Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)
2006-08-27 / 27. szám
KA VE. DUPLA HABBAL vasArÜp 2006. AUGUSZTUS 27. Egy szelet történelem és megértő figyelem SAS ERZSÉBET OLDALA Vendégeim a Belvárosi Kávéházban egy férfi és egy nő. Szekszárd város idei PRO ŰRBE díjasai: Töttös Pál, a POFOSZ Tolna Megyei Szervezetének vezetője és Elekes Eduárdné - Mini - volt könyvtárigazgató, könyvtári szakfelügyelő. Mindkét kitüntetett életpályája oly gazdag, hogy ez a sorozat csak szemelvényeket tud belőle felvillantani, viszont megnyugtató öröm mindannyiimk számára, hogy tetteik, eredményeik, munkájukban, az emberekben, a közösségekben tovább élnek. Egy férfi: Töttös Pál- Régi ismeretségünkre való tekintettel köszönöm, hogy Pali bácsinak szólíthatom, miközben csodálom szellemi frissességét, munkabírását, fiatalos lendületét. Sokan ösztönzik, hogy tartalmas és a mai fiatalság számára már történelmet jelentő életéből, emlékeiből szülessen egy könyv...- Szekszárdon születtem, szüleim jómódú gazdálkodók voltak. Az elemi iskolát és a gimnázium egy részét Szekszárdon jártam, másik részét a kun- szentmiklósi református gimnáziumban, a család azt szerette volna, ha református pap leszek. Aztán mégis közgazdász lettem, ’43-ban diplomáztam Budapesten. Azon az őszön be is hívtak katonának, a szekszárdi gyalogezredhez, ahonnan 1944 nyarán Budapestre vezényeltek tiszti tanfolyamra. Amikor október 19-én a nyilasok átvették a hatalmat, a Magyar Rádió őrségének voltam a parancsnoka. Majd a garami frontra kerültem, Für nevű községben sebesültem meg, kórházba kerültem, amit Németországba telepítettek ki. Onnan egy magyar táborba kerültem, ahol megismerkedtem a feleségemmel, ott házasodtunk össze.- Akár úgy is dönthetett volna, hogy kint marad?- Igen! Hazajöttünk 1946 októberében. Itthon megalapítottuk a Tolna Megyei Kisgazdák Szövetkezetét, ami 1949-ig egész jól működött. Édesapámmal együtt elítéltek, én felmentést kaptam, édesapám másfél évet. Elhelyezkedtem a MÁV-nál, Székesfehérváron, ahol különböző munkakörökben dolgoztam, s minden vizsgát letettem, ami szükséges volt. Éppen szolgálat után jöttem haza 1956. október 23-án. Megalakítottuk a Nemzeti Bizottságot, amelynek elnökévé választottak, s amelynek 14 tagja volt. Sajnos már mind elmentek, egyedül maradtam. Volt egy fogadalmunk, ami így szólt: Szekszárdon még egy pofonnak sem szabad el csattannia, a békességre szövetkeztünk, s ezt sikerült is megvalósítanunk. November 4-én az MSZMP-től megkerestek bennünket és megköszönték, hogy megőriztük a város rendjét. A megállapodásunk úgy szólt, hogy mi nem bántottunk senkit, s ők sem fognak senkit bántani. Visszamentem Székesfehérvárra, majd öt hónap után Veszprémbe, ahol egy ismerős segített lakást keresni. Egy zsidó asszony fogadott be. Sajnos a szekszárdi MSZMP keze utolért, az ÁVÓ letartóztatott, láncra verve hoztak haza a Várközbe, ahonnan 1957-ben engedtek el, ugyanis a keresésem közben már tárgyalták az ügyemet, s mire ide jutottam, már lezajlott a per.- Nyugalmasabb időszak következett?- Hat hold földön - ez maradt meg - gazdálkodtunk és 4 tehenünk volt, ebből éltünk, majd a téeszesítés következett - édesapámat be is léptették - én elmentem a Volánhoz dolgozni, s onnan mentem nyugdíjba.- Életének több részlete mások könyvében megjelent, gimnáziumokban rendhagyó történelem órákat tart, mi a tapasztalata, érdekli a mostani ifjúságot a közelmúlt?- Kevés lelkesedést láttam, a legnagyobbat talán a Bonyhádi Evangélikus Gimnáziumban éreztem.- Két kitüntetést visel a zakóján...- Az egyik a lovagi kitüntetésem, Debrecenben, a karitatív munkásságomért ütöttek lovaggá, s ez a másik, ami a pár napos PRO ŰRBE díjjal járt. Vannak más kitüntetéseim is, de annál szebb, minthogy a saját szülővárosom ismerte el a munkásságomat, nincs.- Pali bácsi! Bár tudnám azt a sok szép, megható, drámai, felemelő történetet átadni az olvasónak, melyet beszélgetésünk közben elmesélt, sajnos a hely kevés, talán mégis megszületik egyszer egy könyv, amely az 1146-tól jegyzett bátmonostori Töttös családról szól, s elsősorban önről...