Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)

2006-02-12 / 5. szám

2006. FEBRUÁR 12. ÉRDEKLI SZEKSZÁRDI VASÁRNAP BEMUTATJUK! „Addig megyek vissza, ahol a gyökér megszakadt” Sárközi János József, a Szekszárdi Roma Kisebbségi Önkor­mányzat elnöke szeretettel és tisztelettel emlegette beszél­getésünk során többször is a családi kft.-t vezető Heimann Ferencet, aki a bontással foglalkozó romáktól vásárolja a téglát. Az elnök hozzátette, a „csodálatos pincék” építője nem bánik lekezelően a cigányokkal, hanem korrekt üzleti kapcsolatban áll velük, ami fordítva is igaz. ___________________________________- A Heimann-család Németország­ból, Stuttgart környékéről származik.- így van. A család áttelepülésének csak a humoros oldalát tudom elmon­dani. Őseinket vagy tíz generációval ezelőtt Mária Terézia felszólította: svá­bok, ha el akartok menni, faragjátok meg magatoknak a klumpát és indulja­tok. így is tettek, s kisebb nagyobb csoportokban elindultak a Duna men­tén. Volt, aki már Győrben letelepe­dett, mert már ott kopott el a klumpá­ja, voltak akik Solymáron „maradtak el”. A legügyesebb svábok egészen Szekszárdig jöttek, mert eddig tartott a klumpájuk. Mondhatom, hogy a leg­ügyesebb svábok itt vannak. (Akik to­vább vándoroltak, azok itt új facipőt faragtak maguknak.- Mondjon még neveket, akik a Heimann ősökkel együtt telepedtek le.- Mondhatom az akkori egész Béri Balogh Ádám utcát, vagyis az Ásó (nem Alsó!) Ásó utcát: Prantner, Halmosi, Rottier, Frei...- Édesapja - az egyesülést követően - az Aranyfürt téesz elnöke volt, majd nyugdíjba vonult.- Azt a házat, ahol éltek, s én szület­tem, lebontották. Szüleim a Szabó De­zső utcában laknak, mi pedig a decsi hegyen építkeztünk, úgy három éve. Nem túl nagy az épület, hiszen három százalék a beépíthetőség. Ketten va­gyunk testvérek Zoltán öcsémmel.- Felesége, gyerekek?- Feleségem Szépy Teodóra, aki de­koratőrként a cégünkben dolgozik.- Elnézést, hogy félbeszakítom, de mindenképpen szót kell ejteni erről a gyönyörűséges portfolióról - úgy is mondhatnám, szépséges emlékkönyv­ről, ami tehetségről, remek ízlésről és kiváló látásmódról tesz tanúbizonysá­got. Mellette valósággal megrendelésre csábítja az építtetőket.- Dóri munkája. A fotókat én készí­tettem, hiszen az egész országban épí­tünk, ahova ő nem jön velünk. Viszont a képek elrendezése, a szerkesztés és kivitelezés már az ő asztala.- Gyerekek ?- Egyikünknek sem ez az első há­zassága. Összesen három gyerekünk van: Dórinak egy fia és egy lánya, ne­kem pedig leányom van.- Ferencet mi ösztökélte az építészet felé?- Mint már említettem, a régi há­zunk a Béri Balogh utcában volt. A föl­ső részt, a szőlőnk végét kisajátították, ahova négy nekem tetsző ház épült, Válassza a garantált minőséget! ' i • Pénzügyi-számviteli ügyintéző • Mérlegképes könyvelő •Adótanácsadó • Minőségirányítási belső auditor • Ingatlanközvetítő ÚJDONSÁGAINK: •TB szakelőadó • Mérlegképes könyvelő kiegészítő államháztartási szak • Okleveles adószakértő • Személyügyi ügyintéző A megye 5 városában folyamatosan szervezzük a mérlegképes könyvelők kötelező éves továbbképzését! PERFEKT Zrt. Tolna Megyei Képzési Központ Szekszárd, Széchenyi u. 54-58. szekszard@perfekt.hu amelyeket építészek lakták, a másik oldalon pedig az építésztechnikus Sza­bó János bácsiék otthona volt. Amikor építkeztek, gyerekként elkezdtem fa- lazgatni az udvaron. Amikor János bá­csi meglátta a „bütykölésemet”, java­solta a szüleimnek, hogy adjanak épí­tőiparosnak. De az anyag mindig von­zott. Különösen a fa és a tégla. Hátul a műhelyben fakardokat, meg minden­félét faragtam. Megjegyzem, olyankor öcsém meg bent olvasott.- Hallgattak szülei Szabó Jánosra?- Igen. Nézze, annak idején a sanya­rú parasztsorból igyekezett mindenki kifelé küldeni a gyerekét. Úgyhogy 1970-ben Pécsre kerültem a Pollack Mihály Építőipari Technikumba.