Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)

2007-03-25 / 10. szám

2007. MÁRCIUS 25. HÉTRŐL HÉTRE vasAÜap 5 nekünk. Azokat választottuk ki erre a rendhagyó órára, akik végig követ­ni tudták a roppant szimpatikus elő­adót. Nem csak a végzősök közül választottunk hallgatókat, hanem minden osztályból. Mindenképpen nagyon hasznos, praktikus és új dol­gokat is hallottunk. Az EU-ba való belépéssel kitárultak a kapuk, a di­ákcserékkel még inkább növekedtek a korábbi jóval szűkösebb lehetősé­gek, de az angol nyelvterületre nem nagyon tudtunk bejutni. Most ezek a kapuk is kezdenek kinyílni, s a gyerekek érdeklődését természete­sen mindez fölkeltette. Kaptak szó­róanyagot, újabb tájékozódási pon­tokat az interneten, amiket egyéb­ként mi is folyamatosan figyelem­mel kísérünk. Annyival azért min­denképpen előbbre jutottak ezután a látogatás után azok a gyerekek, akik belevágnának az amerikai ki­utazásba, hogy az ezeket előkészítő koordinátorokhoz eljuthatnak, ha már végleges elhatározásra jutottak. Annak ellenére, hogy a helyi mé­diáknak csak negyven másodperc­ben maximált villámnyílatkozatot adott - egybe és nem külön-külön -, mert nem hivatalos látogatásról volt szó Szekszárd kapcsán, azért a vá­rosvezetés igyekezett azokat a kicsi hullámokat meglovagolni, amit ez a látogatás kavart. Amikor lejárt a negyven másodperc April H. Foley még visszalépett hozzánk, hogy el­mondja: hatással volt rá a dombvi­dék és a belváros, amit az autóból érzékelt. Lehet, hogy csupán egy udvarias gesztus volt mindez, ám ha a tervezett diplomataszüretre visz- szatér, vagy azt követően is fontos­nak tartja, hogy a városvezetéssel, Horváth István polgármesterrel újra találkozzon - már más ügyben is! - azt már a későbbi hozadéktól füg­getlenül diplomácia sikerként köny­velhetnénk el. B. Gy. Megkezdődött a társadalmi párbeszéd Városunk civil szervezeteinek szép számban megjelent képviselői mellett a Szekszárdi Civil Kerék­asztal március 12-én tartott soros ülésén a város vezetésének képvi­seletében részt vett Ács Rezső al­polgármester is. Ahogy Illés Tamás elnök tájékoztatott, a Kerekasztal ügyvivő testületé azért, hogy ellát­hassa a város társadalmi szerveze­teinek érdekvédelmét .többször kezdeményezett egyeztetést az ok­tóber eleje óta hivatalban lévő ön- kormányzat vezetésével, de több mint öt hónap után ezen az ülésen jött létre először személyes találko­zó. Ezután az elnök rátért arra a kér­désre, ami ezt a stúdióbeszélgetést generálta, nem a legfontosabb, de a civil szervezetek működését mégis meghatározza, a pénz. Kialakult csa­tornák voltak erre, és amennyiben a vállalkozások iparűzési adójuk 5%- ának felajánlási lehetősége megszű­nik, költségeik jelentős részének fi­nanszírozása bizonytalanná válik. Ács Rezső elnézést kért az ország- gyűlési munkája miatt távol lévő pol­gármester nevében, és időhiányra hi­vatkozott az eddigi találkozások el­maradása miatt. Hosszú távon part­nerként szeretnék kezelni a civil szférát. Ezért hozták létre a civil, if­júsági és sportegyesületek bizottsá­gát. Az iparűzési adó 5%-ának fel­ajánlásával kapcsolatban rögtön he­lyesbített: nem megszűnik, hanem átalakul. Vagyis a város ezután is a civil szervezetek támogatására szán­ja a befolyt iparűzési adó 5%-át, de már nem a vállalkozások felajánlása­ként kerülne a társadalmi szerveze­tekhez, amiknek működőképessége így továbbra sem fog veszélybe ke­rülni. Sőt más megyei jogú városok­ban, ahol már bevezették ezt az új rendszert, a szervezetek még jobban jártak, hiszen megkapták az iparűzé­si adó 5%-át és sok vállalat emellett saját pénzéből további támogatást is nyújtott számukra. Ezenkívül így azon vállalkozások iparűzési adójá­nak 