Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)

2007-12-09 / 41. szám

gr SZEKSZÁRDI TASARMP SZEKSZÁRD VÁROS KÖZÉLETI HETILAPJA XVII. évfolyam 41. szám * Lapunk olvasható a www.szekszard.hu honlapon is. * 2007. december 9. „Édes emlékezés” Öregdiák találkozó a Garay Gimnáziumban A két egykori diák, Harnos Iván és Tucsni Pál által szerzett Bú­csúdallal kezdődött a 2007-es di­áktalálkozó. Az énekkar által elő­adott kedves diákének sokak sze­mébe könnyet csalt, visszaperget­te fiatalságuk éveit, amelyekre oly szívesen emlékeztek. Az évente megrendezett, hangu­latos délelőtt a múlt és a jelen talál­kozása, amikor is iskolatársak, ba­rátok köszönthették egymást és új ismeretségeket köthettek az alma mater szellemiség jegyében. Megtelt a szekszárdi Garay János Gimnázium díszterme, a találkozó­ra érkező egykori garaystákkal, kö­zöttük egy 35 és egy 45 éve érettsé­gizett osztállyal és néhány volt ta­nárukkal. A program keretében Babay Gé­za találkozóra elküldött Álom című versét hallgathattuk meg, majd az iskola diákszínpada előadott egy székely mesefűzért, amelyet a volt diák, Róka Rozi állított össze. A da­rabot rendezte: Báló Marianna ta­nárnő. Az öregdiákok közül a 72 éve érettségizett Németh László és az 1943-ban végzett dr. Angyal Fe­renc korukat meghazudtoló mó­don emlékeztek vissza a gimnázi­umban eltelt éveikre, illetve pálya­képüket tárták elénk. Béresné Kollár Éva zenés bemu­tatkozása is nagy sikert aratott, hi­szen „örökzöldeket” adtak elő ga- raysta énekesei, az egykori Tücs­kök. A folyosógalérián az 1961-ben érettségizett Bakó Ernő kovács és az 1986-ban végzett Rács Róbert népi fazekas szemet gyönyörködte­tő alkotásait mutatták be. Mellet­tük Gwizdala Dáriusz jelenlegi diá­kunk rajzai, festményei is helyet kaptak. Folytatás az 4. oldalon. Az esőemberkék táboroznak a C&A támogatásából Meghatóan szép ünnepség része­sei lehettünk a C&A szekszárdi üzletében a karácsonyi hajrá kez­detekor. Az üzlet 2000 eurós ado­mányt nyújtott át a helyi Esőem­berkék Alapítványnak, ezzel is némi esélyt adva a halmozottan sérülteknek. E fon­tos céljuk mellett arra is felhívták a figyelmet, milyen nagy jelentősség­gel bír, ha az épek és a fogyatékkal élők közelebb ke­rülnek egymás­hoz. Hétszínvilág Otthon elnevezésű bentlakásos intézményükben élő száz fogyatékos közül harminc kis­korú és harminc nagykorú súlyo­san sérült, negyvenen pedig kis-, vagy közepes mértékben. Külön említette, hogy vannak olyan gon­Az üzletlánc egész Európára ki­terjedő segítség- nyújtási akciója ke­retében 16 európai ország 1200 he­lyi szervezetnek adományoz üzle­tenként kétezer eurót, összesen 2,4 millió eurót. Dr. Haag Éva, városunk alpolgár­mestere elismerő szavakkal mon­dott köszönetét a támogatónak, s kiemelte, hogy egy társadalom fej­lettségét megmutatja, miként visel­tet a fogyatékkal élőkkel szemben. Ezután két leányka - Editke és Zsu­zsi - mondott verset, amit nagy tapssal fogadott a közönség. Kacsányiné Varga Gabriella, az alapítvány kuratóriumának elnöke kérdésünkre elmondta, hogy a dozottjaik, akik képesek integrált munkahelyeken dolgozni. Kiemelte a munkát biztosító Tolnatej Zrt.-t és a VIPTEX-et. Meg­említette, hogy ilyen jelentős ösz- szegű támogatást még soha nem kaptak az „esőemberkék”. A pénzt jórészt táboroztatásra fordítják, hiszen - mint fogalma­zott - a nyaralás nagy örömükre szolgál az intézmény lakóinak. Már eddig több helyen töltöttek egy-egy hetet, mint például Sikon- dán, Tahitótfalun és a kedvenc he­lyen, Fadd-Domboriban.- hm - ná~ DIGITÁLIS CSOMAG akár 299 Ffc-értí* RENDELJE MEG a TARR Kft. ÚJ, AKCIÓS DIGITÁLIS CSOMAGJAIT és 500 Ft havi díjkedvezményben részesül ez év végéig, ha előfizetője valamely digitális csomagnak + a III. extra csomagunknak + valamely sTARRtoló internet-csomagunknak! Minél hamarabb jön, annál többet kap! Az első Set-top-box és a beüzemelés díjmentes! Rendeljen többet-fizessen kevesebbet! Több csomag megrendelése esetén a csomagonkénti előfizetési ár 100 Ft-tal csökken. ... a még TARRtalmasabb szórakozásért! TARR KFT. • Tel.: 1223 * E-mail: info@tarr.hu * www.tarr.hu A tájékoztatás nem teljes, részletek az ügyfélszolgálaton. Az akció visszavonásig érvényes. ÜSiMíÉTjíjÉ LpITRB ______________ Di gitalis képkidolgozási akciói: 9x13-as méretben 50 db felett 32 Ft/db 100 db felett 29 Ft/db 200 db felett 25 Ft/db 10x15-ös méretben 50 db felett 40 Ft/db 100 db felett 37 Ft/db 200 db felett 33 Ft/db Egy mappában összegyűjtve Fotó Komáromi Szekszárd - Garay tér HmmTM mm-ban!!! A KORZÓ ÁRUHÁZBAN lévő üzletünkben a sportmárkák mellett LEVI’S, MUSTANG farmerek kordbársony nadrágok, felsők és kabátok nagy választékával várjuk kedves vásárlóinkat TIMEZONE, GAS termékekre _ _ 30-40% kedvezményt adunk. adfóaS Nadrágok már 5000 Ft-tól kaphatók! MIMIG AKCIÓS AZ EGÉSZ KÉSZLET! Siessen, le ne késsen! Szekszárdon, a Korzó Áruházban (Liszt Ferenc tér 2-4.) ART Széchenyi Üzletházban (Széchenyi u. 21.) Tesco Áruházban__(Tartsay V. u. 40.)

Next

/
Thumbnails
Contents