Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)
2006-12-17 / 43. szám
SZEKSZÁRDI 2006. DECEMBER 17. KAVEj DUPLA HABBAL vasArnap „A szeretetteljes együttlét a legfontosabb SAS ERZSÉBET OLDALA Vendégem a Belvárosi Kávéházban egy férfi és egy nő. Dr. Nyirati Csaba, a III. számú belgyógyászati osztály szakorvosa, és felesége dr. Palotás Kinga, a rendelőintézet reumatológus szakorvosa. Két fiatal értelmiségi, akik házasságuk kezdetétől kialakították azt a szeretetteljes karácsonyi ünnepet, amelyben a gyermekek, a szülők, a nagyszülők, a nagynénik is „szerepet” kaptak. Az évek múlásával az idősebb generációból többen „elmentek” s jöttek a gyerekek. Ami állandó maradt, az a szeretetteljes együttlét öröme. r> Egy férfi: dr. Nyirati Csaba- Milyen emlékei vannak gyermekkora karácsonyáról?- Összejött a család, az öcsémmel - három és fél év van közöttünk -, aki most Budapesten él és egy lánya és egy fia van, a szüleimmel és a nagynénémmel, annak férjével, akiknek nem lehetett gyermekük, úgyhogy minket tekintettek gyerekeiknek, sőt, a mi gyerekeink lettek az unokáik. Az öcsémmel mindig valami kis műsorral készültünk, hogy viszonozzuk a felnőttek ajándékait. A fát a Jézuska hozta, s már jócskán iskolások voltunk, amikor a díszítésébe besegíthettünk.- Mi volt a legemlékezetesebb ajándék, amit gyermekkorában kapott?- Nagyon szerettem volna és meg is kaptam, egy rakétakilövő teherautót, s amiért ennyire emlékezem rá, azért van, mert az új játékkal mindjárt szemen lőttem magam. Korábban kisvonatot is kaptam, erre viszont már csak az elmesélésekből emlékszem, s azért, mert még most is megvan és működik.- Vannak családok, ahol a karácsonyi készülődés feladatait megosztják, ismerek sok olyan családot, ahol ez csak a nők „dolga", s olyat is, ahol közösen készülnek...- Mi az utóbbiakhoz tartozunk. Mindent megbeszélünk, aztán vannak igazi női feladatok, amit Kinga végez el, mondjuk az ajándékvásárlást, s férfimunkák, karácsonyfa-beszerzés és -felállítás, ami természetesen az én feladatom. Már a házasságunk első évében, az első közös karácsonyon, amikor még nem voltak gyerekeink, kialakítottunk egy hagyományt, amelyhez tartjuk magunkat. Szülők, nagyszülők, nagynénik, testvéreink. Együtt az egész nagycsalád.- S gondolom, a nagycsalád közepén a fiúk, akik már hárman vannak. .. Lehet gondolkodni az ajándékozáson...- Szilárd 14, Csongor 12, Zalán 2 éves. A két nagyobbiknál a legjobb apa akartam lenni, most a legkisebbnél érzem, hogy érettebb vagyok az apa szerepre, s több időm is van vele foglalkozni, arról nem beszélve, hogy a kicsi gyerek által visszafiatalodik az ember. A két nagyobbik - miután korban is közel állnak egymáshoz - nagyon jó barátok, összenőttek, egyformák a kívánságok, könyv és számítógépes játékok minden variációban. A kicsi ajándékozása még könnyebb...- Egy ideje már nem a belvárosban laknak, kiköltöztek Faddra, a Volent-öbölbe. Mi motiválta ezt az elhatározást?- Szerettünk volna nagyobb teret, nyugalmat - amire a munkánk után mindkettőnknek nagy szüksége van -, csendet. Ott ez adva van, bár a fiúknak mintha az utóbbi időben hiányoznának a barátok...- Karácsonykor valakinek ügyelnie kell...- A katonaság óta talán most lesz az első karácsony, amikor nem ügyelek. A kórházban minden nap egyforma, akár ünnep, akár hétköznap. Ez nem úgy működik, mint más munkahely, ahol legtöbb helyen nemcsak az ünnepek alatt, de a két ünnep között sem dolgoznak. Ezért nekünk sokszor azok az ünnepnapok, amikor együtt tudunk lenni. Ennek az év végének különösen örülök, mert az igazi nagy ünnepben is együtt lehet a család.- A betegek hogy élik meg, hogy az ünnepek alatt kórházban kell lenniük?- Aki nem nagyon beteg, nincs ágyhoz kötve, azt hazaengedjük, aki marad, az nagyon beteg, s ő is érzi, hogy ott van jó helyen, illetve sok az egyedülálló, aki örül, hogy maradhat, mert otthon teljesen egyedül lenne. Ilyenkor az ügyeletben lévők próbálnak ünnepi hangulatot varázsolni a bent lévőknek, s ezzel a családot pótolni, vagy a magányt elviselhetővé tenni. Egy nő: dr. Palotás Kinga- Férje becsénél és az ön húgánál is két gyermek van, mindkét helyen egy fiú, egy lány. Harmadik gyermeküknek bizonyára leányt vártak...- Valóban, az elsőnél teljesen mindegy volt, a másodiknál leányt vártunk, aztán 10 év után, amikor újra áldott állapotba kerültem, reménykedtünk a leányban. Úgy látszik, mi ilyen fiús család vagyunk.- Azért az sem lehet rossz érzés, amikor négy „férfi" lesi egyetlen hölgy kívánságait,- Egyelőre én az övékét, Csaba viszont sokat segít, valóban megvan nálunk a munkamegosztás. Szerencsére jelenleg 4 órás munkaidőben dolgozom, s januártól 6 órában. Szeretem a hivatásomat, de számomra a családom az első. Mint nőnek az a feladatom, hogy otthon minden rendben legyen, s ehhez ez a munkaidő ideális, azt hiszem nem csak nekem, de minden nőnek. Dolgozni, kiteljesedni a hivatásban, ugyanakkor annyi idő maradjon, hogy a családban is helyet tudjon állni.- Az már kiderült a férjével való beszélgetésből, hogy a fenyőfa beszerzése az ő feladata, milyen ez a fenyő és milyen díszek kerülnek rá?- Óriási normandiai fenyőfát veszünk, s régi fa, szalma, valamint magam készítette csuhé díszekkel és fehér izzósorral öltöztetjük fel.- Hogyan zajlik a szenteste az önök családjában?- Délután négy óra körül találkozunk, szülők, a még élő nagyszülők, nagynéni, testvérek, gyerekek. Zenét hallgatva készülődünk, a gyerekek karácsonyi verseket, énekeket adnak elő, s utána jön a Jézuska, az ajándékosztás. Ünnepek előtt megbeszéljük, hogy mit főzünk, ha halászlét, akkor apukám kint főzi meg bográcsban, a sütemények nagyon változatosak, mert mindenki hoz magával valamit, s mindenki mást. A vacsoraasztal mellett beszélgetünk, finom szekszárdi borokat kóstolgatunk, pezsgőzünk, a gyerekek játszanak. Sok-sok emlék előjön ilyenkor, régi karácsonyok, akik már elmentek azokat megemlegetjük, de nem szomorúan, inkább úgy, hogy milyen jó volt, hogy itt voltak. Nagyon szerencsések vagyunk, mert sokáig lehettünk együtt a nagyszülőkkel és a gyermekeink is ismerhették a dédszüleiket. S ami még nagyon nagy ajándéka volt a sorsnak, hogy szellemileg frissen érték meg az időskort, s velünk tudtak ünnepelni szinte az utolsó percig. A mi családunkban soha nem volt ellentét anyósok, menyek, nászok között. A család minden tagja szeretettel fogadta a másikat, s ez volt a boldog és szép ünnepek záloga. Soha nem kellett rettegni, hogy valaki megsértődik, nem voltak „fontossági” sorrendek, csak a szeretetteljes együttlét számított.- Sajnos, nem minden családban van ez így, legtöbb helyen egy „rémálom" az ünnepekre való készülődés, vagy éppen maga a szeretet ünnepe...- Gondolom, hogy azért nem várják sokan az ünnepeket, mert ezek a fontossági sorrendek: mikor lesz kész a vacsora, ki mikor jön, ki miért nem jön, ki mit vesz ajándékba stb. Az advent a várakozás, már arra az estre való várakozásról kellene szólnia, s ezt nem elrontani rohanással, hiúsággal, erőn felüli költekezéssel, mert ezek bizony megmérgezik az ünnepet.- Már a férjétől is megkérdeztem, önnek mi volt a legemlékezetesebb ajándéka?- Apai nagymamámtól kaptam egy gyönyörű babát, ő varrta rá az abroncsos csipkés ruhát, sokáig őriztem. Egyébként a gyermekkorom karácsonyaiból nem is az ajándékokra, hanem az illatokra, a fényekre, az ízekre emlékszem, s arra az izgalmas érzésre, ahogy egyik nagyszülőtől a másikhoz mentünk. Remélem, hogy a fiaim is továbbviszik a nagy- szüleink, szüléink és a mi szentestéink hagyományát, a szeretetteljes hangulatot, az együtt ünneplés örömét.
