Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)
2007-06-10 / 21. szám
2007. JÚNIUS 10. __________MOZAIK vasAüSap j) Fo ltvarázs Már ezren is megcsodálták azokat az aprólékos gonddal készült, ötletes, míves, foltokból varrt textilképeket, amelyek a XI. Országos Foltvar- ró Kiállítás és Találkozó pályázatára érkeztek. A Művészetek Házában június 17-ig látható tárlatot a Pünkösdi fesztivállal együtt nyitották meg, és ott adták át az idei rendező Szekszárd környéki Foltvarró Egyesület ötfős szakértő zsűrije által odaítélt díjat a négy kategória 12 kiemelkedő munkát létrehozó alkotójának, valamint 7 ktilöndíjra érdemes foltvarrónak. Ezeket a munkákat a találkozó idejéről már jól ismert szalaggal díszített kis szalmakalappal jelölték meg a kiállításon. A Céhremek Szabó Józsefné pécsi céhmester Zsolnay-kert című teljes egészében kézzel varrt alkotása - tájékoztatott Acélosné Solymár Magdolna céhmester, a Szekszárd környéki Foltvarró Egyesület vezetője. A Kertek és virágok kategória más foltvarrókat is személyes hangú foltképek létrehozására késztetett. A különdíjasok közül Pappné Kosztelnik Editnek elhisszük, hogy saját kertjét varrta bele Az én kertem című faliképébe, Siposné Cseh Margit pedig az évszakok váltakozását mutatja be Kertem egy éve című munkájában, a szombathelyi Szépműves Egylet Psalmus Hungaricus (Magyar zsoltár) című faliképé a középkort idéző díszítőmotívumokból épül fel. Somogyi Ferencné Lángoló szirmok című képén (3. díj) egy szirommotívum tánca kelti a lángoló tűz lobogá- sának képzetét. A Szentendrei Folt Műhely Kézműves Egyesület Támadj föl pünkösdi szél című alkotása is megmozdul és a forgásból kibontakozik a Szentlélek galamb formájában. Ez a munka a pünkösd szellemiségét idéző Pünkösdi jelképek, pünkösdi hagyományok kategória első díjasa. A harmadik kategória: Részeg ember lépései blokk variáció igazán fantáziadús munkák elkészítésére adott lehetőséget, míg a negyedik, Használati tárgy kategória-asztalterítő egészen hétköznapinak tűnik, mégis igen ötletes abroszok készültek, például teázáshoz. A kiállításon láthatók Winkler Dorottya elragadó porcelánbabái nem csak a gyermekek számára érdekesek. Az egyedi, számozott babák egy-egy karaktert jelenítenek meg, nevetnek, sírnak, játékbabával, teddymacival vagy textilből varrt autóval játszanak, régi korokat idéző kis bölcsőben vagy gyerekkocsiban fekszenek. Hajuk emberi hajból vagy moherparókából készült, szemük kézzel fújt kristály. Nem mindegyikük teljes teste porcelán, egyikmásikuk törzsét textilből varrta a babakészítő, ahogy a kis ruhácskák és az ágyneműk is az ő keze munkáját dicsérik. K. E. autószerviz kft. Telephely: Szekszárd, Ebes u. TELEFON: 74/419-190 • FAX. 74/415-559 Szervizünkben VÁLLALJUK: * Személygépkocsik kis-tehergépkocsik, motor- kerékpárok műszaki vizsgáztatását * Zöldkártya készítését * Eredetiségvizsgálatot * Számítógépes hibakód kiolvasását ÚJ SZOLGÁLTATÁSUNK: • Diesel Common Rail nagynyomású szivattyúk, porlasztók, injektorok vizsgálata, javítása • Gumiszerelés, centrírozás Motorszalonunkban PIAGGIO 250 IE • KYMCO, RIEJU, PIAGGIO, GILERA, VESPA robogók közül választhatja ki kedvenc modelljét MOST kedvező hitellel, mindössze 14%-os THM-mel vásárolhatja meg robogóját! PIAGGIO MRG DT 5C (léghűtéses) MOST AKCIÓBAN: 499 920 Ft helyett PIAGGIO NRG (vízhűtéses) MOST AKCIÓBAN: 539 920 Ft helyeit