Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)

2006-11-05 / 37. szám

vasárnap HÉTRŐL HÉT RE 2006. NOVEMBER 5. A kis cégekből is lehet beszállító A kezdők igény esetén segítséget kapnak az exporthoz is Nagyvállalat beszállítójává vál­hat, vagy akár személyre szabott segítséget kaphat az exporthoz, piaci terjeszkedéshez az a vállal­kozás, amelyik felkeresi az 1TD regionális képviseletét. A Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara valamint az ITD Hun­gary közös befektetési konferenciá­ján Kárpáti Sándor tanácsadó le­szögezte: annak tudnak segíteni, aki regisztrálja magát Szekszárdon az ITD dél-dunántúli képviseletnél. A külkereskedelemben jártas cé­geknek a szervezet által indított Export Klubhoz érdemes csatla­kozni. Akik pedig csak most szeret­nének belevágni, az Inkubációs Pilotot ajánlja. Az előbbi a külföldi piacbővítésben tud hatékonyan közreműködni, hiszen négy konti­nensen vannak partnerirodák, az utóbbi személyre szabottan segít az első lépések megtételében. Kár­páti Sándor felhívta a figyelmet ar­ra, exportban csak azok gondol­kodhatnak, akik beszélnek idegen nyelveket, és rendelkeznek idegen nyelvű marketingeszközökkel, egyebek mellett honlappal. Az ITD Hungary vállalta fel a Gazdasági és Közlekedési Minisz­térium által indított beszállítói program koordinálását is. A cél, hogy a külföldi beruházók beszállí­tói közé - különböző szinteken - a lehető legnagyobb számban tudja­nak magyar cégek bekerülni. En­nek feltétele azonban szintén az, hogy a vállalkozások regisztrálják magukat az ITD-nél. Az adatbank jelenleg kétezer tagot számlál. In­nen kerülnek ki azok is, akik részt vehetnek az üzletember-találko­zón, ahol a nagyvállalat számára bemutatkozhatnak mint potenciá­lis beszállítók. Ha ez megfelelően sikerül, a beruházó felkeresi őket és megkezdődnek a tárgyalások a pontos feltételekről. Az adatbank vállalkozásai tagjává válhatnak a beszállítói klubnak is. Ennek elő­nye, hogy szaktanácsadókkal kon­zultálhatnak, valamint naprakész információkat kaphatnak a hitel és támogatási lehetőségekről. Ilyen klubok eddig csak a fővárosban működtek, a jövőben azonban vi­déken is várják az érdeklődőket. Kárpáti Sándor végül elmondta: a cégek munkáját - várhatóan no­vember végétől - egy beszállítói ké­zikönyv is segíti majd, amely be­mutatja a partnerré válás folyama­tát, praktikus tanácsokat ad, és is­merteti a követelményeket.- m ­Egy kémény a porba hullt így múlik el a világ dicsősége. A tízemeletes házakra lenéző, negy­venméteres téglakémény egy perc alatt a porba hullt az elmúlt szom­baton. A robbantásvezető, dr. Bohus Géza Miskolcról érkezett. Embereivel hatvan robbantólyukat fúratott a Kiskorzó mögötti volt fű­tőmű kéményének falába. Az üre­gekbe mintegy hét kiló robbanó­anyagot helyeztek el. Az elv a favá­gáshoz hasonló volt: a robbantás során ék alakú lyuk keletkezett, s így a dőlés a tervezett irányba tör­tént. Hogy a lezúduló téglarenge­teg ne pattogjon szanaszét, kisebb földtöltéseket - rengéscsökkentő párnákat - és védőkerítéseket épí­tettek, hálóval, geotextíliával be­vonva. Bohus úr 1969 óta robbantgat a világban. Dolgozott már Európán kívül Egyiptomban, Jemenben és Iránban. Bontott robbantással tömbházakat, hidakat, víztornyo­kat, kéményeket. Ezt a szekszárdi megbízatást nem tekintette nagy kihívásnak. Szűk helyre, például két épület közé bedönteni egy víz­tornyot, úgy, hogy egy ablaküveg se reccsenjen meg... Számára az a csemege. Wessely Csapdává vált a jelöletlen nyitott akna A hölgy ötesztendős gyermekének kezét fog­va október 30-án este fél hét körül gyanútlanul ment a Bocskai közben. Ami történt, egy pilla­nat műve volt. Egy lépés, s az asszony egyik lá­ba combig elsüllyedt valamiben, s magával rán­totta a kicsit is, aki elesett. A hölgy iszonyatos fájdalmat érzett, s nem tudott mozdulni. Úgy ér­zete, mintha csapdába esett volna. Szerencséjé­re arra jött valaki, aki nagy nehezen kiszabadí­totta. Lábából ömlött a vér, új sportcipőjét pedig elnyelte a mélység. Kiderült, hogy a szenny­víztisztító (?) csatorna fe­detlen és jelöletlen leg­alább 35 centi széles és há­rom méter mély nyílásába lépett az asszonyka. A baj­ban a szerencse, hogy nem a kisgyermek lépett a lyukba, mert ő akár bele­zuhanhatott volna a mély csőbe. Kipróbáltuk: 38-as, sőt 40-es cipő is simán be­fér a nyílásba, ami még nappal sem látszik, nem­hogy sötétedésben, hiszen körbenőtte a gaz. Amúgy elég sokan megfordulnak arrafelé, mert a közelben gyermekorvosi rende­lő működik. A sérült asszony cipő nélkül ment haza, majd orvoshoz vitték. A doktor megállapította, hogy a csúszás következtében nem „csak” felrepedt a lába, hanem több helyen zúzódásokat szenve­dett, sőt megsérült a nő sípcsontja is. Mina Imrével, a szekszárdi Víz- és Csatorna­mű Kft. főmérnökével beszéltünk, aki mihelyt tudomására jutott a szomorú eset, azonnal a helyszínre küldte munkatársait, akik műanyag tetőt raktak a szennyvíztisztító nyílásra. Közölte a főmérnök, hogy az ideiglenes megoldás he­lyett hamarosan öntöttvasból készült fedlapot helyeznek az aknára, amit be is betonoznak. Mint mondta, az eredeti tető vagy eltört, de in­kább valaki ellophatta. Kérdésünkre Mina Imre azt is elmondta, hogy a kft. megfelelő biztosítással rendelkezik, tehát a szükséges orvosi papírok és a jegyzőkönyv alapján a hölgy kárát - beleértve a csöppet sem olcsó edzőcipőt is - megtérítik. Hát legalább ennyi. De az anyuka és gyerme­ke riadalmát lehetetlen megtéríteni. Egyébként a színesfémgyűjtők előszeretettel hurcolják el a fémből készült csatornafedeleket, meg min­dent, amitől akár pár forint bevételt remélnek. Az eszükbe sem jut, meg nem is törődnek ázzál, hogy tettükkel akár súlyos baleseteket idézhet­nek elő. A járókelők, vagy a környéken lakók pedig azonnal jelentsék be, ha észreveszik, ha például hiányzik egy csatornatető. Igaz, az imént leírt esetben feltehetően a hiányt senki nem vette észre, mert az úttal egy szintben levő tisztító- nyílás csak egészen közelről látszott. Sajnos, a tető hiánya a baleset révén derült csak ki. V.H.M.

Next

/
Thumbnails
Contents