Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)
2007-06-24 / 23. szám
MOZAIK 2007. JUNIUS 24. , SZEKSZÁRDI V4SARNAP ,Folyamatosan törekszünk arra, hogy fejlődjünk. Nagyon lényegesnek tartom, hogy haladjunk a korral.' Két évtizede a pályán a Pesti és Társa fuvarozási vállalkozás I MMMM Műi 20 éves jubileumra készülünk idén. 1987-ben kezdtük a vállalkozást társammal, Pesti Istvánnal, aki lehetne a testvérem is, de csupán névrokonom - kezdte a cég bemutatását Pesti Lajos.- Minden ott kezdődött, hogy húsz évvel ezelőtt ketten vettünk egy teherautót 65 ezer forintért. Felújítottuk és elkezdtünk dolgozni. Nem volt könnyű dolgunk, hiszen akkoriban nem volt divat vállalkozónak lenni. Nem volt egyszerű magán-megrendelésekből megélni, ugyanis állami megbízásaink nem voltak. Ennek ellenére a szabadidőnk nagy részét a munkára áldoztuk. Volt, hogy én vezettem, István rakodott és volt ez fordítva is. És ugyanígy dolgozunk össze azóta is. Egy életre szóló barátság a miénk. És a vállalkozás szépen haladt előre. Mindehhez persze az kellett, hogy a megkeresett pénzünk nagy részét fejlesztésre költsiik. Már 3 rakodógépünk és 3 teherautónk van. Mi Istvánnal megmaradtunk a „kemény magnak”, de ma már több alkalmazottunk is van.- Milyen munkákat vállalnak?- Csak belföldön dolgozunk, elsősorban a régiónk területén. Foglalkozunk építőanyag-nagykereskedelemmel, gépi földmunkákkal, de szállítunk sódert, betont és homokot is például az útépítésekhez. Gépparkunk inkább kisebb feladatok elvégzésére elég. Többször volt már rá példa, hogy össze kellett dolgoznunk más cégekkel egy- egy beruházásnál. Elmondhatom, hogy szerencsénk van, mert a szakmán belül inkább az jellemző, hogy segítjük egymást. Az elmúlt húsz év alatt kitapasztaltuk kinek mi a profilja, tisztában vagyunk a társaink lehetőségeivel. Tudjuk, hogy egy-egy munkára kit fognak hívni, éppen ezért nincs okunk arra, hogy keresztbetegyünk egymásnak. Másrészt pedig mindenkinek megvan a saját ügyfélköre is.- Ön szerint mi a titka annak, hogy két évtizede sikeresen a fuvarozó pályán vannak?- Arra törekszünk, hogy az ügyfelek mindig maximálisan meg legyenek elégedve velünk. Ez a záloga annak, hogy újra minket fognak majd választani. Jó érzés, amikor elmondják, hogy azért döntöttek mellettünk, mert pár évvel ezelőtt dolgoztattak már velünk és minden rendben volt. Betartottuk a határidőket, rugalmasak voltunk és a minőséggel sem volt gond. Úgy gondolom, hosszú távon csak így lehet eredményes egy fuvarozó vállalkozás.- Hogyan tervezik a jövőt?- Mint már említettem, folyamatosan törekedtünk és törekszünk most is arra, hogy fejlődjünk. Nagyon lényegesnek tartom, hogy haladjunk a korral. Annyi új teherautót és munkagépet gyártanak manapság, hogy aki nincs tisztában az új lehetőségekkel, az lemarad. És azt sem szabad elfelejteni, hogy ezekkel a korszerű gépekkel már dolgozni is könnyebb, elviselhetőbb. Ha pedig munkatársaink is meg vannak elégedve, gyorsabban, pontosabban, lelkiismeretesebben végzik a munkájukat.