Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-01-23 / 1. szám

2005. JANUÁR 23. RIPORT tudnám elképzelni nemhogy külföldön, de bárhol másutt az országban éljek. Sokat berzenkedtem már eddig azért, hogy az elfelejtett kadarka reneszánszát segítsem. Hogy ne csak Villány és Eger telepítsen, hogy Szekszárdon ne cabernet sauvignon-t ültessenek, hanem a gyökereinket jelentő fajtát. Igen, ez dupla energia, többszörös művelési költség, a bora pedig olcsóbban adható el, ezért csak azok hajlandók foglalkozni vele, akik elhivatottak a borvidék iránt, kötődnek Szekszárdhoz. A hegyközség, a város részéről is várom a programot, amelyben nem csak a szlogenek szintjén emlegetik a kadarkát. Az a véleményem, hogy a mikroklíma is egyre kevésbé meg-felelő a cabernet sauvignon rajtának, és lehet, hogy a nemzetközi ízlés ezt diktálná, de nekünk a saját adottságainkat kell kihasználni. -Az év borásza szerint milyen fajták kellene, hogy meghatározzák a szekszárdi történelmi borvidék arculatát? - A kékfrankos és a merlot holtversenyben az elsők, azután szintén egyforma súllyal a kadarka és a cabernet franc következik, ezeket a fajtákat kell művelni. Kiegészítheti a cabernet sauvignon, a pinot noir és én idesorolom a syrazt, ami egy iráni szőlő, buja, érzéki ízeivel jól házasítható, valahol a cabernet franc és a merlot között helyezkedik el. ^•gen, a kadarkával kapcsolatos véleményt sok év óta, sok helyütt hangoztatja Takler úr, de visszhangtalanul. Még az is előfordult, hogy a városi lapban nem jelenhetett meg e gondolatot tükröző nyilatkozata, ki tudja miért. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, több ezer hektó került a hordókba, bordeaux-i világkiállításon aranyés ezüstérmet szerzett, 2004ben pedig Magyarország első borászának választották. - Ugye most már egy kicsit fellégezhet, elégedett lehet? - Még nem időszerű ez a kérdés. Egyelőre nem tartunk itt, majd talán a gyermekeink. Hat csődöt értem meg, komoly hitelállományt görgetünk magunk előtt, két évig kerestünk bankot, aki hajlandó volt ezt a képletet finanszírozni. Ahogy Vesztergombi Feri mondta, az izzadós magyar utat jártuk. A biztonságunkat a mai napig a fogyasztóink megbecsülése adta. Amerikai, holland, svájci piacra szállítunk, a szükséges beruházásaink elkészültek, ez optimizmusra ad okot. Előre menekülés ez, nem valódi biztonság. A gazdaság alapját 36 hektáros birtoktest alkotja, melyből 14 hektár „beállt" ültetvény és az idén 16 hektár, a jövőben pedig további 6 hektár szőlő kerül a földbe. A legutóbbi telepítésként Alsónánán kékfrankos-cabernet franc és merlot került a földbe, Leányváron kékfrankost ültettek. (A birtok gerincét a kékfrankos, a merlot és a cabernet franc alkotja.) A többesszám nagyon is helyénvaló, hiszen a feleség, Zsuzsa asszony és a két fiú is kivette részét az elmúlt évtized gondjaiból. Persze nem volt ez olyan drámai, mondja nevetve a háziasszony. - Minden hétvégét a HidasPetrén, a szőlőben töltöttünk. Megmosolyogtak bennünket, kapáltunk, kacsoztunk, aztán kitettük a kempingasztalt, megettük az ünnepi ebédet. Dolgoztunk és nagyokat nevettünk. A gyerekek életéből talán sok minden kimaradt, de húszéves korukra kész szakemberek lettek. A férjem nagyon jó pedagógus, megláttá kiben mi lakozik, mindig hagyta érvényesülni a fiúkat és a dolgok humoros oldalát mutatta meg. Talán ezért szerették meg a szakmát. A családfő méltán büszke az ifjú borászokra: - Feri fiam ma 25 éves, de alig volt 16 amikor ötletekkel állt elő, éjfélkor a villanyt le kellett oltani, hogy előjöjjön a pincéből. Ma az ő kezében van a pincekulcs, együtt készítjük a borokat. András fiam a menedzseléssel, cégvezetéssel járó rengeteg papírmunkát végzi, bemutatókra jár velem. Én a behajtási vezető vagyok, és persze Feri fiammal alig várom, hogy bezárkózzunk és elmélyedjünk a borokban. Mindketten Palánkon a technikumban végeztek, majd egyetemi szinten mélyítették el borászati ismereteiket. Büszke vagyok rájuk. Úgy tűnik, az elkövetkező generációban biztosan nem csorbul a földhöz való kötődés, a borászat iránti elkötelezettség. A szőlőmunka minden mozzanatát, a kapálástól kezdve a szigorúan szakmai pincemunkákig édesapjukkal együtt tanulták, gyakorolták, és ha eljön az idő valószínűleg maguk is folytatják.: - Amikor elkezdtem két dolgot tűztem ki célul: csúcsborászatot szerettem volna megalapozni és minden vágyam az volt, hogy nagyon jó borokat készítsek. Nem tudtam mire vállalkozom, de ma már azt mondom, ez a legtöbb, amit egy borász megkaphat. Számomra ez a díj nem jelent látványos emelkedést a boreladásban, fogyasztóink töretlenül vásárolják, szeretik a borainkat. De nagyon örülök annak, hogy a pályatársak elismerését magaménak tudhatom. A mai világban a marketing nélkül nem lehet boldogulni, és ez jó eszköz a megmutatkozáshoz. Talán a borvidéket is hozzásegíti a fejlődéshez és remélem, hogy nem az utolsó díj a szekszárdi borvidéken. Nem kell újabb 11 évet várni hogy Vesztergombi Ferihez hasonlóan én is üdvözölhessem a következő szekszárdi év borászát. Sietősen búcsúzunk, újabb interjú, televíziós felvétel készül, ám a házigazda kapkodás nélkül kísér ki, mosolyogva mutat a tetszetős homlokzatra. - Egy romhalmaz állt itt, évekig csak a építettük rendbe, a borra áldoztunk. Azt hitték, hogy trehányságból nem teszem rendbe, de 50 forintos borral kellett elhitetni az emberekkel, hogy tudok valamit. Jóval később, 2002-ben kezdtük el a tanyát, a feldolgozót, mert előfordult, hogy a vendégek is elcsodálkoztak, hova jöttek, hol itt a pince? Aztán minden megváltozott amikor kóstolni kezdtek. Az élet igazságtalansága, hogy a külcsín, a látszat alapján mindent elhisznek az emberek. Magyarországon nincs becsülete a munkának, ennek ellenére ma sem a tanyával, kandallóval kezdeném. Először a pince, a hordók és minden csak ezután jöhet. Takács Zsuzsa Fotó: kafi