Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)

2007-08-12 / 24. szám

2007. AUGUSZTUS 12. Tudósítások a nyáron történtekről gal ékített nemzetiszínű szalagot kötöttünk. Sokáig beszélgettünk még - kisebb-nagyobb csoportok­ba verődve... AZ OBI NEM MÁSOK ELLEN, HANEM A VÁSÁRLÓKÉRT HARCOL Augusztus 2-án nyitotta meg ka­puit a Tartsay Vilmos utcában a 19. OBI áruház. A hat és fél ezer négy­zetméter alapterületű „otthonte­remtő és barkácsközpont” több tíz­ezerféle terméket kínál, mégpedig igazodva a város és a térség igé­nyeihez, mint például bőséges vá­lasztékkal várja a szőlészeket és a borászokat. A legújabb áruház ter­mékválasztéka négy területet ölel fel: lakáskultúrát, műszaki árukat, az építkezéshez és a felújí­táshoz szükséges terméke­ket, valamint a kerti, kerté­szeti cikkeket. Az elsejei bemutatóval, avatással egybekötött sajtó- tájékoztatón Reiter László, az OBI Hungary ügyvezető igazgatója két fontos dolgot szögezett le a piaci verseny kapcsán. Egyrészt, hogy az nem Szekszárdon, hanem az országban dől el, másrészt pedig - utalva a szemközti áruház­ra - közölte, ők nem mások ellen, hanem a vevőkért dolgoznak. Mi több, együttműködnek a várossal: hamarosan kijelölik azt a játszóte­ret, amit az uniós normáknak meg­felelően felújítanak. Horváth István polgármester le­szögezte, „komoly dolog a város életében, hogy hetven új munkahe­lyet teremtett az áruház”. Hozzá­tette, az sem volt közömbös, hogy a kivitelező a helybeli vállalkozók­nak is biztosított munkát az építke­zés során. A miskolci származású, három gyermekes Tőczik Levente, az áruház igazgatója önmagát be­mutatva elmondta, hogy végzettsé­gét illetően tanár, s a családja jelen­leg Kaposváron él. Itteni terveit ecsetelve kiemelte, hogy akik eddig vártak rájuk, nem fognak csalódni, hiszen bőséges kínálatuk mellett mindig is nagy hangsúlyt fektet a minőségre és az alacsony árakra. ÁSVÁNYKIÁLLÍTÁS A MÚZEUMBAN SZEPTEMBER 30-IG Különleges, sőt kuriózumnak számító kiállításokkal kedvez a szekszárdi és környékbeli érdeklő­dőknek a Wosinsky Mór Megyei Múzeum. Nem rég gyönyörködhet­tünk Mednyánszky képeiben, ok­tóberben pedig „Meg is mosa­kodjál” címmel nyílik a fürdés és mosakodás kul­túrtörténetét be­mutató kiállítás a Szentendrei Mú­zeum anyagából. Július 11-től szeptember 30-ig látható a „Kin­csek a kalocsai ásványtárból” című bemutató, amelynek már a megnyitóján is meglepően sokan vettek részt. Tóth Mike jezsuita tanár gyűjtötte a XIX. század végén a csodálatos ás­ványokat, amelyekből az egyedül­álló és nagyhírű kiállítás a kalocsai múzeum kőtárában tekinthető meg. Szekszárdra szintén gazdag anyag érkezett, amelyeket elsősor­ban esztétikai szempontok szerint válogattak a raktárból. A különle­ges ásványokon fosszíliák - ős­lénylenyomatok, megkövesedett ál­lat- és növénymaradványok - látha­tók. Felnőtteknek, diákoknak egyaránt érdemes betérniük a múzeum időszaki ki­állító termébe, s megnézni ezeket a különleges ásványo­kat. Erre még bő másfél hónap áll ren­delkezésre. V. Horváth Mária Tények, információk, kommentárok Ez történt, történik a helyi sportban Az Ifjúsági Unió (fő) szerepválla­lásával lezajlott az immáron 33. Alisca Bau-Gemenci Nagydíj nemzetközi országúti kerékpárver­seny. Két évvel ezelőtt a-régebbi fő­szervezők háttérbe vonulásával, a szponzorációs kérdések bizonyta­lanságával felvetődött a kérdés: va­jon abban a formában, ahogy elin­dult, ahová az ezredfordulóig elju­tott Magyarország egyik legrango­sabb szekszárdi szervezésű verse­nye, tovább tud-e menni vagy a stagnálás, a lassú elsorvadás veszi kezdetét. Nos úgy tűnik, az Ignácz György vezette szervező bizottság sikeresen birkózott meg a rá háru­ló feladatokkal. Ismét négynapos lett a viadal, visszatért - mégpedig új formában Pécs és a Mecsek, be­kapcsolódott a versenysorozatba Paks és környéke is. Fontos volt a verseny reklám és marketing érté­kének, hogy Pécsen nem csupán áthaladtak a bringások, mint ko­rábban - különösebb utóhatás nél­kül - hanem megálltak, pontosab­ban érkeztek, vagyis így már meg­érintette a baranyai fővárost a szá­mukra is évtizedeken át fontos Ge- menci Nagydij. Éppen a legjobbkor történt mindez: újra prosperál Cornix néven a Mecsek-aljai kerék­pársport. Nekik, mármint kitűnő versenyzőiknek köszönhető első­sorban, hogy az idén megtört az el­múlt évtizedek versenyein olykor nyomasztóvá vált külföldi hegemó­nia. A győzelmet most is egy kül­földi szerezte meg egy bizonyos