Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)

2007-11-11 / 37. szám

2007. NOVEMBER 11. MOZAIK vasArnap ß Dalolva tanulni Jó hangulatban telt a dr. Helmut Wittmann, a bajor oktatási és kul­turális minisztérium, a mi fogal­maink szerint, államtitkári rang­ban lévő, főosztályvetője által a Magyarországi Német Pedagógiai Intézet (Ungarndeutsches Päda­gogisches Institut) (UDPI) szerve­zésében a német nemzetiségi óvó­nők, tanítónők számára Pécs után, Budapest előtt Szekszárdon is megtartott továbbképzés. Az előadó, aki maga is tanárem­ber, több kórust vezet, régebben ze­nekart is dirigált, nagyszerűen irá­nyította a képzésen résztvevő peda­gógusokat, és e közben humorérzé­ke sem hagyta el. A szép számban jelen lévő óvónők, tanítónők és ta­nítók jó kedvyel étiekéit él a kedves, vidám, játékos gyerekdalokat, a je­les napokhoz kötődő hagyományos énekéket, mint ahogy, biaon óvódások éslskcHások is legj közben számos készségük fejlődik. A Musik und Sprache im Kindergar­ten,(Zene és nyelv az óvodában) cí­mű előadás-mint Mammel Róza a Magyarországi «Német Pedagógiai Intézet képviseletében elmondta r az UDPI és a müncheni pedagógiai intézet közösen elkészített könyvé­nek anyagit dolgozta fel. A cél az volt, hogy az ebben található dalo­kat* közelebb vigyék a pedagógu­sokhoz. Ezek között szerepel sok is­mert ének is, a fontos tehát a mód­szertan volt. Több dal az artikuláció fejlesztésére szolgál, amely elen­gedhetetlen az első iskolás években, hislen később ez már nagy nehéz­séget jeléht. A gyerekek'térrrtészete- sen elsődlegesen megtanulják a dal­lamvezetést és játékos feladatokon keresztül a ritmust, játszhatnak testhangszereken is, ahogy az elő­adó nevezte a kétféle tapsot, a Jáb- dobbantást, topogást és így tovább. Szép ritmuskompozíció hozható létre ezek segítségével. Egyes dalla­mokban imitálhatják a valódi hang­szereket, és ha már a gyerekek is­merik a ritmus és a dallam össz­hangját, táncolhatnak is rá. Az éneklés ezeken kívül segíthet az is­meretek megszerzésében. A német nyelvterületen igen jelentős Már- ton-nap (november 11.) alkalmából énekelt Sankt Martin, Sankt Martin kezdetű dal például részletesen el­meséli Szent Márton legendáját, de az olvasás és a számolás tanulását is segíti egy-egy ének. A CSODAGYEREK: MOZART A képzés második óráján a csoda­gyerekként megismert zseniális ze­neszerző, Wolfgang Amadeus Mo­zart (Salzburg, 1856-Bécs, 1891) életének, elsősorban gyermekkorá­nak és ifjúságának kulcspontjairól hallhattak érdekes, képekkel és ze­nerészletekkel illusztrált előadást a képzésen résztvevők. Hogy saját munkájukban hasznosíthassák CD- n és írásos formában is hazavihet- ték dr. Helmut Wittmann a 2006-os Mozart-év alkalmából összeállított ismertetőjét. Ezt néhány anekdotá­val is fűszerezte az előadó, amelyek a Mozart-család barátjának, az ud­vari trombitás Johann Andreas Schachtnernek és Wolfgang nővéré­nek, a szintén tehetséges Nannerl- nek a visszaemlékezéseiből szár­maznak. Az édesapa, Leopold Mozart, a hercegérsek udvari zenekarának másodkarmestere, nem tudta nem észrevenni, hogy hároméves fiát a zeném,l£ívül:más nemigen érdekli. Mikor izLik. aí fotéíes Naiínérlt zongorázni tanította, a négyéves Wolfgang; tedvet kapott a legkülön- rozobb akkordok összeállításához, így az ő zongoraoktatását sem ha- laszthatta tovább. A négyéves Wolfgang zongora­versenyt írt, a tintapacák köztil elő­bukkanó kompozíciókísérlet az apa szerint egész rendesen sikerült, csak éppen nincs ember, aki el tud­ná játszani. A kisfiú erre a problé­mája is hamar magtalálta a megol­dást: áddig kell gyakorolni, amíg nem megy. A hatéves Mozart a másodhegedű szólamát szerette volna eljátszani, amikor apja, házimuzsikálásxmüj¥.ta barátait. Az apa ezt persze bolon­dos ötletnek tartotta, hiszen ezén a területen fia addig még semmilyen oktatásban nem részésült. A kisfiú azonban kijelentette: ahhoz, hogy a másodhegedű szólamát eljátssza nem szükségesek előzetes tanulmá­nyok. Hofszú kérlelés és keserves sírás után az apa beleegyezett, hogy Wolfgang hegedüljön, de megkérte Schachtner urat, játssza együtt a szólamot a kisfiúval. A zenész azonban hamar fölöslegesnek érez­te ezt, és félretette hangszerét. A kisfiú csodálatos játéka pedig köny- nyeket csalt az apa szemébe. Mozart hatéves korától nővérével együtt csodagyerekként turnézott szerte Európában. Eljutott a zene akkori központjaiba: Párizsba és Londonba. Mária Terézia előtt is fel­léptek Schönbrunnban. A császár­nő a kellemes délután emlékére a gyerekeknek ajándékozta a herceg, illetve az egyik hercegnő öltözékét. Wolfgang Amadeus Mozart egész életében zenélt és komponált. Utol­só darabja a Requiem