Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)
2007-03-18 / 9. szám
SPORT 2007. MÁRCIUS 18. szekszabdi vasArnap Szekszárdi sikerek az év első futóversenyén Még soha ennyien nem vágtak neki a szezonnyitó Pécs-Harkány országúti futóverseny 25 km-es távjának. Március 11-én kellemes tavaszi napsütésen kívül enyhe hátszélnek is örülhettek a versenyzők. Leginkább Teveli Petra, az UTE sportolója, aki 1:27:23-as időeredményével megdöntötte az útvonalcsúcsot, és több, mint 8 perccel megelőzte a 2. helyezett Molnár Barbarát. Sikerrel indult a 2007-es versenyszezon a szekszárdi Csillag Balázs számára is, aki a székesfehérvári Hunyadi DSE felkérésére csatlakozott váltócsapatukhoz. A március 31-én megrendezendő mezei futó országos bajnokság 6 km-es távjára készül, és az év első szabadtéri futóversenye, amin korábban soha nem vett részt, beleillett edzéstervébe. Csapattársa, Őri István az első, 8,5 km-es szakasz hosszú, alattomos emelkedője után negyedikként ért a váltóhelyre, Csillag Balázs, a leghosszabb, viszont egészen sík 9 km-es etapon fel tudta hozni csapatát az első helyre, amit Trunk László (1954) végzett a legelőkelőbb helyen, korosztályában 4. lett. Nemes Miklós (1953) ultra- maratonista a tavalyi korosztályos 8. helyezése után idén a díjazottak közé, a 6. helyre került. Biztató előjel ez az április 29-én megrendezendő 12 órás országos futóbajnokságra, amely után másnap elindul a Csillag Balázs és Scherer Tamás által szervezett szekszárdi utcai futófesztivál 10 km-es távján. Zákányi József (1959) triatlonista időeredménye alig változott az előző évihez képest, ő ezt, cseppet sem csalódottan, így kommentálta: „15 másodpercet öregedtem”. Egy az utolsó, 7,5 km-es hegyes-völ- gyes szakaszon Horváth Bélának sikerült megtartania, így ő szakíthatta át a célszalagot. 1:16:56-os időeredményével éppen egy perccel előzte meg a csapat az egyéni első helyezett Rezessy Gergelyt, a VASA8-HU MANS OFT versenyzőjét. A SZEKSZÁRD AC ifjú csapata: Asztalos Dénes, Zsigmond Előd Zsolt és Szőke Gergő 2,5 percet javított előző évi időeredményén, mégis egy helyezéssel hátrébb, a 8. helyre kerültek. Egyéni versenyzőink közül helyezést viszont javult, most a 34. lett korosztályában. A májusban megrendezendő prágai maratonra készül. Zákányitól csupán 42 másodperccel maradt el a tavalyi szlovéniai hegyi maratonon szép sikert elért Kerekes László (1967). A XXIII. Pécs-Harkány országúti futóverseny nem csak nevezési rekordot (918 fő) és új női útvonalcsúcsot hozott, de a szekszárdiaknak megmutatta, hogy futóink jó formában vannak, és sikerekre számíthatunk tőlük az év során. K. E. KULISSZA Azok közé tartozom, aki „rohadtuk1 nem értenek egyet azzal, ha egy labdarúgó vagy kézilabda világesemény (olimpia, EB, vb) büntetőkkel dől el. Most hadd ne részletezzem ennek a kézenfekvő igazságtalanságát, a 11-es rúgásokat, illetve hetes dobásokat élvezőktől, a jelenlegi rendszert elfogadó, minden bizonnyal kisebbségtől, aligha jöhet hathatós cáfolat. Persze, a mi táborunk tagjai már is sorolják, a 90, 94-es, a 2006-os világ- bajnokságot, több EB-döntőt, aztán a kontinentális csúcsfutball legjelentősebb eseményének számító BL-döntők garmadáját, amikor az eredménytelen hosz- szabbítás után odaáll kezdetben öt-öt játékos a büntető területen belüli mész- csíkhoz, vagy ha éppen kézilabdáról van szó, akkor a hetes vonalra. így dőlt el a 96-os BEK-döntő az Ajax és a Juventus között, a 2001-es Bayern-Valencia, aztán a 2003-as a Milan és a Juventus között. Ők ugyanolyan bajnokok bajnokká válnak, mint aki jobban focizva nyerni tud, pedig a futballnak egy elemében, adott idegállapotban jobbak, csak... Az ezzel egyet nem értők gyakran emlegetik fel az