Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)

2006-11-26 / 40. szám

2006. NOVEMBER 26. KÁ VÉ. DUPLA HABBAL tasAüMp Világot látni, nyelvet tanulni, más kultúrákba belelátni ... a jövőt megalapozni” SAS ERZSÉBET OLDALA már itthon német nyelvből letettem az alapfokú nyelvvizsgát.- Újra nagy szerepet kap hamaro­san életedben Svájc.- Ajánlatot kaptam egy svájci sípa­radicsomban, egy családias kis hotel­ba, fél éves munkára. Elfogadtam.- Milyen érzésekkel készülsz, hi­szen nem sok idő van az indulásodig?- Van bennem egy kis izgalom, bár láttam képeket arról, hogy hová me­gyek. Kihívásnak veszem ezt a fél évet. Elsősorban dolgozni megyek, nem titkoltan pénzt keresni, mégis megpróbálom úgy felfogni, hogy ez egy jól „fizető” üdülés lesz. A honvá­gyon már túl vagyok, az ezzel kapcso­latos negatív érzések legyőzésére, már meg van a módszerem.- Ahol te fogsz dolgozni, ott nem lesz városnézés, különösebb világot látás.- Őszintén bevallom, ha itthon meg tudnám teremteni azokat a körülmé­nyeket, amelyek az életkezdéshez szükségesek, akkor nem mennék el. Viszont, ha mindezeket részletre ven­ném, nem maradna pénzem a megél­hetésre. Ezt most nem azért mon­dom, mert nem vagyok elégedett a ke­resetemmel. Ez tény, amit a fiatalok legnagyobb része átél. Sőt, maximáli­san meg vagyok elégedve a jelenlegi helyemmel, a munkámmal, szeretem a vendégeket, jól érzem magam itt.- Kérdés, ha hazajössz találsz-e ilyen munkahelyet?- ígéretet kaptam, hogy fél év után visszajöhetek. Egyébként pedig egyik szakmában dolgozó fiatalnak sem árt, ha látja, más országokban mit és mennyit kell dolgozni. Egy-egy ilyen „kitérővel” nemcsak pénzben gazda­godik az ember. Tapasztalatban, em­berismeretben, szakmai kihívások­ban.- Óriási gyakorlatod van, a munká­tól nem féltelek, egyszerűen csak hiá­nyozni fogsz sok embernek.- Szeretek dolgozni, szeretek a köz­pontban lenni, ez a szakma erről szól, szeretem, ha a vendég jól érzi magát, amikor azt mondja: „köszönöm, ez egy jó capuccino volt”. Nekem szük­ségem van ezekre a sikerélményekre. Az hogy hiányozni fogok, már most jó érzés, s az is, hogy visszavárnak. Egy férfi: Badics Viktor- Ahogy szokták mondani, téged az Isten is pincérnek teremtett. Honnan indultál, mi vezetett a szakma felé?- Dunaszentgyörgyi származású vagyok, szüleim mindketten szakem­berek. Édesapám szobafestő-mázoló, édesanyám bőrdíszműves. Állítólag - volt óvó néni mesélte - már óvodás koromban beszöktem a konyhába, és kihoztam az ebédet, hogy kiszolgál­hassam az óvó néniket.-Ez az a szakma ahol az elméletet párhuzamosan tanulják a gyakorlat­tal.- A Hunyadi Mátyás Vendéglátó­ipari Szakközépiskolába jártam, s a Repeta étteremben gyakorlatra. Ami­kor végeztem a Keszthelyi család vál­lalkozásában maradtam, először a Re­petában, majd a Szász sörözőben, s most a Belvárosi Kávéházban.- Voltak, vannak példaképeid a szakmában?- Az iskolában Molnár Tibor szak­oktató volt a kedvenc tanárom, vala­mint Nagy Edit, akiktől sokat tanul­tam, a mindennapokban pedig egy igazi „született” pincér a példaképem, Tezás József, a Szász söröző egyik pincére.- Többször elhangzott, hogy pincér... Igazából ti a szakmában me­lyik kifejezést szeretitek a pincért vagy felszolgálót?- Itt inkább a pincér szó fedi a mun­kánkat, és ezt is szeretjük, a felszolgá­ló egy tágabb fogalom, amibe több minden tartozik.- Számodra mi a vonzereje ennek a szakmának?