befejezetlen maradt, halála előtt tanítványának mesélte el elképzeléseit arról, hogy miként válna a mű teljessé. Még az utolsó pillanatokban is ez a mű fog­lalkoztatta, a gyászmise üstdobjait akarta érzékeltetni. Halálával legen­da született. K. E. EVANGÉLIUM „Gondold el: ki Lelke éltet...” (426. dicséret) Hát élet ez? - hangzik a kérdés ránk telepedő csüggedésben, lemon­dásban, megkötöző „úgy sem sikerül” borúlátásban, egyéni és összné­pi elkeseredésben. Hát krisztusi élet ez? - hangozhat a kérdés, amikor a keresztyén em­ber az egyéni, családi, gyülekezeti életet tekintve is úgy elcsügged, hogy Reményik Sándor soraival mondja magának: „Mindegy, mind hiá­ba: A bűn, a betegség, a nyomorúság, a mindennapi szörnyű szürkeség tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés”. Szóljon e néhány sor Isten élő leikéről, az éltető, minket megelevení­tő Szentlélek Istenről, ahogyan Ő kihoz ebből a csüggedésből, felemel, helyreállít, vigasztal, bátorít, hogy ne szomorú, hanem örömteli hitval­ló keresztyének lehessünk. Elmélkedésünkben segítségünkre vannak pünkösdi énekeink. Olvassuk, énekeljük ezeket hitünk erősítésére! A Lélek éltető hatásaiból háromra figyeljünk most. 1. Isten Lelke vigasztal, gyámolít. Nem hagylak titeket árván - mondta Urunk tanítványainak. Mi sem vagyunk soha sem egyedül, ma­gunkra hagyva. Ő mellettünk áll lelki próbáinkban, kísértésekben, „lel­ki háborúinknak csendesítője”. Hathatós vigasztalónk, pártfogónk, se­gítőnk, közbenjárónk, hogy „Mi szívünket megújítsa és sebeinket gyó­gyítsa, bűnös életünket megjobbítsa”. Egybeköt minket Krisztussal, és mint népe tagjait egymással. „Óh mi édes Vigasztalónk, légy kegyes inegoltalmazónk!” Úgy gyámolít, hogy megtanít mindenre; és eszünk­be juttatja mindazt, amit Jézus mondott nekünk (János 14,26). Minket, akik félelmünkben - „hullámok, ha rémítenek” - kicsinyhitűekké, ké­telkedőkké válunk, minket könnyen felejtőket, emlékeztet Krisztus szavaira. Ismerjük az Ő beszédét? Olvassuk az igét? Ha igen, akkor van mire emlékeznünk. 2. Isten Lelke örömöt ad életünkbe. „Te vagy a mi Lelkűnknek édes vendége, A mi szomorú szívünknek igaz öröme.” Dávid Júda pusztájá­ban bujdosik élete veszélyben van, mert Saul üldözi. A 63. zsoltárban mégis így vall: „Ujjong az ajkam, dicsér a szám, mert Te voltál segítsé­gem, szárnyad árnyékában ujjongok.” Pál és Szilász Krisztusért börtönben vannak, kalodába zárva, és éj­félkor mégis énekkel magasztalják az Istent (ApCsel 16). Csodálatra méltó az ő lelki tartásuk, hogy veszedelemben is tudnak örülni, és Is­tent magasztalni. Később Pál ezt írja a filippibeliekhez: „örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom örüljetek!” A mi örömünk alapja Is­ten szabadítása: „Megváltód meghalt teérted, mit bánkódnál menny fia?” Örülünk, hogy nevünk fel van írva a mennyekben. „Adj nékünk teljes örömet, idvességhozó kegyelmet!” „Töltsd bé siralmas szívünket mennyei nagy örömmel, Jövel mi lelkűnknek nagy vigassága!” - óhajt­juk énekeinkkel. Ez az öröm nem egy „vidámvasárnapnyi öröm”, nem pillanatnyi bol­dogság, nem ügyesen beállított, arcunkra tett mosoly, „külső boldog­ság”, amely mögött egészen, más érzelmek vannak. Ez az öröm a bűn­ből megszabadított, megváltott” megvigasztalt, pártfogolt ember örö­me. Ez az öröm az Istennél található teljes örömből táplálkozik és újul meg. „Teljes öröm van Tenálad, és a Te jobbodon gyönyörűségék van­nak.” 3. Isten Lelke bátorságot ad. A Lélek bátorít kísértések ellen, meg­szentelt életre, szolgálatra, hitvalló életre. Sokszor olvassuk az Ószö­vetségben: „Légy bátor és erős!” - s ott van az ígéret: „Veled lesz az Úr!" Mi Krisztus követői is ugyanígy kapjuk a biztatást. A félénk szívű tanít­ványok, Péter és János a Szentlélek hatalmas ereje által bátorságot nyertek a nagytanács előtt való bizonyságtételre: „Nem tehetjük, hogy ne mondjuk el” amit láttunk és hallottunk." A gyülekezet így imádko­zik értük, „most pedig Urunk lásd meg fenyegetéseiket, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet” (ApCsel 4). Az anyaszentegyház úgy épült, a gyülekezetek úgy szaporodtak, hogy Krisztus követei nagy bátorsággal hirdették az evangéliumot, Élő egy­házat szeretnénk? Épülést szeretnénk? Kérjük az énekkel „Adjad szent ajándékodat, bátorítsad lelkünket, Hogy vallhassuk a Krisztust! Adjad, hogy mi meggyőzhessük Az ördög csalárdságát! Te vagy mi biztatónk, Minden oltalmunk.” Adjunk hálát, hogy Isten Lelke éltet minket, s hogy kegyelméből az anyaszentegyház élő tagjai vagyunk és örökké azok is maradunk. (Heidelbergi Káté 54. kérdése) Balázsi Zoltán református lelkész

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents