Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)
2007-12-09 / 41. szám
MOZAIK 2007. DECEMBER 9. , ©J , SZEKSZÁRDI Ú VASÁRNAP Aki ismerte a dal titkát Elment Valaki, aki ismerte a dal titkát. Ismerte, mert Gerse József Tanár Úr karnagy volt, ízig-vérig zenepedagógus. Emlékszem a régmúltból, egy - a szekszárdi Művészetek Házában megrendezett szívet melengető hangversenyre. A Bárdos Lajos emlékére minden évben megszervezett országos, illetve határainkon túlra is terjedő hangversenysorozat házigazda szerepét évtizeden át Szekszárd töltötte be. Gerse Tanár Úr, mint a szekszárdi Liszt Ferenc Pedagógus Kórus karnagya vállalta ezt a megtisztelő szerepet. Ő értője és ismerője volt Kodály Zoltán és Bárdos Lajos életművének, és karnagyi tevékenységének fő irányvonalát e zeneszerzők műveinek interpretálása adta meg. Emlékszem tehát egy ilyen koncertre, ahol nyitószámként Bárdos Lajos Babits Mihály versére komponált - a ma embere számára'is - örök értékeket közvetítő, „A dal titka” című művének fülbemászó dallama csendült fel a Művészetek Házában. Nehéz leírni azt az érzést, amikor - az általam mindig megcsodált - gyönyörű csillár „égi fényében" karnagy, kórus és közönség a babitsi gondolat és Bárdos Lajos zenéje kapcsán egybeforrt. „Elmondom én titkát kedvesen a dalnak” - ezt az érzést próbálta Gerse Tanár úr elültetni a szívekbe. Vagyis azt - tovább folytatva a költő gondolatát -, hogy „minde- nik embernek a lelkében dal van” - a zene tehát Mindenkié!, minden embernek sajátja, így vagy úgy. Aktíván műveli vagy csak hallgatja. Azért ültette a lelkűnkbe a Teremtő, hogy legyen valami érték, ami minden emberben közös, legyen akár fekete vagy fehérbőrű, erdők mélyén élő vagy civilizált. A zene ősi titka mindenkiben ott van: a zene egyetemes. Legyen az ősi tamtam dob, kürt, hárfa vagy vonós hangszer, vagy éppen ének - azt adja hírül a világnak, hogy mi emberek, hordozói vagyunk egy „titoknak”, ami túlmutat a világ történésein és földi létünkön is. Különbözőek vagyunk, sokfélék, a lelkűnkben hordozott dallamok is mások. De ha a zajos világban néha csendet teremtünk lelkűnkben, meghalljuk annak belső dallamát... „És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek” — fűzi tovább a költő. Igen, ha megtanultunk figyelni lelkünk muzsikájára, akkor „fülünk lesz” a családtag, a barát, a kolléga, a kórustárs lelki muzsikájának meghallására - így lesz a zene egyetemes. Egymás dalát fogni egyfajta művészet - de megtanulható! E művészetnek volt tudója Gerse Tanár Úr kórusvezetőnk. A Te lelkedben mindig szép volt az ének, és a másokét is szépnek érezted. A dal egyetemes szépségét, titkát próbáltad belénk plántálni több évtizedes pályafutásod alatt Mi nem mindig értettük meg, amit annyira szerettél volna átadni nekünk. Mintha valójában nem értünk volna meg arra, mi az a megfoghatatlan, kottafejekben testet öltő Valami, amit minden embernek értenie kellene, mert egyetemes. A zenének ezt a titkát hordoztad és adtad át sok nemzedéknek, tanítványaidnak, kórusaid tagjainak. Mikor egészséged megrendült, természetes közegedet, lételemedet veszítetted el. Zene nélkül nem tudtad elképzelni életedet. A karmesteri pálcát letéve a hangversenyek szívet melengető érzésének hiányából eredő űrt nem tudta a családod maradéktalanul betölteni. Emlékké halványultak a keszthelyi Helikonok, a Pedagógus Kórus fesztiválok, a Bárdos Lajos Zenei Hetek rendezvényei, bel- és külföldi utazások, valamint a hangversenyek utáni vacsorák, közös éneklések. Elárvultak a szorgalmas munkák elismeréseként kapott oklevelek, plakettek, kitüntetések. Mi is - kései tanítványaid - szegényebbek lettünk, mert része voltál életünknek... De hiányoddal is tanítasz, mert éppen a hiány hív életre pozitív folyamatokat, pendít meg lelki húrokat; és ha későn is, rájövünk arra, amit valójában mindig mondani akartál. Vagyis arra, hogy énekelni szép és emberformáló egyetemes dolog. Munkádat jól végezted, legyen nyugodt pihenésed. A Te lelkedben mindig szép volt az ének, s most, amikor a Művészetek Házának csillárfénye Számodra kihunyt, ragyogjon fel Neked a mennyei fény, és kívánjuk, hogy az „égi kórus” énekét is halljad örökké szépnek. Munkásságod emlékét őrzi majd a nevedet viselő „alapítvány”. Köszönjük azok nevében, akiknek majd ez segítséget nyújthat. Temetéseden a pedagógus társadalom és a szakma nem köszönt el Tőled, ez a memoár talán pótolja ezt a hiányt. Úgyis, mint egykori tanítvány, kollega, kórustag és barát, ezt becsületbeli kötelességemnek érzem. És mindannyian így érezzük ezt, a Liszt Ferenc Pedagógus Kórus tagjai, akiknek 17 éven át szakmai