletti részre kialakítottak egy strandröplabdapályát, és terveznek egy lábteniszpályát is, amelyekkel szeretnék sokak szórakozását kielégíteni. A gyerekeknek hintákat, homokozókat, az idősebbeknek pedig kerti bútorokat helyeznek el. A fürdő vezetése nem feledkezett el a megfelelő vendéglátásról sem. A büfé régen szűk helyen működött, szerény megjelenéssel. Idén teljesen felújították, egy kerthelyiséget is kialakítottak, a menüsor pedig grillezett ételekkel bővül. További újdonság, hogy hetente kétszer hosszabb nyitva tartással működtetnénk a fürdőt, ha igény van rá. Pénteken és szombaton este tízig lehetne a medencékben tartózkodni, a büfé pedig akár még ezután is kiszolgálja a vendégeket. A megannyi újdonságot szinte saját erőből, kevés pénzből valósították meg, ráadásul a legtöbb eszköz átvihető az élményfürdőbe, tehát nem megy kárba. A bejárat arculatát és rendszerét is átalakították. A fogasok is ott, az előtérben kerültek elhelyezésre. A nyár ellenére a szauna hetente négy alkalommal üzemel: kedden és csütörtökön 15.30-tól 20.30-ig, szombaton és vasárnap pedig 14 órától 20.30-ig várja a vendégeket. A megújult tartalom ellenére a belépődíjak nem emelkedtek. A napi belépő a felnőtteknek 600, a diákok és nyugdíjasok számára 450, míg a gyerekeknek 6 éves korig 160 forintba kerül. Délutáni kedvezményes jegyet is bevezetnek: 3 óra után a felnőttek 450, a diákok és nyugdíjasok pedig 350 forintért látogathatják a fürdőt. A beléptető rendszernél az idén már karszalagot alkalmaznak. A szekszárdiaknak már nem kell más városba elutazni, a város strandján is kulturált kikapcsolódásra nyílik lehetőségük. Szeretettel várnak mindenkit június 14-től! ~~~~ m aH m ________bbe g m__^__y - ,r . '< s .2__m..........r..—.— Gy erekekre vár a csúszdával felszerelt „csigamedence” Jéggel jött a vihar A múlt szombati felhőszakadást követően szerda délután jégesővel érkezett a vihar Szekszárdra. A félórás ítéletidő jelentős károkat okozott. Az elmúlt hétvégén a Prantner János utcában villám csapott egy lakóházba, de szerencsére senkinek sem lett baja, közölte a tűzoltóság. A ház elektromos hálózata azonban teljesen tönkrement. A Kadarka, valamint a Kossuth és Zrínyi utcában a tűzoltóknak kellett kisegíteniük a csatornahálózatot, amely képtelen volt elvezetni a rengeteg csapadékot. Az özönvízszerű esőzés miatt több pince is víz alá került. A felhőszakadásról mindent elmond, hogy a személyautók tengelyig jártak az úton hömpölygő vízben. Szerdán jégesővel jött a vihar. Az Arany János utcában autóra zuhant egy faág, a Liszt Ferenc téren kettétört egy fa, az utakat kisebb-na- gyobb ágak borították be. A Promé- theusz-parkban bokáig ért a víz, a járdákon szanaszét hevertek a kiborított virágosládák. Több pince is beázott, a tűzoltók nagy erőkkel szivattyúzták a vizet a házak alagsorából. Az egyik templomnál ugyancsak egy leszakadt faág okozott gondot, amely bedöntött egy kerítést - közölte a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. Új műszer a nőgyógyászaton Multiparaméteres hordozható páciensmonitort adományozott a Nyitott Szív és Szerető Gondoskodás Alapítvány a Balassa János Kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályának. A készüléket a kuratórium elnöke, dr. Koltai Dénes egyetemi tanár adta át dr. Répásy István osztályvezető főorvosnak. Az egymillió forintos, létfontosságú készülékre nagy szüksége volt az osztálynak, hiszen az operáció közben, illetve utána, valamint a szülőszobán ennek segítségével figyelik meg a betegeket és a kismamákat. A hordozható monitor EKG-készülékként is működik, miközben méri, többek között, a pulzust és a vérnyomást. - h Megalakult az Alisca-Szekszárd- Waregem Baráti Társaság Június 5-én a városházán 21 taggal megalakult az Alisca-Szek- szárd-Waregem Baráti Társaság, amely alakuló ülésén dr. Sólyom Bódogot választotta elnökéül. A baráti társaság civil egyesületként együttműködik az önkormányzattal a programok szervezésében, és a kapcsolatok ápolásában, illetve saját rendezvényeket is kíván szervezni, melyre belga vendégek meghívását is tervezik. A társaságba több olyan személy és szervezet is belépett, akik hosszú évek óta aktív szerepet vállaltak a belga partnervárosunkkal való kapcsolattartásban. Alapító taggá vált a Szekszárdi Nőegylet, a Tolna Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság és a Szivárvány Iskola több pedagógusa is, akik közül többen már évek óta baráti kapcsolatokat ápolnak waregemi családokkal. A társaság tagja lett a megyénkben letelepedett két holland üzletember is, akik nyelvtudásuk és kapcsolataik révén is segítséget nyújthatnak a társaság elképzeléseihez, programjainak lebonyolításához. A baráti társaság elnöksége június 24-én tartja első ülését, melyen az idei év programjait vitatják meg, és az önkormányzattal közösen októberre tervezett Belga Napot készítik elő. BA