Szekszárdi Vasárnap, 2008 (18. évfolyam, 1-45. szám)
2008-01-20 / 2. szám
2008. JANUÁR 20. ANNO ________VAsAnnKvllJt ÓD ON DERŰ 217. Az első díszpolgár adomái Csak a mai finnyás közvélemény véli úgy, hogy elhunytakor a legillendőbb valakiről sótlan és formális gyásszal emlékeznünk. Régen, például három nappal Bezerédj Pál halála után, 1918. január 24-én a Tolnavármegye és Közérdekben Bodnár István ezt még nem így gondolta. A magyar államnak 37 évig dolgozott ingyen, egykor ültetett eperfái a testvérváros, Lugos környékén éppúgy díszlenek, mint Sopron táján. Öt világkiállítás nagydíja, több tízezer család - 40 000 tonna selyemnek és 114 millió kifizetett koronának köszönhető - honunkban maradása, szintén az ő érdeme. Tudta ezt megyeszékhelyünk is, amikor 1909. december 30-án elsőként az ide országos selyemtenyésztési központot hozott férfiút tisztelte meg díszpolgári címmel. „Bezerédj termetére nézve nem volt dalia. De klasszikus szépségű, igazi arisztokrata fej foglalt helyet széles vállain... Szellemes társalgó, ötletes, sziporkázó elméjű ember volt” - jellemzi Bodnár. Néha persze őt is megtréfálták. „Jutalmat, elismerést a maga részére soha sem várt, évekig nem tudták rábeszélni, hogy a főrendi házi tagságot s utóbb a titkos tanácsosságot elfogadja. Egyszer már Orczy báró is felterjesztette valami nagyobb rendjelre. De neszét vette. S a legelső vonattal Bécsbe utazott, s a kabinetirodában kijelentette, hogy ki ne tüntessék, mert el nem fogadja. így tett a francia becsületrenddel is, amelyet tudta nélkül a párizsi világkiállításkor ajándékoztak neki. Már meg is jött a sokaktól irigyelt kitüntetés, de Bezerédj rajtaütött Kálnokyn, hogy csinálja vissza, mert visszaküldi amúgy is. Kálnoky kérlelte, ne tegye, mert diplomáciai bonyodalom származik belőle. De ő nem engedett. Rá pár hónapra az udvari bálon összetalálkoztak. S Bezerédj barátságosan odanyújtotta kezét a miniszternek. De az visszavonta a magáét, s nevetve így szólt: — Pardon, de ilyen emberrel nem foghatok kezet. - Hogyhogy? Mit mondtál? Erre aztán nevetve megmagyarázta a miniszter, hogy a becsületrend visszaküldését csak úgy tudta kimagyarázni a francia kormánynál, hogy Bezerédj nem méltó erre a kitüntetésre.” Közismert történetként keringett az örökké vonatozó miniszteri biztosról az is, mikor a sárbogárdi állomáson szunyókált. Felismerte a helyi tanító, aki tiszteletét akarta tenni, és ünnepélyesen bemutatkozott: - A bogárdi rektor vagyok. - Az ugyan Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Mérey utcai óvodába Ovikóstolgató programjainkra. 2008. január 24. (csütörtök) „FARSANGI MASKARÁK...” 2008. február 28. (csütörtök) „MADÁRCSIPOGTATÓ...” 2008. március 20. (csütörtök) „NYUSZI HOPP...” A foglalkozások ideje: 10-11 óráig A foglalkozásokat vezeti: Nagy Gátspárné, Horváthné Pázmándi Zsuzsanna Cím: Szekszárd, Mérey a. 37-39. ELŐADÁSSAL EGYBEKÖTÖTT KLUBESTEK A „miNŐség” című program keretében szervezett klubestek záró programja. Január 29. 17 óra IHHHflIli Beszélgetés Szily Nórával nőiességről, szépségről, idősödésről, önmagunky elfogadásáról Helyszín: Művészetek Háza, Szekszárd További információ: Kék Madár Alapítvány 70/948-38-56 vagy 74/512-048. A „miNŐség" program az Európai Unió társfinanszírozásával, a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében valósul meg. Február 1.-november 26. Zárva lesz a Babits- emlékház Idén, november 26-án ünnepeljük városunk szülöttének, Babits Mihálynak a 125. születésnapját. Erre az alkalomra már a felújított emlékház fogadja a vendégeket a szintén új állandó kiállítással egyetemben. Dr. Gaál Zsuzsanna, a Wosins- ky Mór Megyei Múzeum igazgatóhelyettese lapunknak elmondta, hogy a Babits utcai épületre már ugyancsak ráfért a renoválás, amit február elején kezdenek meg, s novemberre fejeződik be. A költségeket a múzeum saját költségvetéséből biztosítja, illetve pályáznak az öt éve működő Alfa programra, amely a vidéki állandó kiállítások megújítására szolgál. Szintén igyekeznek pénzhez jutni a szakminisztérium által meghirdetendő pályázaton, amit a vidéki emlékházak tatarozására, felújítására írnak ki.-hnem, mert a bogár-direktor én vagyok válaszolta Bezerédj Pál. Szomorú, de az utolsó tréfát is a vasút követte el vele. Ezt ugyancsak a fenti lap mesélte el Egy kii- lönvonat története címmel. „Elhunyta alkalmából általános volt az óhaj, hogy főleg Szekszárdról minél többen vehessenek részt végtisztességén... Szükségessé vált, hogy különvonat szállítsa Hidja-Apáti állomásra a nagyszámú gyásztevő közönséget. Vármegyénk főispánja azonnal érintkezésbe lépett a kereskedelmi miniszterrel, aki a különvonatot engedélyezte. Azonban a szabadkai üzletvezetőség azzal az indoklással, hogy nincsen mozdony, megtagadta az összesen két és fél órás útra a különvonat kiállítását. Tudomásunk szerint a bátaszéki állomáson volt fölösleges mozdony.” Ezért sokan gyalog zarándokoltak végtisztességére... Lanius Excubitor ÓDON IDŐBEN Január 21-én 110 éve, 1898-ban a tanfelügyelő a Pesti Hírlapban védte az ide tervezett kereskedelmi főiskola ügyét. 95 éve, 1913-ban Paks és Szekszárd között próba autóbusz- járat indult. 90 éve, 1918-ban elhunyt Bezerédj Pál, városunk első díszpolgára. Január 22-én 110 éve, 1898-ban a Szekszárd Vidéke vezércikke az igazi tehetségek elismerését sürgette. Január 23-án 15 éve, 1993-ban hunyt el Vendel-Mohay Lajos- né muzeológus. Január 24-én 15 éve hunyt el az 1953-ban született Csengey Dénes író, politikus. Január 25-én 140 éve, 1868-ban meghalt Fürgéd fia, Vas Gereben író, aki kedves adomát hagyott ránk Szluha Györgyről. Január 26-án 100 éve, 1908-ban Szekszárdon Debulay Imre elnökletével megalakult az iparospárt. Január 27-én 105 éve, 1903-ban I. Ferenc József király Szekszárd szülöttét, Tormay Bélát a Lipót-rend lovagkeresztjével tüntette ki. 100 éve, 1908-ban az Akadémia ülésén Ortvay Tivadar tartott emlékbeszédet az egy éve elhunyt Wosinsky Mórról, múzeumunk alapítójáról. Bezerédj Pál