Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)
2007-10-14 / 33. szám
^ SZEKSZÁRDI YASARNAP SZEKSZÁRD VÁROS KÖZÉLETI HETILAPJA XVII. évfolyam 33. szám * Lapunk olvasható a www.szekszard.hu honlapon is. * 2007. október 14. Mindkét oldal számára támogatható célok Éjszakába nyúlóan tanácskozott Szek- szárd Megyei Jogú Város Közgyűlése. A harmincnál is több napirendi pont zöme mindkét oldal számára támogatható volt, hiszen a szavazások 70 százalékában teljes volt az egyetértés. A képviselők egyetértésben döntöttek több fontos ügyben, így például a város pályázatot nyújt be tűzoltási és műszaki mentőfelszerelések, illetve védőfelszerelések beszerzésére. A polgármester kezdeményezte, hogy a pályázati önrészhez ezúttal ne csak SzekszártJ, hanem - lélek- számnak megfelelően - a tűzoltóság szolgálati területén lévő 46 önkormányzat is járuljon hozzá. A közgyűlés egyhangúlag döntött a VI. számú háziorvosi rendelő áthelyezéséről a Rózsa kollégiumba és átalakította az ifjúsági fogorvosi körzeteket. A város átvette továbbá a Belügyminisztériumtól 17 évig bérelt, most ingyen tulajdonába adott Dózsa sporttelepet, ahol a közeljövőben jelentős fejlesztések (uszoda és élményfürdő, műfüves labdarúgó- pálya, atlétikai centrum, jégpálya) várhatók. A képviselők döntöttek arról is, hogy 2008-ban is lesz Bursa Hungarica ösztöndíj. Vita alakult ki (illetve folytatódott) arról, hogy a cégek jövőre már nem adhatják iparűzési adójuk öt százalékát közvetlenül a civil szervezeteknek. Az MSZP-s képviselők a civilek érdekeire hivatkozva a régi megoldásnál maradtak volna, míg a városvezető koalíció az új rendszer átláthatóságát és igazságosabb rendszerét hangsúlyozta. Ács Rezső alpolgármester úgy fogalmazott: a bizottsági pénzeken kívül újabb pénzalap létrehozását tervezik, amelybe a város évente befizet majd egy meghatározott összeget, s amihez csatlakozhatnak a gazdálkodó szervezetek is úgy, hogy az általuk befizetett összeg másfél százalékát leírhatják az adóalapjukból. Az így létrejövő várhatóan mintegy százmilliós pénzalapból már érdemben lehet fontos tevékenységeket támogatni. Horváth István kiemelte: az új rendszer orvosolja azt a korábbi problémát, miszerint a támogatás mértékéről nem a szakmai munka, hanem a lobbierő döntött. „A kalapozás méltatlan helyzetbe kényszerítette a civileket” - hangsúlyozta a polgármester. Folytatás a 3. oldalon. SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA, A MAGYAR POLITIKAI FOGLYOK SZÖVETSÉGE TOLNA MEGYEI SZERVEZETE, A BABITS MIHÁLY MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS MŰVÉSZETEK HÁZA Tisztelettel meghívja Önt, hozzátartozóit és ismerőseit 2007. október 23-án (kedden) az 1956-os forradalom 51. évfordulója alkalmából megrendezett VÁROSI EMLÉKÜNNEP programjaira „Köszönet a szabadság hőseinek!" ÜNNEPI PROGRAM 13.30 A POFOSZ Tolna Megyei Szervezetének rendezvénye a Polgármesteri Hivatal dísztermében Ünnepi köszöntőt mond Horváth István Szekszárd Megyei Jogú Város polgármestere • Ünnepi beszédet mond: Töttös Pál, a POFOSZ Tolna megyei elnöke A POFOSZ Országos Elnöksége által adományozott Emlékkeresztek átadása 14.35 Az 1956-os emléktábla koszorúzása a Polgármesteri Hivatal aulájában. Köszöntőt mond: dr Deák Gábor, a POFOSZ elnökségi tagja 15.00 A Szekszárdi Kamarazenekar ünnepi hangversenye a Belvárosi római katolikus templomban Művészeti vezető: Földesi Lajos 16.00 TÉRZENE a Szent István téren az Alisca Brass Band előadásában Karnagy: Kovács Zsolt 16.30 Ünnepi műsor az 1956-os emlékműnél Díszőrség felállítása, történelmi zászlók bevonulása Köszöntőt mond: Horváth István Szekszárd Megyei Jogú Város polgármestere Ünnepi szónok: dr. Puskás Imre, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke IRODALMI MŰSOR a Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazda- sági Szakközépiskola tanulói előadásában Művészeti vezetők: Király Attila és Topán László Történelmi egyházak ünnepi áldása Koszorúzás, gyertyagyújtás Közreműködik: Magyar Nemzetőrség Tolna Megyei Szervezete ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT! Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata idén is a hagyományoknak megfelelően méltóképpen kíván megemlékezni 1956 eseményeiről. Az ünnepi műsor és a koszorúzás 2007. október 23-án (kedd) 16.30 órakor kezdődik a Szent István téri 1956-os emlékműnél. Kérjük, hogy a koszorúzási szándékot 2007. október 19-én (péntek) 12 óráig szíveskedjenek jelezni a Babits Mihály Művelődési Ház és Művészetek Háza információ-szolgálatánál. (Tel.: 529-610) Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala POFOSZ Tolna Megyei Szervezete Babits Mihály Művelődési Ház és Művészetek Háza