Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)
2006-02-12 / 5. szám
2006. FEBRUAR 12. Rétről hétbe tasaíHi» ff KISS PETER: A kormány elszámol Szekszárdi sajtótájékoztatóját azzal vezette be Kiss Péter kancellária miniszter, hogy a kormány a kötelességét teljesíti, amikor a választóknak elszámol az elmúlt négy esztendőről. A tényeken és a számokon alapuló elszámolás során összevetik a 2002-2006 között elért eredményeket az előző kormányzati ciklus tel2002 között hazánknak csak a harmadik-negyedik helyet sikerült elérnie. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter a következőkben az útépítésekről szólva közölte, 2006 végére 1030 kilométer autópályával rendelkezik Magyarország. A munkaerőpiac elemzése során ismét számokat sorolt Kiss Péter. jesítményével. Meggyőződése, hogy ezzel döntési helyzetbe hozzák a szavazókat. Hangsúlyozta, hogy a választók elvárásainak is eleget tesznek, amikor a kampány során nem az ígéreteket versenyeztetik. A közterhek csökkentését érintő intézkedéseket elemezve a miniszter elmondta: a Fidesz 1998-ban dinamikusan fejlődő gazdaságot örökölt, amit a 2002-es átadásra lassú ütemben fejlődő gazdasággá változtatott. Szerencsére ezt az MSZP- SZDSZ kormánynak sikerült ismét dinamizálnia. Másképpen: a gazdaság növekedési üteme most meghaladja 4 százalékot, ami duplája az uniós növekedési átlagnak. Az ebből levonható következtetés egyértelmű: gazdasági felzárkózásunk gyorsul. Ezzel szemben az előző kormány idején a növekedési ütem 1,9 százalékkal alatta maradt az uniós átlagénak. Ma Magyarországon 5000 euro az egy főre jutó külföldi befektetés, ami a tőkebefektetők bizalomnövekedését igazolja. Vagyis a térségben abszolút első helyen állunk a tőkebefektetések terén, míg 1998Mint mondta, ma - köszönhetően a gazdasági eredményeinknek - nyolcvanezerrel dolgoznak többen, mint a Fidesz-kormány id,ején. Kiemelte, hogy 160 ezren pedig elindultak a munkaerőpiac felé, s biztos állás és kereset reményében feladták a biztos, ám alacsony színvonalú szociális ellátásukat. Hangsúlyozta a miniszter, hogy aki ebben csak az álláskeresők számának növekedését látja, az nagy tévedésben van. A gázárral kapcsolatban számításait részletezve úgy fogalmazott a miniszter, hogy a lakossági gázár 1998-2002 között 28,5 százalékkal emelkedett, ám a kőolaj világpiaci ára 97 százalékkal nőtt. Ebben a ciklusban viszont a lakossági gázár növekedése 25,3 százalék volt, miközben a világpiacon 152 százalékos volt a kőolajár emelkedése. Hozzátette, a hazai növekedési arányok kordában tartásával a lakosság nehezebb sorban élő csoportjait igyekezett megvédeni a kormány. Kijelentette, hogy az utóbb említett csoportok esetében a gázár emelkedése még a 20 százalékot sem érte el. V.H.M. „100 milliós hiánnyal küzd a város!” Múlt hét csütörtökön sajtótájékoztatót tartott a Fiatal Demokraták Szövetsége. A tájékoztatón témaként merült fel városunk költségvetési helyzete, a Fadd- Dombori gyermektábor üzemeltetése körüli kérdések, valamint a tervezett élményfürdő-beruhá- zás elhúzódása. Horváth István frakcióvezető bevezetője után Ács Rezső a Pénzügyi Bizottság elnöke ismertette az elmúlt közgyűlésen szóba került költségvetési problémákat. Ács Rezső, elmondta: a díjemelések melyek 2003-as évtől az intézményeket, vállalkozókat terhelték, mára elérték a 105%-ot, míg a lakosságot érintő árváltozás az idei év végéig pedig meghaladta a 60%-ot. A vállalkozások így kénytelenek lesznek áraikba beépíteni az emelést, ami megint csak lakosságot terhelő hatással