Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)
2006-01-15 / 1. szám
AO DO _____________vasAíwi ap '/ Y 20 06. JANUÁR 15. MESÉLŐ EMLÉKEINK 30. Tilos a házalás A Közérdek 1906. január 13-án hozta a fenti címmel PB. cikkét. A hajdaniak rövid fejtörés után rájöhettek, hogy a kereskedelemben és a jogban egyaránt jártas szerző nem lehet más, mint dr. Pirnitzer Béla ügyvéd, a Szekszárdon legrégebb (1840) óta fennálló kereskedőcég alapítójának, Pirnitzer Józsefnek sarja. írására az adott okot, hogy a város képviselő-testülete a kereskedőkre és „a vevőközönségre nézve hasznos határozatot hozott, mely szerint »Szekszárd város területén tilos a házalás.«” Igen ám, de a belügyminiszter megsemmisítette a rendelkezést, így aztán „továbbra is szabad a házalás”. Mi, akik a mai trükköket ismerjük, szelíd mosollyal nézhetünk vissza az akkori fogásokra. „Igazán agyafúrt módon dolgozik ezen emberek nagy része. Hogy a vevőnél az ő áruinak olcsóságát bizonyítsa, mutat először három törölközőt vagy asztalkendőt, darabját 30 fillérért, melyeknek a rendes ára csakugyan 80-90 fillér... A vevő az olcsóságon kapva csakugyan megvenné, mert az eladónak - mint állítja - nincs is már több, de a minden hájjal megkent házaló elővesz egy vég vásznat, mivel ebből is ez az utolsó”, s a két tételt csak együtt adja el. A vevő azt hiszi, ezzel is jól jár, mert az eredetileg 60 koronára tartott árut 32-40 koronára alkudhatja le. „És ki csinálta mégis a jó vásárt? A házaló, mert az utolsó törölközőkkel vesztett 3 koronát, de a vászonnal, melynél a legjobb szakértő is alig ismeri ki magát, és amit rumburgi vagy szepesi lenvászon gyanánt adott el, nyert 20 koronát”, hisz az csak 12 koronát ér. Ha egy városban elad tízszer három „utolsó” törölközőt meg „kamuka damasztként ócska csehországi gyártmányokat”, a vevő ugyan egy-két nap után rájön, hogy be lett csapva, „de nem tehet semmit, mert stiglic úr azóta másutt árulja »mesés olcsó« áruit”. „Előkelő úriasszonyokat ismerek - írja a felháborodott szerző -, akik ilyen jöttment emberektől nagy bevásárlásokat eszközölnek, és csak mikor már árkon-bokron túl, más városban szélhámoskodtak, akkor jöttek rá, hogy a jó vásár helyett érzékenyen megkárosodtak.” Pirnitzer Béla azonban, ha bosz- szankodott is a belügyminiszter határozatán, jogászként azt is tudta, hogy az ekkor uralmon lévő Fejérváry-kormány, s így annak belügyminisztere, Kristóffy József hatalma nem törvényes, hiszen csak a király erőszakos kinevezésén, s nem az Országgyűlés döntésén alapul. Ezért azt javasolja: „Helyezzük minden megjegyzés nélkül a miniszter megsemmisítő leiratát irattárba, és ne vásároljunk többé idegen házalóktól.” Ha valaki, ő ’tudhatta, milyen fontos szerepe van a jó beszerzésnek abban, hogy „szolid cégeinknél” „szép és nagy választék található”. Az üzletalapító Pirnitzer József óta szokás volt, hogy a nagy- kereskedő kikapcsolásával, a gyártótól szerezték be árujukat. A mintakollekciót magukkal hozó képviselőkkel azért egy-egy nagyobb vásárban is találkoztak. Így esett 1848-ban, hogy a József-napi vásárra igyekvő alapító már jó idejében Pestre érkezett, ezért vett részt a forradalomban, amelyből a szabad sajtó első nyomtatványát a családra hagyta. A família tanult, de a házalók azóta is vígan élnek Szekszárdon, csak trükkjeik