- Talán... A családom, fiam, unokám és két fiú dédunokám biztos örülne neki, hiszen ők viszik tovább a nevet, s már most büszkék rám. Egy nő: Elekes Eduárdné- Ezer éve ismerlek, de még sosem láttalak sétálni, mindig szaladsz, s ha leállsz valakivel beszélgetni, akkor biztos valamit szervezel. A városban mindenki ismer, beceneveden, Mininek szólítanak, s alig van olyan kulturális megmozdulás, ahol ne találkozhatnánk veled. Igazi közösségi ember vagy, annak születtél...- Lokálpatrióta ős szekszárdi családban születtem. Szüleim tartása, hite, lelkiismeretessége átöröklődött bennem. Az értékek őrzését, mentését és továbbadását az élettel együtt adták át nekem.- A Tolna Megyei Könyvtárban 36 évet dolgoztál, ebből 18-at igazgatóként...- A stafétabotot Lovas Henriktől vettem át. A könyvtárak fejlődésében, funkcióváltásában hihetetlenül sok változását érhettünk meg az elmúlt másfél évtizedben. 1996 óta internet-hozzáférés segíti az olvasószolgálat munkáját. Hamarosan minden könyvtári munkafolyamat gépen követhető, s sorolhatnám a fejlődést. A könyvtár színhelye az élethosszig tartó tanulásnak, s találkozási pont, a találkozások háza. Remélem, sok városlakó számára nélkülözhetetlen.- Olyan sokoldalú volt a tevékenység, amelyet kiváló kollégáiddal folytattál, hogy csak néhányat sorolj fel kérlek...- Az olvasás éve, a Nagy Könyv, az Ünnepi Könyvhetek, Őszi könyvtári napok, gyermek és ifjúsági írók szekszárdi tanácskozásai, nemzetiségi olvasótáborok, szépkiejtési versenyek, szekszárdi írók és költők hagyatékának ápolása, irodalmi délutánok, portagaléria. Könyvkiadásunk nemzetközi ismertséget hozott, köteteink újranyomását kérik. Számos városi rendezvény szervezője és házigazdája lehettünk. Több civil szervezet kuratóriumi tagja vagyok, amelyek felsorolása, célkitűzései egy külön oldalt tennének ki.- A felsorolást olvasva bárki azt hihetné, hogy kudarc nem is érhetett, mert lendületed, erőd, akaratod, hited mindenhez elég volt.- A kudarcokat mindig feledtette, hogy kiváló kollégákkal dolgozhattam, hogy megismerhettem, esetenként barátságot köthettem sok kortárs magyar íróval, művésszel, akik szívesen jöttek Szekszárdra, könyvbemutatókra, egy beszélgetésre. Megismerhettem számos „mániás” munkaszerető, ötletgazdag helytörténészt, kiállítás-szervezőt, népművelőt, közösségi embert. A kudarc, talán, a könyvtárbővítés elmaradása volt... Most is elkészült egy újabb tervezet a laktanya helyén lenne az új megyei és városi könyvtári funkciót ellátó intézmény, 2007-ben induló uniós támogatásokból megvalósítható lesz. Könyvtári esély és jövőkép van. A könyvtárnak mindig is közérzetjavító szerepet kell betöltenie, amellett, hogy korszerű információs központ is egyben.- Hivatalosan nyugdíjba vonultál - így szokták mondani -, ám senki sem hiszi, hogy tudsz a könyvtár nélkül élni...- Valóban nem tudnék, ezért tanácsadóként, könyvtári szakfelügyelőként részt veszek továbbra is a megye könyvtárainak hálózatgondozásában, s a civil szervezetek életében, örömmel támogatom a helyi közösségek jó kezdeményezéseit. Emellett szeretnék a családommal többet együtt lenni, barátaimmal hosszabb ideig beszélgetni. Eddig is igyekeztem a családot összetartani - férjem, aki agrármérnök, most megy nyugdíjba a Bonyhádi Földhivataltól -, akinek sokat köszönhetek, mert amellett, hogy mindent megtettem, hogy ne érezzék hiányomat, kétségtelen, hogy szinte minden hétvégén, s minden este a különböző programok miatt hiányolniuk kellett, s türelmükért, támogatásukért hálával tartozom. S bár gyermekeim felnőttek, szeretném, ha unokáimmal is megismertethetném az igazi értékeket, melyeket szüleimtől kaptam.- Az ünnepségen te mondtál köszönetét a többi kitüntetett nevében. Igazi lokálpatrióta gottdolatok voltak... Olyan emberé, aki tiszta szívből a saját örömére és épülésére tette eddig a dolgát, s teszi ezután is...- Igen! Ezért fejeztem be a kitüntetettek nevében a köszöntőt ezzel a mondattal: „Némi önzéssel: munkánk közben bár fárad a láb, telik a lélek.”
