Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)
2007-04-29 / 15. szám
, SZEKSZÁRDI //xvasArwap SPORT 2007. ÁPRILIS 29. Egy játszmányi előnnyel Szekszárdra került a bronzérem Ezúttal Szvitén hozta a bravúrgyőzelmet a Szuper Ligában Fehér holló ritkaságúnak tekinthető az, ahogy eldőlt a 6 ország 12 csapatát felvonultató közép-európai klubcsapatok szuper ligájának bronzmeccse a mieink, a Szek- szárd AC számára Horvátországban a visszavágón. Ebből már sejthetik, hogy csakúgy, mint Szek- szárdon 5-5 lett a vége, és csakúgy, mint az elődöntőbe jutásért rendezett mérkőzésen a szintén horvát Mladost Zagreb ellen. Most is elkezdődött a zsűriasztalnál - az utolsó meccs a Szvitán-Maglicsics összecsapás utáni - nagy-nagy számolgatás: vajon a két meccs húsz mérkőzése után, melyik csapat nyert több játszmát, mert azé a bronzérem. Két-három perc elteltével fölszállt a fehér füst: írd és mond egy „nyamvadt” játszmával többet nyertek Molnár Zitáék mindent egybevetve. Ez pedig azt jelenti, hogy a szekszárdi női asztalitenisz csapat mintegy két évtizedes történetének legnagyobb nemzetközi sikerét kasszírozta be a harmadik számú kontinentális klubtornán elért harmadik helyezéssel. Ők az egyetlen csapat a Tolna megyei sportpalettán a labdajátékot űzők között, akik nemzetközi porondon számottevő eredményt értek el (a Paks magyar bajnok férfi kosarasai az Európa Kupában csak a csoportmeccsekig jutottak, s ott is rendre vereségeket szenvedtek el). A szekszárdi csapat ugyanabban az összetételben szerepelt Duga Resában, mint az első meccsen: Szvítán-Molnár-Li Meng összetételben. Sáth Sándor csak azon morfondírozott még útközben is komolyan, hogy Molnár mellett esetleg Szvitán szerepeltesse-e a párosban, mert a Szuper Ligában immáron gyors egymásutánban négyszer is „zakózott” a Molnár-Li Meng Jiaó kettős. De maradt minden a régiben: csak egy szett jutott nekünk, a csatát indító párosban! A mester előérzete jó volt: a tavaly még nagyreményű szekszárdi duó valahogy nincs úgy összhangban, ami ennél a számnál alapvetően fontos. Az egyesben más volt a helyzet - szerencsére. Annak ellenére, hogy ezúttal nem volt három partis játékosa a SZAC-nak. Persze lehetett volna, mert az első számú játékos Molnár Zita ezúttal úgy játszott, ahogyan várjuk tőle. Tudta, átérez- te a helyzet nehézségét, különösen az elvesztett páros után, hogy nem engedhet meg magának egy olyan „blamát”, ami az első meccsen, hogy formán kívül játszva csupán egy meccset, az erősorrendben csupán harmadik horvátot „kalapálja” el. A nemzetközi szinten számottevő védő, és remek közbeütő Malobabics is megtapasztalhatta azt, ha a magyar ranglistán még mindig az első hatba tartozó szőkeség elindítja kétoldali támadójátékát, akkor kevés ellenszer létezik. Maglicsicsen játszi könnyedséggel lépett túl, de az első meccs komoly lábmunkát igénylő „óriáspörgetéseit” megsínylették a bokaizületek - rég volt már junior korú a szekszárdi frontember -, így pedig nem lehetett a nap derbije a Monár-Sue pingpong csúcs”. A kipihent fitt, gyorskezű nyurga kínai 3-1-re nyert. Kezdett a szekszárdi különítmény aggódni. Részint azért, mert a mi kínaink formája az első meccshez képest, Li Meng Jiao csaknem 360 fokot fordult vissza mínuszba. Másrészt pedig azért, hogy a megbízható Szvitán Krisztina, aki mindig hozza azokat a meccseket, amelyeken esélyes, ezúttal képes lesz-e bravúrra, mert ha csak egyet nyer, az itt, most a kínaink rövidzárlata és Molnár sérülése miatt kevés lesz. A csapat mediterrán szépsége megtalálta azt a türelemjátékot Malobabics ellen, amivel fokozatosan fölébe került a gépi precizitású, elnyűhetetlennek tűnő úgyszintén fotogén ellenfelének. A kétperces labdameneteket „Szviti” kezelhetetlen, a