Szekszárdi Vasárnap, 2008 (18. évfolyam, 1-45. szám)

2008-03-16 / 10. szám

2008. MÁRCIUS 16. szekszAbdi IRODALMI IDÉZŐ vasArmap Egy szabad emberről... Éva és Ádám leszármazottja - bár hajlamos megfeledkezni róla, s azt vélni ő mindenek ura - valójá­ban le sem tagadhatná, mennyire a természet gyermeke. Hisz az ősele­mek szilárd mederben zajló hábor­gása tükröződik nagy-nagy pontos­sággal az ő lelkében. Zabolázhatat- lan kitöréseket követ mély, nyugo­dalmas csönd, az erő pedig ezalatt gyűlik, hogy megmagyarázhatatlan pillanatban felszínre érve adja jelét az Életnek. Ami ott pulzál mé­lyünkben. Aki nem törik meg, nem szakad belé e folyamokba, az ára­dó és szabad mosollyal győzi le a nélkülözést, a félreállítottságot, a bizonytalan várakozást, a kiúttalan magányt. E hatalomnak volt ele­gáns, szerény ura a festő Nagy Ba­logh János, akiről Füst Milán írt ba­ráti-tisztelői emlékezést. Ezt olvas­hatjuk az Esszépanoráma II. kötet­ben Egy művész halálára - Nagy Balogh János emlékezete címmel. „Mikor először hallottam róla be­szélni, s mikor először láttam mun­káját, máris egy pillanatig sem tud­tam volna tartózkodó lenni irányá­ban: éreztem, hogyha találkoznék vele, szívesen nyitnám meg előtte szívem, mert ő nemes és igaz em­ber, s az igazi művészek közül va­ló.” Az egyik legszentebb és leg­szebb dolog, ami alkotók között történhet, lángolását és egymás kö­zelébe sodró erejét a szerelemhez lehetne hasonlítani, ám annak sze­szélyénél jóval több: barátság, mes­ter és tanítvány viszonya. Mindösz- sze két alkalommal elegyedtek be­szélgetésbe, s az éppen elég volt, hogy Füst Milán életre szóló példa- mutatást kapjon ajándékul. Az első impressziókról, hogy meglátta a művész egy festményét, így emlé­kezik: „A munka meglepett. Hal­vány színekkel, széles ecsettel fes­tett arckép volt, s a felfogás mély nyugalma hatott rám először. Ilyet csak az festhetett, aki vívódások és vajúdások nehéz szenvedésein már régen túl van, aki megállapodott magával, s végképp kibékült a vi­lággal, akinek tüze már állandó: nem alszik ki többé s nincsenek rendetlen kitörései.” Azt gondol­hatnánk, ilyenre csak az képes, aki megette már kenyere javát, kora bölcsessége nyugszik a barázdált arc mögött. Ez pedig e helyen téve­dés. Nagy Balogh János nem élt so­ká, negyvenöt év alatt állította el­adatlan képeit szótlan a kis szoba fala mellé, s mikor a háború jobb karja forgócsontjába golyót repí­Nagy Balogh János önarcképe. (Forrás: http://hungart.euroweb.hu.) A festőről életrajzi adatok, illetve művei megtekinthetők e címen. tett, hát fölkötötte, s a legnagyobb lelki nyugalommal kezdett bal ke­zével festeni... Fél évre volt csupán szüksége... Füst felidézi: „Aki ál­modta ezt az alakot (...) senkivel és semmivel sem törődve, élettel, ha­lállal, szegénységgel, hatással nem gondolva többé, csakis azzal, hogy minden ereje rendelkezésre álljon abban a pillanatban, mikor ki akar­ja fejezni magát.” Az író ember hát azon töpren­gett, miféle lelki gyakorlat hozhatja e gyümölcsöt. Kérdezősködni kez­dett, s megtudta, Nagy Balogh Kis­pesten él, nem szeret bejönni a vá­rosba, festményeit csak akkor adja el, ha már igen nagy szüksége van a pénzre, inkább elszegődik telente szobafestőnek, mázolónak, hogy nyáron nyugodtan alkothasson. Barátainál helyez el olykor egy-két képet, fizetni ráérnek felkiáltással. Ezeket hallva Füst Milán elkövette azt a hibának nem igazán nevezhe­tő, inkább a lélektől még távol ál­lók tettre kész hirtelenkedésének minősülő tettet, hogy levelet fogal­mazott a festőhöz. „Kértem, nem adna-e alkalmat, hogy megismer­hessem, szeretnék segítségére len­ni, hogy képeit elhelyezhesse, s megpróbálnám, talán sikerülne ki­állítást rendezni műveiből. Nem felelt.” A pirulást köve­tően egy véletlen lépcsőházi találkozás sodorta egymás mellé a két embert. Baráti be­mutatás, néhány udvarias gesztusindítás, elhangzó sza­vak, közben pedig végig az a különleges arc! A