igen távoli múltban, és még a hetvenes évek elején is dívó megismételt finálékat. Én a Bayen-München-Atletico Madridra emlékszem még 73-ból, amit az amúgy jobb és általában eredményesebb futballt játszó, azokban az években uralkodó, Beckenbauer fémjelezte bajorok, az utolsó percekben mentettek 1-1- re, vagyis ismétlésre. Micsoda felfokozott várakozás volt a két, vagy három nappal esedékes visszavágó iránt, az újabb garantált futballélmény okán. Persze, ott helyre állt az élet rendje, viszonylag simán nyert a München, egy esetleges büntetőpárbaj már az Atleticónak is megadta volna az esélyt. De a futballszövetsé- gek urai eltörölték az objektív játékot, de most a FIFA első embere, a svájci Sepp Blatter a mondó: elég a 11-es drámából - vissza kellene hozni a megismételt döntőket. De mi az akadálya ennek, amikor minden a pénzről szól a futballban is. A megismételt döntő óriási bevétel, egymilliárdnál is több nézőt vonz a képernyők elé. A csapatoknak semmi sietős dolguk nem lehet, csak az, hogy ráre- generálódjanak, hangoljanak az újabb ütközetre. Blatter úr, nem lehet még a következő 2010-es dél-afrikai vébé előtt élesben napirendre tenni a kérdést? Szerintem, az ön által támogatott új UEFA-vezér, Piatini is üdvözölné a régi metódust. Ettől kezdve az ezt elnézők, végreható bizottsági tagok garantáltan kisebbségben maradnának. No és a focistákat azonnal kopíroznák a kézisek is. Jól felfogott érdekükben. B. Gy. OUMPUU Ö7PRÓB* P£KMG 2008 Újra indul az Olimpiai Ötpróba! A 2003-2004-ben Tolna megyében is nagy sikerrel zajló versenysorozat után újra indul az Olimpiai Ötpróba a központi versenyhelyszíneken. A szervezést az előző sorozathoz hasonlóan újra a Tolnai Ötkarika szervező csapata vállalta. A következő 15 hónap során 9 központi próbán vehetnek részt a sportolni vágyók és a távok teljesítésével pontokat gyűjthetnek, melyeket értékes ajándékokra válthatnak be. A pontokat egy próbakönyvben gyűjthetik az indulók, amelyet az első versenyen (vagy később is) a rajt helyszínén vásárolhatnak meg. A központi próbák gyalogtúrából, futásból és kerékpártúrából állnak, a pontok más helyszíneken rendezett triatlon vagy duatlon verseny teljesítésével is gyűjthetők. Az első próbára 2007. március 31-én (szombat) kerül sor, az indulók egy 7,15 vagy 30 km-es gyalogtúrán vehetnek részt. A rajt-cél helyszíne az V. sz. Általános Iskolában (Szekszárd, Béri Balogh Á. u. 89.) lesz, nevezni és próbakönyvet váltani a rajt előtt lehet. - Az előző próbasorozathoz hasonlóan iskolák közötti verseny is zajlik, minden benevezett iskola ajándékban részesül, minden megyében külön díjazzák a legtöbb diákot és próbázót indító iskolákat. A Szekszárdi Vasárnap következő számában újra jelentkezünk a versenyekkel kapcsolatos információkkal! Érdeklődni lehet az alábbi telefonszámokon is: 20/327-5053, 20/469-9588 ALKATRÉSZBOLT • híradástechnikai • háztartásigép-alkatrészek ANTEN NASZAKÜZLET * műholdvevők forgalmazása, telepítése Családi, Plusz és Sport csomag 3990 Ft/hO villámgyors bekötés, amelyet saját szakembereink végeznek. _ 1 hónapig díjmentesen biztosítjuk az HBO Pák és HBO MaxPak csomagot. Óriási lehetőség! Kültéri egységet 30 km-en belül 3000 Ft-ért hétvégi házára is telepítünk! Rendelje meg most! ELEKTROTECHNIKAI SZAKÜZLET (volt Gelka bolt) Mikes u. 24. • Telefon: 312-683 Nyitva: hétfő-péntek 8-16.30 óráig, szombaton 8.30-11.30 óráig CEMENT- ÉS TŰZIFAAKCIÓ A CSATÁRI TÜZÉPEN . CEMENT 42,5 2550 Ft/q • HOMOK, SÓDER 3990 Ft/m3 • MINŐSÉGI KUGUZOTT AKÁC 2170 Ft/q • 50 q feletti rendelés esetén 2000 Ft/q • Oltott mész is kapható AKCIÓ: minden terméket INGYEN házhoz szállítunk Szekszárdon és környékén. Telefonon is rendelhet: 74/315-121, 30/255-14-50