- Szeretek a vendé­gekkel törődni. Egy­szer egy vendégem mondta: „ha meg va­gyok elégedve egy pin­cérrel, akkor azt az ut­cán is felismerem, ha nem akkor elmegyek mellette, mint más ide­gen mellett”. Jó érzés, hogy sokan felismer­nek. Számomra fon­tos, hogy a vendég jól Vendégeim a Belvárosi Kávéházban két, szakmáját magas színvona­lon művelő pincér, akik e sorozat szinte minden részének jelenlévői. A pult mögül hívtam meg őket beszélgetésre, abból az apropóból, hogy mindkettőjük elhatározása, hogy egy időre külföldre készül­nek, dolgozni. Ennek okáról, céljaikról, szakma iránti szeretetükről kérdeztem őket. érezze magát, ezért szeretem megis­merni őket, tudom, hogy a törzsven­dégeink mit szeretnek fogyasztani, hová szeretnek ülni. Egyébként a be­térő vendégen már látom, hogy ottho­nosan, vagy feszülten viselkedik, ezt kedvességgel megpróbálom oldani.- Mindezek ellenére, hogy szereted a szakmádat és a munkahelyedet, va­lamint a vendégeket, külföldre ké­szülsz.- Úgy gondoltam, hogy most va­gyok életemnek abban a szakaszá­ban, amikor ezt megengedhetem ma­gamnak. Hajón szeretnék dolgozni, jelenleg az angol szakmai nyelvvizsga megszerzése a cél. Az elhatározás nem volt könnyű, hosszú időre elvál­ni a családtól - akik nagyon féltenek, ugyanakkor támogatnak is, hogy megvalósítsam a célomat -, a barátok­tól, a vendégektől, a megszokott és szeretett munkahelytől.- Mit vársz ettől a külföldi munká­tól?- Először is kalandot, amit csak most, „szabad” emberként tehetek meg gondtalanul. Kitekintést a világ­ba, a szakma több oldalról való meg­ismerését, megtapasztalását, vala­mint a jövőbeni itthoni egzisztenciám megteremtését.- Mi az, amitől félsz?- A szakmai kihívásoktól semmi­képpen, inkább kíváncsiság van ben­nem. Biztos lesz honvágyam, ezért úgy gondoltam sok fényképet, apró tárgyat viszek magammal, ami a sze­retteimre emlékeztet majd. Az új ki­kötők, új városok, új emberek, vala­mint a folyamatos munka, remélem átsegít ezen, s legfőképpen a saját ma­gam által kitűzött cél. Egy nő: Nyerges Magdolna- Ugyanazokat a kérdéseket szeret­ném feltenni neked is, mint Viktor­nak, ha eltérek az a véletlen műve. Te is pincér szerettél volna lenni, már gyermekkorod óta?- Ebben nőttem fel, más hivatásra nem is gondoltam. A bátyám is ven­déglátóban végzett, s Faddon, a mű­velődési ház presszóját vezette, mel­lette nőttem bele a szakmába. Egye­nes út vezetett a vendéglátó-ipari szakközépiskolába.- Pincér vagy, vagy felszolgáló?- A szakmában a pincér kifejezést inkább azokon a helyeken használ­juk, amelyek csak itallal kapcsolato­sak, mondjuk presszó, kávéház, a fel­szolgálót pedig az étteremben dolgo­zókra.- Voltak, vannak példaképeid a szakmában?- Az iskolában az Ungvári tanár úr - aki sajnos már nincs közöttünk - volt az, akitől a legtöbbet tanultam, a gyakorlatban pedig Vizes Katalin - aki már nem dolgozik a szakmában.- Milyen a jó vendég?- Szeretem a határozott vendége­ket, akik tudják, hogy mit akarnak, il­letve, ha nem, akkor, ha kérik a segít­ségemet, hogy ajánljak valamit, s azt el is fogadják. Ugyanis mindig a leg­jobbat ajánlom, hiszen a sikerélmény számomra is az, ha a vendég elége­dett. A válogatós vendégek között is van olyan, aki ezt udvariasan teszi, s van olyan, akin már az első pillanat­ban látszik, bármit kínálok, semmi sem fogja elnyerni a tetszését. Szeren­csére tudom, nem velem van baja. Vannak vendégek, akik át­néznek rajtam, s vannak, akik egyenrangú félként kezelnek, s mások, sok­sok törzsvendég, szinte barátnak tekint.- A Sió .csárda után nagy kitérőt tettél.- Négy és fél évig Svájc­ban éltem. Ez volt az első külföldi utam, s elég hosszúra sikeredett távol­létem itthonról. Minden más volt, mint itthon. Az emberek, a kultúra, az étel- és italfogyasztás kul­túrája. Sokat tapasztal­tam, s „rám ragadt” a sváj­ci német nyelvjárás. Azóta

Next

/
Thumbnails
Contents