Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)
2007-08-26 / 26. szám
Jj vasárnap HÉTRŐL HÉTBE 2007. AUGUSZTUS 26. Felavatták a helyi vidékfejlesztési irodát „Jó együttműködést, jó partnerséget!” Negatív evolúciói Szerda délelőtt ünnepélyesen felavatták, s megnyitották városunkban - az Arany János utca 3. szám alatt - az Európai Unió előírásaként a Szekszárd-tolnai kistérségi helyi vidékfejlesztési irodát (IIVI). Az elsősorban szakmai segítséget nyújtó, ám a jövőben számos más feladatot ellátó iroda egyben „hídként” szolgál a hozzá tartozó önkormányzatok, vállalkozók, civilek és a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) között. Halmai Gáborné országgyűlési - és városi - képviselő köszöntő beszédében úgy fogalmazott, hogy az alakuló komplex vidékpolitika egyik sarkalatos pontja a tervezés. Azok kerültek és kerülnek be a fejlesztési programba, akik már kész anyagokkal, pályázatokkal rendelkeztek, rendelkeznek. Fontos, hogy az érintetteknek - a szóban forgó kistérségekben ez 24 települést jelent - legyen hosszú távú jövőképük, ami mentén minden tekintetben megalapozhatják községüket. A fejlesztések megvalósítása az avatáson is részt vett szakemberek, a különböző menedzserhálózatok képviselői együttműködésével történik. A képviselő asszony kiemelte, a fejlesztési pénzek oda kerülnek, ahol eldől, mire használják majd föl, vagyis az érintettek döntenek a források elosztásáról, amit az FVM jóváhagy. 2007 és 2013 között a vidékfejlesztési programra összesen 1403 milliárd forint jut, egy-egy kistérségre pedig a legjobb esetben 2 milliárd. Halmai Gáborné kiemelte a partnerség fontosságát, így végezetül „Jó együttműködést és jó partnerséget” kívánt a munkához. Magyarné Somogyvári Tünde irodavezető - aki helyettesével, Csötönyi Istvánnal - kezdi meg az irodában a munkát - részletezte az Űj Magyarország Vidékfejlesztési Programból adódó konkrét feladatokat, a fejlesztési irányokat, amelyek a vidék felzárkóztatását szolgálják. Ismertette a gyakorlatban 2008-ban induló - jelenleg az előkészítő szakaszban tartó - Leader programot, amely az életminőség javítását tűzte zászlajára, beleértve a turisztikai tevékenység ösztönzését, szolgáltató helyek kialakítását a településeken, a falufelújítást és fejlesztést, a vidéki örökség megőrzését... A Leader akciócsoportok létrehozása a helyi fejlesztési stratégiák, valamint a hazai és nemzetközi kooperációk megvalósítását célozzák. A helyi akciócsoportok negyven százalékát az önkormányzatok, hatvan százalékát pedig a magánszféra teszi ki. A HVI sokrétű feladata között szerepel egyebek közt a szakmai segítségnyújtás, az ellenőrzés, a kapcsolattartás, a programok ösz- szehangolása és a Leader csoportok szervezése. A nyár kellős közepén az ember azt hihetné, hogy uborkaszezon lesz. A kormány tagjai és a parlamenti képviselők pihennek, minden szép és jó. Sajnos, nem így van, nekem pedig az alábbi soraimmal meg kell kongatnom a vészharangokat, - csak az a kérdés, hogy meghallják-e? Tavaly, év végén a SINOSZ erőteljes kampányt folytatott a hallókészülék-forgalmazás területén bekövetkezett megszorításokkal kapcsolatban. Olyan megoldási javaslatokat terjesztettük az Egészség- ügyi Minisztérium illetékesei elé, amelyek ugyanazt a megtakarítást eredményezték volna - de a nagyothallók teherviselésének csökkenésével. Ennek részleteit akkor megírtuk. Elmondhatjuk: sajnos bekövetkezett az, amire számítottunk! A megcélzott megtakarítást a hallókészülék-piacon nemhogy elérték, hanem jóval túl is teljesítették. A piac beszűkült, a hallókészülékek eladása drasztikusan visszaesett. A társadalombiztosításban dolgozók elégedetten dőlhettek hátra: a cél megvalósult, sőt, túlteljesítettük! Az ember azt várná, ilyenkor a felelős gondoskodó módjára korrigálják a célszámokat, és picit engednek a szorításból, csökkentik az elvonást, hogy azok a nagyothalló emberek, akik eddig nem tudtak készüléket venni, mégis megtehessék. Mégis halljanak... Nem ez történt. Olyan változásokat léptettek életbe nemrég az Egészségügyi Minisztériumban, melyekkel már 500%-os árdrágulás következik be, és ha nem lépünk erőteljesebben, a hallókészülék-piac úgy, ahogy van, összeomlik. A siketek és nagyothallók közösségéből siketek közössége lesz. Ezt nevezem én negatív evolúciónak: az államnak már nem célja a rehabilitáció, hanem a nagyothallók kiszorítása a gyógyászati segédeszközpiacról. Kérdezem: ezért fizette mindenki a sok-sok adót és tb-hoz- zájárulást? Kérdéseinkre mindig ugyanaz volt az illetékesek a válasza: a nagyothallók nem panaszkodnak. Hiába jeleztük, a nagyothallók közösségét nem lehet egy kalap alá venni a többiekével. A nagyothallók többsége szégyelli, hogy rosz- szid hall. A nagyothallók többsége ki van rekesztve. A nagyothallók többségét nem értik meg, kiabálnak hozzájuk, ahelyett, hogy rendes, artikulált beszéddel szólnának, türelmetlenek hozzájuk - és sorolhatnám tovább. A SINOSZ országos elnöksége nevében ezúton kérek minden nagyothalló olvasót: hallassa a hangját! dr. Kása Ádám országos elnök V.II.M. ff , ^ A LISZT FERENC MŰVÉSZETI ISKOLA értesíti a Tisztelt Szülőket, hogy pótfelvételit tart 2007. szeptember 4-én és S-én (kedd, szerda) 14-18 óráig az alábbi szakokra: CSELLÓ, HEGEDŰ, MAGÁNÉNEK, RÉZFÚVÓSOK, NÉPTÁNC ÉS SZOLFÉZS-ELŐKÉPZŐ. Szeretettel várjuk a zene iránt érdeklődő gyermekeket! * * i|í * * HIRDETJÜK TOVÁBBÁ a már felvételt nyert, illetve már az iskolában tanuló gyermekek szülei számára a következőket: Örabeosztás, tandíj, illetve térítési díj befizetés: szeptember S-én és 6-án (szerda, csütörtök) 14-18 óráig. A felvételi és órabeosztás helyszíne: Szekszárd, Széchenyi u. 38. Hallani a hangokat - hallatni a hangunkat A megyében működő Nagyothallók Klubja értesíti tagjait s szimpatizánsait, hogy a siketeket és nagyothallókat hátrányosan érintő megszorítással kapcsolatban országos tiltakozó akciót hirdet a SINOSZ. A Szekszárd és környékén élőknek pénteken 16-20 óra között az ügyfél- fogadási napokon várják. A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége önálló jogi szentélyű szervezete a Tolna Megyei Siketek és Nagyothallók Egyesülete. Az egyesület részéről a kapcsolattartó személye: Simonné Várnái Zsuzsanna. Elérhetőségei: e-mail: varadi.zsuzsanna@gmail.com Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Tolna Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat, 7100 Szekszárd, Ady E. u. 14. Levélcím: 7102 Szekszárd, Pf.: SÍI. Tel: 74/510-832 • Telefax: 74/412-380 Mobil: 70/514-6869, 70/941-2683 r A SWING MAZSORETT CSOPORT FELVÉTELT HIRDET általános és középiskolás fiatalok számára. A felvételi időpontja és helyszíne: 2007. szeptember 5. 17 óra, Babits Mihály Művelődési Ház. Érdeklődni Huszárikné Böröcz Zsófiánál lehet a 30/233-90-86-os telefonszámon.