lesz. A Fidesz-frakció tavalyi évben javasolta az alpolgármesternek, tegyen annak érdekében, hogy a 10%-os díjemelésnek ne legyen lakosságot érintő hatása. Ennek folytán sikerült elérni az év végére, hogy az intézmények kompenzációt kaphattak. A 2006-os költségvetésről a képviselő elmondta: a várható teljesítés és annak tervezete között jelentős eltérések vannak. Véleménye szerint bevételi oldalon túltervezettek a helyi adók, s már tavaly látható volt, sem a tavalyi, sem az idei a költségvetés nem lesz teljesíthető. Kommunális- és iparűzési adóknál 100 milliós elmaradás tapasztalható. így a tervezett 1,2 milliárdos várt bevétel helyett 1,1 milliárd forint érkezhet be a város kasszájába. Ezzel párhuzamosan továbbra sem csökken a város hitelállománya, a 2006. évi 9,5 milliárdos főösszegű költségvetésnél pedig közel 3 milliárdos hiány mutatható ki. A Fadd-Dombori gyermektáborról a Fidesz-frakció tagjai elmondták, hogy a 2002-ben fejlesztési céllal eladott terület tervezett beruházása elmaradt. A üdülő 2000. évi 55 milliós becsült értékéhez képest 2002-es 14 milliós áron aluli eladásának ügyében a képviselők felvetették a hűtlen kezelés fogalmát. A szövetség álláspontja alapján az önkormányzatnak szerződés szerint kellene visszavásárolnia a tábort, kezelési jogát pedig a Vagyonkezelő Kft.-nek átadnia, hogy a város intézményei számára elérhető üdülési lehetőség álljon rendelkezésre. SZEKSZARDON, A BABITS MUVHAZBAN február 15-én (szerdán) 8-16 óráig NADRÁG- ÉS KOSZTÜMVÁSÁR 40-56-os méretig • vastag téli sztreccsnadrágok 2500-3000 Ft • sztreccs- és szövetnadrágok 2500 Ft • kosztüm 10 000 Ft helyett 4900-5900 Ft • nadrágkosztüm 11 900 Ft helyett 5900-6900 Ft Csíkos nadrágkosztümök 7500 Ft Blúzok, szóló blézerek nagy választékban! ÓRIÁSI ÁGYNEMŰ- ES PAPLANVÁSÁR Szekszárdon, a Babits művházban, február 15-én (szerdán) 8-15 óráig- pamut, krepp, szatén, frottír, flanel, damaszt ágyneműk, lepedők- törölközők, párnák, plédek, ágytakarók, anginok- kis- és nagypárnahuzatok, köntösök, kötények- téli műszálas paplan (mosható) 2400 Ft-tól- téli gyapjú paplan 3800 Ft-tól h SZENZÁCIÓS ™ KIÁRUSÍTÁS MINDEN KÖNYV 299 Ft! Február 14-én (kedden) 8-17 ÓRÁIG Szekszárd, Luther tér A tervezett élményfürdő beruházás-ügyében Horváth elmondta: méltatlannak tartják az ezt körülvevő eljárási folyamatot, s a kormánypárti frakciók témához való hozzáállását. A pályázatot kiírták ugyan, de a gazdasági bizottság végül eredménytelennek nyilvánította azt. Annak ellenére történt mindez, hogy a két pályázó vállalkozó több éves tapasztalattal, megfelelő szakmai háttérrel rendelkezik. Javasolják, hogy a pályázók közül a legkedvezőbb ajánlatot fogadja el minél hamarabb a város, mert közben a környék városai rendre megelőzhetik Szekszárdot hasonló típusú fejlesztések terén. A sajtótájékoztatót Kerekes Csaba képviselő zárta, aki az SZDSZ „jöjjön el az én országom” kampányáról elmondta - ahogy ö fogalmazott - kereszténységet sértő és megalázó mivoltát. A képviselő szerint méltóságában, vallásában sértik meg a hívő embereket, amikor a keresztények legszentebb imádságát figurázzák ki és használják fel kampánycélokra. Ezzel a plakáttal közel nyolcmilliós keresztény embert aláznak meg. Mint mondta: politikai hirdetés nem sérthet meg semmilyen világnézeti, vallási meggyőződést. Elszomorítónak és tragikusnak tartja, hogy ilyen plakát megjelenhet a városban, az országban, s megdöbbentőnek látja, hogy emberek hitéletébe olcsó marketingfogásokkal belegázolhatnak. Gyimóthy Levente Fotó: Nagy Á.