Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)
2007-09-23 / 30. szám
# vasArwap hétből hetre 2007. SZEPTEMBER 23 A borkultúra népszerűbb, mint valaha Élénk érdeklődés mellett zajlott az idei borszeminárium Tavaly kissé előnytelen helyen, a Vármegyeháza kapualjában zajlott le a bormustra, idén viszont kiváló körülmények között került sor városunk borászainak termékbemutatójára. Hétvégén a plébánia közösségi házában felszolgálóhölgyek járták körbe az asztalokat és töltötték az érdeklődők poharaiba Alisca ó és új nedűit, hogy a vendégek aztán végigkóstolhassák a szüreti napok keretein belül városunk borskálájának gazdag felhozatalát. A számtalan bortermelő család számára a három nap szinte kevés is volt, hogy maradéktalanul bemutathassák a környező dombok különleges leveit, s hogy előadhassák cégeik, családi vállalkozásaik alakulásának korántsem eseménytelen történeteit. Amit láttunk, az önmagáért beszélt, „kiforrott” előadásmód lassan, de biztosan alakuló városi borásztradíciók és marketing- stratégiák, mindez egy adag maga- biztossággal és lokálpatriotizmussal tálalva. A most felvonultatott termékek többek közt a Sebestyén-, Takler-, Heimann pincészetekből kerültek ki. Ugyanakkor a Liszt pincészet néven is futott Szekszárdi Zrt. italaiból is csemegézhetett a kedves látogató. A Sebestyén-pincészet képviseletében például 2005-ös évjáratú cserszegi fűszerest, soproni borversenyen első díjat nyert cabernet sauvignon-t, az Icze márkanevű gyümölcsös illatú vörösbort, valamint egy Grádus névre keresztelt 2004-es, 26 hónapig érlelt, vaníliás jegyekkel rendelkező testes vörösbort kóstolhattak. Mint azt az előadó, Sebestyén Csilla elmondta, 1998 volt az az év, mikor első boraikat a szekszárdi borversenyre küldték. A 2003-as évjárat kiváló volt számukra, s ennek köszönhetően növekedett akkor 25 ezer palackra termelésük. A 2006-os évjáratból 60 ezer palack fog készülni már, mindebből tízezer lesz fehérbor. Termőterületük az Iván-völgy, valamint Görögszó környékén található. Lapunk kérdésére a termelő megjegyezte: az állam csupán a nagyobb termelőket támogatja, vagy aki sok önerővel bír. ígéretekkel ugyanakkor tele a padlás. Az idei termés mennyiségét, minőségét illetően viszont biztatóak az előjelek. Takler Ferenc is részt vett boraival a szemináriumon. 2004-ben „Év Bortermelője” címet nyerte el. A család az 1700-as évek óta foglalkozik szőlőtermesztéssel, borkészítéssel. Repertoárjukban megtalálható a gyönyörű színű, elegáns kékfrankos, Szekszárd ősi fajtája, a kadarka, a bársonyos merlot, s az erdei gyümölcsös ízvilágú cabernet franc is. Utóbbi, pincészetük egyre meghatározóbb vörösbora. Szekszárdi Bikavérük tradicionális házasítás- ból származik. Összetett zamatvilággal rendelkező bor ez, s a csúcsbikavérek egyik reprezentánsa. Különleges rose cnvée típusú borukon üde, lendületes jegyek érződnek, zamata trópusi gyümölcsöket idéz. Regnum márkajelzésű termékük birtokuk egyik csúcsbora. Számos hazai és nemzetközi borverseny aranyérmese, s a merlot, cabernet franc házasításával, valamint a kékfrankos hozzáadásával nyeri el egyedi stílusát. A Trió, mely a pincészet legismertebb bora, Takler Ferenc két fiával alkotott hármas egységét jelzi, s igen bársonyos zamatú. A Takler család 2250 hektárny területen gazdálkodik, ezen 80% ban kékszőlőt termesztenek. Érdekes volt az elnevezés szem pontjából egy „különutas” társulás az 1994-ben megalakult Szekszárd Zrt. borait