Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)
2006-02-19 / 6. szám
-Ár toüakIIp hétről hétre 2006. FEBRUÁR 19: A termelők nyerték a borcsatát A TÁRCA CSAK EGY EMBERT DELEGÁL Eldőlt az országos borcsata. Az állam belátta, hogy azt a pénzt, amit ezután nem kell befizetni, de a termelők civil szervezete (Magyar Bormarketing Kht.) a jövedéki- ség megszűnése utáni nyolc forintokat közösségi célokra óhajtja felhasználni, akkor az a pénz őket illeti, felhasználásuk is az ő felelősségük lesz. Ezután ha valami nem működik, csak saját maguknak tehetnek szemrehányást. A bejelentést a múlt hétvégi kakasdi agrárfórumon Gráf József miniszter tette meg, aki eddig sem leplezte túlságosan abbéli véleményét, hogy a termelők mellett áll.- Örömmel mondhatom, hogy aláírtuk a szerződést a Bormarketing Kht. vezetőivel - mondta Gráf József a fórum elején. - A teljes összeget ugyanis át kell, hogy futassuk az agrármarketing centrumon különböző jogi akadályok miatt, de három napon belül ezt át kell utalni a termelők szervezetéhez, ahol egy hét tagú bizottság áll fel, amiből hatot a borászok adnak, egyet pedig a minisztérium. A teljes összeg hatvan százalékát ez a bizottság használja fel az általa megjelölt célokra, negyven százalékát pedig a borhamisítás elleni küzdelemre használjuk fel, ennek a részleteit is szabályozni fogjuk.- Hogyan alakulnak a befizetések?- A nyolcvan hektó alatti termelők ezt a pénzt a forgalomba hozatalkor fizetik be, az e fölöttiek a félévi aktuális bevallás körüli időszakban, tehát nem kell évekre előre fizetni annak, aki később hozza forgalomba.- Az év nagy terve, hogy elkezdődjön a szerkezetváltás, nőjön az állattenyésztés részaránya az ágazaton belül. Mivel kezdenek, van elegendő pénz erre?- Nagyon eltökélt a szándékunk, de azt józan ésszel senki sem várhatja, hogy már az idén nagyon látványos változások legyenek. De amit lehet, azt feltétlenül adni akarjuk az állattenyésztőknek, aztán fokozatosan többet. Maradnak az elmúlt évben adott támogatások, aztán jönnek az újnak nevezhető előző évekből visszamaradtak. Már elindítottuk az egész évi mennyiségű takarmány felének a megvásárlásához szükséges takarmány kamattámogatását, ehhez jön a hullamegsemmisítésre, de általában a környezetvédelemre nyújtott állami támogatás, az állategészségügyi költségek térítése, az állattartó telepek földhöz juttatása bérleti formában, adunk lehetőséget földvásárlási hitelre 3,5 százalékos kamattal. Apró lépések, melyeket folytatni kell és két-három éven belül már érződni kell a jótékony hatásnak, az elmozdulásnak.- Támadást indított tavaly a magyar élelmiszerpiacra beérkező termékek ellen. Összetöretett milliónyi tojást, kiöntetett ilyen nagyságrendben tejet, húsokat vontak ki az Ön utasítására tonnaszám a forgalomból. Egy angol lap agresszorként tünteti fel, aki az uniós piacgazdaságot megsértve, haza akarja zavarni a külföldieket.- Tisztázzunk valamit gyorsan. Az újság rosszul idézett: én azt mondtam, hogy azok a külföldiek, akik nem tisztelik a magyar törvényeket, menjenek haza. Továbbra is vallom, hogy nem lehetünk Európa élelmiszerpiacának egyik szemétlerakója, erre Brüsszelben is figyelmeztettem a miniszter kollégákat, ezen a téren agilis csapatommal továbbra is eltökélt vagyok. Nincs pardon, ha az egészségre veszélyes termékeket találunk, aminek a béltartalma nem az, amit a csomagoláson feltüntetnek. Ezzel a magyar termékek piacvédelmét is megtesszük, ha az olcsó szemét ellen felvesszük a küzdelmet. B. Gy. Konkurens cégek együttműködése Támogatott képzések hiányszakmákban Az országban egyedülálló együttműködési megállapodást írt alá nem régen 13 szekszárdi és egy tolnai autóalkatrészekkel foglalkozó konkurens cég. Létrehozták és elhatározásuk szerint hosszú távon működtetik a Szekszárdi Autóipari Alkatrész-beszállítók Klaszterét. A 14 vállalkozás biztos abban, hogy együtt könnyebb lesz boldogulniuk a piacon. Kocsis Imre Antal, a város polgármestere a Szekszárdi Autóipari Alkatrész-beszállítók Klaszterének megállapodásba foglalt céljai közül kiemelt néhányat. Az együttműködés segíti a térségben meghatározó iparágként jelenlévő autóalkatrészgyártás hálózatszerű fejlesztését, az alkatrészgyártás bővítését, valamint