- Amikor végzett, először a TÁÉV-nél helyezkedett el.- Irodára akartak tenni, de az nem tetszett nekem. Folytatom: következett a katonaság, majd a TOTÉV. Később, harmincéves koromban ismét behív­tak a seregbe, mint tartalékost. Ott jó pénzem volt, de utána megint előröl kellett kezdeni mindent. Akkor talál­koztam össze Kovács Gyulával, aki kő­műves kisiparosként dolgozott. Sze­rencsémre hozzá kerülhettem, s való­jában ott tanultam bele a kőműves mesterségbe.- Ezután vállalt munkát Németor­szágban?- Még nem. Akkor mentem fel Soly­márra, ahol az öcsém építkezett. Gon­doltam, segítek neki. Egy ideig ott is maradtam, mert arrafelé bizony megfi­zették a kőműveseket, négyszeresét kapták, mint it). 1994-ben, a választá­sok után mentem ki Németországba. Egy német-magyar cég hirdette, hogy vesznek föl ácsokat, kőműveseket és művezetőket. Hónom alá vettem a pa­pírjaimat és elmentem a toborzásra. Kőműves akartam lenni, de közölték, végzettségem okán művezető leszek. Hiába mondtam, hogy nem beszélek németül...- Nagymama, nagypapa nem taní­tották meg a nyelvre?- A szocializmusban ez jórészt el­maradt. Azt sem propagáltuk, hogy svábok vagyunk. Persze, most már va­lamennyire beszélem a nyelvet, kö­szönhetően Willinek, egyik ide tele­pült szomszédomnak. Ő engem néme­tül tanít, én meg őt magyarul... Német­országban lakásokat építettünk és semmi pincét. Ám az ott töltött idő fö­lért egy főiskolával. Igaz, először szo­katlan volt... Bizony, a panelnak még statisztaszerep sem jutott, míg idehaza az volt a sztár. Ott blokkos házak vol­tak, s bár benne voltam a szakmában, olykor mégis, ha nyolcvan szemem lett volna, mint kiesett volna. Épp csak említem a szervezettséget, a rendet, a pontosságot és precízséget, no és a jó minőségű építőanyagokat.- Most már jöjjünk haza a „Heimann-művekhez", ahhoz a stílus­hoz, amit Ferenc honosított meg, s ért­hetően a neve szájról szájra jár az or­szágban.- Nagyrészt a borvidékeken dolgo­zom: a Balaton-felvidéken, Egerben, Villányban, Szekszárdon, de ausztriai és szlovéniai felkéréseim is voltak. El­sősorban pincék, kupolák, tanyahá­zak, gazdasági épületek jelentik a cég profilját, de a borturizmushoz köthető fogadók, borozók egyedi kivitelezése is örömöt jelent. Két egyforma épület még nem került ki a kezem alól.- Itthon közben megalakította a be­téti társaságot, majd a kft.-t. Közben szőlészkedett is?- Szemben Zolival, én nem. Az én álláspontom: „egy fenékkel egyet”. Bár tisztelem a szőlőt és azt is, aki foglal­kozik vele, hiszen nagyón szép mun­ka, a bornak pedig lelke van. Persze, szerintem a házaknak, pincéknek is van lelkűk. De mennyire!- Egy darab a magáéból.- Pontosan. Nézze, szerintem egy házon, pincén, tanyán az apró, finom részietek - például a kézi vakolás, a vakablakok, a kupola... - jelentik a csodát, az egyediséget, s adják az at­moszférát. Amikor megkapok egy ter­vet, először néprajzi kutatásba kez­dek. Mindig visszamegyek oda, ahol a gyökér megszakadt, s azt fogom meg.- Miért szereti a régi, úgymond bon­tott téglát?- Csopakon volt egy megrendelé­sem. Egy polgári ház, mögötte pedig egy hobbi pincével. Az illető ragaszko­dott a bontott téglához. Törtem a feje­met, de elvállaltam. Nézze! Ez az.- Hát gyönyörű.- Közben rájöttem, hogy az új téglá­val minőségi gondok vannak, ám a bontottal - nem megyek bele a szak­mai részletekbe - nincsenek. Ráadásul tetszett a rusztikus felület... szóval be­leszerettem. Azóta vagyok kapcsolat­ban a bontós cigányokkal. Megrende­lem, leszállítják, fizetek... Ez a munka a fuvarozással együtt a vejem, Ferenc Attila asztala a fuvarozással és a föld­munkával egyetemben. Mondhatom, jól csinálja.- Sajnálatos, de elérkeztünk az utol­só kérdéshez...- Lehet, hogy furcsállja, de az öcsémnek, Zoltánnak adnám át a jel­képes stafétabotot. Testvérek vagyunk, mégis két külön világ... V. Horváth Mária

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents