Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)
2007-10-14 / 33. szám
2007. OKTOBER 14. IRODALMI IDÉZŐ , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Csokonai a „vidám természetű poéta”... Címben a cím; ha ismerjük Csokonai költeményét, semmi kétség nem fér hozzá, mi alkotja ars poeticájának magvát: költészetét a „vidámabb múzsák”-tól eredezteti, tehát mámora szerelemnek és bornak, könnyed játékossága a rokokónak ugyanolyan kulcs művészetéhez, mint a debreceni kollégium diákirodalmának helyenként vaskos erotikája és csúfolódó hajlama. Már-már azt gondolhatnánk, a rokokó stílusiránya a magyarázat személyiségének vonásaira, a gyakori tréfálkozásra, örökké mosolyt fakasztó természetére, s a törekvésre, hogy mindenféle társaság középponti helyét szerezze meg magának... Ekkor pedig részint tévúton járunk, hiszen derűjének, optimista jövőbe tekintésének vajmi kevés köze a rokokóhoz. Elég belegondolnunk az 1795-ös és ’96- os év történéseibe, s abba, miként reagált az őt ért elutasításokra, magaláztatásokra, máris láthatjuk: itt bizony az ember kizárólag rá jellemző jegyeiről van szó... Csokonai tizenöt évet töltött a debreceni kollégium falai között, amikor is egy fegyelmi vétség miatt kizárták... Nem számított, milyen színvonalú önképzőkört hívott életre társaival, s nem számítottak eleddig elért eredményei sem... E mozzanat természetesen költészetére és megélhetésére nézve is komoly következményekkel járt. Diploma nélkül nem jutott megfelelő álláshoz, gyarapodtak anyagi gondjai, s elszakadt attól az őt értő közegtől is, ami félig- meddig óvó burokként eddig inspirálta. Sárospatakra ment joghallgatónak a majdani biztos megélhetés reményében, ám egy év hosszú idő, ezalatt rájött: ezen életforma nem neki való, megpróbálja inkább költészetből fenntartani magát. A pozsonyi ország- gyűlés összehívásakor jelentette meg Diétái Magyar Múzsa címen önálló lapját, a nemesi mecénások támogatásában bízva... Vállalkozása érdektelenségbe fulladt... Ilyen körülmények között csoda hát, ha nem vesztette el érzékét humorra, szellemre... Kései diákévei alatt esett meg a következő lörténet. Legációba, azaz ünnepi cüldöttségbe ment egy félreeső fa- uba a húsvéti ünnepek alkalmára!. (Többnyire a református kol- égiumok idősebb diákjait szokták i három fő ünnepre küldöttségbe rocsátani egy-egy faluba. Ilyenkor 6. feladvány - általános iskolásoknak A reménytelen szerelemről című cikkünkben szóltunk Petrarca (1304-1374), a kora itáliai reneszánsz első nagy képviselőjének költészetéről. Az első humanista tudós szenvedéllyel fordult az antikvitás felé, vándorútjai során régi latin szerzők műveit kereste, s túlzás nélkül elmondható: az ő ösztönzésére készült el az Iliász első latin nyelvű fordítása. Világhírnevét mégis szerelmes verseinek köszönhette. Feladvány: Hogy hívták Csokonai kedvesét egyben múzsáját, s mi a címe az alábbi, hozzá íródott versnek? A hatalmas szerelemnek Megemésztő tüze bánt. Te lehetsz írja sebemnek, Gyönyörű kis tulipánt! Szemeid szép ragyogása Eleven hajnali tűz, Ajakid harmatozása Sok ezer gondot elűz. Teljesítsd angyali szókkal, Szeretőd amire kért: Ezer ambrózia csókkal Fizetek válaszodért. Megfejtéseiket (az előző feladványokét is) szerkesztőségünk címére várjuk: Szekszárd, Béla tér 8., Polgármesteri Hivatal, aljegyzői titkárság. Kérjük, hogy a választ beküldők saját nevük mellé írják oda az iskola nevét is, ahová járnak, s a borítékra a „LITERÁTOR” jeligét! ___________________________________________________ PZ a legátusok tartják a templomi prédikációt, amiért pénzjutalomban részesülnek, tudhatjuk meg Bisztray Gyula Jókedvű Magyar Irodalom című könyvéből.) Nagypéntek délutánján a víg kompánia azt a tréfát eszelte ki, hogy kicserélik a legátus prédikációs könyvét egy hasonló táblájú szakács- könyvre. Amint az lenni szokott, Csokonai nem vette észre a cserét, s a legnagyobb lelki nyugalommal indult el a templom irányába hóna alá csapva a könyvet. Már a katedrán állt, a könyörgést is elmondta, mikor felnyitotta a könyvet, ahol a jelzőszalag volt, s magabiztosan, nagy hangon kezdte olvasni a sorokat: - Az ecettel és.....Meghökkenve vette észre ebben a pillanatban, hogy valami ecetes ugorkasa- vanyításról szól a leírás. De nem jött zavarba, hanem nagy lélekjelenléttel a legkisebb fennakadás nélkül folytatta: - Az ecettel és epével megitatott Úr Jézus Krisztus lehajtván fejét, ekképp sóhaj- ta: »Elvégeztetett!« S erre a hirte- lenében fölvett alapigéről olyan hatalmas prédikációt rögtönzött, hogy az ájtatos hallgatóság sze- me-szája elállt bele.” Máskor debreceni professzorával, Budai Ézsaiással kötött fogadást a debreceni mesterembereket illetően. Az foglalkoztatta őket ugyanis, hogy miféle mesteremberből van a legtöbb a városban. Csokonai kijelentette: másnap délre ő bebizonyítja, hogy doktorból, nem pedig csizmadiából, tímárból vagy efféléből... A tét tíz font jó verpeléti dohány volt. Miután elbúcsúzott Vitéz Mihály a jeles tudóstól, hazament, s másnap reggelre alaposan bekötötte orcáját, mintha a foga fájna. Elindult a piac felé... Nem tett lépést, hogy meg ne állították volna jobbnál jobb tanácsokkal ellátva, mit is kell a fájó fogra tenni.- Meleg hamut, hideget, zsályát, kőrisbogarat, székfűolajat, fodormenta olajat, majoránnát - szóltak az útmutatások. Csokonai mind följegyezte őket kis füzetébe, a jóakarók nevével együtt. Egyszer aztán jön szembe Budai Ézsaiás professzor. Csokonai vállára téve kezét érdklődik, bizony csak nem a foga fáj... Miután a borbély hideg vasát javasolta írként, a következő szavakat hallotta a költőtől: „Nagytiszteletű urammal együtt épp százhetvenkilenc doktorom akadt ma reggel, és ha akarnám, lenne még ezer is. Mert Debrecenben mindenki doktor. Kérem hát azt a tíz font jó verpelétit.”
