Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)

2006-06-04 / 21. szám

2006. JUNIUS 4.

MOZAIK

. SZEKSZÁRDI ff\X

tasArmap V

Káposztamandala, életfa és aranyalmafa

EVANGÉLIUM

Pünkösd:

Egy tiszta gyermekhang, egy ifjú hagyományőrző szólalt meg elsőként a Könyv család kiállításának megnyitóján a Babits Mihály Művelődési Ház Üvegtermében. Pató Liliána a Bartina Néptánc Egyesület tagja énekelt népdalokat. A hagyomány, eleink monda- és mesevilága, díszítőmotívumai központi szerepet kapnak a művészcsalád világlátásában. A tradíció elemei alkotásaikban a modern életbe illeszkednek.

Könyvné Szabó Éva bőrdíszműves munkáinak formavilága megfelel a mai viseletkultúrának, díszítésük, Nyers Csaba veretei és Stekly Zsuzsa rekeszzománcai, viszont a honfoglalás korának motívumkincsét tükrözik. Ahogy a művésznő mondja, használható tárgyakat szeretne készíteni, ugyanakkor elvarázsolják az ősi magyar díszítőelemek. Könyv István János grafikusművész is ezekből építkezik Rácz Attila a népmesék jól ismert motívumait továbbszövő Vitéz Bátor című táncmesejátékához készített computergrafikáiban. Úgy gondolja, a megjelenítés ilyen módja közelebb hozza gyökereinket a ma emberéhez. A történet elemei, karakterei mellett fel-feltűnnek a mai világ figurái párhuzamot vonva ezáltal a nomád kor mondavilága,

meséi és a modern iparosodott társadalom között. A legújabb technikával készült alkotások mellé a tőle jól ismert kissé groteszk, tussal készült pontraszteres képeit állította. E nagy türelmet igénylő technika ellentétben áll lányának, Könyv Kata harmadéves festő szakos hallgatónak az alkotásmódszerével, aki vaskos ecsetvonásokkal erőteljes színeket visz fel olajjal festett vásznaira. E képekben is megjelenik a humor, és a tradíció egy-egy morzsája egészen groteszk helyzetekben, pl.: a plafonról lógó csizma az „ivóban” a No comment című életvilágunk zaklatottságát, zavarodottságát egy-egy szórakozásnak látszó szeletében megmutató festménysorozatban. Létünk torzultsá- gát, furcsaságát, megnyomorított- ságát látjuk a kockává vált almában és káposztában. Könyv Kata egy egyszerű hétköznapi zöldségben felfedezi a mindenség rajzolatát. Édesanyja számára az életfa, édesapja művében pedig a nomád díszítőelemekből álló aranyalmafa a kozmosz jelképe.

A Könyv család Szekszárdon először mutatkozik be közös tárlaton, műveiket június 15-ig tekinthetjük meg a Babits Mihály Művelődési Ház Üvegtermében.

Kovács Etelka

Versre várnak a képek

AJÁNDÉK E KÖNYV

Cserhalmi Zsuzsa irodalomtörténész és Móser Zoltán fotóművész Szekszárdon, egy József Attila konferencián találkozott. Ennek köszönhető, hogy megszülethetett egy tökéletesen sikerült mű: AJÁNDÉK — Képeken át Nagy Lászlóhoz címmel.

Május 26-án betekinthettünk e nagyszerű album világába, amelyben versidézetek és fényképek együtt élnek. A költő és a fotóművész gondolatai összeérnek. — Mintha én írtam volna — mondja Móser: „Savaim, sóim, szép fele- vállam / elhagyva fájok emberien: / jussomért, legjobb részemért hajtok /csonkán e mindig hiánnyal síró, / szimmetriásra terveit világban. ” 1979-ben Nagy László halála után egy évvel Móser Zoltán egy kiállítással emlékezett meg róla. Nagyrészt ennek anyagából jött létre ez a gondolatébresztő, elmélkedésre ösztönző könyv. Rengeteg fotó pihen Móser fiókjában, sokszor évtizedekig, idézetre várva, amely megszólítja. Ajándék ez az album a versek számára. Mintha Nagy László költészete ma hallgatna —

ahogy Cserhalmi Zsuzsa mondta, napjaink lírája ironikus, mint minden átmeneti koré, Nagy László pedig az ősi, archetipikus szimbólumok, metaforák költője. Ez a könyv közelebb hozza líráját a mai olvasókhoz, újraolvasására késztet. Ajándék ez a találkozás a képeknek is. Móser Zoltán soha nem indul fotózni egy szöveg alapján. Eleinte csak fákat őrzött meg fényképein. Később sok íróportrét készített, mindig beszélgetés közben. Csak azok nem sikerültek ezek közül, amiken az író nem az arcát, hanem az álarcát mutatta. A könyvben néhány szuggesztív arckép is megjelenik.

Ajándék ez az album mindannyiunk számára. A Korona Kiadó ezzel Móser Zoltánt ünnepli 60. születésnapján, és Nagy László születésének 81. évfordulójára emlékezik. A bemutatón Pálfy Margit izzó szenvedéllyel adta át Nagy László költeményeit, érezhettük, hogy ezek nekünk szólnak. A költő Ajándék című versében így ír: „ajánlom neked földrengéses / arcom egy megmenekült mosolyát."

Kovács Etelka

megértés és megtérés

Bábelben élünk. Tízmillió nyelvet beszélünk. Szilánkjaira hullott a világ. Repeszeire, mint a bomba. Talán majd az internet összedrótozza?

Pedig a toronyépítés szépen haladna. Globalizáció, multinacionális vállalatok, áruházláncok. Ugyanazt a fish-burgert falod Jakartában és Siófokon. Ugyanazt a szappanoperát bámulod Irkutszkban, Santiagó- ban és Őcsényben. A szomszéd fotelben ülővel mégis oly nehéz szót váltanod. Mert húsz évvel idősebb, vagy öttel fiatalabb nálad. Mert más futballcsapatnak drukkol, más zenét hallgat, másik pártra szavazott. Bár genetikailag apád vagy testvéred, szűkre szabott panel-négyzetmétereid cellatársa - hiába: más törzs, más nyelv, más bolygó gyermeke. Tóth Árpáddal szólva: köztetek „roppant, jeges űr lakik".

Hát hol „az út lélektől lélekigHogy indulhatnánk el egymás felé? Hogyan számoljunk fel minden aknát, csapdát és lövészárkot magunk körül? Hogyan tanuljunk közös nyelvet? Hogy nézzünk végre egymás szemébe? Hogyan nyújtsunk egymásnak kezet? Maradt-e még bennünk egy csöppnyi remény, hogy mindez lehetséges?

Idestova három évtizede egy amerikai újságíró megkérdezte a katolikus lelki megújulás kiemelkedő alakját, a belga Suenens bíborost: „Miért a remény embere Ön ebben a mai zűrzavaros időben?" Tömören annyit válaszolt: „Mert hiszek a Szentiélekben." A riporter azonban bővebb magyarázatra várt. Brüsszel érseke egy vallomással felelt: „Mert hiszem: Isten új arcot ölt minden reggel, és most teremti a világot, nem valahol az elfelejtett múlt ködében. Ez késztet minden percben készen állni a nagy találkozásra... A remény embere vagyok: hiszem, hogy a Szentlélek működik az egyházban és a világban, akár tudunk róla, akár nem... A remény embere vagyok, mert tudom: az egyház története hosszú, s tele a Szentlélek csodáival. Gondoljatok a prófétákra és a szentekre, akik döntő órákban a kegyelem csodálatos eszközei voltak, s fénycsóvát vetítettek elénk az útra. Hiszek a Szentlélek meglepetéseiben. XXIII. János pápa is egy volt közülük. A Zsinat is. Nem számítottunk sem az egyikre, sem a másikra. Miért merülne ki éppen most Isten képzelőereje és szeretete?"

Bábel a zűrzavar, a szétesés, a meg-nem-értés jelképe. Pünkösd ellenben a nyelvek csodája. Az egység, az egyetértés, az egyház születésnapja. A szívet-lelket betöltő derű, békesség, a kézfogás ünnepe. A világos látásé. A tiszta beszédé. Pünkösdkor eljött a Szentlélek. A világ új esélyt kapott. És elindult valami közöttünk, amiről talán csak a költészet képes hitelesen szólni. Kunszery Gyula írja Pünkösd című versében:

És amikor elérkeztek a Pünkösdnek napjai, összegyűltek egy kis házban Krisztus első papjai.

(Rongyos ruhák, kérges kezek, fésületlen üstökök: ily egyszerű proletárok a legelső püspökök.)

És hirtelen lön az égből mint egy sebes szélvihar, s betölté az egész házat zengő-zúgó égi zaj.

És eloszlott tüzes nyelvek lebegtek a szobában, s az isteni Szentlélekkel heteiének mindnyájan.

S akik eddig gyávák voltak, bátrak lettek hirtelen, s a tudatlan agyvelőkben kigyulladt az Értelem.

S kik eddig a zsidón kívül nem tudtak más nyelveket, minden nyelven hirdették már a krisztusi elveket.

És kiket a sanda kétely oly gyorsan megrendíte: ingadozó tamásoknak megszilárdult a Hite.

Köztük eddig egyetértés alig-alig lehetett, s fellángolt most a szívükben az isteni Szeretet!

Valami megmozdult, valami elindult tehát. Először csak néhány jámbor halász lelkében. Aztán Jeruzsálemben. Aztán Antióchiában. Korinthusban, Efezusban, Rómában. A barbár és a szittya népek között. Testvérem, hidd el, ránk is sor kerül! Választhatunk Bábel és Pünkösd hagyatékából. Beszélhetünk tízmillió nyelvet, de megtanulhatjuk azt az egyetlen-egyet! Az egység nyelvét, a Pünkösdét - szétdarabolt, tépett hazánkban, ízekre szaggatott világunkban.

Kirsch János diakónus