Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)
2007-11-11 / 37. szám
2007. NOVEMBER 11. ANNO VASArmap# ÓDON DERŰ 215. Szeszes esetek Azokban a boldog időkben, amikor a törvényszék előtt az alkoholos befolyásoltság nem súlyosbító, hanem egyenesen mentő körülménynek számított - ezt nevezték a be- számíthatatlanság jogkedvezményének - nem csoda, ha tele voltak a helyi lapok erről szóló történetekkel. Mi most a Tolnavármegye 1902-es évfolyamából szemezgetünk. Még október 19-én írta A bor című tárcájában Halász Géza: „A bor szelídítő kultúreszköz itt... Méltónak tarthatjuk tehát, hogy a bort mint kulturális eszközt odahelyezzük, ahova a születési körülményeire nézve analóg társát: a könyvet. Mert hiszen mindkettő préselés által jön a világra; de meg abban is hasonlatosak, hogy a sok bortól és sok betűtől egyaránt megbomlik az ember.” Szó sem esik ugyan borról még ugyanebben a lapszámban, de sejthető, hogy a foglárok figyelmét talán befolyásolta némi murci. Történt ugyanis, hogy Kátai Imre 40 Ki gondolná, hogy Garay János 1833-as, Tudományos Gyűjteményben közölt cikke óta, éppen 175 éve kezdődött a sárközi népművészet felfedezése? Ma már az is szinte mesébe illik, hogy 105 éve, 1902-ben Csók István megfestette ^Kiss János- né Lovas Évát ábrázoló Őcsényi menyecske című képét, amely a képzőművészeti társulat őszi kiállításán nagy sikert aratott, a közoktatásügyi miniszter megvásárolta, s a Magyar Szépművészeti Múzeum gyűjteményének adományozta. Móricz Zsig- mond negyedszázad múlva a Nyugatban áradozott: „Előző nap a sárközi nép kiállításán voltam, a régi Műcsarnokban s ájult örömmel láttam a tű és a fantázia csodáit. A kiállítás rendezője, Baja Benedek elmesélte, hogy a Sárközben, amely ott van Szekszárd táján, a legutóbbi generációkig mocsarak s emberektől elzárt világ volt, halász, pákász nép lakott s ezek a hálókötés mesterségével foglalkozva, asszonyaik is a fonallal éltek s haltak. Az ornamentikának véghetetlen gazdagsága s a valósággal szerzetesi beleélésnek olyan fantázia művészete fejlődött ki köztük, hogy csak hódolattal lehet nézni a népi öltözködésnek ezt a kincstárát." Talán nem haragszik e hosszas bevezetőért az amúgy is feltűnően szerény, s első kiállításán megillető- dött Hauck Levente, aki eredetileg szobafestő, utóbb úszómester, 2003- tól pedig uszodaüzemeltető az Illyés Gyula Főiskolai Karon. A megnyitót mondó Fusz György főigazgató, kit már a válogatáskor meglepett a fotós avatott mívessége, s aki művészként éves, három évre elítélt templomrabló - épp aznap, amikor Vácra akarták szállítani - megszökött a , szekszárdi marasztalóból. „A zárka vasrácsozatát egy helyen valószínűleg lombfűrésszel átvágva azt kifelé hajlította, s az így támadt résen kibújt. Lepedőjéből apró bőrdarabokkal összerótt kötélen a fogház udvarára ereszkedett, honnét már nem volt neki nehéz a szabadba jutnia.” Elmondják róla, hogy már gyermekkorában több évet javítóban töltött, de nem haszontalanul, mert ott tanulta az itt most hasznosított cipészmesterséget... a sárközi kultúra hagyományaihoz a kerámián keresztül maga is közelebb került, azért is külön örömmel tette tisztét, mert az intézmény turizmus-konferenciájának résztvevői majd messzire vihetik a megőrzött kincsek hírét. A nem hét országra, hanem tízre tekintő előadók az USA- tól Svédországig, Nagy-Britanniától Portugálián és Olaszországon keresztül Horvátországig „a fogadóterületek versenyképességében” cserélik ki véleményüket, s büszkék lehetünk rá, hogy Hauck Levente fotóit szemlélve csiszolatlan gyémántra bukkanhatnak. Az őrök vétkes mulasztásukért 48 óra zárkát kaptak, ahogy arról a Tolnavármegye beszámolt november 16-án. Arról viszont nem esett szó, kaptak-e bármit is a jótékony homályban maradt szülők a november 2-án közölt esetben. „Leitattak múlt szerdán délben odahaza egy első osztályos elemi iskolai tanulót, ki midőn így kapatosán jött az iskolába, a tanító kiutasította a részeg fiút onnan, hogy menjen haza és aludja ki magát. De a fiú csak nem hajlott a jó szóra, s mindenképpen az iskolában akart maradni. A tanító végre a városházára küldött rendőrért, ám onnét azt izente vissza az egyik, hogy most nem érnek rá, majd máskor. Persze ilyenkor délutáni pihenőt tartanak...” Még ugyanebből a számból az is kiderült, akadt olyan, akit első fokon otthon büntettek. „Egy kardos menyecskét azzal vert meg a végzet, hogy férje nagyon szerette a bort. Nap, nap után részegen tért haza, asszonyán jó sort vert, ha szemére hányta dorbézolását. Végre a véletlen megváltotta szenvedéseitől: a részeges ember egy sötét éjszakán lebukott a hídról és megfulladt. Az asszony nem volt bánaAz október 31-én összegyűlt közönség még abban a többlet élvezetben is részesült, hogy a képeken rögzült népművészet valósággal megéledt, amikor a Sárpilisi Gerlicema- dár Hagyományőrző Egyesület énekesei és táncosai bevezető és záró motívumként adtak ízelítőt dalaikból és táncaikból. (A főiskola annak is külön örülhetett, hogy a népviseletben pompázó hölgyek egyike nemrég még hallgatója volt.) S az alkotó, aki valaha egy jó bizonyítványért kapott Pajtás-géppel kezdte a fotózást? Hálás témának tartja munkáit, mert az embereknek tetszik, s úgy véli, könnyebb is, mert, ha a technika megmakacsolná magát, a népművészet kihúzza a bajból a fényképkészítőt. (Nem úgy láttuk, hogy az illő alázattal dolgozó fotós erre szorult volna...) Az 1964. június 30-án született Hauck Levente, aki a Külső- és Belső-Sárköz eddig már részben megvalósult megörökítésén kívül a megye, s később talán az ország kincseit szeretné gépével is maradandóbbá tenni. Tanácsadója, a még nálánál is szerényebben névtelenségbe burkolódzó Balázs Kovács Sándor, a sárközi néprajz évtizedek óta szorgos és avatott művelője, a kiállítás elé írt ismertető szövegével igazítja útba az érdeklődőket. Segít abban, hogy beavatottnak érezhessük magunkat, s megélhessük azt, amiről Móricz így írt: „A sárközi viseletben fel tudom ismerni az évezredekkel ezelőtt élt törzsfőnökök feleségének ruháját.” Szem- és lélekgyönyörködtetésre minden érdeklődőt egyaránt vár a főiskola aulája. í. g. Bánatos menyecske (Jankó János rajzai) tos özvegy, hamarosan férjhez ment, jobbat keresett az elsőnél. A lakodalom napján nagy vigasság esett, a menyecske arca ragyogott a boldogságtól. Az új férj szíve is túláradt, s egymásután ürítette a poharakat - természetesen berúgott. Tántorogva állított be a felesége szobájába, akinek emlékezetében feléledt a gyötrelmes múlt szenvedése. Elkeseredésében összepofozta férjét, azután farkasgúzsba kötötte, és belehengerítette a ház előtti pocsolyába. A férj, akinek a nászágy helyett pocséta jutott fekvőhelyül, elkeseredetten ordított, mire a vendégek kihalászták a gödörből. Bosszúságában tovább ivott, másnap pedig megindította a váló- pört.” Lanius Excubitor ÓDON IDŐBEN November 12-én 120 éve, 1887- ben a szekszárdi tanítóegylet tízéves történetét adta ki Gál Kálmán. November 13-án 145 éve, 1862- ben Pauer János teológiai doktort, később püspököt szekszárdi címzetes apáttá nevezték ki. November 14-én 170 éve, 1837- ben született Dömötör László itteni ügyvéd, méhész-szakíró. 95 éve, 1912-ben honvéd-főreálisko- lára ment Ózsák-puszta fia, Wil- czek (Magyar) Sándor, az első honi óceánrepülő. November 15-én 105 éve, 1902- ben Tolna megye címtárával jelent meg a Garay János nagy képes naptára. November 16-án 105 éve, 1902- ben a Tolnavármegye tudatta: posta- és távirdafőnökünk telefonbevezetéshez gyűjt előfizetőket. November 17-én 110 éve, 1897- ben egy bátor helyi fodrász az oroszlánok között borotvált. 95 éve, 1912-ben született Stolpa József, a Garay Gimnázium tanulója, királygyűrűs jogi doktor, államtitkár, szakkönyvíró. November 18-án 95 éve, 1912-ben fácánkerti kastélyát avatta Kunffy Károly, tüdőgondozónk jövendő alapítója. Sárközi népviseleti fotókiállítás a főiskolán