Sander Oslander nevű holland ré­vén - egyébiránt németalföldi ver­senyző most nyert először a bő há­rom évtized alatt -, de a második, a Cornix színeiben tekerő Kusztor Péter lett, csapattársai közül Árvái Attila és Ivanics Gergely is befért - nem csak a tízbe a 120-as mezőny­ből, hanem az első hatba! Jót tett a versenynek a Szekszárd központi dizájnváltás: a boldog bé­keidőket idéző színpadot felváltot­ta egy látványos, színpadi produk­ciókra alkalmas, ami a forgalomtól elzárt sétáló utcában jól mutatott, s ez a változtatást is érdemes volt meglépni. E sorok írója már tavaly felvetette, hogy a Baranyával való összeborulás okán talán érdemes lenne kopogtatni ezzel az verseny­nyel az Európa Kulturális Fővárosa Pécs menedzsmentjénél is - mert a sport is a kultúra része - és egy so­mogyi szakasz bekalkulálásával gondolkodóba ejteni az illetékese­ket, 2010-ig - ha csak egy alkalom­ra is! - igazán nagy régiós lenne a Gemenci Nagydíj, amely a kulturá­lis főváros projekt nagy reklámhor­dozója is tudna lenni ötnapossá vá­lásával. * ❖ ♦ ❖ ♦ ❖ ♦ Annak ellenére, hogy alapvetően nem változott a szekszárdi felnőtt futball financiális helyzete - me­gyebajnokság középcsapatai is „fi­zetősnek” számítanak a természet­beni juttatásokat sem felajánlani tudó szekszárdiakkal szemben - az UFC nevezett az NB III-ra, mert azok, akik maradtak, azokkal, akik a mostoha körülmények ellenére jöttek, látnak esélyt a klubnál a bent maradásra az NB Ill-ban, amely osztály kell is az utánpótlás legjobbjainak, az onnét kiörege­dőknek fejlődésük érdekében. Újra országos bajnoki címet szerzett Csillag Balázs, az AC Szekszárd országos csúcstartó kö­zéptávfutója. Ezúttal nem klasszi­kus számában az 5000 méteren, hanem úgymond kiegészítő szá­mában az 1500 méteren. Ehhez egy nagyszerű csapattaktika is kellett, SZEKS2ÄRD! VASÁRNAP hiszen a szekszárdi futóatlétika új­hullámos, későbbi reményekre föl­jogosító versenyzője, Szőke Gergő is a döntő mezőnyében volt a szé­kesfehérvári fináléban, és a lehető legteljesebb odaadással vállalta a „nyúl szerepét”, a neves csapattárs győzelmét nagyban elősegítendő. Balázs ebbéli sikerét - egyébként ez volt a harmadik győzelme 1500- on pályafutása során - beárnyékol­ja az a tény, hogy fő számában, 5000 méteren a rá nem jellemző módon csak úgy elszállt, magyarán szólva ideje korán feladta. Van lel- kiismeret-furdalása emiatt, de röp­ke érdeklődésünkre kijelentette: ebből a rövidzárlatból még ne von­juk le azt a következtetést, hogy biztosan nélküle rendezik a jövő évi olimpián a futóversenyeket. Röpke egy éve van arra, hogy az ál­tala tartott 13 p 26 mp-es magyar csúcs közelébe kerüljön, erre tö­rekszik, ez adja az értelmét a jelen­legi gyürkőzéseinek „Megpróbá­lom az egyáltalán nem lehetetlent”, s ha nem jön össze, akkor már csak szerényebb célokat kitűzve atleti- zálok versenyszerűen, és szép las­san visszavonulok" - vetítette előre a közeljövőt a sokszoros magyar bajnok szekszárdi atléta. A pénz szűkössége okán, no és a fiatalítás jegyében - persze kettő között ok-okozati összefüggés felté­telezhető - teljesen átalakul a Szek­szárdi Női Asztalitenisz Klub a ha­marosan szeptember elején induló új szezonra. Sem a kínai LI Meng Jiao, sem a hazai élversenyző, nagy tapasztalaté Molnár Zita, sem a megbízható, sok fontos meccset nyerő Szvitán Krisztina, nem áll már szolgálataival a menedzser, Sáth Sándor rendelkezésére. A je­lekből ítélve az „Öregnek” vadona­túj csapata lesz, mégpedig egy új kí­naival. Liu Boyu-t, a 20 éves, hazá­jában sem a futottak még kategóriá­ban jegyzett asztaliteniszezővel már mindenben megegyeztek, de emellett kész tényként említhető, hogy a Postás két fiatalja a 17 éves Végh Zsuzsanna és az eggyel fiata­labb Tóth Edina lesz a szekszárdi klub erősorrendben második vagy harmadik játékosa. A célkitűzés a tavaly elért eredményekhez viszo­nyítva (Szuper Liga 3 helyezés, a hazai bajnokságban Extra Liga ne­gyedik hely) mindenképpen szeré­nyebb lesz, ezzel a mester is tisztá­ban van, de ezzel együtt is a várako­zás, a vágyakozás és az új kihívások bizsergető érzésével várja a Tolna megye „pingpong-pápája” korát meghazudtoló lendülettel az új éva­dot. Vajon hányadikat kezd és hány évesen? Ha látná nyomtatásban a korát, ahogy lassan 30 éve ismerem Sanyi bácsit, nagyon nem örülne neki. Persze a sportágban eltöltött évei, felettébb publikusak, ígérem az új évadban ezt is megírjuk.B. Gy.

Next

/
Thumbnails
Contents