Szekszárdi Vasárnap, 2008 (18. évfolyam, 1-45. szám)

2008-03-23 / 11. szám

SZEKSZÁRDI 2008. MÁRCIUS 23. IRODALMI IDÉZŐ vasArnap Kodályi intelmek - első ízben Kodály Zoltánt elsősorban zene­szerzői, zenepedagógusi munkás­ságáért becsüljük. Kevesebben tud­ják már azt, mennyire szívén visel­te a magyar nyelv alakulását, Sza­vát nem egyszer fölemelve küzdött annak tisztaságáért, a magyar hangszín, tempó és ritmus megtar­tása egyet jelentett számára a nem­zeti öntudattal. Vessünk gátat kiej­tésünk romlásának! című előadá­sának anyagát az Esszépanoráma I. kötetben olvashatjuk. ' Mindenekelőtt tisztázzuk: té­mánk szempontjából tökéletesen fölösleges köznyelvi és szépirodal­mi, diáknyelvi vagy tájnyelvi válto­zatot megkülönböztetni. Amiről Kodály szólott, az az egységes ma­gyar nyelv. Aminek elsajátítása, vé­delme és ápolása kötelessége vala­hány magyar embernek; aki ide született, aki magyarnak vallja ma­gát. Vagyis hogy kötelező lenne... Az írás első bekezdését szemügyre véve azért elgondolkozhatunk azon, mi minden változott, s mi maradt a régiben... „A közoktatás- ügyi miniszter már régebben meg­bízta Schwartz Elemér egyetemi ta­nárt, hogy a német kiejtés iskolai szabályozására javaslatot dolgoz­zon ki. (...) Arról is tudunk, hogy egyes alföldi iskoláinkban gramo­fonlemezről tanítják a helyes né­met kiejtést, éspedig jó eredmény­nyel.” Ez persze mind szép, pusz­tán a magyar nyelv hozzáértő okí­tása, s annak közterületen történő népszerűsítése szenvedett, s szen­ved csorbát napjainkig. Mire gon­dolunk pontosan? A szellemessé­get meg nem közelítő, halovány poéncsíraként olvashatjuk estéről estére a televízió reklámszöveg­ében: „hűccsük le” magunkat, a rá­gógumitól pedig^ „fej frissülésben” lehet részünk... Ártalmatlan, baga- tell apróságoknak tűnnek ezek, csak hát a rossz példa örökkön ra- gadósabb. Amióta a média elisme­rő mosollyal, mondhatni már-már haveri hátba veregetéssel, fordul a diákok „új nyelve” felé, azóta egyre több dolgozatban olvashatja a sze­rencsétlen tanár a következőket: „Góg és Magóg fia vök én, / Hába döngetek kaput, falat”, a tudok he­lyett a „tok” is mind általánosabb forma, nem számít, barátnak írott rövid szöveges üzenetről, dolgozat­ról van-e szó. Ezen a szinten termé­szetesen nem is beszél­hetünk időmértékes verselésről, a nyelv ze­neiségéről pláne nem. Ezekből a fiatalokból lesznek néhány év múl­va anyuka-apuka pén­zelte fontos emberek, akik külföldről, nyara­lásból hazatérve nem győznek fennhéjázni idegen hanglejtésükkel, amivel egyébként szin­tén hibásan hangoskod­nak a járda közepén... Van ennél roszszabb is: tanárjelölt bölcsészhall­gatók, akiknek - önma­gáért beszél a tény - nyolc-kilenc év kell az egyetem elvégzéséhez, s nem ösztöndíj miatt... Ők élnek aztán képza­varok halmazával, irat­tan és beszélt formában egyaránt, pedig bizton állítják: ők „folyama- tossan” és „mindig” tanultak szor­galmi időszakban... Lényeg, hogy az iskolázatlanok felnéznek rájuk, ha sajna teret kapnak, hisz más­képpen beszélnek... biztosan jó, amit mondanak... Az előadás így folytatódik: „Egyetlen nyelv van itt, amelynek kiejtését nem gondozza senki: a magyar. Vagy azt hiszik: úgyis tudja mindenki, vagy azt, hogy mindegy: akár jól, akár ros­szul ejtjük, csak megértjük egy­mást.” (...) Semmi sem jellemző annyira egy nyelvre, mint sajátos hangzása. Olyan ez, mint a virág il­lata, a bor zamata, a zománc, az opál tüze. Megismerni róla a nyel­vet már messziről, mikor a szót még nem is értjük. Minden nyelv- nek megvan a maga hangszíne, tempója, ritmusa, dallama, egyszó­val zenéje. A magyarét egyre töb­ben fújják hamisan.” Minél feljebb hágunk a társadal­mi ranglétrán, annál magyartala­nabb kiejtésre találunk, vélekedik Kodály Zoltán. Ezzel pedig megint csak nincs semmi új a nap alatt. Gondoljunk bele, hány politiku­sunk