Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)

2006-09-10 / 29. szám

2006. SZEPTEMBER 10. FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS , SZEKSZÁRDI —/ yasArmap lf Ismerkedjenek az MSZP képviselőjelöltjeivel m Folytatva a jelöltek bemutatkozás-sorozatát, most hárman - köztük a most záruló ciklus frak­cióvezetője - szólítják meg választóikat, hogy beavassák az érdeklődőket terveikbe. Mint tapasztal­hatják az olvasók, az indulók többsége már jó ideje dolgozik a közgyűlésben, ám vannak új arcok is, sőt néhány jelöltet a szocialisták mellett a szabaddemokraták is támogatnak. Valamennyien fontosnak tartják az ismerkedés e formáját is, ami a választókat abban segíti, hogy október elsején felkészülten dönthessenek: a következő négy esztendőre kit bíznak meg választókerületük képvise­letével. Négy évvel ezelőtt Szekszárd 14 választókerületéből nyolcban szocialista képviselőt válasz­tottak, a kilencedik pedig listáról jutott a testületbe. Három jelölt együtt a városért, külön a körzetért KISS ANDREA V. vk. „Ki kell cserélni a 160-as ablakait” Az „őstükés szekszárdi” And­rea eddigi képviselői munká­jában, s jelöltként a terveiben - mondhatni - sorvezetőt alkotnak gyermekkori tapasztalatai, sportolói múltja, s ami a legfonto­sabb, a szülői példa.- Választókörzetem környékén nőttem fel, isme­rem minden zegzugát. Most is naponta járom a környéket, gyakran 11 esztendős kisfiámmal együtt. Tudom, melyik részen kellene rendbe ten­ni a járdákat, hogy mielőbb díszburkolatra kellene cserélni a 160-as épület és mozi által határolt teret, hogy harmonizáljon a környékkel. Mivel említet­tem a 160 lakásos tömbházat, itt mondom el a la­kók által is szorgalmazott tervemet: mindent meg­teszek azért, hogy a következő ciklusban kicserél­jük az épület ablakait. Természetesen ehhez for­rást is igyekszem szerezni. Ha ez sikerül - és miért ne sikerülne? akkor a zajjal járó rendezvények nem zavarják pihenésükben a lakókat. Sok éven át atletizált Andrea, s országos verse­nyeken kiemelkedő, azaz dobogós helyeket sike­rült nyernie. A sportnak köszönhetően egészséges csapatszellem alakult ki benne, ami ugyancsak előnyös a frakciómunkában. Amikor először in­dult a választáson, lényéből adódóan azt is ver­senynek érezte. Ám, amikor megválasztották, bi­zony a bizalom megríkatta. Majd az első közgyű­lés után érezte, hogy „nehezedik a válla”. A család a mai napig fontos szerepet tölt be éle­tében. A családcentrikus édesanya és a tíz gyerme­kes családból származó édesapa akarva és akarat­lanul beleplántálták a másik iránti tiszteletet, a to­leranciát, a segíteni akarást, a kompromisszum­készséget, az összefogás fontosságát. Tehát másokért tenni Kiss Andrea számára a vi­lág legtermészetesebb dolga. Nem győzi sorolni, mi mindent szeretne tenni a választókörzetében élőkért. Szeretné megoldani, hogy a Mátyás király utcá­ban két irányban haladhasson a forgalom, ezzel egy időben korlátozni a várakozást a bal oldalon. Felülvizsgáltatja az utat szegélyező hatalmasra nőtt fákat, s az arra járókra veszélyt jelentők he­lyére újakat ültetne. Választókerületének több helyére padok kihe­lyezését tervezi, s örülne, ha az újvárosi templo­mot is megvilágítanák. A lebontott fűtőmű helyére kulturális és üzleti centrum kerül, a Tavasz utcá­ban és környékén pedig mielőbb biztosítani kell a szennyvízrákötési lehetőséget. Valamennyi cél megvalósításáért pályáznak és pályáznak... HORVÁTH LÁSZLÓ VI. vk. „Magunknak tesszük - magunkért” Bármilyen meglepő is, a 28 esztendős közgazdász már most, jelöltként belevetette magát abba a munkába, amit választókerületéért, egy vagy több lakójáért, kisebb, nagyobb közössé­gekért végez. Már tervezik azt a korlátot, ami a Hermann Ottó utca Mérey utcai végénél lesz fel­építve a járda mellé várhatóan még az idei tél be­köszönte előtt. Sőt, a hozzá fordulókat segítette, hogy utánjárása, illetve tanácsa révén ügyük mie­lőbb megoldódjék. De már bírja a polgárőrség ígé­retét a rendszeres járőrözésről.- Amit teszek, amit teszünk, magunknak tesz- szük - magunkért. Hogy én magam jelöltként, szekszárdiként, vagy majd képviselőként veszek-e ebben részt, az az ügyek szempontjából közöm­bös. Sajátomból nem igazán. Mert megvallom, na­gyon örülnék, ha támogatnának, ha megválaszta­nának - szögezte le László, majd valahogy megint visszakanyarodtunk a készülő korláthoz.- Örömömre szolgálna, ha néhány környéken élővel együtt festenénk majd le. Ez két dolog miatt jutott az eszembe. Egyrészt, mert jártomban-kel- temben nem egyszer láttam, hogy például a tömb­házakban élők együtt teszik rendbe épületük kör­nyékét. Igen. Összefognak. De mondhatom úgy is, hogy „társadalmi munkáznak”. Igaz, e szavak csengése rossz ízűvé lett. Mondjuk úgy, hogy együtt ténykednek közösségükért. Ezért is hi­szem, érdemes lenne majd tavaszonként virá- gosítási akciót szerveznünk. Kedvezményesen áron juthatnánk palántákhoz, amelyeket kiültet­nénk a kertekbe, a balkonokra, szegélyezhetnénk velük a zöld területeket. S közben együtt lennénk, beszélgetnénk... Horváth László sokrétű tervei közül emeljünk ki még néhányat. Azon lesz, hogy rendszeresen tisz­títsák a vízelvezető csatornákat, épüljenek (példá­ul a Körösi Csorna utca felé), vagy újuljanak meg (például a Mérey utcában) a járdák, épüljenek to­vábbi fedett buszvárók - például a Bocskai ABC- nél, de igyekszik a buszjáratok összehangolását megoldani. Paks mintájára a közösségeknek együtt kell létrehozniuk a parlagfűmentes környe­zetet, s a közreműködő családok, baráti társaságok az összegyűjtött parlagfűtövek arányában értékes díjakért nevezhessenek. Jó ötlete van a kutyapi­szok probléma megoldására is. Sokat szeretne ten­ni a fiatalok Szekszárdon tartásáért, s mint mond­ta, akár már 2007 elejére megvalósulhatna egy olyan ifjúsági és szabadidős közösségi tér, ahol a beszélgetés, internetezés mellett műhelymunkát folytathatnának a városért tenni akarók. SCHOECK KÁROLY VII. vk. „A nyugdíjasház fürdőszobáit is fel kell újítanunk” Már többen mondták, olykor eltűnődtek, vajon az adott szi­tuációban mit rejthet az MSZP frakcióvezetőjének a „sejtelmes” mosolya. Tényleg, mit is? Néha ezt, néha azt. Ám most, amikor beszélgettünk, úgy hi­szem, két mosolyát is megfejtettem. Az első „megfejtett mosoly” akkor jelent meg Károly arcán, amikor a megújult, mi több, új arcu­latot kapott városközpontról, a Garay térről, a mű­velődési házról és a gimnáziumról beszélt. Sőt ezt láttam akkor is, amikor a „fecske-házat" említette, vagy amikor a választókerületét is érintő panel- plusz-program folytatását ecsetelte, ami a nyílás­zárók cseréjével is kiegészül. A második mosolyt, a reményteljest akkor fe­deztem föl, amikor a Mikes utcai nyugdíjasházat hozta szóba. Ennek a mintegy hetvenmillió forin­tos - jórészt - állami forrásból megvalósítandó fon­tos beruházásnak a következő ciklusban meg kell valósulnia. S nem csak kívülről kell megújulnia az épületnek, hanem önkormányzati feladattá téve az idős lakók fürdőszobáit is át kell alakítani. A káda­kat zuhanyzókabinokra kell lecserélni - a szépko- rúak biztonsága, kényelme érdekében. Maradva a Mikes utcánál, amelynek keleti oldalán már elké­szült a járdája, a következő esztendőkben a másik oldal megújítása következik. Az utca végén levő nagy forgalmú CBA környezetét is jendbe kell ten­ni, beleértve újabb parkolóhelyek kiépítését is.- Forrást szerzünk az utak aszfaltozására, a Wosinsky lakótelepen harminc év alatt kialakult szinteltérések megszüntetésére, ugyanezen a kör­nyéken a nagyobbak után a kisebb utcák burkola­tának megújítására. A környezet igényes rendbeté­telére is fordítani kell pénzt. Erre - gondolok itt a növényzet kitisztítására, új cserjék ültésére - min­den évben pár millió forintot fordítanunk kell. Az összeg nem jelentős, de az eredmény javítja a pol­gárok közérzetét - fogalmazott a jelenlegi ciklus MSZP-s frakcióvezetője, majd eltűnődve visszatért az ipari technológiával épült házak szigetelésére.- A párt kampánynyitóján is hallottam, hogy Nyíregyházán ötezer lakás szigetelése történt meg. És a jóval kisebb Szekszárdon? Ugyancsak ennyi. Ez jelentős terhet rótt az önkormányzatra, hiszen a panel-program megvalósításának finanszírozása három azonos részből történt, történik: egyharma- dát a lakók, a másik egyharmadát a város, a har­madikat a központi költségvetés biztosítja.- Bizonyára sok energiáját és idejét emésztette föl a frakció összetartása - érdeklődterh.- Szívesen vállalt nehézséget jelentett. Valóban nem számított könnyű feladatnak, ám mindenki pontosan megértette, hogy együtt kell dolgoznunk az egész város érdekében, mellette ki-ki a saját körzetében egyéni megoldásokat keresve és talál­va lépegetett előre a gondok megoldásáért, a kö­zösségek érdekében. A vállalkozóként dolgozó villamosmérnök Schoeck Károly 1979 óta él Szekszárdon. Megsze­rette a várost, s szekszárdinak érzi és vallja magát. A következő ciklus igen fontos feladatának tartja a minél több munkahely teremtését, hogy minél többen érezhessék Szekszárd szeretetét, s hogy ra­gaszkodhassanak ehhez a kedves és kellemes tele­püléshez. (hm)

Next

/
Thumbnails
Contents