Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)
2006-08-27 / 27. szám
£ szekszAbdi VASÁRNAP ÉRDEKLI...? 2006. AUGUSZTUS 27. BEMUTATJUK! „A borral úgy kell bánni, mint egy emberrel” Dr. Csibor István növényvédő szakmérnök, a Szekszárdi Növény Zrt. igazgatója a sikeres és neves borásznak, Vida Péternek adta át a jelképes stafétabotot. Megemlítette az igazgató, hogy a Vida családban Péternek nem volt borász elődje, feltehetően tehetsége, szorgalma és iskolái - a Debreceni Agrártudományi Egyetem főiskolai kara révén került a hazai „szőlő- és bortermelői piedesztálra”.- Fogalom a neve a szakmában. Évről évre rendesen gyarapszik a hazai és nemzetközi megmérettetéseken elnyert rangos díjak gyűjteménye.- Úgy érzem, mindezek nem csupán engem dicsérnek. Komolyan hiszek abban, hogy Szekszárd olyan fantasztikus lehetőségek birtokában van, amelyeket még nem tud. Itt nagyszerű, sőt világraszóló - természetesen a borokhoz kötődő - események történhetnének. A szekszárdiak eredményei sorra igazolják, hogy a világ távoli pontjain is nagyon szépen megálljuk a helyünket. Ám meggyőződésem, hogy ez még csak a kezdet. Ugye, elhiszi, hogy elsősorban nem a díjak éltetnek. Hanem az, amikor idegennek megmutatom a bort, s megkóstoltatom vele, a szeméből elismerést, örömöt olvasok ki.- A szerénykedés helyett legyen szíves sorolni néhányat az idei esztendő elismerései közül.- Az idei megyei borversenyen az egyik borom, a 2003-as cabernet francom kapta a Champion-díjat, tehát a legmagasabb pontszámot. A városi borversenyre benevezett mind az öt borom aranyérmes lett. A legnagyobb magyarországi nemzetközi versenyt a VinAgora jelenti, amelyen most júniusban is a világ minden részéből érkeztek a borok. Ide négy bort neveztem be: közülük egy - a 2003-as merlot - Champion-díjas lett, három pedig aranyérmes.- Elnézést a félbeszakításért, de kíváncsi vagyok, hogy a zsűri nem „szagolhatja ki", melyik bort, melyik termelő jegyzi?- Nem, az kizárt. A bírák egyedül ülnek egy-egy - paravánnal körbekerített - asztalnál, s egy időben csak egyetlen egy pohár, számmal ellátott bort kapnak. Az előttük levő notebookba beütik az eredményt.- Városszerte ismertek Vida Péter bordeaux-i sikerei. Egyébként ott egy-egy versenyen hány bort bírálnak?- A világ mintegy 4400 pincészetének borait. Bordeaux-ban egyre több magyar borász kopogtat, s bizony nem találtatnak könnyűnek. Pedig ott bármilyen érmet szerezni óriási dolog. S hozzáteszem, hogy a francia városban, de másutt is a magyarok a technológiát illetően hátránnyal indulnak.- Ájulás kerülgeti, amikor egy- egy versenyen négy-öt komoly díjat is nyer?- Valahogy úgy. Bár érzi az ember, hogy nagy bora van. De a bort úgy kell felfogni, illetve a borral úgy kell bánni, mint egy emberrel. Mert bizony vannak olyan hullámvölgyei, amikor nem a legnagyobb értékeit mutatja. Ugyanígy vannak olyan periódusai is, amikor szárnyal. Gyakran szabályosan azt érzem, hogy a bor elém áll, nem köszön, s közli, hagyjál békén. Ilyenkor a bort - mint egy csíbészkedő gyermeket - féltő, szerető gonddal lehet jó irányba terelni.- Vagyis nem csak az évjárat befolyásolja a minőséget, hanem az idő is, el kell kapni a legjobb pillanatát.- Igen. A borászat erről szól, nem kell eget rengető dolgokra gondolni. Törődni kell vele, figyelni kell rá, s két-három hetente meg kell kóstolni, hogy „elcsípjük” a legjobb pillanatát. Ugyanúgy, ahogyan a szülőnek is mindig tudnia kell, hol jár a gyermeke.- Mi a teendő a csúcson levő borral?- Ki kell venni a hordóból, és üvegekbe tenni. Megjegyzem, utána is fejlődik, de lelassul a folyamat.- Visszafejlődés?- Bizonyos ideig fejlődik, majd ahogyan az ember, a bor is elkezd öregedni. Később azt veszem észre, hogy bár méltóságteljesen, de meghal a bor... Ám a bor szeretete nagyon szép dolog, de nem azt jelenti, hogy állandóan vedelni kell. Egy másik fontos dolog, amit mindig hangsúlyozok: gyakran tartok borbemutatót idehaza a pincémben, de meghívnak az ország különböző részeibe is. De nem ezek az igazi borbemutatók, hanem az otthoniak, a szeretett közösségekben, különleges ünnepekkor. Olyankor szép poharakba töltik ki a bort, koccintanak és beszélgetnek. De nem a borról! Egymással. Hitem szerint a bor semmihez sem hasonlítható isteni csoda, ami az élővilág és az emberiség diadala.