CD AZ Ar REGISZTRÁCIÓS DIJAT TARTALMAZZA! EVANGÉLIUM ,Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. ’’ __________________________ (János 3:16) Az evangélizációról A protestáns egyházak életében fontos szerepet játszanak az úgynevezett üdvtörténeti ünnepeken túl, az evangélizációs alkalmak. Általában az ünneptelen félév időszakában él sok gyülekezet az Istenhez való közeledésnek ezzel az áldásokban gazdag alkalmával. Mint minden szellemi és lelki dolognak megvan a maga sajátságos története, fejlődése; így az evangélizáció is köthető dátumokhoz, helyekhez, e szolgálatban hatékony munkát végző Istentől elhívott emberekhez. A Szentlélek 1910-ben tette világméretű egyházi problémává az evangélizációt, amikor az edinburghi világmissziói konferencia Mott János vezetésével így fogalmazta meg Krisztus népének feladatát „A világ evangélizálása ebben a nemzedékben!” A felekezeti határok feloldása is kicseng ebből a gondolatból (ökumenizmus). Az evangélizáció olyan korszakban bontakozott ki, amikor a filozófia is, de az általános világnézet is az Isten hittől eltávolodóban volt a különböző izmusok hatására, minek eredményeként a pneumatikus fogékonyság megfogyatkozott az emberekben. Mindezen tényezők szinte kirobbantották az evangélizációs alkalmakat. Az evangélizáció célját és feladatát Jézus missziói parancsának egészében kell látnunk ahhoz, hogy azt jól értsük. Márk evangéliuma szerint a feltámadott Jézus megjelent tanítványainak és így szólt. „Menjetek el szerte az egész világba és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Azok elmentek, hirdették az Igét, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, s megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.” (Márk 16:14-15,20) Lukács evangéliuma a tartalmát fogalmazza meg a küldetésnek: „Hirdetni kell az Ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között” (Lukács 24:47) Máté evangéliuma pedig a sákramentummal kapcsolja össze a missziót: „tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében.” (Máté 28:19) Ha ezekből az Igékből levonjuk a mára szóló következtetéseket elsősorban az válik hangsúlyossá, hogy az egyház élete és megújulása küldetésének betöltésétől függ. A küldetés tartalma: az evangélium, az a jó hír, amely megtérésre hív és bűnbánatot hirdet. Az evangélium örömhíre nem azt jelenti, hogy azt mindenki örömmel fogadja, hanem, hogy aki befogadja, annak életében örömöt teremt. Jézus evangéliuma a mennyek országáról szóló jó hír és az Isten közelségébe való hívogatás. Térjetek meg, mert eljött és eljövendő a mennyek országa! Az első lépés a magvetés. Magvetéskor nem megtelnek a zsákok, hanem szórjuk a drága magot, szinte beletapossuk a földbe a termés reményében. A magvetés is evangélizáció! Mivel az evangélizáció'a gyülekezet közös ügye, az alkalmak során elhangzottak a gyülekezet tagjait szólítják meg, így a Krisztus kegyelmét elfogadva a gyülekezet élő és szolgálatot vállaló tagjai lehetnek. Ebből adódik, hogy a gyülekezet nemcsak tárgya, hanem alanya is az evangélizációnak, ezért minél hatékonyabb és tudatosabb a részvétel, annál több áldás várható az evangélizációtól. Isten adja, hogy így legyen. Evangélizációs alkalmakra hívogatjuk a testvéreket 2007. június 14-17. napjain, a református templomba. Igét hirdet: Csűry István nagyváradi püspök-helyettes. Balázsi Zoltán református lelkész