Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)
2007-11-04 / 36. szám
ääät m ihm m m J1L m m m m , SZEKSZÁRDI 7 TVJ 2007. NOVEMBER 4. __ RMJTVENY______vasárnapja A m agyar politikai csodafegyver Ezt a csodafegyvert a politikai pártok mindegyike mindig akkor kapja elő a farzsebéből, amikor kapásból és csípőből minden célozgatás nélkül kell tüzelniük politikai akaratuk kikényszerítése érdekében mindenkire, ki éppen az útjukban áll, és csak ennek árán valósulhat meg az általuk elképzelt „SZÉP ÚJ VILÁG!" Ez a csodafegyver a NÉPSZAVAZÁS. Mivel nincs páncéltörő gránátok ellen is védő golyóálló páncélöltözetem, én nem foglalok állást ebben a kérdésben, de lenne egy javaslatom, ami lehetővé tenné, hogy bármelyik pillanatban - amikor valamelyik parlamenti frakció éppen úgy érzi, hogy csak ez az egyetlen egy lehetséges jó politikai megoldás létezik - azonnal lehessen népszavazást tartani. A módszer lényege az, hogy minden magyar választópolgárnak kell adni egy olyan szerkentyűt, amely a tévé távirányítójához hasonlatos, de csak három nagyobbacska gomb lenne rajta, ami csak a választópolgár jobb hüvelykujjának ujjlenyomatának érzékelésével aktivizálódik. A gombok alá pedig oda lennének írva a választó- polgár választható válaszai: TARTÓZKODOM, IGEN, NEM. TISZTELT ORSZÁGGYŰLÉS! EZ ILYEN EGYSZERŰ. Bálint György Lajos Önkénteseket keres a megyei kórház A Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórháza a végstádiumú, főként daganatos betegeket, illetve hozzátartozóikat támogató hospice ellátás területére önkénteseket keres. A jelentkezők 80 órás elméleti és gyakorlati képzésben vesznek részt, amelyről sikeres vizsga esetén tanúsítványt kapnak. A szerzett tudásuk, illetve személyiségjegyeik alapján alkalmasnak bizonyuló önkéntesek segítséget nyújthatnak a betegek tisztálkodásában, étkeztetésében, mozgásában. Lelki, szociális téren együttérző beszélgetésekkel, érzelmi támasz nyújtásával, felolvasással járulhatnak hozzá a fájdalmakkal küzdő betegek állapotának könnyebb elviseléséhez. Mindazok, akik elhivatottságot éreznek, hogy önkéntesként a betegágy melletti munkában részt vegyenek, jelentkezhetnek 2007. november 15-ig Patócs Anita szociális munkásnál a 74/501-500/273 mellék telefonszámon. OKÉV: 17-0144-05 Akkredltáció: 0267 n AUTÓSISKOLA Moped-, motorkerékpár- és személygépkocsi-vezetői tanfolyamok indulnak: msmsm n-4* m mim. Érdeklődjön: Szekszárd, Mátyás kir. u. 46. Telefon: 74/410-608, 20/9357-388 7100 Szekszárd, Rákóczi R u. 132. Telelőn: 74/511-864 Tel/fax: 74/414-942 Mobil: 30/956-76-93, 30/245-72-03 Ügyelet: 74/511-864, 30/352-55-44 E-mail: haromdomor@axelero.hu HÁROM DÓMŐR SZEMÉLY- ÉS YAGYONVÉDELMI KFT. TEVÉKENYSÉGEINK: -Riasztórendszerek -Tűzjelző -Mechanikai és elektromos kültéri védelem -Biztonsági és ipari video megfigyelő rendszerek * Beléptető rendszerek TEHVEZESE - TELEPITESE - KARBANTARTASA-Gépjárműriasztók felszerelése * Értékvédelmi eszközök *24 órás távfelügyelet, kivonuló szolgálat CÉLPONTBAN: AZ ÓN BIZTONSÁGA! A rejtvény megfejtését 2007. november 13-ig várjuk szerkesztőségünk címére: Szekszárdi Vasárnap, Polgármesteri Hivatal, Szekszárd, Béla tér 8. Az október 21-én megjelent rejtvényünk helyes megfejtése: Gábori Sándor, Sámson. Nyerteseink: Rapp Mónika, Bocskai u. 30/A és Czank Máté, Cserhát u. 9. A könyveket postán küldjük el a nyerteseknek.