Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)
2006-11-12 / 38. szám
2006. NOVEMBER 12.__________________HÉTRŐL HETRE . szekszárdi VASARMAP J) „Európába - félúton” Egy holland-magyar analízise, megoldástesztje a Vállalkozói Szalonban Egy holland diplomata tette a tiszteletét legutóbb a Szekszárdi Vállalkozói Szalonban. Gábor J Dzsingisz 16 éves kora óta él egy olyan demokráciában, az ezzel párosuló jóléti államban, ahol végig járta a karrierjéig a különböző ranglétrákat, miután a kisvárosi polgármesterségtől eljutott a szakminisztériumi államtitkári funkcióig, miközben volt holland parlamenti képviselő is. Élt a lehetőséggel 1998-ban, szívesen vállalt mezőgazdasági attasé szerepet Hollandia magyar nagykövetségén. Óriási kíváncsiság töltötte el a magyar származását, az anyanyelvét mindig fontosnak tartó diplomatát, hogy Magyarország mihez kezd a rendszerváltozás kínálta lehetőségekkel. Nos a holland felfogású és gondolkodású diplomata a személyes tapasztalatai birtokába elérkezettnek látta az időt, hogy rendszerezze jegyzeteit és megírja az Európában félúton című könyvet, ami rólunk, nekünk szól valós helyzet- elemzésekkel, s a kritikai realista írókhoz hasonlóan Gábor J Dzsingisz (nagyapjától ered ez a különleges név) a jelenlegi válságból kivezető utakat is fölvázol, mert mint mondta a remek adottságaink még mindig léteznek, amikre lehetne építeni. Ehhez persze a mai magyar társadalomban sok mindent újra kellene fogalmazni. Első lépésként például a huszadik század magyar vonatkozású történelmi sorsfordító eseményei megítélésében kellene olyan közmegegyezésre jutni, ami aztán a későbbiek során szent és sérthetetlen. A Tanácsköztársaságtól kezdve Trianonon, majd Horthyn és német megszálláson át, folytatva az ötvenes évekkel és Kádár-korszakkal egészen a harmadik Magyar Köztársaságig. Ha a múlt feldolgozatlan, ha hiányoznak az összefüggések, nincs esélye a közös nézet kialakításának, pedig e nélkül nincs jövő, hanem csak valódi nemzeti összefogást gátló széttagoltság létezik. Egy ilyen megosztott országban, mint amilyen a magyar lett hiányzik az egyéni felelősségtudat, az emberi méltóság és személy iránti tisztelet, vonta le az első valóban fontos konklúziót az előadó, majd hozzátette: az emberek begubóznak saját igazságukban, csak itt érzik jól magukat. De ettől az ország szekere nem megy előre. ' - Tisztázni kell a politikai fogalomzavart. A liberalizmusnak például egészen más jelentéstartalma, mint azt bizonyos politikai körök sugallják. A magyar liberális tradíció Eötvöst, Deákot kellene elővenni, ebből értelmezni, erőt meríteni. De nem lehet például szocializmusnak nevezni az európai politikai terminológiában a Kádár-korszakot, amelyben egy megszálló hatalom árnyékában mások kizárásával uralkodnak, ennek semmi köze ahhoz a szociáldemokráciához, ami jellemezte ezen a területen a politikai palettát a világban - hallhattuk. Gábor J Dzsingisz az elfecsérelt évek után is úgy látja. Magyarországnak három európai távlatban is ígéretes potenciája van. Az egyik még mindig a mezőgazdaság, amely a 14. helyről följöhetne a 25-ök Európájában akár az első hatba. A másik a turisztika, a történelem és a kultúra összekapcsolása, ami elmélyült szakmai, szervezési feladatokat, azok összehangolását igényli, ám ha sikerül, miért ne, akkor ez a gazdasági növekedésnek komoly tényezője lehet. A harmadik az humán erőforrás, amely GJD meggyőződése szerint Magyarország adottságai jóval jobbak az európai átlagnál. „Az emberek szellemi tőkéjére, a fiatal generációk általam is megtapasztalt felkészültségére lehet alapozni.” Politikusok, szociológusok, politológusok figyelmébe hármas modellt vázol fel a magyar jövőért tényleg aggódó diplomata a könyvében. A nemzeti megegyezés modelljét, aminek a lényege: a politika, a legfontosabb szakmai szervezetek, a legnagyobb hatású civil szervezetek együtt a nemzeti közmegegyezés elérésével, ki tudnak alakítani olyan célokat, ami mögött a társadalom jelentős része fölsorakozik, a világ sok táján alkalmazták sikerrel. A második megoldás az lenne, hogy előbb-utóbb megjelenik egy olyan karizmatikus vezető, akit a politikán felülemelkedve az emberek választanak ki, s az illetőnek meg van a szellemi tőkéje, karizmatikussága ahhoz, hogy nagy célokat kitűzve kiragadja az ország szekerét a kátyúból. Ezt persze nem lehet prognosztizálni, ez többnyire spontán módon érkezik. A harmadik megoldás, az alulról való építkezés modellje. Ez a „dzsingiszi látleletben" azt jelenti, hogy az emberek megunva a fönt látható rossz gyakorlatot, a maguk kistérségeiben, mikroközösségeiben másként tesznek, elfogadják egymást, közös programokat dolgoznak, azt meg is csinálják. S ha gomba módra kezdenek szaporodni ezek a kis helyi társadalmak, akkor a nagy politika, az egész társadalmi szféra sem lehet más. Addig persze még húsz év is eltelhet, mondta a hollandus, aki az első megoldást ajánlja szülőhazájának. „Ha ebben lépésről-lépésre haladunk, már pár éven belül sikerélményhez juthatunk, érezhetjük az út járhatóságát” B. Gy. Egyet előre és kettőt hátra... Exkluzív interjú Samai Dórával, a MEGATÁNC szekszárdi versenyzőjével Ahogy azt már korábban a Megasztár-versenyeknél hagyományosan megszokhattuk, ugyanígy most is hétről hétre figyelemmel kísérhetik városunk polgárai az egyik kereskedelmi csatorna által meghirdetett legújabb kori táncversenyünket, a Megatáncot. A verseny érdekessége - azon kívül, hogy ebben a műsorban a tánctudásra kíváncsi a tisztelt zsűri - maga a tény, hogy szűkebb hazánkból, Szekszárdról is bekerülhetett a döntősök közé egy fiatal, céltudatos lány, Samai Dóm. - Dóra az eddigi megpróbáltatásokról, élményekről, küzdelmekről lapunknak is nyilatkozott...- Mielőtt Megatáncos lettél, mivel töltötted napjaid ?- Lassan már 5 éve, hogy a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában tanulok, s ez jócskán meghatározza mindennapjaim. A reggeltől estig tartó táncolás és mellette a tanulás is eredményesen zárult: sikeresen leérettségiztem, ezután az ötödév szinte csak a táncról és a szakmai dolgokról szólt. Természetesen a legtöbb időt barátaimmal, családommal szeretem eltölteni, de emellett azért folyamatosan kell koncentrálnom a táncórákra is.- Mikor kezdtél el komolyabban foglalkozni táncművészettel?- Úgy 14 éves koromtól, amikor jelentkeztem a pécsi középiskolába. Előtte helyileg nem igazán volt lehetőségem ebben a műfajban mozogni. Ami tánccal kapcsolatos dolog volt Szekszárdon, azt természetesen kipróbáltam. így például az aerobicot is, de az annyira nem tetszett. Aztán elkezdtem járni német táncra, mert akkor a Babits iskolában tanultam német tagozaton, de mellette még sportoltam, atlétikáztam.- Honnan jött az ötlet, hogy jelentkezz a táncversenyre?- A pécsi suliban nagyon dominál a táncos életmód. Minden osztálytársam ezzel foglalkozik. Reklámban láttuk meg Lalival a megaverseny hirdetését, aki most szintén ott táncol velünk. Elkezdtünk gondolkozni róla, milyen jó lenne, ha ott lennénk. Ezután, titokban jelentkeztem, amit még magam sem tudom, hogy miért így tettem. Aztán én is, ő is bejutottunk.- Mikor jött el a pillanat, amikor már biztos voltál benne, döntős lettél1- Az előfelvételin több ezren jelentkeztünk, abból lettünk nyolcvanan kiválasztva. Majd 41 emberkére szűkült a keret. Én, őszintén szólva nem tudtam hova tenni magam, mert úgy éreztem, jó is, amit csinálok, de voltak rossz érzéseim is az elvárások tekintetében. Akkor kezdtem el reménykedni, amikor a 41 jelöltből csoportokban mentünk be táncolni. Ezután került be 8 fiú, 8 lány a végső csapatba. Közben megtudtam, hogy a 8 lányból háromnak megvan a biztos helye, de még visszahívnak párat válogatásra. Aztán engem a végén még egyszer behívtak párbajozni. Akkor vált világossá számomra, hogy a nyolcadik helyért küzdöttem meg. Improvizálnom kellett, de nem féltem a feladattól. Amikor kiderült, hogy bekerültem, úgy éreztem, kb. három lépést haladtam előre az életemben.- Milyen érzés volt először fellépni a szélesebb közönség és a TV-nézők tábora előtt1 Létezik-e valamilyen módszered, recepted arra, hogy leküzdd az esetleges lámpalázat, félelmet, ami ilyen helyzetben természetszerűleg előjöhet?- Ne is mondd! A fellépés előtt olyan szinten izgultam, hogy nem lehetett hozzám szólni. A discotánc és az első párom miatt is izgultam, mivel nehezen tudtunk szakmailag együttműködni. Most, a második döntőnél ellenben sokkal biztosabb voltam magamban. Ugyanakkor ez a második választotton, Csanádon is múlt. Az első nagy TV-felvételnél eszembe sem jutott, hogy mosolyogjak, mert - gondoltam - úristen, lehet, az Énei néni Dunaújvárosba éppen engem néz. Az biztatott, hogy szüleim, testvéreim kint voltak a nézőtéren. Furcsa volt, hogy a próbán még teljesen üres a nézőtér, majd hirtelen, egy csapásra megtelik emberekkel. Fantasztikus volt, ahogy meghallottuk a szignált: most mi következünk...- Hogy állsz a lábsérüléseddel? Nehéz volt így végigcsinálni az első fordulót?- Koszi szépen, már múlik a fájdalom. Érdekes volt, hogy azokban a percekben, amikor élesben léptünk fel, szinte nem is éreztem fájdalmat. Előtte és utána viszont annál inkább nyilallt a bokám.- Mit üzennél azoknak, akik hasonló cipőben járnak és sikeres szereplésre vágynak a táncművészet világában? Mire figyeljenek?- Nagyon fontos a megfelelő szakmai tudás és az alázatosság a szakma iránt. Ezek nélkül nem lehet előre haladni. Erős hittel, és persze némi szerencsével elérhetjük a várva várt célvonalat.- Ha kívánságod lenne a jövőre nézve, mi lenne számodra most a legfontosabb?- Első helyre mindenképp a családomat tenném, saját jövőmet nézve szívesen dolgoznék színházban, de mindenképpen maradnék továbbra is a táncművészet vonalán. Gyimóthy Levente