finomodtak... Dr. Töttős Gábor Ódon időben Január 15-én 160 éve, 1846 kötött házasságot Szekszárdon Steiner Ignác földműves és Stucker Ágnes. Gyémántlakodalmukat ülték 1906-ban, amikor Wosinsky Mór áldotta meg őket. Ekkor látták először a tíz születettből hét megmaradt gyermeküket, 56 unokájukat és 6 dédunokájukat. Január 17-én 100 éve, 1906- ban a Monarchia nagykövete sikerrel mutatta be Japánban a szekszárdi bort. Január 19-én 110 éve, 1896- ban az Amerikát megjárt Garay Ferkó zenekarának hangjai mellett nyílt meg a helyi korcsolyapálya, amely a mai Gróf Pál utcai lakótelep helyén volt. 85 éve, 1921-ben e napon született Mészöly Miklós író. Házaló és vigéc (Homicskó Atanáz rajza) Mészöly Miklós ébresztése „Másképp gondolkodni? Kevés. Tessék: jobban. ” (M. M.) Ha élne, nyolcvanöt éves lenne: január 19-én, csütörtökön. De nem él, közel négy és fél éve halott. Lezárt életműve, amiben mindvégig oly sok a szekszárdi-tol- natáji vonatkozás: helyszín, alakok, történések... vajon megszólít-e, s ha igen, hogyan szólít meg bennünket, földijeit? - Az irodalmárokat (közel négy és fél éve) egyenesen kötelezi az életmű lezárulása annak teljes áttekintésére, értékelésére. Január 19-én csütörtökön emléknap lesz Szekszárdon - immáron harmadszor - a város és a Mészöly Miklós Egyesület szervezésében, hét intézmény és magánszemély támogatásával. Alkalom. A rendezvények a főiskolán, a Bezerédj utcai szülőháznál és az IRODALOM HÁZA termeiben lesznek. Mindjárt a program kezdetén fél 11-től rangos irodalmár-gyülekezet várja az érdeklődőket a főiskola Szent István téri E épületének dísztermében. N. Horváth Béla főként ifjú olvasókra számít, akik találkozhatnak többek között Szörényi László, Ilia Mihály, Takáts József és Szilasi László irodalomtörténészekkel. Értekezések, elemző-értékelő dolgozatok kerülnek felolvasásra és megvitatásra. Lehetőség nyílik beszélgetésre az érdeklődők számára is. Olyannyira, hogy a disputa folytatására is adódik alkalom az IRODALOM HÁZÁ-ban délután 2 órától. Közzé tesszük az emléknap teljes programját, így most annak csak néhány további pontjára hívnánk fel a tisztelt közönség figyelmét: koszorúzás lesz 13 óra 30-kor a Bezerédj utcai szülőháznál az emléktáblánál. Az író műveiből adnak elő részleteket délután 2 órától az IRODALOM HÁZÁ-ban, a műsorban szerepelnek: az író novellái, Megbocsátás című regénye, vallomásai és most megjelent naplói, valamint Párbeszédkísérlet című könyvének részletei. Ide a szervezők nemcsak hallgatóként, de felolvasóként is szeretettel várják a nagyérdeműt. A Mészöly- szövegek elhangzása után kötetlen beszélgetésre invitálja a HÁZ az érdeklődőket. Hadd ajánljuk olvasásra a pécsi JELENKOR 2005 januári és a debreceni DISPUTA 2005 novemberi számában most megjelent, az író mindeddig kiadatlan (főként 1948 és ’85 között noteszlapokra írt) naplóiból közölt szövegrészieteket, ahol például az akkor még Béla téri - szekszárdi - piac érzékletes leírása is megjelenik még az ’50-es évekből. Ötven Mészöly-kötet kerül kisorsolásra az emléknap zárásaként a résztvevők között - Polcz Alaine és a kiadó ajándéka. Amint azt a fő szervezők közül Pócs Margit és Ablonczy Anna elmondták: nagy szeretettel várják az irodalombarátokat, érdeklődőket, hiszen nem kisebb a tét, mint egy lezárt életmű „ébresztése”... (sa)