- A bor szavakat és mosolyt ad, szeretetet csihol.- Erről van szó. Ha lemegyek a pincébe, valósággal szólnak hozzám, olykor rám kiáltanak a borok. Ezek nem az őrültség pillanatai. Higgye el, ezt az érzést mindenki átéli, ha a szakmáját tiszteli, szereti.- Vida Péter eredetileg nem szekszárdi.- Még gyermek voltam, amikor 1964-ben a család ide költözött Csornáról. Apám pénzügyőrtiszt volt, édesanyám - Szekszárdon élő testvéreivel egyetemben - pedagógus. Anya 1956 után Csornán nem kapott állást, mert a forradalom idején egy testvér távozott az országból. A család ide hívott bennünket, mi pedig jöttünk, édesanyám munkát kapott és gyönyörű pedagóguséveket élhetett meg.- Ön pedig szép diákéveket?- Az általános iskolát követően az akkor induló Rózsa Ferenc Szakközépiskola szőlész-borász tagozatára iratkoztam be, ahol volt néhány nagyszerű tanárom, mint például Jantner József. Ő úgy kezdte az órát, hogy fölemelete a metszőollót, s közölte: „ez a pince kulcsa”. A szakma lényegét ennél pontosabban nem fogalmazta meg a leghíresebb professzor sem. Hiszen ma tudjuk, ha visszafogottan termeljük a növényt, mégpedig a metszőolló segítségével, akkor olyan bor születik, ami csakis örömöt okozhat.- Hogyan és miért lett önből borász?- Azt hiszem, hogy a jó Isten kormányzott e szakma felé. Először 600 négyszögöl szőlője volt a családnak Baktában. Mivel szőlészborász szakon végeztem, s szüleim szakmai ismeret híján a területet zömében rám, illetve testvéreimre bízták. Képzelje el, hogy középiskolásként - talán 1967-ben - egy kadarkát beneveztem a városi borversenyre. Ez lett akkor a legnagyobb díjas bor. Mivel a nevezést otthon nem mondtam el, apám az újságból értesült, hogy az év legjobb bora Vida Sándor kadarkája lett. Ekkor - noha igen kemény ember volt - elsírta magát. Ez nekem szárnyakat adott. Amúgy ehhez a munkához iszonyatos szorgalom és kitartás szükséges. Nekem az év jelentős részében nincs szabadnapom, értse ezt a szombatra és a vasárnapra egyaránt.- Nem mondja, hogy maga műveli a tíz hektárt? Ápolt a keze, a körme...- Nem, valóban nem, az én feladatom a pince vezetése. Ma már két nagyszerű ember dolgozik nálam, akik a feladatok zömét végzik. Sebestyén Ferenc irányítja a munkákat.- Nagyon gyakran az ország legelőkelőbb éttermeibe hívják, hogy tartson bemutatót. Szekszárdon már számosat tudhat maga mögött.- Téved. Itteni étteremben még nem volt... Viszont a saját bemutatótermemben rendszeresek a bemutatók. Jelenleg itt nagyon sokan nem is tudják, hogy milyen lehetőségek vannak a szekszárdi borokban. Ha az idegen végigsétál Szekszárd utcáin, fel sem merül benne, hogy borvidéken jár. Bezzeg Spanyolország, vagy Franciaország legeldugottabb borvidéki falvaiban még a vasbolt kirakata is büszkén hirdeti a kirakott tőkével, préssel, metszőollókkal a település büszkeségét.- Szóljon most másik büszkeségéről, a saját családjáról.- Szívesen. De előbb annyit, hogy támogatásuk, segítségük nélkül nem jutottam volna idáig. Feleségem, Ágnes köztisztviselőként dolgozik a Tolna Megyei Munkaügyi Központban. Három gyermekünk van. Péter Pécsett végzett angol nyelvű közgazdász szakon, s jelenleg Írországban dolgozik, Kata a Pécsi Tudományegyetem másodéves jogászhallgatója, Zsuzsi pedig harmadikos gimnazista. Örülnék, ha legalább egyikük közel kerülne ehhez a szép szakmához. Majd kiderül... Igaz, abban is hiszek, hogy az ember azon a területen alkothat a legnagyobbat, amit szeret. Tehát szeressék, amit választottak.- A legnevesebb szekszárdi borászok összefognak, vagy rivalizálnak egymással?- Pontosan úgy, mint az újságíró az újságíróval, az orvos az orvossal, a zenész a zenésszel... Tehát különösebb probléma nincs.- E téren bizonyára nincs, más téren viszont van. Szívesen folytatnám az érdekes beszélgetést, de ugyancsak elérkeztünk az utolsó kérdéshez.- Dr. Dúsa Gáspár baleseti sebész adjunktust nagyszerű embernek, nagyszerű orvosnak és még nagyszerűbb apának tartom. Érdemes megismerni az életfilozófiáját, s számos dologról a véleményét. V. Horváth Mária Fotó: Nagy Ágnes