végigmustrálni. A céf borászától, Gál Józseftől megtud hattuk, jelenleg 200 ezer palackka rendelkeznek. A bársonyos, vöröí színű cabemet 2004, a hagyomá nyos kadarka 2004-es évjárattal mely az előadó szerint igazi „szék szárdicumnak” számít, az időjárás viszonyokra igen kényesen reagáló pinot noir, valamint a hétvégi ebéd hez kiválóan alkalmas, 2002-et Szekszárdi cuvet mind izgalmas ízvariációkat rejt magában. Mint azl Gál elmondta, az intenzívebb kadarka fajta Szekszárdon annyira erős karakterrel rendelkezik, hogy képes „dühöngeni” a bikavérben, így érdemelte ki ezt a hozzá méltó jelzést, hiszen bikaerős bor jön létre a fajták keresztezése során. Megjegyezte: nem lenne szerencsés dolog az Unió legújabb szabályozási terve, mely szerint hazánkban tiltott lenne a termékek cukrozása. Export tekintetében ők is fejlődni szeretnének, s külföldön új piacokban gondolkodnak. Szüret szintjén, évjárat tekintetében a Szekszárdi Zrt. is bizakodó. Kérdésünkre válaszolva - a helyi borturizmus fejlesztését tekintve - a jelenlegi fesztivál kiváló színvonalát méltatta. Reményeiket fejezik ki egy szekszárdi utcaprojekt kialakításában is villányi, badacsonyi mintában gondolkodva, mivel - mint mondta - korábban, a Budai várban egy fesztivál keretében már létrejöhetett egy szekszárdi borkínáló utcasor. Gyimóthy Levente Célkeresztben a zöldfelület-gazdálkodás A Szüreti Napok társrendezvényeként, szeptember 14-15-én a polgármesteri hivatal műszaki irodájának szervezésében került megrendezésre az Első Szekszárdi Kertészeti Napok. Az eseményhez a pénteki nyitónapon „Környezetünk, köztereink, közparkjaink” címmel egy szakmai konferencia is társult, amelyen az ország több pontjáról érkezett előadók osztották meg gondolataikat a hallgatósággal a zöldfelület gazdálkodás kérdésében. A Babits Mihály művelődési ház egyik emeleti termében Kokics Tibor, a Magyar Önkormányzati Főkertész Szövetség tiszteletbeli elnöke, a Virágos Magyarországért program szakmai zsűrijének elnöke az önkormányzatok felelősségéről, az anyagiakban nem mérhető természeti értékekről és a legfontosabb feladatokról beszélt. Farkas Béla, a bólyi Farkas Faiskola tulajdonosa olyan cserjéket, fákat ajánlott a hallgatóság figyelmébe, amely a klímaváltozás miatt szélsőséges időjárásnak is ellenáll, és megfelelő gondozással sokáig dísze lehet a településeknek. László Ajtony, a szi- getszentmiklósi Bíró Kft. képviseletében az egy- és kétnyári növények köztereinken való alkalmazásáról, beültetésekről, Berta Anita (Otto Hungária Kft.) az „Önkormányzatok, intézmények feladatai a 78/2003.(XI. 27.) GKM rendelet tükrében” témakörben tartott előadást. A szakmai fórum zárásaként Mátrai Gyula, a nádudvari KITE Zrt. munkatársa a települések korszerű környezetápolási eszközeiről (a fűnyírástól a hó eltakarításig) tájékoztatta a jelen lévőket. Az Első Szekszárdi Kertészeti Napokhoz vásár is csatlakozott: a Panoráma mozi előtti téren kertészeti és faiskolái termékeket, játszószereket és utcabútorokat, valamint környezetápolási gépeket mutattak be - vásárlási és üzletkötési lehetőséggel - őstermelők, nagykereskedők. I Farkas László, a bólyi Farkas Faiskola ügyvezetője tartja előadását TEMPO AUTÓSISKOLA ■O 7100 Szekszárd, Kossuth L. u. 13.; Tel.:74/311-814 iu OKÉV nysz.: 03-00714)2 Akkreditáclósszám: AL-0132 ^tfa9odj egy | Tanfolyam indul: szeptember 26-án, ? október 3-án 16 órakor SZEKSZÁRD, Kossuth L u. 13. • 74/311-814 ..Ij II ww w.tempo-autosiskola.hu