Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)

2006-05-28 / 20. szám

Ú vasárnap KÖZLEMÉNYEK - FELHÍVÁSOK ***.'****'. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala a 7/2002. (IV. 29.) Ör. sz. rendeletében foglaltak alapján pályázati felhívást tesz közzé az iparosított technológiával épült lakóépületek energia- takarékos korszerűsítésének, felújításának és a lakóépületek környezete felújításának támogatására. A pályázaton részt vehetnek Szekszárd Megyei Jogú Város közigazgatási terü­letén lévő társasházak lakóközösségi, amennyiben megfelelnek az ugyan­ezen címen kiírt LKFT-2006-LA-2 kódszámú miniszteri pályázatnak, valamint vállalják a bekerülési költség 2/3 részét önerőként. Benyújthatják továbbá pá­lyázatukat 1/3 önerő vállalásával azon társasházak, melyek pályázatát az ön- kormányzat a 188/2004. (IX. 30.) szekszárdi öh. határozatával 2007. évi kivi­telezéssel befogadott. (Erről a közös képviselők értesítést kapnak.) A pályázatokat egy eredeti és egy másolati példányban kell benyújtani a kö­vetkező címre: Polgármesteri Hivatal Műszaki Iroda 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Benyújtási határidő: 2006. augusztus 21. A részletes pályázati felhívás a fenti címen II. emelet 56-57. irodában átvehe­tő, vagy letölthető www.szekszard.hu honlapról. A pályázat teljes dokumen­tációja letölthető a www.oleh.hu internetes honlapról. Pályázati bírálati díj: 20 000 Ft, mely összeget a 11746005-15416566 számú számlára kell átutalni. (Ezen összeget az önkormányzat a minisztérium felé tovább utalja.) Részletes felvilágosítást Sáth József vezető főtanácsos az 504-104 telefonon ad (e-mail: sath@szekszard.hu). Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal ****** PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Közcsatornám történő rákötés támogatása 2006 Kiíró neve, címe, telefon és telefax száma: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Tel.: 74/504-100, fax: 74/419-618 A pályázat címe: Közcsatornára történő rákötés támogatása. A pályázat célja: A lakosság közcsatornára történő rákötésének elősegítése. Támogatható tevékenység: Bekötővezeték műszaki megvalósítása a tisztító- idom elfolyó oldaláig. A támogatás igénybevételére jogosultak köre: Szekszárd Megyei Jogú Város közigazgatási területén élő azon magánszemélyek, akik ingatlanuk előtt kiépített közcsatornára rá tudnak kötni. A támogatás jellege, mértéke: Vissza nem térítendő támogatás. A támogatás utólagos finanszírozás, melyet az elszámolást követő harminc napon be­lül a Polgármesteri Hivatal utal Támogatott számlájára vagy lakcímére. A támogatás felső határa: bruttó 150 000 Ft. A rendelkezésre álló összeg mértéke és forrása: A pályázat támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 2 500 000 Ft, melynek forrása Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2006. évi költségvetésének Környezet- védelmi Alapja (3.1.10.0). A támogatás feltételei:- pályázó a közcsatornára rákötendő ingatlan tulajdonosa és állandó lako­sa kell legyen,- engedélyezési terv benyújtása (mellékletként tartalmaznia kell a Vízmű Kft szolgáltatói hozzájárulását víziközmű hálózat létesítéséhez, vala­mint egy árazott költségvetést), SZEKSZÁRDON, a babus Mihály művelődési HÁZ PANORÁMA MOZI ELŐCSARNOKÁBAN 2006. június 2-án (pénteken) 8-13 óráig • női elegáns kosztümök szoknyák, blúzok • női nadrágok hosszú és 3/4 halász • női topok, ingek • alkalmi ruhák • nkciós áruk • blúzok, szoknyák Várjuk kedves vásárlóinkat!- pályázónak vállalnia kell, hogy a közcsatornára történő rákötést 2006. november 10-ig megvalósítja. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:- szociális helyzet,- vállalt saját érő aránya,- kisebb fajlagos költség az elvezetett szennyvízmennyiségre vonatkoztat­va,- pályázó számlákkal igazolt szippantást végeztetett az erre jogosult Biozol Kft.-vel az elmúlt évben. A pályázat benyújtásának feltételei, határideje: A pályázatokat a pályázati adatlapon, az ott megjelölt mellékletekkel együtt, egy eredeti és egy má­solati példányban kell benyújtani, egy db zárt borítékban. A pályázatot Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Műszaki Irodáján kell személyesen benyújtani, legkésőbb 2006. július 20-ig:- hétfőtől csütörtökig 8-16.30 óra között,- pénteken 8-14 óra között. A pályázati csomag a Polgármesteri Hivatal Műszaki Irodáján a pénztárban történő 200 Ft térítési díj befizetését követően, a befizetési bizonylat felmuta­tása ellenében vehető át az alábbi napokon és időpontokban:- hétfői, szerdai, csütörtöki napokon 9-12 óra között. Hiánypótlásra nincs lehetőség (azon Pályázó, aki nem a pályázati dokumen­tációkban foglaltaknak megfelelően, illetve hiányosan nyújtja be pályázatát, kizárásra kerül). A támogatás odaítélése: A benyújtott pályázatok értékelését a Polgármesteri Hivatal Műszaki Irodája készíti el, mely alapján Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése Mezőgazdasági és Turisztikai Bizottsága dönt a támoga­tás odaítéléséről. A támogatási igény elbírálására 2006. augusztus 31-ig ke­rül sor. A döntésről a nyertes pályázók a döntést követő 15 napon belül írásbeli tájékoztatást kapnak. A nyertes pályázók listája Szekszárd Megyei Jogú Város honlapján (www.szekszard.hu) is megjelenik. A támogatás­ban nem részesülő pályázók külön értesítést nem kapnak. Pályázati információ: A pályázattal kapcsolatban bővebb felvilágosítás kér­hető Polgármesteri Hivatal 57. sz. irodáján, illetve az 504-104-es telefon­számon, valamint a lovasz.roland@szekszard.hu e-mail címen Lovász Ro­land környezetvédelmi referenstől. Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Műszaki Iroda CIB lakáshitelek, vagy lakáslízing Most 30 000 Ft ajándékba mindenkinek!' THM CIB devizahitelek esetén: 5,26-9,24% ételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt és a feltételek változása esetén a THM mértéke módosulhat A THM mutató mértéke nem tükrözi a kölcsön kamatkockázatát és a deviza­alapú kölcsönök árfolyamkockázatát. A hitelek és a promóció részletes feltételeit a Lakossági Üzletág ÄSZF, az aktuális kondíciós listák és a terméktájékoztató tartalmazzák. A Bank fenntartja a hitelbírálat jogát. A hirdetés nem minősül a CIB Bank részéről ajánlattételnek, kizárólag a figyelemfelkeltés célját szolgálja. ....... ■■■■in ....................................——— i i —— CI B\24KITEL.VOhiAL $ CIB BANK EGY HULLÁMHOSSZON

Next

/
Thumbnails
Contents