Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)
2007-05-06 / 16. szám
4 vasArSap HÉTRŐL HÉTBE 2007. MÁJUS 6. Derűs majális a Sötétvölgyben ■■■■■■■■■■■■■■ Akik nem a Kápolnától reggel 8 órakor indult gyalogtúra útvonalán közelítették meg a sötétvölgyi nagyrétet, azok forgalmi dugóba kerülhettek, ha autóval szeretettek volna eljutni a majálisra, és szembetalálkozhattak egy lovassal, vagy egy fogattal, esetleg az óránkénti különjárattal Szekszárdra. A nagyréten viszont gazdag programok várták - az MSZP és MSZOSZ által rendezett majálison - a derűs májust köszönteni vágyókat. A gyermekek az állandó játszótér mellett egy hatalmas légváron is hancúroz- hattak. Egy csöppség felfedezte, hogy a csúszda tetejéről egészen más a világ, és le sem akart csúszni. Mások viszont akrobatikus produkciót mutattak be miközben le- siklottak. A kalandvágyók részt vehettek akadály- és tájékozódási versenyen is. Sok-sok lány arcára varázsolt virágfüzért, vagy pillangót az arcfestő. Mindeközben a szülők és a nagyszülők sem unatkoztak, bográcsban főztek, vagy tábortüzet gyújtottak, tánc- és harcművészeti bemutatót láthattak. Persze a május elsejék régóta elmaradhatatlan kellékei, a sör és a virsli sem hiányoztak. K. E. Szemétgyűjtés a Kálvária- domb oldalában „Szekszárd a Miénk” szlogennel szemétgyűjtésre hívták a város lakosságát április 28-án, szombaton a Kálvária-dombra. A civil kezdeményezésre mintegy negyvenen gyűltek össze délelőtt a Kilátó tövében, majd az eligazítást, illetve a munka- és védőeszközök felvételét követően közel két órán keresztül gyűjtötték a hulladékot a Kálváriadomb oldalában. Az erősen lejtő terület és a sűrű növényzet miatt ez cseppet sem volt könnyű feladat. Az önkéntes szemetesek - akik délig két darab öt köbméteres konténert töltöttek meg - között szép számmal akadtak fiatalok, de Horváth Jánosné, dr. Haag Éva és Kővári László személyében önkormányzati képviselőkkel is találkozhattunk. A város felöli oldalon délután is akadt munka: az elképzelések szerint ugyanis ezen a teraszos területen sétautakat alakítanának ki. Ehhez azonban a szemetesség megszüntetése mellett a növényzet ritkítására is szükség van, amit helyszűke miatt jobbára kézi erővel végzett az immár zömmel férfiakból álló csapat. Dr. Haag Éva alpolgármester is kivette a részét a szemétgyűjtésből (képünkön). Több szirénapróbát terveznek Közös ügy a biztonság! A legnagyobb atomerőmű-baleset 21 éve, 1986. április 26-án történt, az ukrajnai Csernobilban. Felrobbant az erőmű negyedik blokkja. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) és az Egészség- ügyi Világszervezet (WHO) által közzétett közös jelentés négyezerre becsülte Csernobil halálos áldozatainak várható számát. A zöld csoportok szakértői azonban nem fogadják el ezt az adatot, szerintük 30-60 ezer áldozat lesz összesen Európában. Mint oly sok minden, egyelőre vitatott az is, hogy az atomkatasztrófa követelt-e magyar áldozatokat. A paksi atomerőmű biztonságos. Ám, mint Mácsai Antal, a katasztrófavédelem megyei igazgatója mondja, minden eshetőségre fel kell készülni. Kiszámolták, hogy Szekszárdon, elvileg hatszáz évenként fordulhat elő 6,2-es erősségű földrengés. De ha holnap megmozdul a föld, nem mondhatják, hogy még nem volt itt az ideje. Ezért állandó készenlétben állnak. Egy estleges reaktorbaleset sem érheti őket váratlanul; azonnal értesítik, riasztják a lakosságot. A harminc kilométeres zónán belüli településeket szirénákkal szerelték fel, átjátszók telepítésével rádiós kapcsolatot létesítettek közöttük. A készülékeket folyamatosan ellenőrzik. Ha valami durva műszaki hiba történik valahol, azt a szekszárdi felügyeleti központ műszerei jelzik. Ha viszont csak helyben észlelhető probléma van, annak bejelentését a lakosságtól várják. Legyen közös ügy a biztonság! Minden hónap első hétfőjén szirénapróbát tartanak. Évente kétszer éles, tízszer úgynevezett mor- gató üzemmódban. De Mácsai Antal ennél többet szeretne. A megyei védelmi bizottság elé terjesztett javaslata szerint minden hónap első hétfőjén éles, a többi hétfőn mor- gató próbát tartanának. A többszöri használat a szirénák akkumulátorának is jót tesz, üzembiztosabbá lesznek. S ami nem elhanyagolható: a lakosság biztonságérzete növekszik. A szekszárdi felügyeleti központot két éve adták át. Mácsai Antal mellett Busbach Jenő ügyeletes tiszt. Wessely