Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)
2007-09-09 / 28. szám
2007. SZEPTEMBER 9. SZEKSZAMM VASÁRNAP IRODALMI IDÉZŐ 1. IGNOTUS Ha azt gondoljuk, csupán napjainkban ráncoljuk aggodalmasan homlokunk a vers, a próza jövőbeni alakulásával kapcsolatban, bizonyára elmélkedésünk legelején járunk. A kérdés szinte minden korban adott, mint ahogyan a tamáskodás, vagy épp a megingathatatlan optimizmus is. Valójában nem az az érdekes, hogy ki mit gondol, sokkal inkább az, hogy mi vezérli meggyőződését, nézőpontjának alakulását. Az 1907-ig a Veigelsberg Hugó nevet viselő publicista, szerkesztő, kritikus és Író háborgó lelkének lenyugvását mi másnak, mint a zeneóriás Wagner gondolatindító állításának köszönhette. Ignotus vasúti olvasmányául választotta ugyanis a zeneszerző egyik röpiratát, melyben a következő kinyilatkoztatást találta: ....a kö ltészet számára a fejlődésnek már csak két útja állhat nyitva. Vagy végképp átlép az absztrakció mezejére, fogalmak tiszta kombinálásába, a világnak a gondolati, ezek velejeképp a logikai törvények magyarázatával való ábrázolására - ez az, amit a filozófia művel. Vagy mindenestül egybeolvad a zenével, mégpedig azzal a fajtával, melynek minden bírását a bee- thoveni szimfónia fedte föl előttünk...” A legenda szerint Ignotus ekkor térdére ejtette olvasmányát, majd félálomba ringatva magát a vonat zakatolásától sebesen járó gondolatait próbálta rendezni. Művészetek és műfajok című esszéjében ekképp ír az élményről: „A nyelv, mint kultún nyelv a nagy költőktől való kifejlesztés és tökéletesítés során túlságos tökéletes lett...” „...a szavak (de a szintaktikai fordulatok is) egyrészt elkoptak, nincs benyomuló s érzékeltető IGAZA... erejük, az embernek egyik fülén bemennek, másikon ki, másrészt megfordítva, nagyon is megélesedtek s elhatárolódtak...” A majdani irodalompártoló hiányolja azon erőt, mellyel puszta jelentésükön túl érzelmeket, rebbenő hangulatokat tudnának tolmácsolni - bezzeg a zene! Igen érzékletesen vall minden művész örök problémájáról, a másik műfaja iránti reménytelen, már-már szerelminek mondható vágyakozásról, s annak elérhetetlenségéről: „A versköltőt ma úgy elreményteleníti a zene, mint el- reménytelenített volt a tudákos költőt a tudomány, a leíró költőt a festészet." Ami pedig a filozófiai oldalt illeti, úgy vélte nincs olyan történet és cselekmény, melynek héjai ne lettek volna sebészi tökéletességgel lehánt- va, a gyökerekig föltárva és elemezve. Mi marad hát? - kérdezhetnénk. Az esszét tovább lapozva megleljük a potenciális válaszok egyikének csíráit: „A szóval való közlés számára változatlan, sőt gazdagabban s bővebben, mint valaha, megmarad, amit azelőtt filozófiának neveztek s tudatlanul tudománynak véltek, de ami valójában a gondolatnak ugyanolyan lírája, mint volt a régi költészet az érzésnek.” A szépen kanyarított válasz bizonyára megnyugtathatta a Baumgarten-díjjal is kitüntetett, későbbi Nyugat-főszerkesztőt. Nem volt mellékes az akkori kortárs irodalom jeles személyeinek valódi irodalmi termése sem. Hogy Ignotus igaza mennyire számít igaznak a jelen körülmények között, azt döntse el ki-ki saját maga. Egy mindenesetre igaz: akkoriban még nem vettek át elődeiktől szövegeket kizárólag a terjedelemalapú írói bérezés miatt... PanyiZita ŐSZI ÁRUINK MEGÉRKEZTEK! ÓRIÁSI ÖLTÖNY-, KOSZTÜM- ÉS KABÁTVÁSÁR! • Öltönyök (46-58-as méretig) 24 800 Ft helyett 14 800 Ft Ft ’ FÉRFI SZÖVETNADRÁG AKCIÓ: (46-58) 1 db 4 800 Ft, 2 db 7 000 Ft (60-70) 1 db 5 800 Ft, 2 db 8 000 Ft AKCIÓS FÉRFI SZÖVETMELLÉNYEK 1 000 Ft AKCIÓS FÉRFI SZÖVETZAKÓK 4 800 Ft Férfi átmeneti kabátok, ingek, nyakkendők! Női nadrágkosztümök 13 800 Ft Pelerinek 14 800 Ft-tól Vékony átmeneti dzsekik 2 900 Ft-tól SZÖVETKABÁTOK BEVEZETŐ ÁRON 16 800 Ft-tól Nyári készletből megmaradt szoknyák, blézerek, kosztümök FÉLÁRON amíg a készlet tart! CSAK 1 NAPIG! EZT NE HAGYJA KI! SZEKSZÁRD, Babits Mihály művelődési központ, Szent István tér 10. (mozi előtere) SZEPTEMBER 10-ÉN, HÉTFŐ 9-16 ÓRÁIG Szeptemberi köszöntő... ...