Szekszárdi Vasárnap, 2008 (18. évfolyam, 1-45. szám)
2008-02-24 / 7. szám
2008. FEBRUÁR 24. tartás megyénkben 2007-ben is folyamatos volt. A kollégák rendszeresen tartottak különböző témájú bűnmegelőzési előadásokat általános-, és középiskolás tanulók részére. A Szekszárdi Rendőrkapitányság 2007-ben indította útjára „Nyaraló- kártya" elnevezésű komplex bűn- megelőzési programját, melynek célja elsősorban - a lakosságot rendkívüli módon irritáló - magánlakások sérelmére elkövetett betöréses lopások számának visszaszorítása volt. A program menetében a rendőr- kapitányság járőrei naponta több alkalommal - de sosem ugyanabban az időben - ellenőrizték az üresen álló lakásokat, s betörés esetén azonnal értesítették a tulajdonost, megkímélve ezáltal a nyaraló állampolgárt szabadsága, pihenése megszakításának kellemetlenségétől. A program ideje alatt a 2006-os év hasonló időszakához képest közel 60%-kal csökkentek a betöréses lopások - emelte ki évértékelő beszámolójában a Tolna megyei rendőrfőkapitány. Gyimóthy Levente Megoldják a létszámhiányt Dr. Dobozi József dandártábornok, a Köztársasági Őrezred parancsnoka a sajtótájékoztatón kifejtette, hogy megyénkben rendkívül harmonikus és kiegyensúlyozott bűnügyi és közbiztonsági tevékenységet végzett a rendőrség, s jól hasznosította a helyi erőforrásokat. Hozzátette, hogy Tolnában tavaly is nagy hangsúlyt fektettek az állampolgárok biztonságérzetét leginkább befolyásoló bűncselekmények felszámolására. Elismeréssel szólt az állománygyűlésen érzékelt családias légkörről, ami általában is jó hatást gyakorol a rendőri munkára. Mint ismeretes, megyénkben komoly, 10-15 százalék körüli, s már állandósult létszámhiánnyal küzd a rendőrség. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy nyolcszáz helyett csupán 700 rendőr dolgozik a megyében. Dobozi dandártábornok közölte, hogy öt olyan megye - köztük Tolna is - van az országban, amelyeket nem érintett a határőrséggel való integráció. ígéretet tett arra, hogy feletteseinek jelzi megyénk rendőrhiányát. De elmondta azt is, hogy az ORFK létszámhiánynyal foglalkozó bizottsága hamarosan kidolgozza - a közbiztonsági mutatók tükrében és a lakosság-rendőri létszám arányában - minden megyére a mutatószámokat. Ám hozzáfűzte, hogy pár év kell ahhoz, hogy az országban kiegyenlítődjenek a szükséges rendőri létszámok. - h HÉTRŐL HÉTRE tasArÜp J Kesztyűt dobott a gárda a romáknak „A társadalmi békének a bűnözés visszaszorítása is szerves része” „...Ha csupán külsőnk miatt találnak minket megfélemlítőnek, és ezért hátrányosan megkülönböztetnek, akkor mi vádoljuk az Országos Cigány Önkormányzatot rasszizmussal. Ez esetben mi fogunk aláírásgyűjtésbe kezdeni, majd a képviselők elé terjeszteni, hogy ezt az állami pénzekből működő rasszista, kirekesztő szervezetet azonnal oszlassa föl a parlament...” - hangzottak el többek között e mondatok hétfőn délelőtt a Garay téren, ahol a Magyar Gárda Tolna Megyei Vitéz Gömbös Gyula zászlóalja tartott sajtótájékoztatót. Ily módon akartak reagálni a romák korábbi gárda elleni aláírás- gyűjtést kezdeményező tájékoztatójára, valamint a televízióban elhangzott nyilatkozatukra. A gárda sajtószóvivője, Tóth Endre szólt arról a gyűlöletkampányról, „amelyet a hatalmi elit, különösen a kormányon levő liberális politika folytat minden létező csatornán a gárda ellen”. Fölemlegette Sárközi Károly, az Országos Cigány Önkormányzat elnökhelyettesének szavait, aki szerinte úgy fogalmazott, hogy a gárda „a cigányságot genetikai hulladéknak nevezi, és őket tartja a bűnözés forrásának is”. Közölte, hogy ezt ők nem mondták, tehát „hazugság”. Amennyiben Sárközi nem kér tőlük nyilvánosan