5%-a is civil szervezetekhez ke­rül, amelyek eddig egyiküknek sem ajánlották fel azt. Ez a mechanizmus nem visszamenőleges ha­tályú, vagyis a 2007- es adóévtől lép élet­be, így a civil szerve­zetek gazdálkodásá­ban leghamarabb 2008-ban érezteti ha­tását. Ezzel az intézke­déssel a városvezetés Illés Tamás, Jóföldi Gabriella és Ács Rezső lIGIBZONE heti promo_ Acer Aspire 3103NLC) notebook lfllffißftMID-5% Gibzone Rabbit Celeron D 2.66 256 MB, 80 GB DVD-író, optikai egér, billentyűzet Nyitva: hétfő-péntek: 9-17, szombaton: 8-13 óráig GIBZONE SZAMITASTECHNIKA 7100 Szekszárd, Mikes u. 7. Tel: 74/510-444 Fax: 74/510-443 http://www.gibzone.hu ZÖLDKÁRTYA benzines és dízel gépjárművekhez és MAR TEHERAUTÓRA IS. Személygépkocsi és haszonjármű DÍZELDIAGNOSZTIKA, ADAGOLÓK SZAKSZERŰ FELÚJÍTÁSA BOSCH-szakműhelyünkben FUCHS-OLAJSZERVIZ BOSCH-olajszűrőkkel Német minőségben munkadíj felszámítása nélkül Várjuk szakműhelyünkben! KSZE Gépszolg. Kft. Szekszárd, Páskum u. 2. Tel.: 74/410-748 • Fax: 74/410-183 az ún. „vadhajtásokat” szeretné le­nyesegetni, vagyis megszüntetni azt a gyakorlatot, amikor egy cég létre­hoz egy egy-két fővel lézengő saját egyesületet, aminek átutalja az 5%- ot, ebből él a szervezet: utazgatnak, elmennek síelni és hasonlók. Ha a cég tulajdonosa és az egyesület tag­jai azonosak, az visszaélésre adhat okot. A 2008-tól életbe lépő támoga­tási metódus kidolgozására még van idő. A városnak erre még nincs terve, így ez lenne a bizottság első feladata. A városvezetés nyitott mindenre, amit be tud illeszteni a város műkö­désébe. Dér Miklósné, a Mentálhigiénés Műhely delegáltja, a Civil Kerék­asztal vezetőségének tagja örömteli­nek nevezte, hogy létrejött a kapcso­latfelvétel az önkormányzat vezetésé­vel, de reméli, hogy ez csak a kezdet, és a jövőben az Együttműködési Megállapodásnak megfelelően nem csak utólag értesülnek a civil szerve­zeteket érintő kérdésekről, de időben megkérdezik véleményüket, és élhet­nek döntés-előkészítési jogukkal. Há­zi Magdolna, az Önálló Életért Alapít­vány képviseletében hozzátette eh­hez, hogy a fogyatékosok ügyére vo­natkozóan nincs városi koncepció, megfelelő szakember. Újabb és újabb épületeket akaflálymentesítenek a vá­rosban, de senki nem kérdezte meg ezzel kapcsolatban azokat, akiknek erre szükségük van. Miután Ács Rezső következő elfog­laltsága miatt távozott az ülésről Pócs Margit civil referens visszatért a tá­mogatási metódus kidolgozásának kérdésére bemutatta, majd vitára ajánlotta elképzeléseit a Nemzeti Ci­vil Alap mintájára Szekszárdi Civil Alapnak nevezett, a vállalkozások 5%-aiból adódó forrás elosztásának módjáról. A civil szerveztek benyúj­tott pályázatai alapján egy a civilek, az önkormányzat és a vállalkozók de­legáltjaiból álló testület döntene, a közgyűlés pedig ezt hagyná jóvá. A Kerékasztal néhány felvetés megvita­tása után egyhangúlag elfogadta ezt tárgyalási alapként az önkormányzat felé. Felvetődött, hogy részt kellene venni a Civil Parlamentben, a Civiliádán, és érvényt kellene szerez­ni annak, hogy az önkormányzat évente üljön le tárgyalni a Kerék­asztallal a megállapodási szerződés­nek megfelelően. Valamint meg­egyeztek arról, hogy a Civil Kaszinót, más néven, újra kellene indítani, most nem a polgármester, hanem a civilek kezdeményezésére. Utolsó napirendi pont, az elkövet­kező programok megtárgyalása előtt a Kerekasztal három új tagcsoportot vett fel, a Szekszárdi Polgárőrséget, az Eszterlánc Alapítványt, és a Sani Luludyi Közhasznú Érdekvédelmi Egyesületet. Utóbbi képviselője el­mondta, hogy öt hónap alatt nem si­került bejutniuk a polgármesterhez, remélik, hogy így eredményesebbek lesznek. K. E.

Next

/
Thumbnails
Contents