vezetője voltál. A kórus elköszön Tőled, de a közelgő karácsonyi hangversenyeken „velünk leszel”, hiszen Tőled tanultuk azt, hogy a zene egyetemes, titka van, és túlmutat a földi léten. Nyugodjál békességben. Tóth Zoltán, a Liszt Ferenc Pedagógus Kórus titkára Edzőnéni Teszünk az életben dolgokat, amiket aztán megbánunk. Van, hogy későn. Máskor azt bánjuk, hogy elmulasztottunk valamit. Ez is lehet jóvátehetetlen. Itt ez a levél a gépemben és már nincs akinek elküldjem. Épp órára mentem, mikor jött az sms „Edzőnéni meghalt...". Elkéstél!! Ez volt a legelső, amire gondoltam. Elkéstél a leveleddel, mint régen az edzésről. Csakhogy, most nem mondhatod, mint akkor, „bocs Edzőnéni!". Most csak sajnálhatod, sírhatsz legföljebb, de ő már nem mondja hogy „nem baj, Kató!". Pedig a levél itt volt megírva szeptember óta. Gondoltam még egy kicsit szépítek rajta, hozzáteszek egykét humoros történetet a gyerekekről, hadd nevessen kicsit és főleg, hogy ne gondolja csak azért írok, mert attól félek, hogy többet nem találkozunk. Pedig ettől féltem. Nem szerette, ha késtünk. Ő mindig pontos volt. És maximalista saját magával szemben. Nem volt a Pollack pályán senkinek olyan gondosan előkészített edzésterve, mint nekünk. Hétfő-szerda-péntek pálya, kedd- csütörtök konditerem. Télen futófolyosó. Edzésnapló, átmozgatás, futóiskola, ugróláb, szkippvágta ... Szavak a múltból. Mindegyik őt idézi. Azt írtam neki a levélben, hogy szerettünk hozzá járni edzésre. Nem azért írtam, hogy örüljön, hanem, hogy tudja nemcsak neki volt fontos. Es hogy megérte. Hogy nem felejtettük el. Az életünk része volt. Négy évig, hatig, tízig, kinek menynyi. Akkoriban szinte több időt töltöttünk Vele, mint szüléinkkel. Mindent tudott rólunk: kinek hogy van a lelke, hogy áll az iskolában, mikor mennyire fáradt és kibe szerelmes. Szerettük. Ezt persze nem írtam meg neki. Mert hát ilyeneket „csak úgy" nem ír és nem mond az ember. Később meg bánja. Később megbánja... Emlékszem, ahogy állt a domb tetején, karbafont kézzel, kereszt- betett lábbal, kicsit hátradőlve, külső talpélen egyensúlyozva. Emlékszem a pólóira, a bőre színére, a nevetésére, arra, ahogy futott, hosz- szú, könnyed lépésekkel, szökellve. Magasugró volt. Legelső tanítványainál alig tíz évvel idősebb. Péter bátyám decemberben lesz negyvenéves. Ű talán még ötven sem volt! November tizenhatodika, péntek délután három óra. Edzőnéni! Azt a Judit-napi szál virágot, amit sosem akartál elfogadni tőlünk, most teszi Benő a sírodra. Remélem ott vannak a többiek is! Brajesz, Szabó Tünde, Boldis úr, Horváth Gyula, Vilu.Sanyika, a hétpróbázók és a fiatalabbak, Benő korosztálya és Zsófié, akiket már nem ismertem és akik ma Téged ugyanúgy siratnak, mint én. Bocs Edzőnéni! Isten Veled! Kató Thész László emlékére Múlt pénteken este a Művészetek Házában emlékkoncert keretében idéztük fel Thész László kedves személyét, munkásságát. 1989. november 30-án bekövetkezett váratlan haláláig igazgatta az akkori zeneiskolát; diákok sokasága emlékszik azóta is rá, a vele töltött órákra, a „tőle kapott” zenére. A Liszt Ferenc Művészeti Iskola növendékei és tanárai állítottak össze színvonalas programot, amelyet Főglein Klára szép műsorvezetésével hallgathattuk meg. Az esten több kamaramű is szerepelt, melyekhez a zongorakíséretet Erősné Máté Éva és Lányi Péter, az iskola zongoratanárai adták. Böhm: Sarabande című darabaja indította a műsort, Balázs Réka (hegedű) átélt előadásában. Őt Erős Ditta Rebeka (zongora) követte, aki Chopin: Fataisie-imp- romptu-jét játszotta érett líraiság- gal. Popp: Magyar rapszódia című művét hallgathattuk Hollósi Boglárka (fuvola) drámai s egyben tüzes előadásában. Emmert Vanessza (gitár) két darabbal készült: Giuliani: La folia című variációjával, s Dimitri Fampas Görög táncával, melyet kitűnően mutatott be. Rostási Melinda (klarinét) következett, Kuk: Bolivar derűs, vidám művét játszotta el. A Művészeti Iskola tanárainak sorát Morvái Tímea nyitotta. Bach: d-moll oboaversenyének két tételét mutatta be szép hangon, hajlékony könnyedséggel. Őt követte Müller Beáta, aki Händel: Piangero la sorté mia kezdetű áriáját énekelte el mély átéléssel, remek zenei formálással. Fauré: Fantázia című fuvoladarabját Ágostonná Béres Kornélia játszotta rendkívül virtuóz technikával. Lányi Pétertől Kodály: Marosszéki táncait hallhattuk emelkedett megfogalmazásban, pergő játékmódban; e darabbal emlékezett egykori jó barátjára. Radies Miroslav klarinéton mutatott be egy csokorra valót Kodály Epigrammái közül; rendkívül szép hangú, melankolikus játéka méltó befejezése volt az emlékhangversenynek. Lo