álljon itt minden Kedves Olvasó, ám ezúttal leginkább az általános, s a középiskola padjait koptató diákok, valamint a magukat irodalombarátoknak vallók üdvözlésére! A Szekszárdi Vasárnap - az iskolakezdéssel párhuzamosan - ezentúl hétről hétre szól literátor-lelkű olvasóihoz e hasábokon, ahol is tanéven át tartó versenyt hirdet diákoknak, iskoláknak. Minden alkalommal egy a tananyaghoz fűződő irodalmi érdekességet olvashatnak az érdeklődők; anekdotától kezdve egy-egy magvas gondolaton át egészen az adott életút emelkedőkkel és buktatókkal teli történetéig, olykor egy-egy irodalmi rejtély nyomába eredünk majd... Ezzel párhuzamosan egyik héten az általános iskolás, másik héten a középiskolás korosztályt szólítjuk meg a rovathoz kapcsolódó feladvány keretében. Minden hónap végén közöljük a verseny aktuális állását mindkét kategóriában (K=középiskolás, Á=általános iskolás), nevezetesen, hogy mely iskola küldte be a legtöbb helyes választ szerkesztőségünk címére. A választ beküldő személynek tehát fel kell tüntetni saját neve mellett az iskola nevét is, ahová jár, no meg a borítékra ráírni a „LITERÁTOR” jeligét. Minden félév végén eredményhirdetés, amikor is a győztes iskolát (tanulókat, tanárokat egyaránt) az őszinte elismerésen túl meglepetés várja. Az irodalom segítségével szólunk a fiatal korosztályhoz, mert Babits szavaival élve úgy gondoljuk: „...kell ma a bástya az omló világban...” Kell olvasni, kell a könyv, kell az írott szó, kell gondolataink szabatos kifejezése, kell az életük elején járó diákoknak a jó példa, kell az útmutatás, kell a tartalom... Panyi 1. feladvány - középiskolásoknak IGNOTUS. Erről a névről a diákok többségének egy barátság jut eszébe, mely mindenekelőtt a szellemiségen alapult. A XX. század hajnalán is fogalomnak számító lapszerkesztő egyike volt azon keveseknek, kik saját korukban pontosan értették, mi több, pontosan érteni akarták Ady Endre verseit. Ez pedig nagy szó... Nemcsak a Nyugatban való megjelenést biztosította a költőzseninek, ám művészete előtti főhajtásáról is biztosította a bús szemű magyart. A korabeli időkben még ildomosnak számított egymás megjelent műveit méltatni, akár szóban, akár írásban, jól-rosszul törekedni egymás értésére, kisebb centrumokban is a pezsgő szellemi élet megteremtésére... Ignotus egy esszéjével is teszi mindezt, a következőképpen ír: „Ady Endrének sokféle a mondanivalója - körülbelül minden, ami embert nyugtalanít, férfit felver, művelt lelket megkap, s egy magyart megkínoz, megráz vagy lesújt.” „ Hogy igaza van-e, hogy joga van-e hozzá? Bolond kérdés; meg tudja csinálni, tehát igaza van és joga van hozzá.” A feladvány: Igőnotus esszéjének címe megegyezik Ady egyik verzsének címével, amely egy síró, nyerítő és búgó hangszerről szól. Mi a cím? Ignotus így elmélkedik a versről; „Akasszanak fel, ha értem. De akasszanak fel, ha hat-hét irodalomban, melyet nyelvtudással megközelíthetni: sok vers akad ilyen egész értelmű, ilyen mellet és elmét betöltőén teljes kicsengésű...” PZ JCROMOS-FA - A Ml HŐSÉG! Keresse a KÉK HÁZAT! Szekszárd, Rákóczi u. 102. sz. iv5 Telefon: 74/414-234 ► 20/973-89-50 J Az EKHO TOURS ajánlatai ZAKYNTOS apartmanban, 12 napos + járulékos költségek TÖRÖKORSZÁG félpanzióval + járulékos költségek PARÁLIA busszal TUNÉZIA félpanzióval + járulékos költségek EGZOTIKUS UTAZÁS: INDIAI KÖRUTAZÁS 14 napos + járulékos költségek ÜNNEPI AJÁNLAT: Október 19-23. PRÁGAI SZÁLLÁS 3*-os szállodákban 20 900 Ft/fö/3 éj Folyamatosan érkező akciónkról, további ajánlatokért érdeklődjenek irodánkban! 59 900 Ft/főtől 75 900 Ft/főtöl 29 900 Ft/főtöl 54 900 Ft/főtől 399 999 Ft/főtöl Kedvezményes repülőjegyek Ifapados repülőjegyek foglalása is!) nemzetközi autóbuszjegyek, tanár- és diákigazolványok értékesítése, baleset-, betegség-, poggyászbiztosítások kötése irodánkban. EKHO TOURS, Szekszárd, AranyJ. u. 16. Tel.: 74/511-099, Tel./lax: 74/413-849 E-mail: ekhotours@ekhotours.hu www.ekhotours.hu