Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)
2006-12-17 / 43. szám
2006. DECEMBER 17. EVANGÉLIUM VASARnIp77 A három király üzenete karácsonykor... A három napkeleti király hódolata a betlehemi kisded előtt - melyet a liturgia Urunk megjelenésének nevez - valójában a kinyilatkoztatás örömünnepe. Egészen eddig az eseményig a Megváltót csak a választott nép kis csoportja ismerte: Mária, József, a pásztorok, Betlehem népe. Most viszont megmutatkozik a távoli világ számára is. Egyenlőre ugyan még nem tömegek ismerik meg Jézust, de az üdvtörténet számára - és számunkra - igen jelentős találkozás történik. Úgy is mondhatnánk, hogy a bölcsek személyében mi, a pogányokból leendő majdani keresztények találunk rá az Üdvözítőre. Nem jöhetne létre ez a találkozás, ha Isten már réges-rég nem készítené elő. A bölcsek készsége erről vall: egész életük, Isten-keresésük; tudományuk pedig - mely alapján a jelet fölismerték -, egyenesen évezredekre nyúlik vissza... Minden és mindenki közreműködik ebben a találkozásban: a pogány tudomány, a természet (a csillag), a zsidó főpapok és írástudók, még Heródes is. Isten „csak” összerendezi az eseményeket. Mária pedig a Gyermekkel, aki miatt mindez történik, nem tesz mást, mint hogy a „helyén van”. Ő nem szervez, bár tevékeny: Isten akaratában marad, pillanatról pillanatra. Manapság is nagyon sok ember fogékony a kinyilatkoztatásra, sóvárogva vár rá. Sokkal többen reménykednek életük megváltásában, mint akikről gondolnánk, mint akik ezt hangosan kifejezik. Isten már régóta készíti őket: mindent elrendez, hogy rátaláljanak az Üdvözítőre. Nekünk mi a dolgunk? Nem igazán az, hogy „odarendezzük” a pogányokat Jézus mellé. Ez ugyanis, nagyrészt Isten műve. A mi szerepünk Máriáé és a Gyermeké. Mi, akik már találkoztunk vele, magunk volnánk a kinyilatkoztatás eszközei. Az egyház = Krisztus teste, a keresztény élete = Krisztus élete. Vajon eléggé helyünkön vagyunk-e ehhez? Amikor a „csillag megáll fölöttünk”, amikor megpillantanak minket (találkoznak velünk, látnak minket, kérnek tőlünk valamit); „nagyon megörülhetnek-e”, akik a Megváltót keresik? Ravasz Csaba katolikus lelkész Keresztelő János üzenete „Azokban a napokban megjelent Keresztelő János, és ezt hirdette Júdea pusztájában: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” Mert ő volt az, akiről Ézsaiás így prófétáit: „Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!" (Mt. 3,1-3) Mit keres az adventi szereplők között ez a keményszavú újszövetségi próféta? A karácsonyi örömhírt készíti elő, Krisztus hozzánk vezető útját egyengeti. Ahogy születésének bejelentését megelőzte az angyali látogatás Máriánál, ahogy munkája előkészítette a Megváltó nyilvános fellépését, úgy üzenete előkészíti a mi idei ünnepünket is. Keresztelő János legfőbb tiszte, hogy „megalázza” a világot. Vagyis, hogy rádöbbentse: bűneink egész sora választ el minket Istentől, éppen ezért nem magától értetődő, nem megérdemelt események következnek be a betlehemi éjszakában, hanem ajándékot kap az emberiség karácsonykor: az Atya odaadja Fiát a tőle elpártolt, hűtlen emberért. János prédikációja, sőt egész élete Isten kiáltó hangja: Készítsétek az Úr útját! Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa! Az üzenet, amit hordoz, először is örömhír: Jézusban maga a meny- nyek országa jön el hozzánk! Aki befogadja Krisztust azé a menny. Nem az a kérdés, hogy mi miképpen tudunk felhatolni az ő országába, tudásunk, tökéletes jóságunk, saját erőnkkel, vallásos gyakorlataink sorával, mert, ha ez lenne a kérdés: soha nem érnénk el hozzá. De íme, a meny- nyek országa jött közénk, egészen közel jött Jézussal. Ez a karácsonyi evangélium, az örömhír! De ebből a tényből következik valami más is: hogy mindez megtapasztalt valóság is legyen, ahhoz nekünk ezt komolyan kell venni! Mivel egészen közel jött a mennyek országa, ezért oda kell fordulni hozzá, meg kell térnünk! Vissza kell fordulnunk az Istent teljesen figyelmen kívül hagyó útjainkról. Szakítanunk kell, az eddig Őt semmibe vevő életmódunkkal. Igyekeznünk kell elfordulni attól, ami a hozzánk érkező Jézustól elválaszthat, ami akadály abban, hogy meghalljuk hangját, hogy követhessük őt. Bűnbánatot kell tartanunk, hiszen eddig mindenre volt időnk csak épp az Ővele való foglalatosságra nem, oly sok mindenre szántunk energiát, csak épp az Ő akaratának kutatására nem, mindenért aggódunk csak épp a mennyek országa miatt nem... Keresztelő János bűnbánatra szólító üzenete így fér össze az ünneppel: utat kell adnunk Jézusnak, hogy megérkezhessen hozzánk is; le kell tennünk, meg kell bánnunk, ami elválaszt tőle, hogy megragadhassuk az Ő ajándékait! Mert Ő jönni akar, egész közel van: hogy váltságot, új életet, örömöt hozzon. S vele a mennyek országa érkezik hozzánk! Sefcsik Zoltán evangélikus lelkész Jézus születése „Immanuel, ami azt jelenti: velünk az Isten.” Máté 1:23 Nem a ködös, misztikus, hol volt-hol nem volt mesevilágból lép elő a karácsonyi történet főszereplője: Jézus, hanem az „idők teljességében” történelmileg és földrajzilag meghatározott időben és helyen jött el Isten kegyelmes szeretetének jeleként azért, hogy benne beteljesedjenek az Ószövetség prófétáinak róla szóló jövendölései. Történelmi személyek kötődnek a nagy eseményhez. Augusztus császár, aki rendeletet adott ki az egész föld összeírására, mindez akkor ment végbe, amikor Szíriában Ciréniusz volt a helytartó. Tudatos a visszásnak tűnő fogalmazás, mert a mi hitünk szerint Isten üdvözítő tervébe ágyazva folynak a történelmi események, és nem fordítva. Karácsony ünnepe elsődlegesen a mennyben lakók örömének földre vetülése volt, az egyszerű, mindennapi munkájukat végző pásztorok felé: „Ne féljetek, mert hirdetek nektek nagy örömöt, amely az egész népnek öröme lesz.” (Lukács 2:10) Ez örömhír megerősítői a mennyei seregek sokasága, akik ezt mondták: „Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség és az emberekhez jóakarat.” (Lukács 2:14) Máté és Lukács szemléletessé teszik a mellékszereplők említésével a történet fontosságát, hisz az ő jelenlétük sem véletlenszerű. Az örömüzenet közvetítőivé váltak a pásztorok, a tisztességtévő bölcsek, és Jézusról szóló próféciát mondott az agg Simeon és Anna. E próféciák, mint tudjuk, túlmutatnak a jászolbölcső idilljén, mert a kereszt árnyékát vetítik előre. E bizonyságtevők annak kezdetére nyitnak ajtót, amikor majd valóban árad Krisztus felől az egész nép felé a szeretet, a békesség és a jóakarat. Sajátságosán sűrített János tudósítása: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” (János 1:14) Jézus születésével tehát a menny a földdel összetalálkozott. Karácsonykor Krisztusról énekelünk, aki közénk jött. Jó lenne, ha „Krisztus Urunknak áldott születésén...” minél többen lehetnénk eszközök abban, hogy ahol fáznak és sírnak, ahol éheznek és szomjúhoznak, ahol szomorkodnak és szenvednek, ahol reménytelenek, ott szerte a világban megszülessen minden másokon segíteni akaró emberi szívben a Jézus, mert Isten „egyszülött Fiát küldte el a világba, hogy éljünk általa.” (János 1:9) ö b Balázsi Zoltán református lelkész