bocsánatot, pert helyezett kilátása a rágalmazásért. Amúgy Tóth egyebek között azt is mondta, hogy a „társadalmi békének a bűnözés visszaszorítása is szerves része, ezért már tettünk és tenni fogunk”. Ezzel a romák szavaira utalt, miszerint társadalmi békére, létbiztonságra és munkahelyekre lenne szükség. Am a szóvivő megjegyezte, hogy mindezért „dolgozni kell, uszítással nem fogják ezeket megteremteni. Végezetül leszögezte, hogy a gárda a hazáért dolgozik, vérüket adják a jövőért, ezért a Garay térről csoportban masíroztak el vért adni. Horváth Anita, a Garay tériek - hétfőn az 518. estén demonstráltak a téren - egyik szervezője kifejtette, felháborítónak tartják a gárdát és a Garay térieket ért rágalmakat, a fenyegetést és az alaptalan vádaskodást, noha sem az egyenruhások, sem a rendre összejövő civil polgárok nem tettek törvénybe ütközőt. Közölte, hogy a kommunizmus áldozatainak emléknapján, február 25-én a Garay tér vendége lesz Kalmár László, azaz Kroko tanár úr. Beszédét azzal fejezte be, „minél nagyobb a betartás, annál nagyobb a kitartás”. Tájékoztatjuk az olvasókat, hogy hétfőn a téren mintegy tíz-tizenöt fős csoport gyűlt össze - láthatóan a gárda szimpatizánsai. Közel eny- nyi roma származású polgár is megjelent - külön csoportot alkotva. Sárközi Károly kérdésünkre elmondta, nincs miért bocsánatot kérnie a gárdától, s felhívta a figyelmet arra, „hogy ebben az országban, illetve Európában volt olyan törvényesen működő szervezet, ami világégést okozott”. Leszögezte, hogy Tolna megye a gárda által képviselt szélsőséges megnyilvánulásokból nem kér, a megválasztott roma vezetők mindezt megpróbálják megakadályozni. Ezután idézett a gárda honlapjáról, ahol a sajtótájékoztatójuk helyét „putrisornak” titulálják, sőt azt is idézte, hogy a gárda szerint ez az ország nem a romáké, hiszen csak a szociális segélyek tartják őket itt, tehát nyugodtan továbbállhatnak. Sárközi János József, a Tolna megyei etnikai és kisebbségi területi koordinátor arról szólt, hogy nem egy hagyományőrző egyesület feladata megoldani a maga, vagyis a gárda által cigánybűnözésnek nevezett gondot. Dr. Tóth Csaba Attila, a Szekszárdi Védegylet városi képviselője így fogalmazott:- Javaslatom azt, hogy Szekszár- don és Tolna megyében a Magyar Gárda és a Cigány Önkormányzat szorosan működjön együtt a közös célokért. Például a romaközösségek a kulturális felemelkedéséért, a bűnözés és a munkakerülés bizonyos színtű csökkentése érdekében. - Majd hozzátette, ahogyan Sárközi János József heteken keresztül föllépett a Garay téren a kormánnyal szemben, úgy a kormányzatot és önkormányzatot kell nyomás alá helyezni ahhoz, hogy megfelelő programok induljanak be a cigányság felemelése és munkahelyhez jutása érdekében. Ugyanez vonatkozzon a nem ci- gányszármazásúakra is - fejezte be a képviselő. V. Horváth Mária FAZEKAS ZOLTÁNNÉ HALÁLÁNAK 6. ÉVFORDULÓJÁRA FÉRJÉTŐL Aranyszínű hold ragyog az égen Mintha hajad lobogna a szélben. Gyönyörű vagy de már sajnos hideg Felmelegít az érzés, mind amit tőlem kértél. Sokáig fogunk siratni Hogy tudtál minket itthagyni Most már nem sírunk, néha nevetünk Mert tudjuk, hogy itt vagy velünk! Fagyott a föld mélybe zár Bennünk örökké élsz tovább. Egyetlen lányára emlékező Édesanyád! Fájó hiányodat érző lányod Anikó és fiad Balázs! Könnyes szemmel emlékező férjed Zoli! GARAY TÉRI HÍREK Mindenkit szeretettel várunk FEBRUÁR 25-ÉN a kommunizmus áldozatainak emléknapján Vendég: Kalmár László „Kroko” tanár úr Kezdés: 19 óra A kommunizmus és szocializmus minden más, a világtörténelemben eddig előfordult „izmusnál” több embert pusztított el vagy nyomorított meg. Bővebb információ: www. sbd. hu/garay térinfo