rendkívüli­ség sugárzott róla, olvashat­juk az emlékező esszében. „Mintha a középkorból lépett volna ki elénk: paraszti voná­sok, nyers szakáll, himlőhe­lyes arc, kemény kezek s va­lami különös testtartás: mint­ha hozzá volna szokva, hogy kardot rántson barangolásai közben... Hiszen igaz: kato­nakard volt az oldalán (...) egy szegény kóbor művészlo­vag, aki viszontagságait a há­ta mögött hagyta, s most ép­pen mosolyog...” Mindennek ellentéteképp tekintetéből a szilárd nyugalom áradt, sze­líd hangon szólott „mintha azt akarná mondani: van ám egy titkom, pajtás, melyet te nem tudhatsz, amelyet rejtek előled - van valamim, ami mégiscsak föléd emel, s öntudatossá tesz... S aztán füledbe súgná ezt az egyetlen szót: az életem!” Füst Milán csak nézte az arcot, vonásait mélyen emléke­zetébe véste és többé nem akart megmentő leveleket írni Nagy Ba- loghnak. Második, egyben utolsó találko­zásuk azon a napon zajlott, mikor Füst Milán magába fordulva ber­zenkedett az élet dolgainak folyása miatt. Olyan tényezők bosszantot­ták, amik a világ kezdete óta fenn- állanak, méghozzá változatlanul. Leszegett fejjel, mordan menetelt az utcán, egyszer csak Nagy Ba­logh János tűnik elő egy villamos- megállónál a felkötött karjával, csu­pa mosolyosan. Érdemes elidőzni a beszélgetés mondatai fölött! Jól van? - kérdeztem borúsan. - Ó, na­gyon. Dolgozom. - S anyagiak? Nincs baj? - Hogy gondolja? - felel­te büszkén és bizalmasan. - Rok­kantsegélyt kapok! (...) - És nem is kívánkozott soha valami jobb élet után? - De igen. Mindenki, tehát én is. De hát ön nagyon jól tudja, hogy vagy dolgozni, vagy kívánkozni. S nékem erre nincs is időm. Ha el akarom végezni a dolgomat itt, ak­kor vigyázni kell a kívánságokra... (...) - És van családja? - Ó, nincs! - felelte derűs biztonsággal. - És jól érzi magát? - Igen! Értse meg, uram, dolgozom, s most már talán meg is vagyok a munkámmal elé­gedve. S míg ezt elértem, azután, amíg kigondoltam magamnak min­dent, ez maga is sokáig tartott. És épp most hagyjam abba? A jobb kezem is mozog már egy kicsit, a bal pedig egészen pompásan engedelmeskedik... Hiszen a leiké­vel rajzol az ember...” Panyi Zita Literátori bölcsesség Amiként egyedül érkezünk e világra a szülőcsatornán át, úgy egye­dül is kell távoznunk belőle. Akik tudják ezt, általában lemeztelenítő és kiszolgáltatottá tévő szenvedéssel teli halált kapnak a sorstól, még utoljára... Vajon elméjük meddig képes parancsolni hangtalan nyivá- kolásuknak, szűkölésüknek? Mit tesz akkor a példás módon élt nagy­betűs EMBER, ha teste már nem engedelmeskedik, ha leválik róla? Nagy Balogh János utolsó terhe távozása volt. „Agyszélhűdés érte, s két napig egyedül, önkívületben feküdt hideg szobája padlóján. Ekkor tüdő- és vesegyulladással kórházba szállították, ahol rövid idő múlva kiszenvedett.” Az Új Magyar Életrajzi Lexikon nemhogy szócikket nem szentel ne­ki, még csak nevét sem említi... PZ KEDVES DIÁKOK! Jó állapotban megőrzött, használt tankönyveiteket SZEKSZÁRDON, a Mészáros Lázár u. 7. szám alatti KÖNYVKUCKÓ-ban átvesszük könyvutalványért minden péntek délután. Rendelhető bármilyen könyv, tankönyv, akár az interneten is. Telefon/fax: 74/510-797 Mobil: 30/93-79-204 E-mail: tankonyv@terrasoft.hu Honlap: www.tankonyvker.hu AKKUK ELEMEK Normál vagy speciális méretben Feszültségforrások, tápegységek ólomakkuk szünetmentes tápegységekbe C®TRDNIK .....— '"" SÍP* “á****> Ke**.*«*»»»* 7100 Szekszárd, Kossuth u. B. Tel/Fax: 74/312-645 info@emtronlk.hu ELEKTRONIKAI HULLADÉK INGYENES átvétele „Védje környezetét, teremtsen munkahelyet!” SZÁLLÍTÁST VÁLLALUNK! ÁTVEVÖHELYEK: Szekszárd, Rákóczi u. 19. Bátaszék, Köves u. 8. KT-Dinamic Kft. Rehabilitációs Foglalkoztató Tel.: 74/315-103 UROLÓGIAI MAGÁNRENDELÉS Dr. Papp Ferenc Helye: Szekszárd, Kossuth L. u. 14. Rendelési idő: csütörtök 17-19 óráig Bejelentkezés: 20/218-31-37 vagy 70/524-43-34

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents