Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)

2006-09-24 / 31. szám

IffivASAÜAP 3. SZ. VÁLASZTÓKERÜLET 2006. SZEPTEMBER 24. ÁCS REZSŐ FIDESZ MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG - KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT Ismerősként köszöntőm Önt, hiszen nyolc éve va­gyok önkormányzati képvi­selő. Akik nem ismernek, azoknak szeretnék röviden bemutatkozni. Okleveles közgazda és adó- tanácsadó vagyok, tizenhat évvel ezelőtt telepedtem le Szekszárdon, amely várost ma már teljesen magaménak érzek. Két gyermekem van, egy 13 éves kislány és egy 9 éves kisfiú, mindket­ten itt születtek. Családommal Szekszárd 3. sz. választókerületében lakunk. Az elmúlt másfél évtizedben megszerettük ezt a várost és jövőn­ket hosszú távon is itt képzeljük el. Legfontosabb feladatomnak azt tartom, hogy az elkövetkezendő időszakban kimozdítsuk Szekszárdot jelenlegi állapotából és olyan vá­rost teremtsünk közösen, ahol jó élni és a fia­taloknak érdemes visszajönni. A kitűzött célok elérése érdekében szemlélet- váltásra van szükség Szekszárd irányításában, új vállalkozások letelepítését kell elősegíteni, hogy új munkahelyek teremtődjenek. Választókerületemben szeretném a meglévő játszótereket megtartani és felújítani; utakat, járdákat rendbe hozni; a Bottyán-hegy és Zöld­kert utca ellátást javítani; a helyi közlekedést az igényekhez igazítani; közvilágítási rend­szert bővíteni és a gondozatlan területeket megszüntetni. HEIM KÁROLY MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT Szerintem a városnak egy szusszanásnyi szabadidő, egy kis béke kell! Én ezt a békét kínálom. Tudom, hogy megegyezni csak konkrét célokban lehet. Megegyezés születhet abban, hogy a körzetünkben mik a legfontosabb tennivalók. Én az Önökkel folytatott beszélgetések alapján fogalmaztam meg azt a néhány pontot, amit megválasztásom esetén képviselni szeretnék.- Folytatni kell a tömbházak átfogó korszerűsí­tését- Több út burkolatát és járdákat kell felújítani- A játszótereket „Euro-komformmá” kell tenni- Néhány terület földes parkolóját szilárd bur­kolattal kell ellátni- Folytatni kell a csapadékvíz-elvezetési rend­szer bővítését- Fejleszteni kell a kereskedelmi hálózatot-A városrész tisztaságának fokozása érdeké­ben utcai szeméttartókat kell elhelyezni -Tárgyalni kell a közlekedési vállalatokkal, hogy buszaik álljanak az újvárosi lakók ren­delkezésére- Tárgyalni kell az alternatív szemétszállító cég­gel, a gyűjtőkapacitás növeléséről Kérem Önöket, hogy amennyiben egyetértenek céljaimmal, október elsején szavazzanak rám! Mottóm talán az lehetne: Igaz, hogy a politikát Pesten csinálják, de mi, la­kosok együtt élünk! Itt, Szekszárdon! Tisztelettel: Heim Károly önkormányzati képviselőjelölt KISFÜGEDI ZOLTÁN SZEKSZÁRDI VÉDEGYLET EGYESÜLET 35 éves vagyok, születésem óta Szekszárdon élek. Általános iskolai tanulmányaim után, 505. Sz. Szakmunkásképző Iskolában autósze­relőként végeztem, majd levelező tagozaton érettségiztem a Rózsa Ferenc Műszaki Szakkö­zépiskolában. Jelenleg ügyvezetőként dolgo­zom, családi alapítású kft.-ben. Nős vagyok. Választókerületemben nőttem fel, nagyon sze­retem ezt a környéket. A Szekszárdi Védegylet felkérésére vállaltam el ezt a jelöltséget, mely kiáll a civil emberek érdekeiért és a helyi érde­kek megvédéséért, amelyre a mai világunkban igen nagy szükség van, a pártpolitikai érdekek kizárásával. Fiatal házasként Szekszárdon szeretnénk csa­ládot alapítani, egy olyan városban, ahol az emberek tisztelik egymást és büszkék, arra, hogy a bor városában élhetnek. Vigyázva a sa­ját és mások környezetére, itt találják meg bol­dogulásukat. Kérem Önöket, támogassanak szavazataikkal. NÉMETH ZOLTÁN SZDSZ A MAGYAR LIBERÁLIS PÁRT 45 éves közgazdász, a város al­polgármestere, két gyermek édes­apja. Húsz éve él Szekszárdon. Alpolgármesterként sikerült megál­lítani a város eladósodását, növelni a város vagyonát, a működési költ­ségek ésszerűsítésével megsokszo­rozni a városi fejlesztések volume­nét. A város egészéért érzett felelős­ség mellett a körzetben lakóként szívügyemnek tekintem az itt élők napi gondjainak megoldását. REINING JÁNOS SZEKSZÁRDI NÉMET NEMZETISÉGI EGYESÜLET - SZEKSZÁRD-ÚJVÁROSI RÓMAI KATOLIKUS TÁRSASKÖR Közlekedés-műszaki ta­nári végzettségem van. Munkám mellett is igye­keztem Szekszárd Város és környéke forgalmi rendjét javaslataimmal jobbítani. A város képviselő-testü­letében ritkán található közlekedési vég­zettségű szakember. Megválasztásom ese­tén, a választókerület érdekein túl, első­sorban a város közlekedési rendjének, to­vábbá tömegközlekedésének fejlesztésén dolgoznék. A város közlekedési feltételeinek fejleszté­se, rendbetétele még sok feladatot tarto­gat. A közlekedés minden további fejlődés egyik alapvető feltétele. Városunk egyik problémája a tömegközlekedés, mely az elmúlt 30 évben járati útvonalait tekintve, nem sokat változott. A közlekedési igé­nyek, valamint az infrastruktúra azonban lényeges változáson ment át. Képviselői munkámat pártoktól függetle­nül kívánom végezni. Ezért az önkor­mányzati választásokra a két jelölő szerve­zet támogatásával, egy elismert szakembe­rekből álló csapat tagjaként indulok. VARGÁNÉ TÓBIÁS GYÖRGYI MAGYAR DEMOKRATA FÓRUM Szekszárdon születtem, 25 éve lakom a választási kör­zetemben. Két gyermek boldog édesanyja vagyok. 1993 óta az Ady Endre Kö­zépiskolában tanítok. Min­dennapos munkám során számtalan megoldandó problémával találkozom, is­merem rohanó világunk polgárainak, élethely­zeteinek dilemmáit. Célom, hogy a körzet lakóinak érdekét az Önök elvárása szerint és az Önök segítségével, támogatásával, közös együttműködéssel kép­viseljem. Tudom, hogy együttes erővel, biza­lommal, tenni akarással - mi, fiatalok és idő­sek - képesek vagyunk egy olyan környezetet teremteni, ahol jobban és boldogabban élhe­tünk. Ehhez kérem az Önök kitüntetett bizalmát és segítségét! Ha azt akarja, hogy- Szekszárd város gazdasági-pénzügyi helyze­te átláthatóvá váljék...- a város közterületei rendezettek legyenek...- a helyi közlekedés rendje a városlakók igé­nyeit szolgálja...- a szakmával, diplomával rendelkező fiatalok ne költözzenek el a városból...- érdemes legyen Szekszárdon élni... Ha kiegyensúlyozott és fejlődő városban AKAR ÉLNI..., AKKOR A MAGYAR DEMOKRATA FÓ­RUM JELÖLTJÉRE SZAVAZ!

Next

/
Thumbnails
Contents