él nyelvi allűrökkel szónoklat Az örökké friss szellemű Kodály Zoltán közben... Ki elharapja a szó végét, leszegett fejjel, kisfiúsán dünnyög bajsza alatt, mások erőltetetten hangsúlyoznak minden egyes szó­tagot, persze a nyomatékosság ked­véért; hol énekelnek, hol a suttogá­sig halkítják hangjuk, füleljen bát­ran a nép, hátha meghallja, amit akar... „Normális fejlődésű nem­zetben a legelőkelőbb és legművel­tebb körök beszéde a legszebb. Azt utánozza mindenki... (...) Nálunk, fájdalom, nem így van: a nemzet eleje idegen nyelvtudás kedvéért elhanyagolja anyanyelvét, magyar kiejtése megrontja az őt utánzó, feltörekvő rétegekét is.” Kodály le­szögezi: éppen hogy az idegen nyelvek tanulását kellene felhasz­nálnunk beszédünk sajátosságá­nak hangsúlyozására, a magyar szó jobbítására. Amiben eltér a magyar a némettől, angoltól, olasztól vagy franciától, annyiban nemzeti. A ze­nepedagógus finoman tamáskodik is, meg nem is, mikor eljátszik a gondolattal: „Éppen csak a nyelv sorsa volna közömbös? Beszédkul­túra iránti érzék hiányozna ott, ahol az élet, a kultúra minden érté­két többé-kevésbé megbecsülik? Vagy talán csakugyan kirakatkultú­rát mívelünk? Az idegenforgalom kedvéért?” Az idegen nyelvekkel párhuzamosan kellene újratanul­nunk a magyart, tér vissza elképze­léséhez. „Vegyük számba minden zenei eltérését, s mennél jobban el­sajátítjuk az idegen nyelv kiejtését, annál tudatosabbá tehetjük a ma­gyart. Akkor nem rontjuk vele ma­gyar tudásunkat, hanem megerő­sítjük. Régi igazság, hogy anya­nyelvét is jobban tudja, aki még egy nyelven tud.” Panyi Zita Literdtori bölcsesség Hogy Kodály Zoltán mennyire szeretett búvárkodni a magyar nyelv­ben, elmélyedni annak grammatikai sajátosságaiban, szabályaiban, iz­galmas kérdések nyomába szegődni, remekül példázza azt egy másik esszéje, melyet Zene az óvodában címmel rögzített anno. A cikkről csak dióhéjban: kultúránk felülről építettségét vizsgálja kritikus’ szem­mel, s helyesebbnek vélné, ha Zeneakadémia helyett az iskolák ének­tanítását, a kisgyermekek énekelni tudását alapoztuk volna meg oly lelkesedéssel, mint tettük azt felsőbb körök esetén. Ám számunkra mégis a címadás az érdekes, melyet a kéziratban csillagolt lábjegyzet­tel látott el. Bizonyos volt ugyanis afelől, hogy pellengérre állítanák a rövid o-val írt óvodában szót magyarázat nélkül. íme a jegyzet: "Hogy miért írok ovodát, óvoda helyett? Úszni: uszoda, írni: iroda, vívni: vivoda (Jókai) - és ezek mintájára: bízni: bizalom, bírni: birodalom, fúr: furakodik, fűz: füzet, tűz: tüzel, víz: vizes, fű: füvell, fú: fuvola." Ekképp analizálta hát Kodály Zoltán, mint változik a helyesírás igéből képzendő köznevek írásakor, s némely kivételkor. PZ Bernhardt Autósiskola Szekszárd, Tartsay u. 13. Tel.: 30/93-72-638 ^ÄOKTATÄS moped, motor, személygépkocsi, tehergépkocsi, pótkocsi kategóriákban Ügyfélszolgálat: hétfőtől péntekig 9-16 óráig Tanfolyamkezdés: április 1-jén RÉSZLETFIZETÉSI LEHETŐSÉG! Nytsz: 17-0029-5 • AL: 0832 AKKUK ELEMEK Normál vagy speciális méretben Feszültségforrások, tápegységek ólomakkuk szünetmentes tápegységekbe e® TRONIK 7100 Szekszárd, Kossuth u. 8. Tel/Fax: 74/312-645 lnfo@emtronik.hu ELEKTRONIKAI HULLADÉK INGYENES átvétele „Védje környezetét, teremtsen munkahelyet!” SZÁLLÍTÁST VÁLLALUNK! ÁTVEVŐHELYEK: Szekszárd, Rákóczi u. 19. Bátaszék, Köves u. 8. KT-Dinamic Kft. Rehabilitációs Foglalkoztató Tel.: 74/315-103 KEDVES DIAKOK! Jó állapotban megőrzött, használt tankönyveiteket SZEKSZÁRDON, a Mészáros Lázár u. 7. szám alatti KÖNYVKUCKÓ-ban átvesszük könyvutalványért minden péntek délután. Rendelhető bármilyen könyv, tankönyv, akár az interneten is. Telefon/fax: 74/510-797 Mobil: 30/93-79-204 E-mail: tankonyv@terrasoft.hu Honlap: www.tankonyvker.hu

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents