Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)

2007-08-12 / 24. szám

2007. AUGUSZTUS 12. HÉTRŐL HÉTRE , SZEKSZÁRDI YASARNAP Szekszárdon lesz az Adval Tech regionális központja Városunkban hozza létre kelet­európai piacának központját a svájci Adval Tech fém- és mű- anyagipari cégcsoport - közölte a vállalat első embere Szekszárd polgármesterével történt keddi megbeszélését követően. A több, mint 80 éve alapított fémipari manufaktúra 1989-ben lé­pett ki a tőzsdére, s ezt követően indult rohamos fejlődésnek. A kon­szern Svájc mellett Németország­ban és Dél-Amerikában is rendel­kezik gyárakkal, az USA-ban és Ázsiában pedig szervizüzemekkel - mondta el újságírók előtt Jean- Claude Philipona vezérigazgató. Az 1300 főt foglalkoztató Adval Tech 200 millió eurós éves forgal­mat bonyolít. A cég új stratégiája alapján globalizálni kívánja tevé­kenységét, ezért a kelet-európai pi­acot is megcélozza. A svájci konszern választása - több cég átvilágítása után - a Szekszárdon négy éve működő, német tulajdonú QSCH Kft. megvá­sárlására esett, s ez­zel együtt döntöttek a szekszárdi köz­pont kialakítása mellett. Az Adval Tech tervei szerint az au­tóalkatrész beszállító QSCH jelen­legi 14 millió eurós éves forgalmát és az itt dolgozó 200 alkalmazott létszámát középtávon a duplájára növelnék. Ehhez a megvásárolt 5 hektáros területen új üzemcsarno­kot is építenek. Horváth István polgármester a befektető cég vezetőivel Horváth István polgármester el­mondta, hogy a tárgyalások során megállapodtak a szakképzés fej­lesztéséről, illetve a távolabbi pers­pektíva szerint az autóipar mellett az egészségipar területén is lehet­séges az együttműködés, kapcsolódva a Pécsi Pó­lus programhoz. Ennek keretében kiemelt fejlesz­tési lehetőséghez juthat­nak a jó programok. Ki­emelte, hogy még az idén negyven alkalmazottat vesz fel a QSCH Kft. Bernd Kunze hozzátette, szakképzett munkaerőre van szükségük. A szak­munkások magyarországi képzéséhez pedig segítsé­get adnak Svájcból. ILYEN MÉG NEM VOLT: Szekszárdi főszereplők a magyar nemzeti csapatban Megyenap: augusztus 31. - szeptember 2. A Tamis-Bálint-Gergely trió európai nívón kosarazott „Az én Tolna megyém” című fo­tókiállítás, amit augusztus 31-én a Művészetek Házában nyit meg dr. Pálos Miklós, a megyei közgyűlés alelnöke, lesz a nyitórendezvénye az idén is megrendezésre kerülő Megyenapnak, amit este hétkor ün­nepi hangverseny követ. A Megye­nap emléket állít az 1699. szeptem­ber elsejének, amikor I. Lipót király aláírta a Tolna vármegyének pecsé­tet adományozó a királyi diplomát. A szeptember elsejei ünnepségek helyszíne Tolna lesz: reggel 9-kor ünnepi ökumenikus istentiszteletet tartanak a Római Katolikus Temp­lomban, majd huszárbandériumi kísérettel vonulnak a résztvevők a Hősök terére, az ünnepélyes zász­lófelvonásra. A sport és szabadidő központban (a volt lovarda épülete) tartják az ünnepi közgyűlést. Dél­után 2 órakor a Sztárai Mihály Gim­náziumban kerül sor a megyei tan­Szekszárd városa is nevezett a „Virágos Magyarországért” kör­nyezetszépítő versenyre, melynek zsűrije a közelmúltban járt a me­gyeszékhelyen. A falvak és városok virágos szép­ségversenyét 15 éve rendezik meg Magyarországon. Évente mintegy háromszáz település jelentkezik, közülük egy község és egy város kap fődíjat, s jut tovább az európai döntőbe. (Idén Eger és Noszvaj képviseli hazánkat a kontinentális megméretésen.) Az ítészek kioszta­évnyitóra, s az „Év legjobb tanuló­ja” díj átadására. Itt dr. Braun Már­ton országgyűlési képviselő mond ünnepi köszöntőt. Színes progra­mok sora várja a családokat a „Duna-partyra” a folyam tolnai partján. (Ha rossz idő lesz, akkor a rendezvények beköltöznek a sport- és szabadidő központba). Ugyan­ezen a helyszínen kerül sor az utca­bálra, amelyen a Wery-Take zene­kar húzza a talpalávalót. Szeptember másodikán a rendez­vényeket Zombán, a kastélypark­ban tartják délelőtt 10 órától. Ha­gyományőrző együttesek műsora mellett főzi a jobbnál jobb ételeket a megye ötven településének öt-öt­tagú csapata a „Minden ízében Tol­na megye című gasztronómiai talál­kozón, tájékoztatta a jeles rendez­vényről a sajtó képviselőit dr. Pus­kás Imre, a megyei közgyűlés elnö­ke. - hin ­nak továbbá öt Arany Rózsa-díjat is. Paks már nyert fődíjat, Szekszárd pedig 2006-ban Arany Rózsát. A verseny szellemi atyja, a honi főkertész szövetség tiszteletbeli el­nöke, Kokics Tibor vezette zsűrit - melynek tagja volt Klézl Teréz, Paks főkertésze is - a város általá­nos rendezettsége, a közterületek külleme érdekelte. A szakemberek tegnap Horváth István polgármes­ter, Szeleczki József irodavezető és Katz Zoltánné főkertész társaságá­ban járták be várost. Az útvonal Fájdalmas, helyzetértékelő vere­ségeket szenvedett el a magyar férfi és női kosárlabda utánpótlás az elmúlt hónapokban lezajlott különböző korosztályú világver­senyeken, még az úgynevezett „B” divízióban is. Az egyik üdítő kivételnek számít az U 16-os korosztályú lányváloga­tott, amely a lettországi Európa-baj- nokságon nem csupán az elitkate­góriában az úgynevezett „A” divízi­óban tudott maradni, hanem remek győzelmekkel lepte meg a hazai és nemzetközi közvéleményt, és mo­mentán Európa legjobb nyolc kor- osztályos nemzeti csapata közé tar­tozik az egykori legnevesebb hazai kosaras Balogh „Bubu” Judit vezet­te együttes. Ami számunkra külön öröm és e hasábokon a szokottnál bővebb méltatást kíván a helyi lap­ban, nos ennek a csapatnak a gerin­cét a szekszárdi utánpótlás-nevelő műhely három gyöngyszeme Tamis érintette többek között a Kálváriát, az Alisca és Otthon utcát, Szőlőhe­gyet, s a zsűri megtekintett egy-egy játszóteret a Hirling, illetve a Béri Balogh utcában is. Természetesen nem maradt ki a túrából a belváros, valamint a felsőváros sem, ahol a csapat a Tringa Pincészet vendége­ként ebédre és borkóstolóra volt hi­vatalos. A program végén Kokics Tibor elismerően szólt a látottakról. Ez volt az előrosta, s miután min­den pályázónál viziteltek, tíz-tíz fa­lu és város marad versenyben. Dorottya, Bálint Réka és Gergely Dominika képezte. Erre a sportág ötvenes évek óta datálódó szek­szárdi történetében - beleértve a Szabó Ödön, Buttás Pál nevével fémjelzett hőskorszakokat is - nem volt még példa. Anyja meg a lánya és a többiek Ennek okán bizony kijárt a pu- szis, virágcsokros ünnepi fogadás a polgármestertől már az NB I felnőtt mezőnyében is edződő, tehetségét bizonyító reményteljes tiniknek, akik közül sajnálatos módon Ger­gely Dominika, a remekül egy az egyező, gólerős miniember családi okokból nem lehetett jelen. De képviselte őt az Atomerőmű KSC Szekszárd két meghatározó tréne­re: ezen sikerek alapvetően megha­tározó kovácsának számító nevelő edző Szabó Noémi, valamint a klub országosan elhíresült utánpótlás­párti vezető edzője Újhelyi Gábor, aki szabadságát megszakítva érke­zett a városházi fogadásra, hogy még az augusztus 20. utáni első edzés előtt személyesen gratulál­hasson a fiatal játékosoknak remek teljesítményükért. Gyorsan megindultak az emléke­zés filmkockái. Merthogy a cso­portmeccseken ugye fölényesen vertük Szlovákiát (67-41), nagyon magabiztosan Fehéroroszországot, jött egy vállalható vereség a csehek ellen (63-50), de ezzel együtt is a középdöntőbe érkezett a nagysze­rűen kezdő korosztályos válogatott. Folytatás a 12. oldalon. A zsűrinek tetszett a virágos Szekszárd

Next

/
Thumbnails
Contents