a tevékenység versenyképességének növekedését. így az egyre erősödő cégek idővel új munkahelyeket teremtenek, majd együtt gondoskodnak a felvett dolgozók szakképzéséről, de a régiek folyamatos továbbképzéséről sem felejtkeznek el. Az együttműködők együttesen képviselik érdekeiket a jó értelemben vett lobbitevékenységük során, valamint az állam és az Európai Unió által meghirdetett fejlesztési programok törekvéseivel összhangban fejlesztik a térségi beszállítói és szolgáltatói együttműködéseket. így tervezik, hogy elha- „ tározóit céljaik megvalósítása érdekében közösen pályáznak állami és uniós támogatásokért. A nagyrészt német tulajdonban lévő cégek vezetői biztosak abban, hogy összefogásuk eredményeképp a piacon is könnyebben boldogulnak: olcsóbban tudják majd beszerezni az alapanyagokat, de a termékeik értékesítése is egyszerűbb lesz, mint eddig: külön, külön. A programot megalapító 14 cég mellett a város felvállalta a koordinátori szerepet, illetve támogatóként csatlakozott Szekszárd városa, a Tolna Megyei Munkaügyi Központ, valamint több közhasznú társaság és szakközépiskola is támogatókként csatlakozott. A közös fellépéshez és együttműködéshez szívesen fogadnak további csatlakozókat. Az alapítók önkéntes alapon részt vesznek a klaszteren belüli közös fejlesztési projektjavaslatok kidolgozásában. E mellett oktatási és továbbképzési tanfolyamokat szerveznek. A polgármester szólt arról is, hogy a szövetségbe tömörült vállalkozások a közös megjelenés, a közös promóciós anyagok megjelentetése és az együttes fellépés ellenére is versenyben maradnak egymással. Azaz a klaszter tagcégei a hasznos együttműködés mellett egymás konkurensei maradnak. Ám e két dolog nem oltja ki, hanem inkább erősíti egymást, fogalmazott a polgármester. Negyven szakmában, hatvannyolcvan százalékos uniós támogatással indulnak képzések önfoglalkoztatók, valamint kis- és középvállalkozások alkalmazottai számára Tolna megyében. A tanfolyamok között szerepelnek hiányszakmák és szakirányú ismeretkorszerűsítő oktatások is. A Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara felmérést végzett a térség vállalkozói körében, melyek a hiányszakmák, és melyek azok, amelyekben alkalmazottaik ismeretei korszerűsítésre szorulnak. A listán szerepel - egyebek mellett - a könnyűgépkezelő, az eljárás szerinti hegesztő, a minőségbiztosítási auditor, a jövedéki ügyintéző, valamint az idegen nyelvi továbbképzés turizmus és logisztika területén. A mintegy negyven tanfolyam kivitelezésére elsőként az akkreditált, felnőttoktatással foglakozó cégek pályázhatnak. A képzések listája, illetve a pályázati adatlap a programot koordináló Váti Kht. honlapjáról (www.vati.hu/ropj letölthető. Ugyanitt a vállalkozók is megtekinthetik a teljes listát, és hozzájuthatnak a jelentkezési laphoz is, amelyet a Váti Dél-Dunántúli Regionális Képviseletéhez (Pécs, Rákóczi út.) kell elküldeniük. Itt - mindössze hét nap alatt - megvizsgálják, hogy jogosultak-e a képzésre, majd kapnak egy kártyát, amellyel a képzőintézményeknél jelentkezhetnek a kiválasztott tanfolyamokra. Az önfoglalkoztatók, egyéni vállalkozók a képesítés megszerzéséhez nyolcvanszázalékos uniós támogatás kapnak. Ennek a felső összeghatára kétszázötvenezer forint lehet. A vállalkozások hatvan- százalékos pénzügyi segítségre számíthatnak, alkalmazottanként náluk is 250 ezer forint vehető igénybe. Kivétel ez alól, ha csoportos oktatást szerveznek. Ebben az esetben a támogatás maximuma ötmillió forint. A fennmaradó negyvenszázalékos önerő a szakképzési alapból leírható, így a tanfolyam akár díjmentes is lehet a cégnek. Ráadásul kétszázötvenezer forintig a kieső munkaidőt is megtérítik. A tanfolyamok egy része OKJ-s képesítést ad. Ezek időtartama a tananyaghoz igazodik. Léteznek 30-60 órás szakirányú továbbképzések is, amelyek szintén vizsgával zárulnak. A tanfolyamoknak legkésőbb 2007. december 31-ig kell befejeződniük. Addig azonban a képzések listája - a vállalkozók igényeinek megfelelően - folyamatosan bővül. A pályázatokról további információ a Váti Kht. központjában, az 1/224-3295-es telefonszámon, vagy a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési főmunkatársánál kérhető. mácz