Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)
2006-10-29 / 36. szám
SZEKSZÁRDI VASARNAP 1956-2006 2006. OKTOBER 29. DOBOS GYULA: Ötven éve történt (ii.) „Megtorlás, megfélemlítés, megelőzés” November 5-én a Nemzeti Tanács Szekszárd Városi szervezete feloszlását követően a megérkező szovjet csapatok Székhelyhidi Géza nemzetőrparancsnokot azonnal őrizetbe vették, majd Szendi Pál párttitkár közbelépésére hazaengedték. November 7-ről 8-ra virradó éjjel rendőrtisztek tartóztatták le Kovács Lehel volt nemzetőrparancsnokot, Szakály Ferenc elnökségi tagot, Cziky Pál volt őrszemélyzeti parancsnokot és dr. Tóth Lajos ügyvédet az Elnökség elnökét. A városban hamar elterjedt hírek felháborodást váltottak ki. Küldöttségeket keresték fel a tanácsi és pártilletékeseket, valószínűleg ennek lett a következménye, hogy kihallgatásokat követően, 9-10-én a letartóztatottakat szabadlábra helyezték. Egy nappal később a megyei rendőrkapitány aláírásával (a törvénytelenséget jelzi, hogy Dobra megyei főügyész nem volt hajlandó aláírni!) - november 11-én éjjel letartóztatták Szakály Ferencet, dr. Nagy Istvánt, Simon Lászlót, dr. Tóth Lajost, dr. Pataki Kálmánt, Urlich Aladárt és másokat. A szekszárdi fogház őrizetét szovjet harckocsik és őrszemélyzet vette át november 12-én. Másnap páncélautókon, harckocsik kíséretében Tamásiba szállították őket, ahol a szovjetek megyei parancsnoksága működött. Egy hétig igen nyomorult körülmények között tartották a letartóztatottakat. Egy hét múlva az oroszok átadták őket a megyei vezetőknek: Papp Lajos PB-titkár- nak, Sziráczki (?) rendőrkapitánynak, akik hazahozták őket Szekszárdi, ahol „Barátságos kézszorítással váltak el tőlük.” November közepén az egész megyében nagyszámú letartóztatás történt. A letartóztatottak többségét rövid kihallgatások után szabadon engedték. Decemberben folytatódtak a letartóztatások. A szovjetekkel megerősített, jelentős számban korábbi ÁVH-sokból alakított rendfenntartó egységek a családok százainál tartottak házkutatást. A steppelt vattakabátjukról felismerhető karhatalmisták, „pufajkások" brutális, embertelen viselkedésükkel vívtak ki kétes hírnevet maguknak a lakosság körében. A megyében folytatódott a sztrájkhullám, a vezetői magatartások felülvizsgálata a pártfunkcionáriusok után a rendőri állományban. 1957. január 4-től megkezdődött a tanácsi apparátus 40-45%-osra tervezett leépítése. Főszempontnak a politikai megbízhatóság számított, azt az elvet vallották, hogy a „szakmai képesítés ne védhesse meg az ellenforra- dalmárokat. ” Az év utolsó hónapjaiban több ezer darab kézifegyvert és mintegy 500 kézigránátot gyűjtöttek össze Tolna megyében. Ezeket a laktanyákban és a rendőrkapitányságokon helyezték el, azaz ahol eredetileg is voltak. 1957 januárjától a megyei vezetés hangvétele megváltozott, a kemény vonal politikája kapott prioritást. A volt sztálinista, rákosista káderek hatalomba visszahelyezését a korábbi vélemény megváltoztatása is követte; eltűnt a nyilatkozatokból 1956 októberében felkelt tömegek követelései jogosságának elismerése. Nyíltan hirdették, hogy nem a demokrácia, hanem a diktatúra az aktuális. Olyan helyzet megteremtését hangoztatták, „hogy az ellenforradalmárok reszkessenek. ” Első lépésként a liberális magatartással vádolt megyei főügyészt mentették fel funkciójából. Helyette „olyan elvtárs vette kezébe az ellenforradalmárok ügyét, aki a párt politikáját érvényre tudta juttatni. ” Az új megyei főügyész mindenképpen bizonyítani akart, ezért három statáriális tárgyalás kitűzését kezdeményezte. A rendőrségi nyomozó munka kiterjesztése érdekében községi tanácsok és a szekszárdi városi tanács is feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen a szovjet és magyar (1919-es) emlékmű ledöntése illetve megrongálása miatt. A perek Tolna megyében a Megyei Bíróságon folytak. Ettől eltérően a Szekszárdi Nemzeti Bizottság és a nemzetőrség vezetőinek perét (Dr. Nagy István, dr. Tóth Lajos, Szakály Ferenc, dr. Tollár Tibor, Pillári Lajos, Székelyhídi Géza) első fokon a Pécsi Megyei Bíróság tárgyalta. Feltehetően a Tolna megyei vezetők nem óhajtottak korábbi, a bizottság munkáját pozitívnak értékelő véleményükre, ígéretükre emlékezni. A Pécsi Megyei Bíróság igen szigorú, (2-8 évig terjedő) még a lehetséges enyhítéseket is figyelmen kívül hagyó ítélete, amellyel a hat vádlottat 27,5 év börtönnel sújtotta, méltán váltott ki nagy felháborodást a szekszárdiak körében. Szinte teljesen érthetetlen, hogyan lehetett figyelmen kívül hagyni, például azt a tényt, hogy dr. Nagy István orvost a rendelőjéből kérették magukhoz a pártvezetők és beszélték rá, hogy tekintélyét latba vetve vegye rá a tömeget a mérsékletre, a vérontás elkerülésére. Másodfokon a Legfelsőbb Bíróság 6-ról négy évre csökkentette büntetése időtartamát, mert „a vádlott nem öntevékenyen, hanem a helyi MDP pártvezetőség felkérésére kapcsolódott be azokba az eseményekbe, amelyek során később - természetesen a felkérés céljából teljesen eltérően - bűncselekményét elkövette. Javára vette azt is, hogy tartózkodott minden erőszakoskodástól és attól másokat visz- szatartott." Nem tudták a népszerű orvosoknak megbocsátani, hogy forradalmároknak megindított adakozásnál az elsők között volt és nyíltan hangoztatta a parasztok igazát a baktai szőlők ügyében is. Dr. Nagy István közel két évi vizsgálati fogság és börtön után szabadult. Öt évet kapott első fokon Szakály Ferenc A harc című vezércikkért, amellyel a forradalom győzelmét üdvözölte. A feljebbviteli fórum „a cselekmény veszélyességéhez képest" az ítéletet „túl szigorúnak" minősítette, a büntetést három évre mérsékelte. Két év után szabadult. A másodrendű vádlottat, dr. Tóth Lajos ügyvédet, a bizottság vezetéséért és mert „megkezdte az újonnan alakított ellenforradalmi szervek hatalmának egész megyére kiterjesztését" nyolc évre ítélték, amelynek több mint felét az amnesztiáig letöltötte. Ugyancsak Tolna megyén kívül, a Székesfehérvári Megyei Bíróságon szintén 6 vádlott ellen folyt per. Budai Mátyást és dr. Levente István egyaránt 1 év két hónapra ítélték, a többi vádlottat felmentették. A forradalom után a megtorlás szomorú listavezetője Szekszárd, ahonnan 20 főt állítottak bíróság elé. Első fokon 16 főt találtak bűnösnek, rájuk 50 év börtönbüntetést szabtak ki. Másodfokon ezt 39 év és négy hónapra mérsékelték. Összes járás közül a szekszárdi mutatta a legsúlyosabb képet, hiszen az őcsényi Katona Istvánt és a decsi Romvári Józsefet egyaránt életüktől fosztotta meg a statáriális ítélet. További 32 személyt ítéltek 6 hónaptól 6 évig terjedő börtönre. Ebből a járásból (Szekszárd nélkül) 185-en menekültek külföldre a hatalom megtorló intézkedései elől. A leggyakoribb vádpontok, 59 peranyagból 35-ben, „a népi demokratikus államrend elleni szervezkedés, lázítás, izgatás. ” Ide sorolták a nagygyűléseken elhangzott hozzászólásokat, adó- és begyűjtési ívek elégetését, közokiratok, internacionalista és kommunista jelképek megsemmisítését. Az ítéletek maximuma ezeknél 8 év volt. Fegyveres csoport tiltott szervezése, izgatás minősítésű ügy a megyében három volt. Ezért, ha forradalom alatt történt, 6 év lehetett a büntetés maximuma, de november 4-e utáni tevékenységért halálos ítéletet is hoztak. Forradalom utáni fegyver vagy lőszerrejtegetéssel kapcsolatos, de több embert érintő per a megyében 5 fordult elő. A legsúlyosabb ítélet halálbüntetés lett. Egy esetet (Hatala Károly, Pálfa) ügyét, aki géppisztollyal belőtt a párttitkár lakásán, szándékos emberölés kíséretének minősítették, a vádlottat 14 év börtönbüntetésre ítélték. A Szekszárdi Megyei Bíróság ítéleteit vizsgálva gyakori az olyan ítélet, amely időben megegyezik a letartóztatott vádlott előzetes letartóztatásban vagy közbiztonsági őrizetben töltött idejével. Általános jelenségnek számított, hogy miután vádlottak jelentős része már előzetes letartóztatásban kitöltötte az ítéletkor rá kirótt büntetést, nem fellebbezhettek, hiszen az ítélet elhangzásakor szabadulhattak. Általános tapasztalat, hogy a megyei bíróság az esetek többségében túl szigorú ítéletet hozott, ezt bizonyítja, hogy a Legfelsőbb Bíróság a fellebbezett ügyekben 25 vádlott büntetését enyhítette átlagosan 14 hónappal. (Természetesen ebben az is közrejátszott, hogy a fellebbezések többségének elbírálására már egy konszolidáltabb politikai helyzetben került sor.) Számosán akartak még hinni abban, hogy az új hatalom ígéreteiből valami megvalósul, emberibb társadalomban szerettek volna élni. A változtatást reménye vezette Polgár Sándor tollát, amikor 1956. november 1-jén Tolna megye 1948- 49-es volt főispánjának, 1957. június 27-én dr. Bognár József egyetemi tanár, országgyűlési képviselőnek, 1957. augusztus 30-án pedig
