Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)

2007-04-22 / 14. szám

n VASÁRNAP MOZAIK 2007. ÁPRILIS 22. Templomok a zsinagógában lajdonosa és a Magyar Kultúra Lo­vagja. Munkássága a népi hagyo­mányokra épül, így nem véletlen, hogy a népművészet motívumai, Petőfi és Kodály virágai mellett fon­tos szerepet játszik művészetében a népi kultúra szellemi központja a templom és ennek legfontosabb ré­sze az oltár. Gondolkodásra hívó kompozíciókat készít építészeti elemeikből, az Úr házának környe­zetében a fák is az Ég felé nyúlnak, vagy fejet hajtanak. Ezek a grafikák érezhetően mély és szilárd hitből táplálkoznak, akárcsak a karzaton látható ószövetségi jelenetekről ké­szült színes linóleummetszetek. Ezeken a saját koruknak, és a hely­színnek megfelelően jelennek meg a szereplők, ezért láthatjuk például Józsefet egyiptomi ruhában. Tavaszy Noémi ehhez illő keretet készít növényi motívumokból a metszetekre. Schönberger András pécsi főrab­bi a megnyitón kifejtette, hogy a zsidó vallásban az ábrázolás nem megengedett, ők több mint 4000 éve az írásra nevelnek a Szentírás­nak megfelelően. Valójában azon­ban a bálványkultusz számára ké­szített ábrázolás tilos. A művészet, mint ahogy ezen a kiállításon is fel­fedezhető, mégis felkelti bensőnk érzéseit, ahogy őbenne a prágai zsidó temető képe váltott ki érzése­ket, csodálatot. A főrabbi beszéde elején azt mondta, kívülről ékkő ez a zsina­góga, de belülről kiüresedett. Tavaszy Noémi Ökomenizmus és képzőművészet című, a Szekszárdi Magyar-Izraeli Baráti Társaság által rendezett április 24-ig megtekint­hető kiállítása, ha csak kis időre is, de megtölti lelkiséggel. K. E. „Lehetnének szépek szavunktól a dolgok” Különleges előadással emlékeznek a Szederkényben született Koch Valériára (1949-1998) április 23-án a Magyarországi Német Színház­ban. A költőnő két nyelven élt és alkotott, két gondolatvilágot kapott. Mind a magyar, mind a német kortárs irodalom kiemelkedő alakja. Gyermekversei tisztaságot és játékosságot sugároznak, míg gondolati lírája József Attila és Pilinszky filozofikusságát, formai letisztultságát idézi. E nyelvi és esztétikai kettősséget igyekeznek megragadni az em­léknap szereplői. A Frank Ildikó igazgatónő által indított kezdeményezés immár ne­gyedik alkalommal talált lelkes követőkre szekszárdi, veszprémi, gyönki, bajai, pilisvörösvári és pécsi iskolából. A diákok magukkal hozzák a költőnő egy-egy általuk fontosnak tartott versét vagy prózai művének részletét, amelyekből a nap során ők maguk rendeznek egy hangszerekkel kísért előadást. Ezt április 23-án 15 órai kezdettel mu­tatják be a közönségnek. A Magyarországi Német Színház szeretettel várja az érdeklődőket a Koch Valéria Emléknapra. «ke* Aki a Művészetek Házába lép, most egyszerre élheti át a legszebb magyar templomokból áradó mély lelkiséget, Tavaszy Noémi grafi­kusművész Ökomenizmus és Kép­zőművészet című kiállításának erő­teljes vonásokkal rajzolt, dinami­kus, feszültséggel teli, mégis nyu­galmat sugárzó olajpasztell képei magukkal ragadják a nézőt, mert általuk érezheti azt, amire Bacsmai László plébános a megnyitón rávi­lágított: a templom egy-egy telepü­lés legszebb, legfontosabb épülete, aminek szíve és lelke van, nem csak kőhalom. A művésznő a Magyar Köztársa­ság Érdemrend Kiskeresztjének tu­Drágán add a fulladást! avagy a húsvéti hal esete a vizitdíjjal Történt húsvét vasárnapján, hogy kedves ismerősöm - Krisztus Urunk feltámadását ősi szokás szerint úgymond megünnepel­vén, megemlékezvén - halat fő­zött családjának. Az ebéd igen finomra sikerült, s a kis közösség meg is kezdte az emésztését... Azaz csak kezdte volna, mivel történt egy kis haleset... Mármint baleset! Ugyanis a 3 kilós kisze­melt uszonyos példány egy apró porcikája - hogy hogy nem? - isme­rősöm torkán landolt - keresztben - ahogy ez hagyományosan de facto lenni szokott. Az ebéd - technikai okok miatt - neki, akkor természetesen félbe­szakadt, s minden erejével azon volt, hogy egyre csak súlyosbodó állapotán valamilyen módon eny­hítsen. De a helyzet nem változott, s földim gégéjében (orv. larynx) a ponty szálkája beékelődésével va­lami elképesztő pózt vett fel, s a to­vábbiakban egyfajta hídelemként funkcionált torka szakadékának bal és jobb oldali pillérei közt. Nem volt hát mit tenni, s a hely­zet csak súlyosbodott. Nosza, öltö- zés, kocsiba be és nyomás az ügye­leti szakrendelő... hopp, egy gyors visszarohanás a lakásba, mármint hogy a vizitdíj otthon ne marad­jon!! ! Nehogy a kormányrendeletet be nem tartván, a páciens meg tes­sen fulladni véglegesen, s a végső vizitdíjat, a hamvasztási költséget kelljen majdan kifizetni eme zse­niális miniszteri találmány leper- kálásának elmaradása okán ...hogy aztán majd ezért is kedvenc dokink hátán csattanjon az ostor onnan fentről, a minisztériumból... Kisfiam, hozd a pénzt és fus­sunk! - szólt szenvedve ismerősöm (ezek után nevezzük egyszerűen csak Busáné Süllő Irénnek), szó­val... Irénünk száguldott a szek­szárdi gégészeti osztályra, torká­ban a 2,5 cm hosszú és 2 mm szé­les idegen testtel. A gégészeti ambulancián - fél­órás kínzás után - Irénünket nagy nehezen kivizsgálták, s sikeresen eltávolították a garatból a szó sze­rint sürgősségi beavatkozást igény­lő „tárgyat”. Csakhogy! Az ellátási lap már nem volt szinkronban a valós tényekkel... Busánét ugyanis 1000 forint vi­zitdíj azonnali kifizetésére „ítélte” a gégészeti rögtönítélő halszálkabí­róság, mivel - a rendelet szerint - a halszálka eltávolítását „nem indo­kolta sürgős szükség”, s az ilyen eset a XXI. század Magyarországán- döbbenet - nem sorolható be a sürgősségi ellátás kategóriájába. Busáné természetesen ezen jócs­kán felháborodott és nem tett ele­get a kifizetésnek, s ahogy bárme­lyikünk cselekedte volna a helyé­ben, ösztönösen feltette a költői kérdést: „Fulladjon meg akkor mindenki ezek után?” Nem volt rest Irénünk, rögvest kikérte a körletben tartózkodó gé­gészorvosok, nővérek, szakápolók véleményét az eset kapcsán, akik egybehangzóan állították: ha isme­rősöm keddig, a normál és már nem ügyeleti szintű ellátásig várt volna a dologgal vala, akár! meg is fulladhatott volna vala... Aha. Ezek szerint a tényálladék az, kedves halszálkalenyelő és véletlenül fen­nakadó városlakó barátaim, hogy edzziik rá magunkat az ünnepna­pokon az egy- esetleg kettőnapos halszálkalenyelő tűrőképességre, mert nagy szükség lesz rá, ha az ünnepek alatt elfogy a máni! Aztán majd mi leszünk a világ legtöbbet halszálka-kimetszésre váró embere- Pandacsöki Boborján sikeres kí­sérleteihez immár büszkén felzár­kózván... Huhh. Eredmény? Egy cédula, melyen a „vizitdíj tartozásának elismerése” áll, önként és dalolva, elénk idézve az 50-es évek vallatásainak abszur­ditásait. Ezenkívül rajta az ügyeleti ellá­tás ténye és a sürgős szükség nem indoklása, valamint a négyjegyű szám, amely büszkén hirdeti, hogy nálunk a négyszögletű erdő néha lehet kerek is... vagy éppen gömbö­lyű... csak viszonyítás kérdése az egész emberek! A fentiekből is látszik, hogy a va­laha Szekszárdon is ténykedő, s it­teni műtétjei során kétes érdeme­ket beszerző Molnár Lajos (ex) egészségügyi miniszter gondolatvi­tele már itt tartózkodásának okán is hagyott némi lenyomatot váro­sunk szakellátásában.... U.i. Ismerősöm, Busáné Sellő Irén köszöni szépen jól van, halat továbbra is enni fog, mert nagyon szereti és esze ágában sincs kilam- badáznia az ismert összeget az egészségügynek. Pont. Valami nincs rendben, emberek. Vagy csak egy rossz álom az egész Hódmezővásárhelytől Szekszár- dig? Jó lesz, ha felébredünk! Gyimóthy Levente

Next

/
Thumbnails
Contents