Szekszárdi Vasárnap, 2008 (18. évfolyam, 1-45. szám)

2008-04-20 / 15. szám

2008. ÁPRILIS 20. ANNO , SZEKSZÁRDI :f :f~ vasArnap//// Ódon derű 221. A méret kicsiben, nagyban Dr. Kramolin Gyula Minden korszakra jellemzők saját kis és nagy küzdelmei, amelyek a kortársakat vagy az utókort szív­ből jövő vagy fanyar mosolyra ősz- • tönzik. Ilyen volt a Szekszárd Vi­déke 1888-as áprilisi híre szerint a kistormásiak magyarosodása: a sváb atyafiak egyre- másra kackiás ba­juszt eresztettek, polka helyett csár­dást jártak, fiaikat pedig magyar szóra adták. Tíz évvel később 1898. április 24-én Tolnavármegye írta meg két alsónyéki legény esetét: Kántor Jó­zsef azért okozott tíz napon túl gyógyuló sérüléseket Simony Jó­zsefnek, mert annak az övénél jó­val nagyobb volt - a kaszaköve. Másnap Faddon is a méret volt a problé­ma, amikor egy ház­ba falbontással akart behatolni egy betö­rő, de akkora zajt csapott, hogy a szomszédok fellár­mázták a falut. A menekülni próbáló férfiú megindult, de olyan részeg volt, hogy az egyméteres kerítésen már nem tudott átmászni. Öt év múlva akadt a megyeszékhelynek saját szenzációja is, még az előző évből. A gyámpénztáros több tízezer ko­ronát sikkasztott, majd miután rá­jöttek, sógora présházában főbe lőtte magát. Egy évre rá megszüle­tett az ítélet: a megye összes veze­tőjét anyagilag és fegyelmileg is felelőssé tették. A kora­beli sajtó kifogásolta, hogy miért éppen őket, mikor fölöttük még má­sok is álltak. „Illuszt­rálja a belügyminiszte­ri számvevőség vizsgá­latát a következő eset. Antal Ferenc és az árva­széki számvevő beszél­gettek egy ízben a szám­adások vizsgálatáról. Antal több éven át megfi­gyelvén, hogy a mi­niszteri számvevőség bele sem néz a számadásokba, hozzá illő akasz­tófahumorral az iratok közé egy karikatúrát tett be. Hosszú idő Gyámpénztári sikkasztó (Jankó János rajza) múltával, midőn a számadás a mi­nisztériumból jóváhagyva vissza­érkezett: a karikatúra ugyanazon a helyen érintetlenül volt, hová tette Antal a fölterjesztéskor. Ehhez csak nem kell kommentár!” Tíz évre rá, 1913. április 13-án - miközben künn a hatalmas hóvi­har méteres torlaszokat emelt - a múzeumban a helybeli munkás­gimnázium harmadik évének zá­róünnepélye zajlott. Mivel az el­nök és az igazgató nem érkezett meg, az alelnök, dr. Kramolin Gyu­la mondott széles ívű beszédet „a létért való keserves küzdelem nyüzsgő harcait” idézve. Az embe­riség ideáljait templomokhoz ha­sonlította. „Igen sok e templomok száma, ott látjuk a hazaszeretet templomot, ott a szabadságét, ott egyenként mind a tételes valláso­két. Ámde mindezen templomok falai vérrel, embervérrel vannak bemocskolva; mindazok körül patakokban folyt a vér. Csak egyetlen templom áll előttünk tiszta, hófehér falakkal, mint egy nagy, hatalmas, kéttornyú székesegyház: a közművelő­dés, két égnek törő toronnyal, az emberszeretet és a tudo­mány tornyával ékesítve...” A tudósító Tolnavármegye és a Közérdek budapesti táv­irata négy nap múlva abból is ízelítőt adott, miként zajlik ez a harc a politikában: „Justh Gyula pert indított dr. Pályi Ede hírlapíró ellen, aki őt többször hazaárulónak nyil­vánította. Pályi dr. kérte a bi­zonyítás elrendelését, mit a Elsőre országos döntőbe jutott A Kárpát-medencei rovásíró-versenyek tör­ténetében Pécs első ízben rendezett helyi elő­döntőt. Az április S-i megmérettetésen három korosztályban 27 tanuló vett rész. A szekszár­di Életfa Rováskört az alsós Szodorai Csenge és Nagy Dóra Eszter, valamint felsős Moizes Réka és Árvái Dóra képviselte. A feladatok igazi kihívást jelentettek a részt­vevők számára, főképp azoknak, akik - mi­ként a szekszárdi rovásírók is -, első alkalom­mal indultak ilyen próbatételen. Mindannyian szépen teljesítettek, közülük a budapesti dön­tőbe Nagy Dóm Eszter (képünkön Szakács Gá­bortól veszi át az elismerést) jutott be, miután megnyerte az alsósok versenyét. Az Életfa Rováskor vezetője, Fekete Zsom­bor dr. bízik benne, hogy a most megszerzett élményekkel a jövőben más fiatalok is gazda­godnak, s egyre többen lesznek olyanok, akik a rováskörön belül kifejtett tevékenységet a maguk épüléséhez szükségesnek érzik. Kö­szönet mindazoknak, akik lehetővé tették gyermekeik és a kör számára, hogy részt ve­hessenek a vetélkedőn. Justh Gyula díszmagyarban vádtanács elutasított azzal az in­doklással, hogy a hazaáruló kifeje­zés nem sértés, mert e kifejezés nálunk oly sűrűén használtatik, hogy az senkit közmegvetésnek ki nem tesz.” Justh tehát hiába keres­te a jusst... Lanius Excubitor ÓDON IDŐBEN Április 21-én 110 éve, 1898-ban Ferdinánd János számtiszt a múzeumnak adományozott egy nyomtatványt, mely a he­lyi jobbágyok Rodt apáttal kö­tött 1767-es szerződését tartal­mazta. Április 22-én 140 éve, 1868-ban született Mária Valéria főher­cegnő, akinek szoptató dajkája a szekszárdi Orbán Róza volt. Április 23-án 135 éve, 1873-ban az első helyi újság másfél havi fennállása után már az előfize­tők hanyagságára panaszko­dott. Április 24-én 100 éve, 1908-ban a város mérnöke megkezdte a vízvezeték létesítéséhez szük­séges szintmérést. Április 25-én 100 éve, 1908-ban a Közérdek a Sió Szekszárdra vezetését javasolta. Április 26-án 120 éve, 1888-ban a Szekszárd Vidéke Wosinsky Mór úti élményeiből közölt részletet Afrikában címmel. 110 éve, 1898-ban elkészült a múzeum első kiállítása: elő­ször szegedi huszárok tekin­tették meg. Április 27-én 110 éve, 1898-ban A két tacskó című francia rém­drámát adták Ferenczyné Lá­nyi Irma szekszárdi jutalomjá­tékául, magyar ősbemutató­ként.

Next

/
Thumbnails
Contents