horvát lány számára illúzióromboló „köz- bepörgetései” törték meg. Egy ilyen idegfeszítő meccs után, ha néhány perces pihenőt követően újra asztalhoz kell állni, akkor az úgymond kötelező győzelem nem könnyen abszolválható. Szvitán a bronzmeccs hősévé azzal vált, hogy az ellene „életem és vérem” jegyében a horvátok 5-4-es győzelméért oroszlánként küzdő Maglicsics ellen kétszer is a végjátékban 11-9-cel hozta a számolgatáshoz oly fontos győzelmet, hogy megint 5-5 legyen! Egy fontos tényező a tekintetben, hogy a Fortuna azért jól választotta ki a bronzérmest! És egy nyomós ok arra is, hogy fentebb az egyik bekezdés elején miért az ő nevével kezdtem a csapat felsorolását ezen a mécsesén B. Gy. 3 dimenziós vadászversenyen ráduplázott az Alisca Nyilai Ezen a hétvégén Kismányokon kergették a Gumimacikat íjászaink, ahol befejeződött a 3 dimenziós országos íjászverseny, és a szekszárdi Alisca Nyilai versenyzői kitűnő eredményeket értek el. A versenyen az ország legnevesebb versenyzői is részt vettek. A szerencse leginkább a fiatal versenyzőknek kedvezett: Vass Gergely gyerek longbow kategóriában aranyat, ifj. Bóka László csigás irányzékos kategóriában szintén aranyérmet szerzett. A felnőtt mezőnyben Horváth Györgyi (vadászreflex), Bóka László (csigás irányzékos) ezüstérmet, Bóka Zsuzsanna (vadászreflex), Balogh László (vadászreflex férfi) bronzérmet szerzett, míg Elekes Balázs a tradicionálisok és dr. Krizsán Szabolcs a reflexesek versenyében a negyedik helyen zárta a versenyt. így 2 arany, 2 ezüst, 2 bronz, 2 negyedik helyet gyűjtött be az Alisca. Berényi Balázs a csigás irányzékos kategóriában az 5. helyen végzett. Tolna megyéből még Gergely Ferenc, nagykónyi íjász nyerte a tradicionális íjak versenyét, Szécsi Balázs Értényből 6, Szajkó István Pincehelyről a 7. helyen végzett. Balogh László, a Tolna Megyei íjászszövetség elnöke Folytatódik az Olimpiai Ötpróba! Az áprilisi futóverseny után kerékpártúrával folytatódik az Olimpiai Ötpróba versenysorozat. A következő próbára 2007. május 12-én (szombat) kerül sor, az indulók egy 20, 40 vagy 80 km-es kerékpárversenyen vehetnek részt. A rajt-cél helyszíne ezúttal a Városi Sport- és Szabadidőközpont (Szekszárd, Keselyűsi út. 3.) lesz. A kerékpártúra tervezett útvonala: Keselyűsi út - Gemenci Szabadidőközpont - Szekszárdi Duna-híd - Duna töltés Bács-Kiskun megyei szakasza - Baja - majd ugyanez a szakasz vissza. Nevezni a helyszínen lehet 8 órától, az indulás 9 órakor egy közös rajttal történik. Akinek még nincs, érdemes próbakönyvet váltani, amelyben az összegyűjtött pontokat értékes ajándékokra lehet beváltani! További információ: Tel.: 30/694-0716, 20/469-9588, 20/327-5053, 30/321-3303 E-mail: tolnaiotkarika@freemail.hu Töltsön egy jó napot a természetben! Alisca Nagy Tavaszi Országos íjásztalálkozó és Verseny lesz Sötétvölgyben a Nagyrét melletti erdőkben 2007. április 29-én, szombaton 10 órától. Minden íjtípus, minden korcsoport részére indul verseny. Amatőrök jelentkezését is, de nézőket is szívesen látnak az Alisca Nyilai Szekszárdi íjász Egyesület tagjai. Jelentkezni lehet a 30/95-79-492-as telefonszámon: http://aliscanyilai.co-net.hu Szekszárd Városi Amatőr Úreg-FIÚK Nagypályás Labdarúgó Bajnokság Tavaszi második forduló eredményei: CSAKszentgyörgyi-ÖCSÉNY ÖREGFIÚK LC 3-2 SZEDRES SE-TOLNA ÖREGFIUK 1-3 ŐCSÉNY GÓL-JÓSZÓRÓK-Kölesd Öregfiúk 99 0-2 BÁTASZÉK SZENIOR FC-FADD SE 3-0 Bajnokság jelenlegi állása 1. CSAKszentgyörgyi 2 2 - 12-0 6 pont 2. BÁTASZÉK SZENIOR FC 2 2 - 8-4 6 pont 3. TOLNA ÖREGFIÚK 2 2 - 5-1 6 pont 4. ŐCSÉNY ÖREGFIÚK 2 1-1 7-2 3 pont 5. Kötesd Öregfiúk 99 2 1-1 6-5 3 pont 6. ŐCSÉNYI GÓL-JÓSZÓRÓK 2 - - 2 1-4 0 pont 7. SZEDRES SE 2-----2 1-8 0 pont 8. FADD SE 2 - - 2 0-12 0 pont