- A fuvarozás területén dolgozókat az utóbbi időben fenyegeti a körbetartozás veszélye, önnek mi a véleménye erről?- Én úgy gondolom, hogy az állam nem igazán tud mit tenni ezzel a jelenséggel. A vállalkozón múlik, hogy annyi géppel, munkással dolgozzon, akiket még biztonsággal ki tud fizetni. És az sem árt, ha jól megnézi kivel is dolgoztat az ember. Ezért jó, hogy itt a megyében mi fuvarosok már elég jól ismerjük egymást. Nekünk is volt már több teherautónk, de az elmúlt 20 év alatt rájöttünk, hogy a mostani gépállomány az, amivel gazdaságosan tudunk dolgozni.- Ha valaki önökkel szeretne fuvaroztatni, hogyan teheti ezt meg?- Telefonon bármikor elérhetőek vagyunk a 20/942-8989-es számon, vagy a 74/410-463-as faxon, és a déli városkapu közelében, a Skoda-szalon melletti telephelyünkön is felvesszük a megrendeléseket. (» a\ V l J. fi l V' O.-zé <3 1 80/9M-M-93 Készbeton, Folyamkavics, Honiokszállilás és Gépi földmunka végzése MAGYARORSZÁGON AZ ELSŐ ORIGINAL BACCARDI MOJITO BÁR SZEKSZÁRDON! $ BACARDI. * N Hitelre van szüksége? SZABADON FELHASZNÁLHATÓ JELZÁLOGHITELEK BAR-lista, APEH-tartozás, végrehajtás nem akadály! Céges hitelek, Széchenyi-kártya kiváltás, átváltása! NYITÁS HAMAROSAN! 20/994-98-86 Elektrolit Eft. ◦ Autóalkatrészek (japán—nyugati—keleti) ◦ Kipufogószerviz o Zöldkártya (benzin-dízel) o Gyorsszerviz ◦ Ingyenes olajcsere o Teljes körű karosszériamunkák Szekszárd, Tartsay u. 4, Tel.: 74/418-117 VILLANYSZERELÉSI SZAKÜZLETÜNKBEN mennyezeti lámpatest ventilátorral, asztali és álló ventilátorok, lámpatestek NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK a készlet erejéig. Üzletünk nyitva tartása: H-P: 7-17.30; Sz: 8-11.30 óráig Szekszárd, Béri Balogh Á. u. 100. Telefon/fax: 74/511-571 A SZEKSZÁRDI NYUGDÍJASOK TERÜLETI ÉRDEKSZÖVETSÉGE ÉS A TOLNA MEGYEI VÖRÖSKERESZT NYUGDÍJAS TERÜLETI ALAPSZERVEZETE értesíti tagjait, hogy június 25-én (hétfő) 6.30-10 óráig akciós, kedvező áron füstölt áru árusítását tartja a készlet erejéig a Hunyadi u. 4. sz. alatti épületben. Árak: füstölt kolbász 750 Ft/kg; füstölt szalámi 900 Ft/kg; darabolt sonka 950 Ft/kg; füstölt csülök 600 Ft/kg; füstölt tarja 950 Ft/kg; nyers kolbász 650 Ft/kg; hurkák és disznósajt 350 Ft/kg; angol- szalonna 950 Ft/kg; kolozsvári szalonna 850 Ft/kg; zsír 200 Ft/kg; töpörtyű 500 Ft/kg. Az árusítás alatt az elmaradt tagdíjakat is lehet rendezni. Szeretettel várjuk minden nyugdíjas és nagycsaládos vásárlóinkat. KEDVES DIÁKOK! Jó állapotban megőrzött, használt tankönyveiteket SZEKSZÁRDON, a Mészáros Lázár u. 7. szám alatti KÖNYVKUCKÓ-ban átvesszük könyvutalványért minden péntek délután. Rendelhető bármilyen könyv, tankönyv, akár az interneten is. Telefon/fax: 74/510-797 Mobil: 30/93-79-204 E-mail: tankonyv@terrasoft.hu Honlap: www.tankonyvker.hu Boszorkányos ügyességgel gyűjtögetjük a megbízóink pénzét! • könyvelés • adó- és pénzügyi tanácsadás • teljes körű ügyintézés Tel.: 74/410-108, 70/382-02-12